Borsova vármegye

Borsova vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Borsovavár központtal.[1] Területe Bereg vármegyét és Szabolcs vármegye egy részét foglalta magába, itt haladt keresztül a Kárpátokon északkeleti irányba vezető kereskedelmi és hadi útvonal. Borsova vármegye valamikor 1242 után szűnt meg, mint közigazgatási szervezet, helyén szervezték meg Bereg vármegyét, míg a Tisza bal parti része Szabolcs vármegyéhez került.

Területe

Borsova vármegye területe jól leírható az 1332 és 1337 között felvett pápai tizedlajstromban szereplő falvak, valamint néhány korabeli oklevél alapján. Északkeleti határa egyben az ország határát is képező Keleti-Beszkidek, északnyugaton a Latorca vízválasztóján futott a Sztára patakig. Csap és Vásárosnamény között átterjedt a Tisza nyugati oldalára, s magában foglalta a mai Felső-Szabolcsot. Vásárosnamény környékétől kelet felé a Tisza volt a határ, majd Sárosoroszi után a Borsova folyót követte. A vármegye területe Ilosva és Bilke magasságában átcsapott a Borsova bal partjára és Szuhabaranka egykori váránál tért vissza a folyóhoz. Ezzel Borsova vármegye a Trianon előtti Magyarország Bereg vármegyéjén kívül Szabolcs északi harmadát, valamint Máramaros vármegye Dolhai járásának nagy részét és Ung vármegye déli csücskét (Csap, Győröcske, Tiszaásvány és Záhony) foglalta magába.

Hogy a Felső-Szabolcsi területekről kicsit pontosabb képet kapjunk, a már említett pápai tizedlajstromot követve egészen pontosan kijelölhető a határ. Ezek szerint a Tisza vonalától Dombrád után kanyarodott a határvonal délre, majd Beszterec, Apagy, Petri, Pócs és Bogát területei után északkelet felé Gyulaj, Fehértó, Lórántháza, Karász falvakat foglalta magában, majd Apáti mellett tért vissza a Tiszához. Oklevelek tanúsága szerint az említett falvakon túl Borsova határát jelölte még többek között: Badaló, Kércs, Kék, Pazony és egy Mérgesd nevű mára már nem létező falu a mai Petneháza határában.[2]

Története

Már a honfoglalás előtt is fontos terület lehetett, hiszen Anonymus szerint Árpád vezér 903-ban elfoglalta majd újjá is építtette a Borsovai várat, hogy az északról érkező támadások ellen a szabolcsi síkság védve legyen. A vármegyét Szent István király hozta létre, székhelye előbb rövid ideig Kisvárda, majd pedig Borsovavár lett, birtokosai Zalán vezér katonái voltak. A tatárjárás jelentős pusztítást okozott a vármegyében, majd IV. Béla király újjáépítései során itt szervezték meg a beregi erdőispánságot, mely később vármegyévé fejlődött. 1271-ben már nem létezett Borsova vármegye, nyugati részei Szabolcshoz kerültek, a többi pedig Bereg vármegye területe lett. A vármegyétől függetlenül az Egri püspökséghez tartozó Borsovai főesperesség még a XVI. században is létezett.

Emlékezete

Emléke több formában is fennmaradt:

Jegyzetek

  1. Györffy György. 15 / A vármegye X. századi előzményei és korai szervezete., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2 
  2. Németh Péter. Borsova határvármegye kialakulása. Kisvárda járási tanács VB, Kisvárda 1975. ISBN 2050311064916 

Források