2018–2019-es Európa-liga (selejtezők, főág)

A 2018–2019-es Európa-liga selejtezőit öt fordulóban bonyolították le 2018. június 28. és augusztus 30. között. A főágon a kupagyőztesek, valamint a bajnokságok nem bajnokcsapatai szerepeltek, amelyek indulási jogot szereztek és nem kerültek közvetlenül a csoportkörbe. Összesen 143 csapat vett részt a főágon. A főágról 13 csapat jutott be a 48 csapatos csoportkörbe.[1][2]

Lebonyolítás

A főág a következő fordulókat tartalmazza:

  • Előselejtező (14 csapat): 14 csapat lépett be a körben.
  • 1. selejtezőkör (94 csapat): 87 csapat lépett be a körben, és 7 győztes az előselejtezőből.
  • 2. selejtezőkör (74 csapat): 27 csapat lépett be a körben, és 47 győztes az 1. selejtezőkörből.
  • 3. selejtezőkör (52 csapat): 15 csapat lépett be a körben (beleértve 2 vesztes csapatot az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörének nem bajnoki ágáról), és 37 győztes a 2. selejtezőkörből.
  • Rájátszás (26 csapat): 26 győztes a 3. selejtezőkörből.

A rájátszás 13 győztes csapata továbbjutott a csoportkörbe.

A mérkőzéseket oda-visszavágós rendszerben játszották. Mindkét csapat játszott egyszer pályaválasztóként. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapat jutott tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást játszottak a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor.[2]

A sorsolásoknál az UEFA-együtthatók alapján a csapatokat kiemelt és nem kiemelt csapatokra osztották. A kiemelt csapat egy nem kiemelt csapatot kapott ellenfélül. Ha a sorsoláskor a csapat kiléte nem ismert, akkor az adott párosításban a magasabb együtthatót vették alapul. A sorsolások előtt az UEFA csoportokat alakított ki, amelyeknek a lebonyolítás szempontjából nincs jelentősége. Azonos nemzetű együttesek, illetve politikai okok miatt, az UEFA által eldöntött esetekben nem voltak sorsolhatók egymással.[2]

Fordulók és időpontok

A selejtezők sorsolásait és mérkőzéseit az alábbi napokon rendezték. Valamennyi sorsolást Nyonban, Svájcban tartották.[1]

Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés
Előselejtező 2018. június 12. 2018. június 28. 2018. július 5.
1. forduló 2018. június 19. 2018. július 12. 2018. július 19.
2. forduló 2018. július 26. 2018. augusztus 2.
3. forduló 2018. július 23. 2018. augusztus 9. 2018. augusztus 16.
Rájátszás 2018. augusztus 6. 2018. augusztus 23. 2018. augusztus 30.

A mérkőzéseket kedden és csütörtökön is játszhatták, a stadionok rendelkezésre állása szerint.

Előselejtezők

Előselejtezők, kiemelés

Az előselejtezőben 14 csapat vett részt. A sorsolást 2018. június 12-én, 13 órakor tartották.[3] A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, majd minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak.

A sorsolás során a következő változások voltak:

  • A B36 Tórshavn és a KÍ Klaksvík (mindkettő feröeri) egy párosításba kerültek. A másodikként sorsolt KÍ Klaksvík a következő párosításba került át.
  • A Tre Fiori eredetileg a Trakai csapatával került egy párosításba, ugyanakkor hátramaradt két walesi csapat. A másodikként sorsolt Trakai a következő párosításba került át.
Kiemelt Nem kiemelt
  • Málta Birkirkara FC
  • Litvánia FK Trakai
  • Gibraltár (brit tengerentúli terület) Europa FC
  • Feröer B36 Tórshavn
  • San Marino Folgore
  • Wales Bala Town FC
  • Málta Gżira United FC
  • Wales Cefn Druids
  • Andorra Sant Julià
  • Feröer
  • Gibraltár (brit tengerentúli terület) St Joseph’s
  • Andorra UE Engordany
  • Koszovó FK Pristina
  • San Marino Tre Fiori

Előselejtezők, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Europa FC Gibraltár (brit tengerentúli terület) 1–6 Koszovó FK Pristina 1–1 0–5
Sant Julià Andorra 1–4 Málta Gżira United FC 0–2 1–2
UE Engordany Andorra 3–2 San Marino Folgore 2–1 1–1
B36 Tórshavn Feröer 2–2 (t. 4–2) Gibraltár (brit tengerentúli terület) St Joseph’s 1–1 1–1 (h.u.)
Birkirkara FC Málta 2–3 Feröer 1–1 1–2
Tre Fiori San Marino 3–1 Wales Bala Town FC 3–0 0–1
Cefn Druids Wales 1–2 Litvánia FK Trakai 1–1 0–1

Előselejtezők, mérkőzések

2018. június 28.
18:00
Europa FC Gibraltár (brit tengerentúli terület) 1–1 Koszovó FK Pristina
Carreño Gól : 45' 45' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Korenica Gól : 50' 50'


2018. június 26.
20:00
Sant Julià Andorra 0–2 Málta Gżira United FC
(0–1)
Jegyzőkönyv
Samb Gól : 20' 20' (11-esből)
Jorginho Gól : 87' 87'

2018. július 5.
19:00
Gżira United FC Málta 2–1 Andorra Sant Julià
Samb Gól : 65' 65' (11-esből)
Bilbao Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Méndez Gól : 62' 62'


2018. július 5.
20:45
Folgore San Marino 1–1 Andorra UE Engordany
Sacco Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Sartori Gól : 90+6' 90+6' (öngól)


2018. június 28.
20:00 (19:00 WEST)
B36 Tórshavn Feröer 1–1 Gibraltár (brit tengerentúli terület) St Joseph’s
Cieślewicz Gól : 33' 33' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Boro Gól : 41' 41' (11-esből)


2018. június 28.
19:00
Birkirkara FC Málta 1–1 Feröer
Mifsud Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Pavlović Gól : 88' 88'

2018. július 5.
20:00 (19:00 WEST)
Feröer 2–1 Málta Birkirkara FC
Pavlović Gól : 45+2' 45+2'
Klettskarð Gól : 59' 59'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Marcelinho Gól : 90' 90'


2018. június 28.
20:45
Tre Fiori San Marino 3–0 Wales Bala Town FC
Miley Gól : 7' 7' (öngól)
Pracucci Gól : 32' 32'
Vassallo Gól : 36' 36'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 5.
19:30 (18:30 BST)
Bala Town FC Wales 1–0 San Marino Tre Fiori
Burke Gól : 77' 77' (0–0)
Jegyzőkönyv


2018. június 28.
20:00 (19:00 BST)
Cefn Druids Wales 1–1 Litvánia FK Trakai
Davies Gól : 48' 48' (0–0)
Jegyzőkönyv
Kazlauskas Gól : 86' 86'

2018. július 5.
18:30 (19:30 EEST)
FK Trakai Litvánia 1–0 Wales Cefn Druids
Bilyaletdinov Gól : 29' 29' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv

1. selejtezőkör

Az 1. selejtezőkör sorsolását 2018. június 20-án, 12 órakor tartották.[4]

1. selejtezőkör, kiemelés

Az 1. selejtezőkörben 94 csapat vett részt. 87 csapat lépett be ebben a körben és 7 továbbjutó volt az előselejtezőből. A csapatokat kilenc csoportra osztották. Hét csoportba 10 csapat, két csoportba 12 csapat került. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.

  • T: Az előselejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az előselejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.
1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt
  • Norvégia Molde FK (2)
  • Litvánia Žalgiris Vilnius (1)
  • Észtország Nõmme Kalju (3)
  • Bulgária Szlavija Szofija (5)
  • Luxemburg Fola Esch (4)
  • Izland Stjarnan (10)
  • Feröer (T) (7)
  • Koszovó FK Pristina (T) (8)
  • Finnország FC Ilves (9)
  • Észak-Írország Glenavon (6)
  • Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (5)
  • Azerbajdzsán Qəbələ PFK (2)
  • Grúzia Dinamo Tbiliszi (3)
  • Skócia Rangers (4)
  • Szlovénia NK Domžale (1)
  • Szlovákia DAC Dunajská Streda (10)
  • Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg (7)
  • Észak-Macedónia FK Shkupi (8)
  • Litvánia Stumbras (9)
  • Luxemburg Progrès Niederkorn (6)
  • Szlovénia NK Maribor (1)
  • Szlovákia AS Trenčín (2)
  • Románia Viitorul Constanța (3)
  • Azerbajdzsán Neftçi (4)
  • Kazahsztán Tobil (5)
  • Montenegró Budućnost Podgorica (6)
  • Albánia Partizani Tirana (7)
  • Magyarország Újpest FC (8)
  • Grúzia SZK Szamtredia (9)
  • Luxemburg Racing FC (10)
4. csoport 5. csoport 6. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt
  • Fehéroroszország Dinama Minszk (3)
  • Észak-Macedónia Vardar (2)
  • Lengyelország Górnik Zabrze (1)
  • Szerbia Spartak Subotica (4)
  • Montenegró Titograd Podgorica (5)
  • Örményország Pjunik (6)
  • Moldova Zaria Bălți (7)
  • Feröer B36 Tórshavn (T) (9)
  • Írország Derry City (10)
  • Észak-Írország Coleraine FC (8)
  • Izland FH (1)
  • Dánia Nordsjælland (2)
  • Svédország AIK (3)
  • Lettország FK Ventspils (4)
  • Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (5)
  • Észak-Írország Cliftonville (6)
  • Albánia Luftëtari (8)
  • Finnország FC Lahti (7)
  • Írország Shamrock Rovers (10)
  • Wales Connah’s Quay Nomads (9)
  • Izrael Makkabi Tel-Aviv (2)
  • Horvátország NK Osijek (1)
  • Ciprusi Köztársaság Anórthoszisz (4)
  • Kazahsztán Kajrat Almati (5)
  • Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo (3)
  • Magyarország Ferencváros (6)
  • Moldova Petrocub Hîncești (7)
  • Albánia Laçi (8)
  • Andorra UE Engordany (T) (9)
  • Örményország Bananc (10)
7. csoport 8. csoport 9. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt
  • Szerbia Partizan (1)
  • Szlovákia Slovan Bratislava (2)
  • Azerbajdzsán Keşla (3)
  • Bulgária CSZKA Szofija (4)
  • Észak-Macedónia Rabotnicski (5)
  • Moldova Milsami Orhei (6)
  • Montenegró Rudar Pljevlja (7)
  • Magyarország Budapest Honvéd (9)
  • Lettország Riga FC (8)
  • Málta Balzan FC (10)
  • Lengyelország Lech Poznań (1)
  • Izrael Bétár Jerusálajim (2)
  • Bulgária Levszki Szofija (4)
  • Szerbia Radnički Niš (3)
  • Kazahsztán Jertisz Pavlodar (5)
  • Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo (6)
  • Liechtenstein FC Vaduz (8)
  • Grúzia Csihura Szacshere (7)
  • Litvánia FK Trakai (T) (10)
  • Észtország Narva Trans (9)
  • Örményország Gandzaszar (11)
  • Málta Gżira United FC (T) (12)
  • Dánia FC København (6)
  • Írország Dundalk FC (2)
  • Svédország Häcken (5)
  • Skócia Hibernian (3)
  • Norvégia Sarpsborg 08 (4)
  • Szlovénia Rudar Velenje (1)
  • Észtország FCI Levadia (7)
  • Izland ÍBV (8)
  • Lettország Liepājas Metalurgs (10)
  • Finnország KuPS (9)
  • San Marino Tre Fiori (T) (11)
  • Feröer NSÍ Runavík (12)

1. selejtezőkör, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Stjarnan Izland 3–1 Észtország Nõmme Kalju 3–0 0–1
FC Ilves Finnország 1–3 Bulgária Szlavija Szofija 0–1 1–2
Feröer 2–3 Litvánia Žalgiris 1–2 1–1
Fola Esch Luxemburg 0–0 (t. 5–4) Koszovó FK Pristina 0–0 0–0 (h.u.)
Glenavon Észak-Írország 3–6 Norvégia Molde FK 2–1 1–5
DAC Dunajská Streda Szlovákia 3–2 Grúzia Dinamo Tbiliszi 1–1 2–1
Stumbras Litvánia 1–2 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú 1–0 0–2
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina 3–3 (i.g.) Szlovénia NK Domžale 2–2 1–1
Rangers Skócia 2–0 Észak-Macedónia FK Shkupi 2–0 0–0
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 1–2[s1 1] Luxemburg Progrès Niederkorn 0–2 1–0
Racing FC Luxemburg 0–2 Románia Viitorul Constanța 0–2 0–0
SZK Szamtredia Grúzia 0–3 Kazahsztán Tobil 0–1 0–2
Partizani Tirana Albánia 0–3 Szlovénia NK Maribor 0–1 0–2
Neftçi Azerbajdzsán 3–5 Magyarország Újpest FC 3–1 0–4
Budućnost Podgorica Montenegró 1–3 Szlovákia AS Trenčín 0–2 1–1
Derry City Írország 2–3 Fehéroroszország Dinama Minszk 0–2 2–1
B36 Tórshavn Feröer 2–1 Montenegró Titograd Podgorica 0–0 2–1
Górnik Zabrze Lengyelország 2–1[s1 1] Moldova Zaria Bălți 1–0 1–1
Spartak Subotica Szerbia 3–1 Észak-Írország Coleraine FC 1–1 2–0
Pjunik Örményország 3–0 Észak-Macedónia Vardar 1–0 2–0
Shamrock Rovers Írország 1–2 Svédország AIK 0–1 1–1 (h.u.)
Connah’s Quay Nomads Wales 1–5 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk 1–3 0–2
FC Lahti Finnország 0–3 Izland FH 0–3 0–0
FK Ventspils Lettország 8–3 Albánia Luftëtari 5–0 3–3
Cliftonville Észak-Írország 1–3 Dánia Nordsjælland 0–1 1–2
Bananc Örményország 1–5 Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo 1–2 0–3
UE Engordany Andorra 1–10 Kazahsztán Kajrat Almati 0–3 1–7
Petrocub Hîncești Moldova 2–3 Horvátország NK Osijek 1–1 1–2
Anórthoszisz Ciprusi Köztársaság 2–2 (i.g.) Albánia Laçi 2–1 0–1
Ferencváros Magyarország 1–2 Izrael Makkabi Tel-Aviv 1–1 0–1
Balzan FC Málta 5–3 Azerbajdzsán Keşla 4–1 1–2
Rabotnicski Észak-Macedónia 2–5[s1 1] Magyarország Budapest Honvéd 2–1 0–4
Rudar Pljevlja Montenegró 0–6 Szerbia Partizan 0–3 0–3
CSZKA Szofija Bulgária 1–1 (t. 5–3) Lettország Riga FC 1–0 0–1 (h.u.)
Milsami Orhei Moldova 2–9 Szlovákia Slovan Bratislava 2–4 0–5
Radnički Niš Szerbia 5–0 Málta Gżira United FC 4–0 1–0
Lech Poznań Lengyelország 3–2 Örményország Gandzaszar 2–0 1–2
Csihura Szacshere Grúzia 2–1 Izrael Bétár Jerusálajim 0–0 2–1
FC Vaduz Liechtenstein 3–3 (i.g.) Bulgária Levszki Szofija 1–0 2–3
Narva Trans Észtország 1–5[s1 1] Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo 0–2 1–3
FK Trakai Litvánia 1–0 Kazahsztán Jertisz Pavlodar 0–0 1–0
Hibernian Skócia 12–5 Feröer NSÍ Runavík 6–1 6–4
Rudar Velenje Szlovénia 10–0 San Marino Tre Fiori 7–0 3–0
FCI Levadia Észtország 1–3 Írország Dundalk FC 0–1 1–2
ÍBV Izland 0–6 Norvégia Sarpsborg 08 0–4 0–2
KuPS Finnország 1–2[s1 1] Dánia FC København 0–1 1–1
Liepājas Metalurgs Lettország 2–4 Svédország Häcken 0–3 2–1
  1. a b c d e A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

1. selejtezőkör, mérkőzések

2018. július 12.
22:00 (20:00 WET)
Stjarnan Izland 3–0 Észtország Nõmme Kalju
Halldórsson Gól : 19' 19' (11-esből)
Sigurðsson Gól : 49' 49'
Baldvinsson Gól : 70' 70'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
18:00 (19:00 EEST)
Nõmme Kalju Észtország 1–0 Izland Stjarnan
Tamm Gól : 88' 88' (0–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
18:00 (19:00 EEST)
FC Ilves Finnország 0–1 Bulgária Szlavija Szofija
(0–0)
Jegyzőkönyv
Tsvetanov Gól : 80' 80'

2018. július 19.
18:00 (19:00 EEST)
Szlavija Szofija Bulgária 2–1 Finnország FC Ilves
Ivanov Gól : 36' 36' Gól : 56' 56' (1–0)
Jegyzőkönyv
Noubissi Gól : 55' 55'


2018. július 10.
18:00 (17:00 WEST)
Feröer 1–2 Litvánia Žalgiris Vilnius
Bjartalíð Gól : 60' 60' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Antal Gól : 40' 40'
Mbodj Gól : 90+2' 90+2'

2018. július 19.
19:00 (20:00 EEST)
Žalgiris Vilnius Litvánia 1–1 Feröer
Antal Gól : 6' 6' (1–0)
Jegyzőkönyv
Møller-Iversen Gól : 66' 66'



2018. július 11.
20:45 (19:45 BST)
Glenavon Észak-Írország 2–1 Norvégia Molde FK
Marshall Gól : 37' 37'
Daniels Gól : 60' 60'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Hestad Gól : 36' 36'

2018. július 19.
18:00
Molde FK Norvégia 5–1 Észak-Írország Glenavon
Hussain Gól : 28' 28' (11-esből)
Hestad Gól : 34' 34' Gól : 59' 59' Gól : 90' 90'
Sarr Gól : 90+4' 90+4'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Forren Gól : 62' 62' (öngól)


2018. július 19.
19:00 (21:00 GET)
Dinamo Tbiliszi Grúzia 1–2 Szlovákia DAC Dunajská Streda
Zivzivadze Gól : 41' 41' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bayo Gól : 86' 86' Gól : 90+4' 90+4'


2018. július 12.
19:00 (20:00 EEST)
Stumbras Litvánia 1–0 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú
Matcharashvili Gól : 90+1' 90+1' (0–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
19:00 (20:00 EEST)
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 2–0 Litvánia Stumbras
Yuste Gól : 7' 7' Gól : 62' 62' (1–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
20:00
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina 2–2 Szlovénia NK Domžale
Turčin Gól : 47' 47'
Marković Gól : 83' 83'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Bizjak Gól : 12' 12'
Melnjak Gól : 26' 26'

2018. július 19.
21:00
NK Domžale Szlovénia 1–1 Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg
Melnjak Gól : 11' 11' (1–0)
Jegyzőkönyv
Matić Gól : 73' 73'


2018. július 12.
20:45 (19:45 BST)
Rangers Skócia 2–0 Észak-Macedónia FK Shkupi
Murphy Gól : 23' 23'
Tavernier Gól : 90+2' 90+2' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
17:55
FK Shkupi Észak-Macedónia 0–0 Skócia Rangers
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
18:00 (20:00 AZT)
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 0–2 Luxemburg Progrès Niederkorn
(0–0)
Jegyzőkönyv
De Almeida Gól : 51' 51'
Thill Gól : 61' 61' (11-esből)


2018. július 12.
20:00
Racing FC Luxemburg 0–2 Románia Viitorul Constanța
(0–1)
Jegyzőkönyv
Drăguș Gól : 23' 23'
Hagi Gól : 82' 82' (11-esből)

2018. július 19.
17:00 (18:00 EEST)
Viitorul Constanța Románia 0–0 Luxemburg Racing FC
Jegyzőkönyv


2018. július 10.
18:00 (20:00 GET)
SZK Szamtredia Grúzia 0–1 Kazahsztán Tobil
(0–0)
Jegyzőkönyv
Fedin Gól : 90+5' 90+5'

2018. július 19.
15:00 (19:00 KZT)
Tobil Kazahsztán 2–0 Grúzia SZK Szamtredia
Turysbek Gól : 12' 12'
Darabayev Gól : 83' 83'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
17:30
Partizani Tirana Albánia 0–1 Szlovénia NK Maribor
(0–0)
Jegyzőkönyv
Bajde Gól : 50' 50'

2018. július 19.
20:15
NK Maribor Szlovénia 2–0 Albánia Partizani Tirana
Dervišević Gól : 31' 31'
Tavares Gól : 90+3' 90+3'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
19:00 (21:00 AZT)
Neftçi Azerbajdzsán 3–1 Magyarország Újpest FC
Dabo Gól : 23' 23' Gól : 72' 72'
Makhmudov Gól : 90+2' 90+2'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Részletek
Nagy Gól : 9' 9'


2018. július 19.
20:30
AS Trenčín Szlovákia 1–1 Montenegró Budućnost Podgorica
Mance Gól : 70' 70' (0–0)
Jegyzőkönyv
Perović Gól : 90' 90'


2018. július 12.
19:00 (18:00 IST)
Derry City Írország 0–2 Fehéroroszország Dinama Minszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Galović Gól : 2' 2'
Khvaschinski Gól : 64' 64'

2018. július 19.
17:00 (18:00 EEST)
Dinama Minszk Fehéroroszország 1–2 Írország Derry City
Sachywka Gól : 28' 28' (1–1)
Jegyzőkönyv
Roy Gól : 7' 7'
Ron. Hale Gól : 75' 75'
Dinamo Stadium, Minsk
Játékvezető: Jens Maae (dán)


2018. július 12.
20:00 (19:00 WEST)
B36 Tórshavn Feröer 0–0 Montenegró Titograd Podgorica
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
20:00
Górnik Zabrze Lengyelország 1–0 Moldova Zaria Bălți
Angulo Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
19:00 (20:00 EEST)
Zaria Bălți Moldova 1–1 Lengyelország Górnik Zabrze
Guillermo Gól : 7' 7' (1–0)
Jegyzőkönyv
Smuga Gól : 85' 85'


2018. július 12.
20:45
Spartak Subotica Szerbia 1–1 Észak-Írország Coleraine FC
Savković Gól : 90+4' 90+4' (0–1)
Jegyzőkönyv
McCauley Gól : 23' 23'

2018. július 17.
20:45 (19:45 BST)
Coleraine FC Észak-Írország 0–2 Szerbia Spartak Subotica
(0–1)
Jegyzőkönyv
Savković Gól : 33' 33'
Čečarić Gól : 90+2' 90+2'


2018. július 12.
16:00 (18:00 AMT)
Pjunik Örményország 1–0 Észak-Macedónia Vardar
Konaté Gól : 28' 28' (1–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
19:00
Vardar Észak-Macedónia 0–2 Örményország Pjunik
(0–0)
Jegyzőkönyv
Balde Gól : 85' 85' Gól : 89' 89'


2018. július 12.
20:05 (19:05 IST)
Shamrock Rovers Írország 0–1 Svédország AIK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sundgren Gól : 74' 74'

2018. július 19.
19:00
AIK Svédország 1–1  (h. u.) Írország Shamrock Rovers
Stefanelli Gól : 94' 94' (0–1, 0–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Carr Gól : 19' 19'


2018. július 12.
19:00 (18:00 BST)
Connah’s Quay Nomads Wales 1–3 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
Morris Gól : 89' 89' (11-esből) (0–2)
Jegyzőkönyv
Ebong Gól : 20' 20'
Bakaj Gól : 34' 34'
Shibun Gól : 75' 75'


2018. július 12.
18:00 (19:00 EEST)
FC Lahti Finnország 0–3 Izland FH
(0–2)
Jegyzőkönyv
Björnsson Gól : 4' 4'
Lennon Gól : 18' 18'
Crawford Gól : 90' 90'

2018. július 19.
21:15 (19:15 WET)
FH Izland 0–0 Finnország FC Lahti
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
16:45 (17:45 EEST)
FK Ventspils Lettország 5–0 Albánia Luftëtari
Akinyemi Gól : 8' 8' (11-esből) Gól : 12' 12' Gól : 24' 24' Gól : 43' 43'
Aiyegun Gól : 37' 37' (11-esből)
(5–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
20:00
Luftëtari Albánia 3–3 Lettország FK Ventspils
Shkurtaj Gól : 44' 44' (11-esből)
Ymeraj Gól : 55' 55'
Milosavljev Gól : 61' 61'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Akinyemi Gól : 45+4' 45+4' Gól : 45+8' 45+8'
Alfa Gól : 90+3' 90+3'


2018. július 12.
20:45 (19:45 BST)
Cliftonville Észak-Írország 0–1 Dánia Nordsjælland
(0–1)
Jegyzőkönyv
Olsen Gól : 19' 19'

2018. július 19.
19:30
Nordsjælland Dánia 2–1 Észak-Írország Cliftonville
Donyoh Gól : 58' 58'
Harney Gól : 83' 83' (öngól)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Gormley Gól : 6' 6' (11-esből)


2018. július 11.
15:30 (17:30 AMT)
Bananc Örményország 1–2 Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Ayvazyan Gól : 34' 34' (1–2)
Jegyzőkönyv
Ahmetović Gól : 16' 16'
Halilović Gól : 21' 21'

2018. július 19.
20:00
FK Sarajevo Bosznia-Hercegovina 3–0 Örményország Bananc
Mujakić Gól : 31' 31'
Ahmetović Gól : 38' 38'
Resić Gól : 72' 72'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 19.
15:00 (19:00 KZT)
Kajrat Almati Kazahsztán 7–1 Andorra UE Engordany
Eppel Gól : 4' 4' Gól : 11' 11' Gól : 44' 44' Gól : 75' 75'
Eseola Gól : 42' 42'
Islamkhan Gól : 53' 53'
Vorogovskiy Gól : 87' 87'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Lafont Gól : 72' 72'


2018. július 12.
19:00 (20:00 EEST)
Petrocub Hîncești Moldova 1–1 Horvátország NK Osijek
Ambros Gól : 65' 65' (0–0)
Jegyzőkönyv
Marić Gól : 52' 52'


2018. július 12.
19:00 (20:00 EEST)
Anórthoszisz Ciprusi Köztársaság 2–1 Albánia Laçi
Pranjić Gól : 52' 52' (11-esből)
Cissé Gól : 59' 59'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hoxhallari Gól : 21' 21'

2018. július 19.
17:00
Laçi Albánia 1–0 Ciprusi Köztársaság Anórthoszisz
Uzuni Gól : 88' 88' (0–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
19:00
Ferencváros Magyarország 1–1 Izrael Makkabi Tel-Aviv
Spirovski Gól : 61' 61' (0–0)
Jegyzőkönyv
Atar Gól : 90+1' 90+1'

2018. július 19.
19:00 (20:00 IDT)
Makkabi Tel-Aviv Izrael 1–0 Magyarország Ferencváros
Atar Gól : 45+1' 45+1' (1–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
19:00
Balzan FC Málta 4–1 Azerbajdzsán Keşla
Effiong Gól : 12' 12'
Lecão Gól : 21' 21'
Kaljević Gól : 34' 34'
Cadú Gól : 55' 55'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Colli Gól : 29' 29' (11-esből)

2018. július 19.
19:00 (21:00 AZT)
Keşla Azerbajdzsán 2–1 Málta Balzan FC
Colli Gól : 11' 11' (11-esből)
Alkhasov Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Majdevac Gól : 90+6' 90+6'
Dalga Arena, Baku
Játékvezető: Mikhail Vilkov (orosz)


2018. július 17.
18:00
Budapest Honvéd Magyarország 4–0 Észak-Macedónia Rabotnicski
Holender Gól : 6' 6' Gól : 16' 16'
Danilo Gól : 63' 63' (11-esből) Gól Gól
(2–0)
Jegyzőkönyv
Részletek


2018. július 12.
20:15
Rudar Pljevlja Montenegró 0–3 Szerbia Partizan
(0–1)
Jegyzőkönyv
Jevtović Gól : 44' 44' (11-esből)
Soumah Gól : 50' 50'
Ricardo Gól : 57' 57'

2018. július 19.
20:30
Partizan Szerbia 3–0 Montenegró Rudar Pljevlja
Pantić Gól : 11' 11'
Ožegović Gól : 44' 44'
Ricardo Gól : 83' 83'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
19:45 (20:45 EEST)
CSZKA Szofija Bulgária 1–0 Lettország Riga FC
Rodrigues Gól : 49' 49' (0–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
18:30 (19:30 EEST)
Riga FC Lettország 1–0  (h. u.) Bulgária CSZKA Szofija
Černomordijs Gól : 44' 44' (1–0, 1–0, 1–0)
Jegyzőkönyv
  Büntetőpárbaj  
Lemajič Elhibázott
Primao Értékesítve
Kārkliņš Értékesítve
Baienko Értékesítve
3–5 Értékesítve Malinov
Értékesítve Bodurov
Értékesítve Geferson
Értékesítve Gyasi
Értékesítve Despodov


2018. július 12.
19:00 (20:00 EEST)
Milsami Orhei Moldova 2–4 Szlovákia Slovan Bratislava
Bugaev Gól : 59' 59'
Surdu Gól : 75' 75'
(0–3)
Jegyzőkönyv
Rharsalla Gól : 10' 10' Gól : 41' 41'
Šporar Gól : 22' 22'
Crăciun Gól : 79' 79' (öngól)

2018. július 19.
19:00
Slovan Bratislava Szlovákia 5–0 Moldova Milsami Orhei
Šporar Gól : 15' 15' Gól : 25' 25'
Rharsalla Gól : 33' 33' Gól : 77' 77'
Cmiljanić Gól : 52' 52'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
21:00
Radnički Niš Szerbia 4–0 Málta Gżira United FC
Pankov Gól : 14' 14'
Haskić Gól : 53' 53' Gól : 85' 85'
Mrkić Gól : 55' 55'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
18:00
Gżira United FC Málta 0–1 Szerbia Radnički Niš
(0–1)
Jegyzőkönyv
Pankov Gól : 8' 8'


2018. július 12.
20:45
Lech Poznań Lengyelország 2–0 Örményország Gandzaszar
Gytkjær Gól : 10' 10' Gól : 15' 15' (11-esből) (2–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
15:00 (17:00 AZT)
Gandzaszar Örményország 2–1 Lengyelország Lech Poznań
Lubambo Gól : 50' 50'
Harutyunyan Gól : 67' 67'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Trałka Gól : 90+5' 90+5'


2018. július 12.
17:00 (19:00 GET)
Csihura Szacshere Grúzia 0–0 Izrael Bétár Jerusálajim
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
19:45 (20:45 IDT)
Bétár Jerusálajim Izrael 1–2 Grúzia Csihura Szacshere
Vered Gól : 62' 62' (0–0)
Jegyzőkönyv
Kakubava Gól : 73' 73'
Gabedava Gól : 83' 83' (11-esből)


2018. július 11.
17:45
FC Vaduz Liechtenstein 1–0 Bulgária Levszki Szofija
Coulibaly Gól : 14' 14' (1–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 17.
17:45 (18:45 EEST)
Levszki Szofija Bulgária 3–2 Liechtenstein FC Vaduz
Buș Gól : 35' 35'
Belaïd Gól : 53' 53'
Cabral Gól : 85' 85'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Coulibaly Gól : 25' 25'
Tadić Gól : 55' 55'


2018. július 12.
18:00 (19:00 EEST)
Narva Trans Észtország 0–2 Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kotenko Gól : 15' 15' (öngól)
Šabanadžović Gól : 74' 74'

2018. július 18.
18:00
Željezničar Sarajevo Bosznia-Hercegovina 3–1 Észtország Narva Trans
Zajmović Gól : 25' 25'
Krpić Gól : 29' 29' Gól : 82' 82'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Plotnikov Gól : 5' 5'


2018. július 12.
18:00 (19:00 EEST)
FK Trakai Litvánia 0–0 Kazahsztán Jertisz Pavlodar
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
15:00 (19:00 KZT)
Jertisz Pavlodar Kazahsztán 0–1 Litvánia FK Trakai
(0–1)
Jegyzőkönyv
Čyžas Gól : 19' 19'


2018. július 12.
20:45 (19:45 BST)
Hibernian Skócia 6–1 Feröer NSÍ Runavík
Kamberi Gól : 3' 3' (11-esből) Gól : 21' 21' Gól : 48' 48'
Shaw Gól : 29' 29'
Mallan Gól : 43' 43' Gól : 84' 84'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Knudsen Gól : 53' 53'

2018. július 19.
19:45 (18:45 WEST)
NSÍ Runavík Feröer 4–6 Skócia Hibernian
Ambrose Gól : 1' 1' (öngól)
Olsen Gól : 6' 6' Gól : 35' 35' Gól : 57' 57'
(3–3)
Jegyzőkönyv
McGinn Gól : 10' 10'
Stevenson Gól : 16' 16'
Gray Gól : 45' 45'
Ambrose Gól : 50' 50'
Mallan Gól : 70' 70' Gól : 77' 77'


2018. július 12.
17:30
Rudar Velenje Szlovénia 7–0 San Marino Tre Fiori
Tučić Gól : 33' 33' Gól : 59' 59'
Radić Gól : 48' 48' Gól : 78' 78'
Parfitt-Williams Gól : 49' 49'
Della Valle Gól : 75' 75' (öngól)
Solomun Gól : 84' 84'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. július 19.
20:45
Tre Fiori San Marino 0–3 Szlovénia Rudar Velenje
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bolha Gól : 43' 43'
Šimunac Gól : 47' 47'
Kamara Gól : 71' 71'


2018. július 12.
18:00 (19:00 EEST)
FCI Levadia Észtország 0–1 Írország Dundalk FC
(0–0)
Jegyzőkönyv
Connolly Gól : 53' 53'

2018. július 19.
20:45 (19:45 IST)
Dundalk FC Írország 2–1 Észtország FCI Levadia
Hoban Gól : 31' 31'
Duffy Gól : 33' 33'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Debelko Gól : 42' 42'


2018. július 12.
20:00 (18:00 WET)
ÍBV Izland 0–4 Norvégia Sarpsborg 08
(0–0)
Jegyzőkönyv
Muhammed Gól : 59' 59'
Mortensen Gól : 66' 66'
Halvorsen Gól : 90+1' 90+1'
Askar Gól : 90+4' 90+4'

2018. július 19.
19:00
Sarpsborg 08 Norvégia 2–0 Izland ÍBV
Agger Gól : 13' 13' Gól : 82' 82' (1–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 12.
18:00 (19:00 EEST)
KuPS Finnország 0–1 Dánia FC København
(0–0)
Jegyzőkönyv
Skov Gól : 75' 75'

2018. július 19.
20:00
FC København Dánia 1–1 Finnország KuPS
Vavro Gól : 81' 81' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Karjalainen Gól : 75' 75'


2018. július 12.
18:05 (19:05 EEST)
Liepājas Metalurgs Lettország 0–3 Svédország Häcken
(0–0)
Jegyzőkönyv
Irandust Gól : 74' 74'
Paulinho Gól : 77' 77'
Çelik Gól : 82' 82'

2018. július 19.
19:00
Häcken Svédország 1–2 Lettország Liepājas Metalurgs
Mohammed Gól : 42' 42' (1–1)
Jegyzőkönyv
Gueye Gól : 11' 11'
Karlsons Gól : 86' 86'

2. selejtezőkör

A 2. selejtezőkör sorsolását 2018. június 20-án, 12 órakor tartották.[4]

2. selejtezőkör, kiemelés

A 2. selejtezőkörben 74 csapat vett részt. 27 csapat lépett be ebben a körben és 47 továbbjutó volt az 1. selejtezőkörből. A csapatokat hét csoportra osztották. Öt csoportba 10 csapat, két csoportba 12 csapat került. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.

  • T: Az előselejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az előselejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.
1. csoport 2. csoport 3. csoport 4. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt
  • Hollandia AZ (4)
  • Olaszország Atalanta (2)
  • Anglia Burnley FC (3)
  • Norvégia Molde FK (T) (5)
  • Litvánia Žalgiris Vilnius (T) (1)
  • Albánia Laçi (T) (10)
  • Skócia Aberdeen FC (8)
  • Liechtenstein FC Vaduz (T) (9)
  • Kazahsztán Kajrat Almati (T) (7)
  • Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo (T) (6)
  • Románia FCSB (4)
  • Szerbia Partizan (T) (5)
  • Izland FH (T) (2)
  • Dánia Nordsjælland (T) (1)
  • Szlovákia Slovan Bratislava (T) (3)
  • Izrael Hapóél Haifa (8)
  • Svédország AIK (T) (9)
  • Málta Balzan FC (T) (6)
  • Litvánia FK Trakai (T) (10)
  • Szlovénia Rudar Velenje (T) (7)
  • Csehország Sparta Praha (2)
  • Izrael Makkabi Tel-Aviv (T) (1)
  • Ausztria Admira Wacker (4)
  • Írország Dundalk FC (T) (5)
  • Szlovákia AS Trenčín (T) (3)
  • Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (10)
  • Lengyelország Górnik Zabrze (T) (6)
  • Bulgária CSZKA Szofija (T) (7)
  • Szerbia Radnički Niš (T) (9)
  • Szerbia Spartak Subotica (T) (8)
  • Dánia FC København (T) (3)
  • Németország RB Leipzig (5)
  • Oroszország FK Ufa (1)
  • Portugália Rio Ave (2)
  • Örményország Pjunik (T) (4)
  • Lengyelország Jagiellonia Białystok (8)
  • Izland Stjarnan (T) (6)
  • Svédország Häcken (T) (10)
  • Kazahsztán Tobil (T) (7)
  • Szlovénia NK Domžale (T) (9)
5. csoport 6. csoport 7. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt
  • Törökország Beşiktaş JK (4)
  • Fehéroroszország Dinama Minszk (T) (2)
  • Ausztria LASK Linz (5)
  • Luxemburg Progrès Niederkorn (T) (3)
  • Horvátország NK Osijek (T) (1)
  • Szlovákia DAC Dunajská Streda (T) (8)
  • Skócia Rangers (T) (9)
  • Norvégia Lillestrøm SK (10)
  • Magyarország Budapest Honvéd (T) (6)
  • Feröer B36 Tórshavn (T) (7)
  • Spanyolország Sevilla FC (4)
  • Franciaország Girondins de Bordeaux (6)
  • Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (T) (5)
  • Svájc FC St. Gallen (2)
  • Hollandia Vitesse (3)
  • Görögország Atrómitosz (1)
  • Románia Viitorul Constanța (T) (9)
  • Magyarország Újpest FC (T) (12)
  • Lettország FK Ventspils (T) (10)
  • Fehéroroszország Dinama Breszt (7)
  • Norvégia Sarpsborg 08 (T) (8)
  • Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo (T) (11)
  • Belgium KRC Genk (2)
  • Szlovénia NK Maribor (T) (3)
  • Görögország Asztérasz Trípolisz (5)
  • Ukrajna FK Mariupol (1)
  • Horvátország Hajduk Split (4)
  • Lengyelország Lech Poznań (T) (6)
  • Grúzia Csihura Szacshere (T) (9)
  • Svédország Djurgårdens (7)
  • Bulgária Szlavija Szofija (T) (12)
  • Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (T) (10)
  • Skócia Hibernian (T) (11)
  • Luxemburg Fola Esch (T) (8)

2. selejtezőkör, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Molde FK Norvégia 5–0 Albánia Laçi 3–0 2–0
Atalanta Olaszország 10–2[s2 1] Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo 2–2 8–0
Žalgiris Litvánia 2–1 Liechtenstein FC Vaduz 1–0 1–1
Kajrat Almati Kazahsztán 3–2 Hollandia AZ 2–0 1–2
Aberdeen FC Skócia 2–4 Anglia Burnley FC 1–1 1–3 (h.u.)
Partizan Szerbia 2–1 Litvánia FK Trakai 1–0 1–1
Balzan FC Málta 3–4 Szlovákia Slovan Bratislava 2–1 1–3
Nordsjælland Dánia 2–0 Svédország AIK 1–0 1–0
Rudar Velenje Szlovénia 0–6 Románia FCSB 0–2 0–4
Hapóél Haifa Izrael 2–1 Izland FH 1–1 1–0
Dundalk FC Írország 0–4 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz 0–0 0–4
Górnik Zabrze Lengyelország 1–5 Szlovákia AS Trenčín 0–1 1–4
Makkabi Tel-Aviv Izrael 4–2 Szerbia Radnički Niš 2–0 2–2
CSZKA Szofija Bulgária 6–1 Ausztria Admira Wacker 3–0 3–1
Spartak Subotica Szerbia 3–2 Csehország Sparta Praha 2–0 1–2
RB Leipzig Németország 5–1 Svédország Häcken 4–0 1–1
Stjarnan Izland 0–7 Dánia FC København 0–2 0–5
FK Ufa Oroszország 1–1 (i.g.) Szlovénia NK Domžale 0–0 1–1
Tobil Kazahsztán 2–2 (i.g.) Örményország Pjunik 2–1 0–1
Jagiellonia Białystok Lengyelország 5–4 Portugália Rio Ave 1–0 4–4
LASK Linz Ausztria 6–1 Norvégia Lillestrøm SK 4–0 2–1
Budapest Honvéd Magyarország 1–2 Luxemburg Progrès Niederkorn 1–0 0–2
NK Osijek Horvátország 1–2 Skócia Rangers 0–1 1–1
B36 Tórshavn Feröer 0–8 Törökország Beşiktaş JK 0–2 0–6
DAC Dunajská Streda Szlovákia 2–7 Fehéroroszország Dinama Minszk 1–3 1–4
FK Ventspils Lettország 1–3 Franciaország Girondins de Bordeaux 0–1 1–2
Željezničar Sarajevo Bosznia-Hercegovina 2–5 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú 1–2 1–3
Viitorul Constanța Románia 3–5 Hollandia Vitesse 2–2 1–3
FC St. Gallen Svájc 2–2 (i.g.) Norvégia Sarpsborg 08 2–1 0–1
Dinama Breszt Fehéroroszország 5–4 Görögország Atrómitosz 4–3 1–1
Sevilla FC Spanyolország 7–1 Magyarország Újpest FC 4–0 3–1
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 2–4 Lengyelország Lech Poznań 1–1 1–3 (h.u.)
Hibernian Skócia 4–3 Görögország Asztérasz Trípolisz 3–2 1–1
Csihura Szacshere Grúzia 0–2 Szlovénia NK Maribor 0–0 0–2
KRC Genk Belgium 9–1 Luxemburg Fola Esch 5–0 4–1
Djurgårdens Svédország 2–3 Ukrajna FK Mariupol 1–1 1–2 (h.u.)
Hajduk Split Horvátország 4–2 Bulgária Szlavija Szofija 1–0 3–2
  1. A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

2. selejtezőkör, mérkőzések

2018. július 26.
19:00
Molde FK Norvégia 3–0 Albánia Laçi
Haaland Gól : 6' 6' (11-esből)
E. Hestad Gól : 24' 24'
James Gól : 79' 79'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
17:00
Laçi Albánia 0–2 Norvégia Molde FK
(0–2)
Jegyzőkönyv
Aursnes Gól : 41' 41' (11-esből)
Strand Gól : 45+1' 45+1'


2018. augusztus 2.
20:15
FK Sarajevo Bosznia-Hercegovina 0–8 Olaszország Atalanta
(0–5)
Jegyzőkönyv
Palomino Gól : 4' 4'
Gómez Gól : 15' 15' Gól : 28' 28'
Masiello Gól : 18' 18'
Ahmetović Gól : 39' 39' (öngól)
Barrow Gól : 51' 51' Gól : 70' 70' Gól : 87' 87'


2018. július 26.
19:00 (20:00 EEST)
Žalgiris Vilnius Litvánia 1–0 Liechtenstein FC Vaduz
Antal Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
19:00
FC Vaduz Liechtenstein 1–1 Litvánia Žalgiris Vilnius
Dossou Gól : 34' 34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Šimkovič Gól : 66' 66'


2018. július 26.
17:00 (21:00 ALMT)
Kajrat Almati Kazahsztán 2–0 Hollandia AZ
Eseola Gól : 12' 12' Gól : 50' 50' (1–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
20:45
AZ Hollandia 2–1 Kazahsztán Kajrat Almati
Til Gól : 41' 41'
Koopmeiners Gól : 90+4' 90+4' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Islamkhan Gól : 28' 28' (11-esből)


2018. július 26.
20:45 (19:45 BST)
Aberdeen FC Skócia 1–1 Anglia Burnley FC
Mackay-Steven Gól : 19' 19' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Vokes Gól : 80' 80'

2018. augusztus 2.
20:45 (19:45 BST)
Burnley FC Anglia 3–1  (h. u.) Skócia Aberdeen FC
Wood Gól : 6' 6'
Cork Gól : 102' 102'
Barnes Gól : 114' 114' (11-esből)
(1–1, 1–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
Ferguson Gól : 27' 27'


2018. július 26.
20:30
Partizan Szerbia 1–0 Litvánia FK Trakai
Januševskij Gól : 57' 57' (öngól) (0–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
18:00 (19:00 EEST)
FK Trakai Litvánia 1–1 Szerbia Partizan
Osipov Gól : 9' 9' (1–1)
Jegyzőkönyv
Miletić Gól : 45+3' 45+3'


2018. július 26.
18:00
Balzan FC Málta 2–1 Szlovákia Slovan Bratislava
Kaljević Gól : 17' 17'
Ljubomirac Gól : 67' 67'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Savićević Gól : 74' 74'

2018. augusztus 2.
20:30
Slovan Bratislava Szlovákia 3–1 Málta Balzan FC
Čavrić Gól : 7' 7'
Šporar Gól : 70' 70' Gól : 71' 71'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Cadú Gól : 77' 77'


2018. július 26.
19:45
Nordsjælland Dánia 1–0 Svédország AIK
Andersen Gól : 11' 11' (1–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
19:00
AIK Svédország 0–1 Dánia Nordsjælland
(0–1)
Jegyzőkönyv
Olsen Gól : 29' 29'


2018. július 26.
17:30
Rudar Velenje Szlovénia 0–2 Románia FCSB
(0–1)
Jegyzőkönyv
Man Gól : 5' 5'
Filipe Teixeira Gól : 74' 74'

2018. augusztus 2.
20:30 (21:30 EEST)
FCSB Románia 4–0 Szlovénia Rudar Velenje
Tănase Gól : 22' 22' (11-esből)
Moruțan Gól : 49' 49'
Coman Gól : 68' 68'
Benzar Gól : 90+3' 90+3'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 26.
18:00 (19:00 IDT)
Hapóél Haifa Izrael 1–1 Izland FH
Papazoglou Gól : 65' 65' (0–0)
Jegyzőkönyv
Gomes Gól : 53' 53'

2018. augusztus 2.
21:15 (19:15 WET)
FH Izland 0–1 Izrael Hapóél Haifa
(0–0)
Jegyzőkönyv
Elbaz Gól : 68' 68'


2018. július 26.
20:45 (19:45 IST)
Dundalk FC Írország 0–0 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
17:30 (18:30 EEST)
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 4–0 Írország Dundalk FC
Tričkovski Gól : 13' 13' Gól : 38' 38'
Tete Gól : 21' 21'
Tomàs Gól : 87' 87'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 26.
20:00
Górnik Zabrze Lengyelország 0–1 Szlovákia AS Trenčín
(0–1)
Jegyzőkönyv
Azango Gól : 39' 39'

2018. augusztus 2.
20:30
AS Trenčín Szlovákia 4–1 Lengyelország Górnik Zabrze
Angulo Gól : 10' 10' (öngól)
Čataković Gól : 20' 20' Gól : 90' 90'
Azango Gól : 59' 59'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Smuga Gól : 60' 60'


2018. július 26.
19:00 (20:00 IDT)
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–0 Szerbia Radnički Niš
Kjartansson Gól : 51' 51' Gól : 69' 69' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
20:00
Radnički Niš Szerbia 2–2 Izrael Makkabi Tel-Aviv
Stanisavljević Gól : 44' 44' Gól : 58' 58' (1–2)
Jegyzőkönyv
Pankov Gól : 33' 33' (öngól)
Atar Gól : 38' 38'


2018. július 26.
19:00 (20:00 EEST)
CSZKA Szofija Bulgária 3–0 Ausztria Admira Wacker
Despodov Gól : 29' 29' Gól : 34' 34'
Maurides Gól : 38' 38' (11-esből)
(3–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
19:00
Admira Wacker Ausztria 1–3 Bulgária CSZKA Szofija
Bakış Gól : 55' 55' (0–1)
Jegyzőkönyv
Maurides Gól : 14' 14' Gól : 53' 53'
Intima Gól : 80' 80'


2018. augusztus 2.
19:00
Sparta Praha Csehország 2–1 Szerbia Spartak Subotica
Šural Gól : 28' 28'
Plavšić Gól : 66' 66'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Čečarić Gól : 75' 75' (11-esből)


2018. július 26.
18:30
RB Leipzig Németország 4–0 Svédország Häcken
Bruma Gól : 35' 35'
Cunha Gól : 39' 39'
Kampl Gól : 50' 50'
Augustin Gól : 84' 84'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
18:30
Häcken Svédország 1–1 Németország RB Leipzig
Irandust Gól : 85' 85' (0–0)
Jegyzőkönyv
Bruno Gól : 47' 47'


2018. július 26.
21:00 (19:00 WET)
Stjarnan Izland 0–2 Dánia FC København
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kodro Gól : 52' 52'
Fischer Gól : 58' 58'

2018. augusztus 2.
20:00
FC København Dánia 5–0 Izland Stjarnan
Fischer Gól : 4' 4'
Holse Gól : 24' 24'
Kodro Gól : 39' 39' Gól : 47' 47' Gól : 74' 74'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 26.
16:00 (19:00 YEKT)
FK Ufa Oroszország 0–0 Szlovénia NK Domžale
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
20:30
NK Domžale Szlovénia 1–1 Oroszország FK Ufa
Bizjak Gól : 50' 50' (0–0)
Jegyzőkönyv
Jokić Gól : 87' 87'


2018. július 26.
15:00 (19:00 ALMT)
Tobil Kazahsztán 2–1 Örményország Pjunik
Fedin Gól : 49' 49'
Nurgaliev Gól : 80' 80'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Koryan Gól : 90' 90'

2018. július 31.
18:00 (20:00 AMT)
Pjunik Örményország 1–0 Kazahsztán Tobil
Konaté Gól : 82' 82' (0–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 2.
21:00 (20:00 WEST)
Rio Ave Portugália 4–4 Lengyelország Jagiellonia Białystok
Galeno Gól : 27' 27' Gól : 45+2' 45+2'
Gelson Gól : 63' 63'
Furtado Gól : 84' 84'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Sheridan Gól : 6' 6'
Romanchuk Gól : 56' 56' Gól : 79' 79'
Pospíšil Gól : 72' 72'


2018. július 26.
19:45
LASK Linz Ausztria 4–0 Norvégia Lillestrøm SK
Goiginger Gól : 6' 6' Gól : 70' 70'
Holland Gól : 45+1' 45+1'
Frieser Gól : 90+1' 90+1'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
18:30
Lillestrøm SK Norvégia 1–2 Ausztria LASK Linz
Olsen Gól : 79' 79' (0–1)
Jegyzőkönyv
Goiginger Gól : 35' 35'
Tetteh Gól : 65' 65'


2018. augusztus 2.
19:30
Progrès Niederkorn Luxemburg 2–0 Magyarország Budapest Honvéd
De Almeida Gól : 21' 21'
Marques Gól : 84' 84'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 26.
20:45
NK Osijek Horvátország 0–1 Skócia Rangers
(0–1)
Jegyzőkönyv
Morelos Gól : 18' 18'

2018. augusztus 2.
20:45 (19:45 BST)
Rangers Skócia 1–1 Horvátország NK Osijek
Katić Gól : 53' 53' (0–0)
Jegyzőkönyv
Goldson Gól : 89' 89' (öngól)


2018. július 26.
20:00 (19:00 WEST)
B36 Tórshavn Feröer 0–2 Törökország Beşiktaş JK
(0–2)
Jegyzőkönyv
Lens Gól : 8' 8'
Gökhan Gönül Gól : 26' 26'

2018. augusztus 2.
20:00 (21:00 TRT)
Beşiktaş JK Törökország 6–0 Feröer B36 Tórshavn
Larin Gól : 31' 31' Gól : 61' 61' Gól : 79' 79'
Erkin Gól : 43' 43'
Özyakup Gól : 74' 74'
Love Gól : 90+3' 90+3' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 26.
21:00
DAC Dunajská Streda Szlovákia 1–3 Fehéroroszország Dinama Minszk
Pačinda Gól : 45' 45' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Begunov Gól : 24' 24'
Makas Gól : 77' 77'
Nikolić Gól : 90+4' 90+4'

2018. augusztus 2.
18:00 (19:00 FET)
Dinama Minszk Fehéroroszország 4–1 Szlovákia DAC Dunajská Streda
Nikolić Gól : 19' 19' Gól : 58' 58'
Khvaschinski Gól : 47' 47'
Ivanov Gól : 51' 51' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Vida Gól : 73' 73'


2018. július 26.
16:45 (17:45 EEST)
FK Ventspils Lettország 0–1 Franciaország Girondins de Bordeaux
(0–1)
Jegyzőkönyv
Youssouf Gól : 3' 3'


2018. augusztus 2.
19:00 (20:00 EEST)
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 3–1 Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo
Papoulis Gól : 2' 2' Gól : 57' 57' (11-esből) Gól : 90' 90' (1–1)
Jegyzőkönyv
Zec Gól : 43' 43'


2018. július 26.
17:00 (18:00 EEST)
Viitorul Constanța Románia 2–2 Hollandia Vitesse
Drăguș Gól : 44' 44' Gól : 49' 49' (1–0)
Jegyzőkönyv
Matavž Gól : 54' 54'
Linssen Gól : 72' 72'

2018. augusztus 2.
20:00
Vitesse Hollandia 3–1 Románia Viitorul Constanța
Matavž Gól : 23' 23'
Linssen Gól : 48' 48'
Beerens Gól : 77' 77'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Drăguș Gól : 50' 50'
GelreDome, Arnhem
Játékvezető: Kevin Clancy (skót)


2018. július 26.
20:15
FC St. Gallen Svájc 2–1 Norvégia Sarpsborg 08
Hefti Gól : 41' 41'
Buess Gól : 66' 66'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Heintz Gól : 6' 6'

2018. augusztus 2.
20:45
Sarpsborg 08 Norvégia 1–0 Svájc FC St. Gallen
Mortensen Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 2.
19:15 (20:15 EEST)
Atrómitosz Görögország 1–1 Fehéroroszország Dinama Breszt
Manousos Gól : 80' 80' (0–0)
Jegyzőkönyv
Nekhaychik Gól : 90+5' 90+5'


2018. augusztus 2.
21:00
Újpest FC Magyarország 1–3 Spanyolország Sevilla FC
Zsótér Gól : 77' 77' (0–1)
Jegyzőkönyv
Sarabia Gól : 36' 36' Gól : 50' 50'
Muriel Gól : 83' 83'


2018. július 26.
19:30 (20:30 FET)
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 1–1 Lengyelország Lech Poznań
Elis Bakaj Gól : 53' 53' (0–0)
Jegyzőkönyv
Amaral Gól : 89' 89'

2018. augusztus 2.
20:45
Lech Poznań Lengyelország 3–1  (h. u.) Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
Gytkjær Gól : 15' 15' Gól : 94' 94' Gól : 118' 118' (1–0, 1–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
Laptev Gól : 79' 79'


2018. július 26.
20:45 (19:45 BST)
Hibernian Skócia 3–2 Görögország Asztérasz Trípolisz
Ambrose Gól : 64' 64'
Gray Gól : 77' 77'
Kamberi Gól : 90+3' 90+3'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Kiriakopoulos Gól : 12' 12' Gól : 35' 35'

2018. augusztus 2.
20:00 (21:00 EEST)
Asztérasz Trípolisz Görögország 1–1 Skócia Hibernian
Tsilianidis Gól : 56' 56' (0–1)
Jegyzőkönyv
McGinn Gól : 44' 44'


2018. július 26.
18:00 (20:00 GET)
Csihura Szacshere Grúzia 0–0 Szlovénia NK Maribor
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
20:15
NK Maribor Szlovénia 2–0 Grúzia Csihura Szacshere
Zahović Gól : 70' 70'
Tavares Gól : 90+6' 90+6'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2018. július 26.
20:00
KRC Genk Belgium 5–0 Luxemburg Fola Esch
Malinovskyi Gól : 4' 4'
Pozuelo Gól : 19' 19'
Trossard Gól : 25' 25' Gól : 73' 73' (11-esből)
Dewaest Gól : 28' 28'
(4–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 1.
18:00
Fola Esch Luxemburg 1–4 Belgium KRC Genk
Bensi Gól : 61' 61' (0–2)
Jegyzőkönyv
Zhegrova Gól : 13' 13' Gól : 63' 63'
Heynen Gól : 16' 16'
Gano Gól : 59' 59'


2018. július 26.
19:00
Djurgårdens Svédország 1–1 Ukrajna FK Mariupol
Badji Gól : 90+4' 90+4' (0–1)
Jegyzőkönyv
Yavorskyy Gól : 37' 37'

2018. augusztus 2.
19:00 (20:00 EEST)
FK Mariupol Ukrajna 2–1  (h. u.) Svédország Djurgårdens
Pikhalonok Gól : 63' 63'
Fomin Gól : 97' 97' (11-esből)
(0–0, 1–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
Badji Gól : 77' 77'


2018. július 26.
20:00
Hajduk Split Horvátország 1–0 Bulgária Szlavija Szofija
Said Gól : 79' 79' (0–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 2.
18:00 (19:00 EEST)
Szlavija Szofija Bulgária 2–3 Horvátország Hajduk Split
Ivanov Gól : 45' 45' (11-esből)
Yomov Gól : 70' 70'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Jurić Gól : 25' 25'
Caktaš Gól : 55' 55' (11-esből) Gól : 87' 87'

3. selejtezőkör

A 3. selejtezőkör sorsolását 2018. július 23-án, 14 órakor tartották.[6]

3. selejtezőkör, kiemelés

A 3. selejtezőkörben 52 csapat vett részt. 13 csapat lépett be ebben a körben, 37 továbbjutó volt a 2. selejtezőkörből, valamint 2 csapat került át az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörének nem bajnoki ágának veszteseként. A csapatokat öt csoportra osztották. Négy csoportba 10 csapat, egy csoportba 12 csapat került. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.

  • T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • BL: Az UEFA-bajnokok ligájából átkerülő csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, illetve a BL-ből estek ki, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.
1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt
  • Oroszország Zenyit (5)
  • Ausztria Sturm Graz (BL) (1)
  • Izrael Makkabi Tel-Aviv (T) (2)
  • Anglia Burnley FC (4)
  • Horvátország Rijeka (3)
  • Törökország İstanbul Başakşehir (10)
  • Fehéroroszország Dinama Minszk (T) (7)
  • Norvégia Sarpsborg 08 (T) (8)
  • Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (T) (9)
  • Örményország Pjunik (T) (6)
  • Svájc FC Basel (BL) (3)
  • Portugália Sporting de Braga (2)
  • Belgium KRC Genk (T) (1)
  • Szerbia Partizan (T) (4)
  • Olaszország Atalanta (T) (5)
  • Ukrajna Zorja Luhanszk (6)
  • Lengyelország Lech Poznań (T) (9)
  • Hollandia Vitesse (T) (8)
  • Izrael Hapóél Haifa (T) (7)
  • Dánia Nordsjælland (T) (10)
  • Spanyolország Sevilla FC (T) (1)
  • Románia FCSB (T) (5)
  • Kazahsztán Kajrat Almati (T) (3)
  • Ausztria Rapid Wien (4)
  • Norvégia Molde (T) (2)
  • Skócia Hibernian (T) (6)
  • Horvátország Hajduk Split (T) (7)
  • Csehország Sigma Olomouc (8)
  • Litvánia Žalgiris Vilnius (T) (9)
  • Szlovákia Slovan Bratislava (T) (10)
4. csoport 5. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt
  • Görögország Olimbiakósz (1)
  • Dánia FC København (T) (5)
  • Szlovénia NK Maribor (T) (3)
  • Hollandia Feyenoord (4)
  • Franciaország Girondins de Bordeaux (T) (2)
  • Ukrajna FK Mariupol (T) (6)
  • Bulgária CSZKA Szofija (T) (7)
  • Svájc FC Luzern (9)
  • Skócia Rangers (T) (8)
  • Szlovákia AS Trenčín (T) (10)
  • Törökország Beşiktaş JK (T) (1)
  • Szerbia Spartak Subotica (T) (2)
  • Belgium KAA Gent (5)
  • Németország RB Leipzig (T) (4)
  • Oroszország FK Ufa (T) (3)
  • Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (T) (6)
  • Lengyelország Jagiellonia Białystok (T) (7)
  • Ausztria LASK Linz (T) (8)
  • Fehéroroszország Dinama Breszt (T) (9)
  • Dánia Brøndby IF (10)
  • Románia CS U Craiova (11)
  • Luxemburg Progrès Niederkorn (T) (12)

3. selejtezőkör, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Pjunik Örményország 1–2 Izrael Makkabi Tel-Aviv 0–0 1–2
Dinama Minszk Fehéroroszország 5–8 Oroszország Zenyit 4–0 1–8 (h.u.)
Sturm Graz Ausztria 0–7 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz 0–2 0–5
Sarpsborg 08 Norvégia 2–1 Horvátország Rijeka 1–1 1–0
İstanbul Başakşehir Törökország 0–1 Anglia Burnley FC 0–0 0–1 (h.u.)
Zorja Luhanszk Ukrajna 3–3 (i.g.) Portugália Sporting de Braga 1–1 2–2
Hapóél Haifa Izrael 1–6 Olaszország Atalanta 1–4 0–2
KRC Genk Belgium 4–1 Lengyelország Lech Poznań 2–0 2–1
Vitesse Hollandia 0–2 Svájc FC Basel 0–1 0–1
Nordsjælland Dánia 3–5 Szerbia Partizan 1–2 2–3
Hibernian Skócia 0–3 Norvégia Molde FK 0–0 0–3
Hajduk Split Horvátország 1–2 Románia FCSB 0–0 1–2
Sevilla FC Spanyolország 6–0 Litvánia Žalgiris 1–0 5–0
Sigma Olomouc Csehország 4–1 Kazahsztán Kajrat Almati 2–0 2–1
Slovan Bratislava Szlovákia 2–5 Ausztria Rapid Wien 2–1 0–4
FK Mariupol Ukrajna 2–5 Franciaország Girondins de Bordeaux 1–3 1–2
CSZKA Szofija Bulgária 2–4 Dánia FC København 1–2 1–2
Olimbiakósz Görögország 7–1 Svájc FC Luzern 4–0 3–1
Rangers Skócia 3–1 Szlovénia NK Maribor 3–1 0–0
AS Trenčín Szlovákia 5–1 Hollandia Feyenoord 4–0 1–1
Jagiellonia Białystok Lengyelország 1–4 Belgium KAA Gent 0–1 1–3
Spartak Subotica Szerbia 2–4 Dánia Brøndby IF 0–2 1–2
FK Ufa Oroszország 4–3 Luxemburg Progrès Niederkorn 2–1 2–2
Beşiktaş JK Törökország 2–2 (i.g.) Ausztria LASK Linz 1–0 1–2
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 4–1 Fehéroroszország Dinama Breszt 4–0 0–1
RB Leipzig Németország 4–2 Románia CS U Craiova 3–1 1–1

3. selejtezőkör, mérkőzések

2018. augusztus 7.
18:00 (20:00 AMT)
Pjunik Örményország 0–0 Izrael Makkabi Tel-Aviv
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
19:30 (20:30 IDT)
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–1 Örményország Pjunik
Micha Gól : 55' 55'
Atar Gól : 68' 68'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Voynov Gól : 11' 11'


2018. augusztus 9.
19:00 (20:00 FET)
Dinama Minszk Fehéroroszország 4–0 Oroszország Zenyit
Nikolić Gól : 12' 12' Gól : 67' 67'
Khvashchynski Gól : 32' 32'
Galović Gól : 41' 41'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
19:00 (20:00 MSK)
Zenyit Oroszország 8–1  (h. u.) Fehéroroszország Dinama Minszk
Paredes Gól : 22' 22'
Noboa Gól : 66' 66'
Dzyuba Gól : 75' 75' Gól : 78' 78' Gól : 115' 115' (11-esből)
Driussi Gól : 109' 109'
Mak Gól : 120+2' 120+2' (11-esből) Gól Gól
(1–0, 4–0, 4–1)
Jegyzőkönyv
Yahaya Gól : 99' 99'


2018. augusztus 9.
19:00
Sturm Graz Ausztria 0–2 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
(0–0)
Jegyzőkönyv
Truyols Gól : 46' 46'
Tričkovski Gól : 74' 74'

2018. augusztus 16.
17:30 (18:30 EEST)
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 5–0 Ausztria Sturm Graz
Tričkovski Gól : 8' 8' Gól : 67' 67' Gól : 80' 80'
Larena Gól : 65' 65' (11-esből)
Florian Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 9.
20:45
Sarpsborg 08 Norvégia 1–1 Horvátország Rijeka
Zachariassen Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Gorgon Gól : 83' 83'

2018. augusztus 16.
20:45
Rijeka Horvátország 0–1 Norvégia Sarpsborg 08
(0–0)
Jegyzőkönyv
Mortensen Gól : 83' 83'


2018. augusztus 16.
20:45 (19:45 BST)
Burnley FC Anglia 1–0  (h. u.) Törökország İstanbul Başakşehir
Cork Gól : 97' 97' (0–0, 0–0, 1–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 9.
20:30 (21:30 EEST)
Zorja Luhanszk Ukrajna 1–1 Portugália Sporting de Braga
Karavayev Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Horta Gól : 69' 69'

2018. augusztus 16.
21:30 (20:30 WEST)
Sporting de Braga Portugália 2–2 Ukrajna Zorja Luhanszk
João Novais Gól : 65' 65'
Horta Gól : 73' 73'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ratão Gól : 70' 70'
Karavayev Gól : 83' 83'


2018. augusztus 9.
18:00 (19:00 IDT)
Hapóél Haifa Izrael 1–4 Olaszország Atalanta
Buzaglo Gól : 7' 7' (1–2)
Jegyzőkönyv
Hateboer Gól : 18' 18'
Zapata Gól : 21' 21'
Pašalić Gól : 65' 65'
Barrow Gól : 86' 86'


2018. augusztus 9.
20:00
KRC Genk Belgium 2–0 Lengyelország Lech Poznań
Malinovskyi Gól : 44' 44'
Samatta Gól : 56' 56'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
20:15
Lech Poznań Lengyelország 1–2 Belgium KRC Genk
Cywka Gól : 50' 50' (0–2)
Jegyzőkönyv
Samatta Gól : 19' 19'
Trossard Gól : 45+1' 45+1' (11-esből)


2018. augusztus 9.
20:00
Vitesse Hollandia 0–1 Svájc FC Basel
(0–0)
Jegyzőkönyv
Van Wolfswinkel Gól : 90+3' 90+3'

2018. augusztus 16.
20:00
FC Basel Svájc 1–0 Hollandia Vitesse
Ajeti Gól : 30' 30' (1–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 9.
19:45
Nordsjælland Dánia 1–2 Szerbia Partizan
Rasmussen Gól : 70' 70' (0–1)
Jegyzőkönyv
Gomes Gól : 10' 10'
Zakarić Gól : 65' 65'

2018. augusztus 16.
20:30
Partizan Szerbia 3–2 Dánia Nordsjælland
N. R. Miletić Gól : 11' 11'
Janković Gól : 30' 30'
Marković Gól : 35' 35'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Olsen Gól : 9' 9'
Amon Gól : 76' 76'


2018. augusztus 9.
20:45 (19:45 BST)
Hibernian Skócia 0–0 Norvégia Molde FK
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
19:00
Molde FK Norvégia 3–0 Skócia Hibernian
Haaland Gól : 35' 35' Gól : 82' 82'
Aursnes Gól : 66' 66'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 9.
20:45
Hajduk Split Horvátország 0–0 Románia FCSB
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
20:30 (21:30 EEST)
FCSB Románia 2–1 Horvátország Hajduk Split
Gnohéré Gól : 55' 55' (11-esből) Gól : 90+3' 90+3' (0–0)
Jegyzőkönyv
Said Gól : 82' 82'


2018. augusztus 16.
19:00 (20:00 EEST)
Žalgiris Vilnius Litvánia 0–5 Spanyolország Sevilla FC
(0–3)
Jegyzőkönyv
Nolito Gól : 6' 6' Gól : 83' 83'
Sarabia Gól : 7' 7' Gól : 44' 44'
Arana Gól : 80' 80'


2018. augusztus 9.
19:00
Sigma Olomouc Csehország 2–0 Kazahsztán Kajrat Almati
Sladký Gól : 21' 21'
Pilař Gól : 50' 50'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
16:00 (20:00 ALMT)
Kajrat Almati Kazahsztán 1–2 Csehország Sigma Olomouc
Eppel Gól : 61' 61' (0–1)
Jegyzőkönyv
Nešpor Gól : 19' 19'
Houska Gól : 51' 51'


2018. augusztus 9.
21:05
Slovan Bratislava Szlovákia 2–1 Ausztria Rapid Wien
Bozhikov Gól : 29' 29'
Barać Gól : 49' 49' (öngól)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Schwab Gól : 12' 12'

2018. augusztus 16.
21:00
Rapid Wien Ausztria 4–0 Szlovákia Slovan Bratislava
Knasmüllner Gól : 3' 3' Gól : 79' 79' Gól : 90+4' 90+4'
Murg Gól : 84' 84'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 9.
19:00 (20:00 EEST)
FK Mariupol Ukrajna 1–3 Franciaország Girondins de Bordeaux
Myshnyov Gól : 7' 7' (1–2)
Jegyzőkönyv
Laborde Gól : 33' 33' Gól : 37' 37'
Tchouaméni Gól : 49' 49'

2018. augusztus 16.
20:45
Girondins de Bordeaux Franciaország 2–1 Ukrajna FK Mariupol
Poundjé Gól : 54' 54'
Sankharé Gól : 56' 56'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Fomin Gól : 66' 66'


2018. augusztus 9.
19:45 (20:45 EEST)
CSZKA Szofija Bulgária 1–2 Dánia FC København
Maurides Gól : 15' 15' (1–0)
Jegyzőkönyv
Vavro Gól : 64' 64'
Kodro Gól : 74' 74'

2018. augusztus 16.
18:30
FC København Dánia 2–1 Bulgária CSZKA Szofija
N'Doye Gól : 23' 23' Gól : 64' 64' (1–0)
Jegyzőkönyv
Evandro Gól : 58' 58'


2018. augusztus 9.
20:00 (21:00 EEST)
Olimbiakósz Görögország 4–0 Svájc FC Luzern
Christodoulopoulos Gól : 10' 10' Gól : 33' 33'
Guerrero Gól : 36' 36' Gól : 84' 84'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
19:30
FC Luzern Svájc 1–3 Görögország Olimbiakósz
Demhasaj Gól : 82' 82' (0–1)
Jegyzőkönyv
Christodoulopoulos Gól : 23' 23' Gól : 59' 59'
Guerrero Gól : 68' 68'


2018. augusztus 9.
20:45 (19:45 BST)
Rangers Skócia 3–1 Szlovénia NK Maribor
Morelos Gól : 6' 6'
Tavernier Gól : 50' 50' (11-esből)
Coulibaly Gól : 86' 86'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Viler Gól : 40' 40'

2018. augusztus 16.
20:15
NK Maribor Szlovénia 0–0 Skócia Rangers
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 9.
19:00
AS Trenčín Szlovákia 4–0 Hollandia Feyenoord
Mance Gól : 6' 6' Gól : 37' 37' Gól : 63' 63'
Azango Gól : 44' 44'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
20:30
Feyenoord Hollandia 1–1 Szlovákia AS Trenčín
Botteghin Gól : 8' 8' (1–1)
Jegyzőkönyv
Mance Gól : 9' 9'
De Kuip, Rotterdam
Játékvezető: Jakob Kehlet (dán)


2018. augusztus 9.
19:20
Jagiellonia Białystok Lengyelország 0–1 Belgium KAA Gent
(0–0)
Jegyzőkönyv
David Gól : 85' 85'

2018. augusztus 16.
20:30
KAA Gent Belgium 3–1 Lengyelország Jagiellonia Białystok
Awoniyi Gól : 13' 13'
Yaremchuk Gól : 84' 84'
David Gól : 89' 89'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Pospíšil Gól : 58' 58'


2018. augusztus 9.
20:45
Spartak Subotica Szerbia 0–2 Dánia Brøndby IF
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kaiser Gól : 29' 29'
Mukhtar Gól : 47' 47'

2018. augusztus 16.
20:00
Brøndby IF Dánia 2–1 Szerbia Spartak Subotica
Kaiser Gól : 68' 68'
Wilczek Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Glavčić Gól : 80' 80'


2018. augusztus 9.
16:00 (19:00 YEKT)
FK Ufa Oroszország 2–1 Luxemburg Progrès Niederkorn
Igboun Gól : 38' 38'
Oblyakov Gól : 63' 63'
(1–0)
Jegyzőkönyv
O. Thill Gól : 80' 80'

2018. augusztus 16.
19:00
Progrès Niederkorn Luxemburg 2–2 Oroszország FK Ufa
Alikin Gól : 2' 2' (öngól)
De Almeida Gól : 72' 72'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Paurević Gól : 51' 51' Gól : 90+4' 90+4'


2018. augusztus 9.
20:00 (21:00 TRT)
Beşiktaş JK Törökország 1–0 Ausztria LASK Linz
Babel Gól : 6' 6' (1–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
19:45
LASK Linz Ausztria 2–1 Törökország Beşiktaş JK
João Victor Gól : 42' 42'
Frieser Gól : 69' 69'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Negredo Gól : 90' 90'


2018. augusztus 9.
19:00 (20:00 EEST)
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 4–0 Fehéroroszország Dinama Breszt
Zelaya Gól : 46' 46' Gól : 58' 58'
Marković Gól : 87' 87'
Veretilo Gól : 90+2' 90+2' (öngól)
(0–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 16.
19:45 (20:45 FET)
Dinama Breszt Fehéroroszország 1–0 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú
Nyakhaychyk Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 9.
18:30
RB Leipzig Németország 3–1 Románia CS U Craiova
Konaté Gól : 25' 25'
Cunha Gól : 77' 77'
Poulsen Gól : 87' 87'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Martić Gól : 90+4' 90+4'

2018. augusztus 16.
18:30 (19:30 EEST)
CS U Craiova Románia 1–1 Németország RB Leipzig
Baicu Gól : 85' 85' (0–1)
Jegyzőkönyv
Sabitzer Gól : 39' 39'

Rájátszás

A rájátszás sorsolását 2018. július 23-án, 13:30-tól tartották.[6]

Rájátszás, kiemelés

A rájátszásban 26 csapat vett részt, mindannyian a 3. selejtezőkör továbbjutói. A csapatokat öt csoportra osztották. Két csoportba 8 csapat, egy csoportba 10 csapat került. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.

  • T: A 3. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az előselejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.
1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt
  • Spanyolország Sevilla FC (T) (4)
  • Törökország Beşiktaş JK(T) (2)
  • Belgium KAA Gent (T) (3)
  • Izrael Makkabi Tel-Aviv (T) (1)
  • Szerbia Partizan (T) (6)
  • Norvégia Sarpsborg 08 (T) (5)
  • Franciaország Girondins de Bordeaux (T) (7)
  • Csehország Sigma Olomouc (T) (8)
  • Svájc FC Basel (T) (1)
  • Dánia FC København (T) (2)
  • Románia FCSB (T) (4)
  • Skócia Rangers (T) (3)
  • Ausztria Rapid Wien (T) (8)
  • Olaszország Atalanta (T) (6)
  • Oroszország FK Ufa (T) (7)
  • Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (T) (5)
  • Oroszország Zenyit (T) (1)
  • Görögország Olimbiakósz (T) (2)
  • Ukrajna Zorja Luhanszk (T) (4)
  • Belgium KRC Genk (T) (3)
  • Szlovákia AS Trenčín (T) (5)
  • Németország RB Leipzig (T) (6)
  • Anglia Burnley FC (T) (10)
  • Norvégia Molde (T) (8)
  • Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (T) (9)
  • Dánia Brøndby IF (T) (7)

Rájátszás, párosítások

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Sigma Olomouc Csehország 1. Spanyolország Sevilla FC 0–1
Sarpsborg 08 Norvégia 4–3 Izrael Makkabi Tel-Aviv 3–1 1–2
KAA Gent Belgium 0–2 Franciaország Girondins de Bordeaux 0–0 0–2
Partizan Szerbia 1–4 Törökország Beşiktaş JK 1–1 0–3
Rapid Wien Ausztria 4–3 Románia FCSB 3–1 1–2
FC Basel Svájc 3–3 (i.g.)[s4 1] Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú 3–2 0–1
Rangers Skócia 2–1 Oroszország FK Ufa 1–0 1–1
Atalanta Olaszország 0–0 (t. 3–4) Dánia FC København 0–0 0–0 (h.u.)
Zenyit Oroszország 4–3 Norvégia Molde FK 3–1 1–2
AS Trenčín Szlovákia 1–4 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz 1–1 0–3
KRC Genk Belgium 9–4 Dánia Brøndby IF 5–2 4–2
Olimbiakósz Görögország 4–2 Anglia Burnley FC 3–1 1–1
Zorja Luhanszk Ukrajna 2–3 Németország RB Leipzig 0–0 2–3
  1. A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

Rájátszás, mérkőzések

2018. augusztus 23.
19:00
Sigma Olomouc Csehország 0–1 Spanyolország Sevilla FC
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sarabia Gól : 84' 84'


2018. augusztus 30.
19:00 (20:00 IDT)
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–1 Norvégia Sarpsborg 08
Atzili Gól : 52' 52' (11-esből)
Atar Gól : 60' 60'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Halvorsen Gól : 81' 81' (11-esből)


2018. augusztus 23.
20:45
KAA Gent Belgium 0–0 Franciaország Girondins de Bordeaux
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 23.
20:30
Partizan Szerbia 1–1 Törökország Beşiktaş JK
Ricardo Gól : 14' 14' (1–1)
Jegyzőkönyv
Arslan Gól : 15' 15'

2018. augusztus 30.
20:00 (21:00 TRT)
Beşiktaş JK Törökország 3–0 Szerbia Partizan
Pepe Gól : 37' 37' Gól : 68' 68'
Özyakup Gól : 45+1' 45+1'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 23.
20:30
Rapid Wien Ausztria 3–1 Románia FCSB
Knasmüllner Gól : 4' 4'
Sonnleitner Gól : 40' 40'
Schwab Gól : 49' 49'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Gnohéré Gól : 47' 47'

2018. augusztus 30.
20:30 (21:30 EEST)
FCSB Románia 2–1 Ausztria Rapid Wien
Gnohéré Gól : 12' 12'
Roman Gól : 45+2' 45+2'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Sonnleitner Gól : 63' 63'


2018. augusztus 23.
20:00
FC Basel Svájc 3–2 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú
Van Wolfswinkel Gól : 6' 6' Gól : 69' 69'
Cömert Gól : 84' 84'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Maglica Gól : 49' 49'
Papoulis Gól : 53' 53'

2018. augusztus 30.
19:00 (20:00 EEST)
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 1–0 Svájc FC Basel
Kyriakou Gól : 53' 53' (0–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 23.
20:45 (19:45 BST)
Rangers Skócia 1–0 Oroszország FK Ufa
Goldson Gól : 41' 41' (1–0)
Jegyzőkönyv

2018. augusztus 30.
16:00 (19:00 YEKT)
FK Ufa Oroszország 1–1 Skócia Rangers
Sysuyev Gól : 32' 32' (1–1)
Jegyzőkönyv
Ejaria Gól : 9' 9'



2018. augusztus 23.
18:00 (19:00 MSK)
Zenyit Oroszország 3–1 Norvégia Molde FK
Dzyuba Gól : 71' 71'
Zabolotny Gól : 80' 80'
Mevlja Gól : 90' 90'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hestad Gól : 42' 42'

2018. augusztus 30.
19:00
Molde FK Norvégia 2–1 Oroszország Zenyit
Hestad Gól : 65' 65'
Haaland Gól : 77' 77'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kuzyayev Gól : 21' 21'


2018. augusztus 23.
19:00
AS Trenčín Szlovákia 1–1 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
Sleegers Gól : 55' 55' (0–0)
Jegyzőkönyv
Acorán Gól : 60' 60'

2018. augusztus 30.
17:30 (18:30 EEST)
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 3–0 Szlovákia AS Trenčín
Giannou Gól : 1' 1' Gól : 65' 65'
Acorán Gól : 36' 36'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2018. augusztus 23.
20:30
KRC Genk Belgium 5–2 Dánia Brøndby IF
Samatta Gól : 37' 37' Gól : 55' 55' Gól : 70' 70'
Trossard Gól : 45' 45' (11-esből) Gól Gól
(2–0)
Jegyzőkönyv
Hermannsson Gól : 47' 47'
Wilczek Gól : 51' 51'


2018. augusztus 23.
20:00 (21:00 EEST)
Olimbiakósz Görögország 3–1 Anglia Burnley FC
Fortounis Gól : 19' 19' Gól : 60' 60' (11-esből)
Bouchalakis Gól : 49' 49'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Wood Gól : 33' 33' (11-esből)

2018. augusztus 30.
20:45 (19:45 BST)
Burnley FC Anglia 1–1 Görögország Olimbiakósz
Vydra Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Podence Gól : 83' 83'


2018. augusztus 23.
20:30 (21:30 EEST)
Zorja Luhanszk Ukrajna 0–0 Németország RB Leipzig
Jegyzőkönyv

Jegyzetek

Read other articles:

Artikel ini perlu diwikifikasi agar memenuhi standar kualitas Wikipedia. Anda dapat memberikan bantuan berupa penambahan pranala dalam, atau dengan merapikan tata letak dari artikel ini. Untuk keterangan lebih lanjut, klik [tampil] di bagian kanan. Mengganti markah HTML dengan markah wiki bila dimungkinkan. Tambahkan pranala wiki. Bila dirasa perlu, buatlah pautan ke artikel wiki lainnya dengan cara menambahkan [[ dan ]] pada kata yang bersangkutan (lihat WP:LINK untuk keterangan lebih lanjut...

 

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Zéramdine – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2016) (Learn how and when to remove this template message) Zeramdine's city hall.Zéramdine is a Tunisian city located in the Sahel, Tunisia region about twenty kilometers southwest of Monastir....

 

 

Nonprofit organization This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Last Chance for Animals – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2020) (Learn how and when to remove this template message) Last Chance for AnimalsFounded1984; 40 years ago (1984)FounderChris DeRoseType501(c)...

Judo(柔道)Tampak pemain berseragam biru sedang dibanting menggunakan ouchi gari, sebuah teknik bantingan dalam olahraga Judo.FokusBergumulNegara asal JepangPenciptaKano JigoroPraktisi terkenalMitsuo Maeda, Kyuzo Mifune, Keiko Fukuda, Masahiko Kimura, Gene LeBell, Anton Geesink, Yasuhiro Yamashita, Neil Adams, Hidehiko Yoshida, Vladimir Putin, Kosei InoueOrang tuaBervariasi seperti dari jujutsu, secara prinsip Tenjin Shin'yō-ryū, Kito-ryū, dan Fusen-ryūOlahraga olimpiksejak 1964[1 ...

 

 

Aditya Nath JhaKebangsaanIndiaPekerjaanPejabat Layanan Sipil India Aditya Nath Jha dari Layanan Sipil India adalah penerima Padma Vibhushan pada 1972 atas jasanya dalam bidang Layanan Sipil di India. Ia merupakan angkatan tahun 1937 dari Layanan Sipil India.[1] Jha adalah putra dari Sir Ganganath Jha, dan saudara dari Shri Amarnath Jha, seorang cendekiawan Inggris dan Sanskerta dan mantan wakil kanselir Universitas Allahabad. Ia juga menjabat sebagai direktur pertama National Academy...

 

 

9Poster teaterIndeks kartuSutradaraShane AckerProtagonisElijah WoodJohn C. ReillyJennifer ConnellyChristopher PlummerCrispin GloverMartin LandauFred TatascioreProduksi seni pertunjukanTim BurtonTimur BekmambetovJim LemleyDana GinsburgNaskahShane Acker MusikDanny ElfmanDeborah LurieFotografiKevin R. Adams Penyuntingan filmNick Kenway Rumah produksiFocus Features, Relativity Media, Jam Filled Entertainment, Bazelevs Company dan Tim Burton Productions DistributorFocus FeaturesUniversal Pictures...

Federal police service Mountie redirects here. For other uses, see Mountie (disambiguation). RCMP redirects here. For the TV series, see R.C.M.P. (TV series). Royal Mounted Police redirects here. For the film, see Giubbe rosse. Royal Canadian Mounted PoliceGendarmerie royale du CanadaBadge of the RCMP[1]Patch (i.e. shoulder flash) of the RCMPCorps ensign of the RCMP[2]Common nameThe MountiesAbbreviationRCMPGRCMottoMaintiens le droit(French for 'uphold the right' /...

 

 

Mestaruussarja 1973 Competizione Mestaruussarja Sport Calcio Edizione 64ª Organizzatore SPL/FBF Luogo  Finlandia Partecipanti 12 Formula Girone all'italiana Risultati Vincitore HJK(11º titolo) Secondo KPV Retrocessioni PonnistusTaPa Statistiche Miglior marcatore Hannu Lamberg (13) Incontri disputati 132 Gol segnati 368 (2,79 per incontro) Cronologia della competizione 1972 1974 Manuale La Mestaruussarja 1973 fu la sessantaquattresima edizione della massima serie del campiona...

 

 

Maureen Connolly Memorial Dallas 1973 Sport Tennis Data 5 marzo - 11 marzo Edizione 2a Superficie Sintetico indoor Campioni Singolare Virginia Wade Doppio Evonne Goolagong / Janet Young Il Maureen Connolly Memorial Dallas 1973 è stato un torneo di tennis giocato sul sintetico indoor. È stata la 2ª edizione del torneo, che fa parte del Women's International Grand Prix 1973. Si è giocato a Dallas negli USA dal 5 all'11 marzo 1973. Indice 1 Campionesse 1.1 Singolare 1.2 Doppio 2 Collegament...

1981 single by Guy ClarkHomegrown TomatoesSingle by Guy Clarkfrom the album Better Days B-sideFold in a MirrorReleasedAugust 1981[1]RecordedFolk, World, & CountryGenrePopLength2:55LabelWarnerSongwriter(s)Guy ClarkProducer(s)Rodney CrowellGuy Clark singles chronology The Partner Nobody Chose (1981) Homegrown Tomatoes (1981) Homegrown Tomatoes is a 1981 song by Guy Clark, later included on his 1983 Better Days album.[2] It is one of his best-known compositions.[3] Th...

 

 

Sinapis Sinapis alba Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae (tanpa takson): Tracheophyta (tanpa takson): Angiospermae (tanpa takson): Eudikotil (tanpa takson): Rosid Ordo: Brassicales Famili: Brassicaceae Genus: SinapisL. Spesies[1] Sinapis alba L. Sinapis allionii Jacq. Sinapis arvensis L. Sinapis circinata Desf. Sinapis flexuosa Poir. Sinapis pubescens L. Sinapis adalah salah satu genus tumbuhan berbunga dalam famili Brassicaceae.[2] Referensi ^ Sinapis. The Plant List. Diaks...

 

 

Overview of liberalism in Portugal Part of a series onLiberalism Schools Classical Conservative Cultural Democratic Feminist Equity Green Internationalist Muscular National Neo Ordo Radical Religious Christian Catholic Islamic Jewish Secular Social Techno Third Way Principles Consent of the governed Due process Democracy Economic liberalism Economic globalization Equality Gender Legal Federalism Freedom Economic Market Trade Press Religion Speech Harm principle Internationalism Invisible hand...

The Spencer Davis Group Основная информация Жанры бит поп-рок Годы 1963 — 1969 2006 — 2020 Страна  Великобритания Место создания Бирмингем Лейблы Fontana RecordsIsland RecordsUnited Artists Records Состав Европа:Спенсер ДэвисМиллер Андерсон[англ.]Колин ХоджкинсонСтефф ПорзельАмерика:Спенсер ДэвисДжим Бл...

 

 

Almamy TouréNazionalità Mali Francia (2019-2023) Altezza182 cm Peso73 kg Calcio RuoloDifensore Squadra Kaiserslautern CarrieraGiovanili 2004 ES Stains2005-2010 FC Bourget2010-2014 Monaco Squadre di club1 2014-2015 Monaco 245 (1)2015-2019 Monaco54 (5)2019-2023 Eintracht Francoforte60 (2)2023- Kaiserslautern7 (1) Nazionale 2019 Francia U-212 (0)2023- Mali1 (0) 1 I due numeri indicano le presenze e le reti segnate, per le sole partite di campionato.Il si...

 

 

Compilation of Sahib Shihab's jazz recordings CompanionshipCompilation album by Sahib ShihabReleased1971Recorded1964–1970Cologne, West GermanyGenreJazzLength78:26LabelVogue SchallplattenLDVS 17243ProducerGigi CampiSahib Shihab chronology Seeds(1968) Companionship(1971) Sentiments(1972) Companionship (subtitled Jazz Joint 2) is a double album compiling recordings from 1964 to 1970 by American jazz saxophonist/flautist Sahib Shihab which was released on the German Vogue Schallplatten lab...

Tuna sirip biru selatan Tuna sirip biru Selatan Status konservasi Punah EXSingkatan dari Extinct (Punah)  EWSingkatan dari Extinct in the Wild (Punah di Alam Liar)Terancam CRSingkatan dari Critical (Kritis) ENSingkatan dari Endangered (Genting) VUSingkatan dari Vulnerable (Rentan)  NTSingkatan dari Not Threatened (Tidak terancam)Aman LCSingkatan dari Least-Concern (Aman) Terancam  (IUCN 3.1)[1] Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Actinopterygii...

 

 

Slovak-American retired figure skater (born 2000) This biography of a living person relies too much on references to primary sources. Please help by adding secondary or tertiary sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately, especially if potentially libelous or harmful.Find sources: Silvia Hugec – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2017) (Learn how and when to rem...

 

 

Badminton's women's singles SL3 at the 2023 European Para ChampionshipsVenueRotterdam Ahoy, Rotterdam[1]Dates15 – 20 AugustCompetitors6 from 5 nationsMedalists  Halime Yıldız   Turkey Oksana Kozyna   Ukraine Coraline Bergeron   France Emona Ivanova   Bulgaria2027 → Main article: Badminton at the 2023 European Para Championships Badminton at the2023 European Para ChampionshipsSinglesMenWomen...

2016 American fantasy comedy television series The Good PlaceGenre Comedy Philosophical fiction[1][2][3] Fantasy[4][5] Utopian and dystopian fiction[6][7] Created byMichael SchurStarring Kristen Bell William Jackson Harper Jameela Jamil D'Arcy Carden Manny Jacinto Ted Danson ComposerDavid SchwartzCountry of originUnited StatesOriginal languageEnglishNo. of seasons4No. of episodes53[8] (list of episodes)ProductionExecutive produce...

 

 

Román Torres Di stadion George Capwell, tim sepak bola Ekuador menghadapi Panama dalam pertandingan persahabatan Foto: César Muñoz / Andes Román TorresInformasi pribadiNama lengkap Román TorresTanggal lahir 20 Maret 1986 (umur 38)Tempat lahir Panama City, PanamaTinggi 188 cm (6 ft 2 in)Posisi bermain BekInformasi klubKlub saat ini Inter MiamiNomor 29Karier junior ChepoKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2004 Chepo 27 (5)2005 San Francisco 33 (4)2006 Cortuluá 39 (6)2...