Szegény részes bérlő[1] családból származott, s ezt sohasem felejtette el: élete végén szellemi testamentumában is hálát adott, hogy szegényen halhat meg.[2] Egyszerűségének, közvetlenségének és őszinte emberszeretetének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb pápája volt. A hívő nép ajkán megbecsülést kifejező megszólításai születtek. Özönlöttek hozzá a zarándokok, az egyszerű emberek szentjeként vonul be a Panthéonba.[3][4]
Bár pápasága csak viszonylag rövid ideig – kevesebb mint öt évig – tartott, mégis tudott ez alatt maradandót alkotni: teljesen váratlanul összehívta a II. vatikáni zsinatot, a római katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében.
Bergamo közelében született egy tizenhárom gyermekes, elszegényedett nemesi család negyedik gyermekeként, elsőszülött fiaként. Papi tanulmányait nagybátyja anyagi támogatásával, Bergamóban kezdte, majd Rómában folytatta, ahol teológiaidoktorátust is szerzett. 1904. augusztus 19-én szentelték pappá.
A bergamói püspök magántitkárává nevezte ki, miközben lelkipásztori feladatot is bízott rá: fiatalokkal való foglalkozást. Közben professzorként egyháztörténelmet, hitvédelmet és ókeresztény irodalomtörténetet tanított az egyházmegyeiszemináriumban, valamint a környék vallási életének múltját kutatta. Társadalmi kérdésekkel, a világiak apostolkodásával is foglalkozni kezdett.
A második világháború kitörése Görögországban érte. Számos zsidót mentett meg például vízumok kiállításával illetve a holokausztról megszerzett információk továbbításával.[6]1944-ben párizsinunciussá nevezték ki, ez (is) elég nehéz „terep" volt ekkoriban a Vichy-kormánnyal együttműködő francia főpapok miatt. Ezenkívül segítette a francia hadifogságba esett németeket is.[7] Nemcsak Franciaországra figyelt, foglalkoztatták nemzetközi problémák is, így beutazta Itáliát, Belgiumot, Hollandiát, Spanyolországot, sőt Észak-Afrikában is megfordult.
Az UNESCO munkáját eleinte megfigyelőként követte, majd 1952-től a Vatikán állandó képviselője lett.
1958. október 28-án a konklávé őt választotta meg a 261. pápává. A János nevet vette fel. Pápaként is igyekezett közel maradni a hívekhez, közvetlen egyszerűségével és humorával hamar népszerűvé vált.
Nyolc enciklikát írt, ezek közül a Pacem in Terris (Béke a földön) kezdetű enciklikája[9] lett a leghíresebb. Ebben az igazságon, az igazságosságon, a szabadságon és a szereteten alapuló nemzetek közötti békét szorgalmazta.
Élete vége felé sokat betegeskedett gyomrával, gyomorrákban halt meg. Haláltusáját a médián keresztül az egész világ nagy részvéttel végigkövethette.
Tanítása
Az egyházi élet megújulását rendkívül fontosnak tartotta. A római katolikus egyház és a világ közti kibékülést, valamint az ökumenizmust hirdette, az elítélés helyett a megbékélést.
Személyisége, népszerűsége
Nyitottan igyekezett közeledni hívők és nem hívők felé egyaránt. Szerette a korát, optimista módon gondolt a jövőre. Egyszerű és közvetlen stílusával, humorával szinte mindenkivel megtalálta a közös hangot.
A Time magazin 1962-ben az Év Emberévé választotta.[10] A Francia Közvéleménykutató Intézet XXIII. János halála előtt két héttel tette fel a kérdést a vizsgálati személyeknek: „Mi a véleménye János pápáról?" A megkérdezettek 41%-a igen jó véleménnyel volt róla, 32%-a inkább jó véleménnyel, 18%-a se jó, se rossz, 2%-a rossz, 7%-a pedig semleges véleményt nyilvánított róla.[11]
A köznyelv többféleképpen is nevezte XXIII. Jánost: „a jó pápa", „a világ plébánosa", ill. amiért időről időre elhagyta a Vatikánt, az amerikaiak Johnnie Walkernek nevezték (sétálgató János – a whiskymárkára utalva), az olaszok pedig „Giovanni Fuori le Murának” (falakon kívüli János – a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikára utalva).
A Roncalli-bizottság tömegével állított ki hamis keresztlevelet magyar, bolgár és szlovák zsidók számára, a többi között ezért is vélekednek sokan úgy, hogy megilletné a Világ Igaza kitüntetés. A Nemzetközi Raoul Wallenberg Alapítvány (IRWF) már 2000-ben kezdeményezte a cím odaítélését. Hivatalos levelet nyújtottak át Samuel Sisso izraeli konzulnak New Yorkban, a pápa tiszteletére tartott szertartáson, amelyet a Vatikán állandó ENSZ-megfigyelői missziója szervezett.[12] Az IRWF 2011-ben további kutatási anyagokat adott át (az ún. Roncalli-dossziét) a Jad Vasem intézetnek, (amely kivizsgálja a megalapozottságot, és odaítéli a kitüntetést) kifejezve az alapos meggyőződésüket és ajánlásukat a kitüntetésre.[13][14] Bár a Jad Vasem nemzetközi konferenciát szervezett 2013-ban, amelyen megemlékeztek a pápára halálának 50. évfordulóján, és amelyen a legmagasabb szinten részt vevő szakértők méltatták a tiszteletre méltó pápa örökségét valamint jelentőségét a zsidók és a katolikusok egymáshoz való viszonyában,[15] azonban mindeddig nem ítélték neki oda a Világ Igaza kitüntetést; mondván, hogy ennek feltételeként legalább, – ha életét nem is, de – karrierjét veszélyeztetnie kellett volna tetteivel.[16][17]
Az őt ért kritikák és a méltó fogadtatás
Nagyon sokféle kritika érte őt, nevezték kommunistának, szabadkőművesnek, nácinak és zsidóbarátnak egyaránt. Halálos ágyán így beszélt erről: „Nem álltunk meg, hogy felszedegessük azokat a köveket, amelyeket erről vagy arról az oldalról dobtak ránk. Mi senkit sem köveztünk meg."
Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). Cooperatorum Veritatis Societas. [2010. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 6.)
↑részes bérlő v. feles bérlő, olyan nincstelen földművelő, aki a birtokostól a földet, esetleg ezzel együtt tanyát, jószágot bérel a föld hasznának részéért. Általában a termények fele volt övé, ha csak földet; harmada, ha mást is bérelt.
↑Eduardo Eurnekian & Baruch Tenembaum: Good Pope ‘Joseph’ (angol nyelven). The Times of Israel, 2013. június 3. (Hozzáférés: 2014. április 28.)
↑prof. Dina Porat: Honoring Pope John XXIII (angol nyelven) (pdf). Yad Vashem Magazin, Vol. 70 pp. 18. Jad Vasem, 2013. július. [2013. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
Íjjas Antal: Isten igaz embere (függelékében: Henri Fesquet: XXIII. János pápa virágoskertje (XXIII. János szellemes mondásainak és a személyéről szóló anekdotáknak gyűjteménye)Válogatás
Török József: XXIII. János pápa
Rónay Tamás: Forgószél a Vatikánban
Gunnar Riebs: "XXIII.János. Kortársak emlékeznek a zsinat pápájára."
A jó pápa – XXIII. János – színes olasz életrajzi dráma (193 perc, 2003). Leírása a Port.hu portálon.