Weisz Vilmos alkusz és Deutsch Antónia fia. A budapesti Magyar Királyi Tudományegyetemen szerezte a diplomáját. A földtan-őslénytan tanszék tanársegédje, majd adjunktusa volt. Magyarország több szénterületét is tanulmányozta, köztük a dorogi medencét. Az őszirózsás forradalom hónapjaiban szorgalmazta a természettudományos kutatás és oktatás reformját. A Tanácsköztársaság idején a földtan, majd az őslénytan egyetemi tanárává nevezték ki. Tagja volt a Tudományos Társulatok és Természettudományi Múzeumok Direktóriumának. A Tanácsköztársaság után az egyetemről távoznia kellett. 1920-tól a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. geológusa, ahonnan nyugdíjazták 1945-ben. 1946–1965 között ismét a tudományegyetem oktatója, professzora lett. Az 1948/1949-es egyetemi tanévben a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarának prodékánja, a Természettudományi Kar első dékánja, a Pázmány Péter Tudományegyetem (ma ELTE) utolsó rektora. Egyetemvezetői tevékenységével következetesen támogatta, segítette az 1949/1950-es évek egyetemi reformjának, az egyetemek szocialista átalakításának történéseit. A Magyar Földtani Társulat elnöke volt.
Felesége Joós Ágnes (1895–1972)[8] volt, Joós István és Hrebenda Róza lánya, akivel 1916. november 25-én Budapesten kötött házasságot.[9]
Művei
Magyarország mediterrán tüskésbőrűi (Geologica Hungarica I., Budapest, 1914)
A geológus munkája (Pécs, 1928)
A Mecsek hegység (Magyar Tájak Földtani Leírása I., Budapest, 1935)
Magyarország földtana (Budapest, 1951)
Kőszénföldtan (Budapest, 1951)
Bauxitföldtan (Budapest, 1951)
A bakonyi mangánképződés (Az MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleménye, Budapest, 1952)
↑Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 121951/1901. Forrás: MNL-OL 30808. mikrofilm 779. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1901. év 41. oldal 7. sor
