Ujfalussy József

Ujfalussy József
Életrajzi adatok
Született1920. február 13.[1]
Debrecen
Elhunyt2010. január 22. (89 évesen)
Budapest[2]
SírhelyFarkasréti temető
Pályafutás
Díjak
Tevékenység
  • zenetörténész
  • egyetemi oktató
  • egyetemi tudós/kutató
A Wikimédia Commons tartalmaz Ujfalussy József témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Ujfalussy József és felesége sírja a Farkasréti temetőben

Ujfalussy József (Debrecen, 1920. február 13.Budapest, 2010. január 22.[3]) Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, zeneesztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A zeneesztétika és a 20. századi zenetörténet, ezen belül Bartók Béla, Claude Debussy és Liszt Ferenc zenéje neves tudósa. 1973 és 1980 között az MTA Zenetudományi Intézet igazgatója, majd 1988-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 1995 és 1998 között a Károli Gáspár Református Egyetem rektora. 1985 és 1993 között az MTA alelnöke.

Életpályája

1938-ban érettségizett, majd felvették a Debreceni Tudományegyetem görög–latin és művészettörténet szakára, ahol 1943-ban szerzett tanári diplomát. 1946-ban felvették a Zeneművészeti Főiskolára, ahol zeneszerzés-, illetve karnagyképzésre járt. 1949-ben szerzett diplomát. Mesterei Bartha Dénes, Ferencsik János, Szabolcsi Bence és Veress Sándor voltak.

Tanári diplomájának megszerzése után a Debreceni Református Kollégiumban kezdett el tanítani, zenei tanulmányai megkezdéséig dolgozott itt. 1948 és 1955 között a Vallás- és Közoktatásügyi, majd a Népművelési Minisztérium előadója, később osztályvezetője és főosztályvezetője volt.

1955-ben a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, zeneelméletet és zeneesztétikát kezdett el oktatni. Végigjárta az oktatói ranglétrát, egyetemi tanári kinevezést is kapott. 1980-ban az egyetemmé átalakított Zeneakadémia rektorává választották. Az intézményt nyolc éven keresztül vezette. 1990-ben professor emeritusi címet kapott. 1995 és 1998 között a Károli Gáspár Református Egyetem rektora volt (ahol az egyetemen alapítása óta tanított, egy ideig a Himnológiai Intézetet is vezette). Egyetemi munkája mellett az MTA Bartók Archívumában is dolgozott, később az MTA Zenetudományi Intézet munkatársa lett. 1973-ban, Szabolcsi Bence halála után vette át az intézet igazgatói posztját, melyet rektorrá választásáig viselt. 1980-ban tudományos tanácsadói, később osztályvezetői, 1987-ben pedig kutatóprofesszori megbízást kapott.

1962-ben szerezte meg a zenetudományok kandidátusi, 1973-ban doktori értekezését. Az MTA Zenetudományi Bizottságának tagja lett. 1973-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává és alelnökévé. Alelnöki tisztségét 1993-ig viselte. 1994 és 1997 között az Országos Akkreditációs Bizottság tagja, 1995 és 1996 között az MTA Doktori Tanács elnöke volt. A Studia Musicologia című szakfolyóirat főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Emellett 1992-ben a Magyar Esztétikai Társaság elnökévé is megválasztották.

Munkássága

Fő kutatási területe a zeneesztétika, a zeneelmélet és a 20. századi zenetörténet. Kutatásaiban sokat foglalkozott zenei közlő közeg jelentéstani szerkezetének és logikájának kérdéskörével. Kutatásaiban ötvözte többek között a zenetudományok, a klasszika-filológia és az esztétika módszerét, ezzel megteremtve a magyar zeneesztétika alapját. Tipológiai tematikájú tanulmányokat írt a zenei klasszicizmus és a kortárs, 20. századi zenetörténettel kapcsolatban. Sokat foglalkozott Bartók Béla, Claude Debussy és Liszt Ferenc zenéjének esztétikai, zeneelméleti és történeti kérdéseivel is. Bartók Béláról írt kétkötetes monográfiáját háromszor adták ki, valamint megjelent többek között angol, német, orosz és litván nyelven is. Összesen hat könyve jelent meg.

Jelentős volt oktatói munkássága is, számos zenetudósra volt hatással előadásmódjával és zeneesztétikai munkásságával. Egyetemi vezetőként a Zeneakadémián fejlesztette a zenészoktatást, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként megszilárdította az intézmény helyét a magyar felsőoktatásban.

Díjai, elismerései

Főbb publikációi

  • Bartók-breviárium. Levelek, írások, dokumentumok; összeáll. Ujfalussy József; Zeneműkiadó, Bp., 1958
  • Achille-Claude Debussy; Gondolat, Bp., 1959 (Kis zenei könyvtár, 7.)
  • Az utolsó 15 év magyar zenéje 1-2.; Népművelési Intézet, Bp., 1960 (Zenetörténeti és esztétikai akadémia)
  • A valóság zenei képe. A zene művészi jelentésének logikája; Zeneműkiadó, Bp., 1962
  • Bartók Béla 1-2.; Gondolat, Bp., 1965
  • Az esztétika alapjai és a zene. Az Országos Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatói részére. Kézirat; Tankönyvkiadó, Bp., 1968
  • Farkas Ferenc; Zeneműkiadó, Bp., 1969 (Mai magyar zeneszerzők)
  • Bartók Béla; 2. jav. kiad.; Budapest : Gondolat, 1970
  • A magyar lírai költészet hagyományai Kodály művészetében; Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Debrecen, 1971
  • Dokumentumok a Magyar Tanácsköztársaság zenei életéből; szerk. Újfalussy József; Akadémiai, Bp., 1973
  • A műfaj-kategória sorsa és jelentősége a zeneesztétikában (1974)
  • Bartók breviárium. Levelek, írások, dokumentumok; összeáll. és bev. Ujfalussy József, szerk. Lampert Vera; 2. jav., bőv. kiad.; Zeneműkiadó, Bp., 1974
  • Bartók Béla; 3. jav. kiad.; Gondolat, Bp., 1976
  • A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 100 éve. Dokumentumok, tanulmányok, emlékezések; szerk. Ujfalussy József; Zeneműkiadó, Bp., 1977
  • Zenéről, esztétikáról. Cikkek, tanulmányok; Zeneműkiadó, Bp., 1980
  • Tamino a válaszúton. Drámai párbeszéd és zenei cselekmény; Zeneműkiadó, Bp., 1986
  • Haláltánc. Variáció, építkezés, modális transzformáció Liszt Ferenc zenéjében. Akadémiai székfoglaló. 1986. március 17.; Akadémiai, Bp., 1990 (Értekezések, emlékezések)

Jegyzetek

  1. BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 1.)
  3. Elhunyt Ujfalussy József – Magyar Nemzet Online. [2010. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 23.)

Források

Read other articles:

Celurut gigi putih Gmelin Crocidura gmelini Status konservasiRisiko rendahIUCN41319 TaksonomiKerajaanAnimaliaFilumChordataKelasMammaliaOrdoEulipotyphlaFamiliSoricidaeGenusCrociduraSpesiesCrocidura gmelini Pallas, 1811 DistribusiPersebaran celurut gigi putih Gmelin lbs Celurut gigi putih Gmelin (Crocidura gmelini) adalah sebuah spesies mamalia dalam keluarga Soricidae. Spesies tersebut ditemukan di Afganistan, Tiongkok, Iran, dan Pakistan. Referensi ^ Hutterer, R. (2017). Crocidura gmelini. 20...

 

Token yang diberikan oleh petugas rumah sinyal di Keighley & Worth Valley Railway Dalam persinyalan kereta api, token adalah benda yang harus dilihat atau dipegang oleh masinis saat melewati petak jalur tunggal tertentu. Token dimiliki suatu petak tertentu dan memiliki nama tertentu. Sistem ini lebih umum digunakan pada jalur tunggal karena risiko kecelakaannya lebih besar jika terjadi kelalaian oleh petugas rumah sinyal atau awak sarana, dibandingkan pada jalur ganda. Prinsip kerja Token...

 

Suzanna Arundhati Roy (lahir 24 November 1961)[1] adalah seorang novelis dan aktivis India. Ia memenangkan Booker Prize pada 1997 untuk novel pertamanya The God of Small Things.[2] Roy dilahirkan di Shillong, Meghalaya. Ibunya berasal dari Kerala dan beragama Kristen Ortodoks Suriah, ayahnya dari Bengal dan beragama Hindu. Ia dibesarkan di Aymanam, di Kerala, bersekolah di Corpus Christi. Ia kemudian pergi ke Delhi pada usia 16, dan tinggal di sebuah gubuk kecil dengan atap se...

Coppa dei BalcaniSport Calcio CadenzaAnnuale StoriaFondazione1961 Soppressione1993-1994 Ultimo vincitore Samsunspor Record vittorie Beroe (4) Ultima edizioneCoppa dei Balcani 1993-1994 Modifica dati su Wikidata · Manuale La Coppa dei Balcani per club era un torneo internazionale di calcio disputato dalla stagione 1961 alla stagione 1993-94 e riservato ai club di Albania, Bulgaria, Grecia, Romania, Turchia e Jugoslavia. Indice 1 Storia 2 Albo d'oro 3 Partecipanti 4 Voci correla...

 

Universitas Dammam جامعة الدمامMotoNew Generation....Great InspirationsJenisPerguruan tinggi negeriDidirikan2009RektorProf. Dr. Abdullah bin Muhammad Ar-Rabisy[1]Staf administrasi1.414Jumlah mahasiswa24.960 (2009)LokasiDammam, Provinsi Timur, Arab Saudi24°28′54″N 39°33′23″E / 24.481798°N 39.556274°E / 24.481798; 39.556274Situs webud.edu.sa Universitas Dammam ([جامعة الدمام Jami'ah ad-Dammam] Error: {{Lang-xx}}: text has italic ...

 

Elm cultivar Ulmus 'Patriot'Ulmus 'Patriot' at the USDA Plant Introduction Station, Glenn Dale, MD.GenusUlmusHybrid parentage'Urban' × 'Prospector'Cultivar'Patriot'OriginUS Ulmus 'Patriot' [2] is a hybrid cultivar raised by the United States National Arboretum in 1980. Derived from a crossing of the American hybrid 'Urban' (female parent) with the Wilson's Elm (now treated as Japanese Elm U. davidiana var. japonica) cultivar 'Prospector', 'Patriot' was released to commerce, free of patent re...

Piala Champions Eropa 1955–1956Parc des Princes di Paris menjadi tuan rumah final.Informasi turnamenJadwalpenyelenggaraan4 September 1955 – 13 Juni 1956Jumlahtim peserta16Hasil turnamenJuara Real Madrid (gelar ke-1)Tempat kedua Stade ReimsStatistik turnamenJumlahpertandingan29Jumlah gol127 (4,38 per pertandingan)Jumlahpenonton900.021 (31.035 per pertandingan)Pencetak golterbanyak Miloš Milutinović (8 gol)1956–1957 → Piala Champions Eropa 1955–1956 adalah musim pertam...

 

PierrycomunePierry – Veduta LocalizzazioneStato Francia RegioneGrand Est Dipartimento Marna ArrondissementÉpernay CantoneÉpernay-2 TerritorioCoordinate49°01′N 3°56′E / 49.016667°N 3.933333°E49.016667; 3.933333 (Pierry)Coordinate: 49°01′N 3°56′E / 49.016667°N 3.933333°E49.016667; 3.933333 (Pierry) Superficie5,15 km² Abitanti1 232[1] (2009) Densità239,22 ab./km² Altre informazioniCod. postale51530 Fuso orario...

 

Baby Boss - Di nuovo in affariserie TV d'animazione Baby Boss con Tim Titolo orig.The Boss Baby: Back in Business Lingua orig.inglese PaeseStati Uniti AutoreBrandon Sawyer ProduttoreBrandon Sawyer MusicheBen Bromfield, Ryan Elder StudioDreamWorks Animation Television, Netflix 1ª TV6 aprile 2018 – 17 novembre 2020 1º streamingNetflix Episodi49 (completa) Durata24 min Rete it.Rai Gulp 1ª TV it.6 aprile 2018 – 17 ...

Type of racing by ocean-going powerboats This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Offshore powerboat racing – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2016) (Learn how and when to remove this message) Class1 offshore powerboat Offshore powerboat racing is a type of racing by ocean-going power...

 

Ordering individual dishes from a menu For other uses, see À la carte (disambiguation). For the custom car, see Ala Kart (custom car). Steak à la carte, with no side dish or garnish; these must be requested separately. Part of a series onMeals Meals Suhur Breakfast Second breakfast Elevenses Brunch Lunch Tea Merienda Tiffin Dinner Supper Iftar Siu yeh Snack Combination meal Kids' meal Value meal Components and courses Full-course dinner Tasting menu Amuse-bouche Hors d'oeuvre Soup Entrée R...

 

تحوي هذه المقالة أو هذا القسم ترجمة آلية. فضلًا، ساهم في تدقيقها وتحسينها أو إزالتها لأنها تخالف سياسات ويكيبيديا. (نقاش) (ديسمبر 2017) دمبوDumbo (بالإنجليزية) الشعارملصق الفيلم باللغة العربيةمعلومات عامةالتصنيف فيلم رسوم متحركة الصنف الفني  القائمة ... فيلم رفقاء — فيلم موسي...

Election in the Philippines on 2016 For specific elections, see 2016 Philippine presidential election, 2016 Philippine Senate election, 2016 Philippine House of Representatives elections, and 2016 Philippine gubernatorial elections. 2016 Philippine general election← 20132019 →Registered55,739,911Turnout44,979,151 Presidential election← 20102022 →   Candidate Rodrigo Duterte Mar Roxas Grace Poe Party PDP–Laban Liberal Independent Running ...

 

Argentine actor Jorge Marrale Jorge Marrale (born June 30, 1947) is an Argentine actor. Life and work Marrale was born in Buenos Aires' industrial Barracas section to a Spanish mother and an Italian father (from the Calabria Region), in 1947. His paternal grandfather had been an actor in Italy, and instilled an interest in the art on the young Jorge, as did a performance by Italian silver screen legend Vittorio Gassman. He had enrolled in the Dramatic Arts Conservatory by 1970 and, shortly af...

 

Valley in Switzerland For the cheese made in the region, see Emmental cheese. A farmhouse in the Emmental The Emmental (English: Emme Valley)[1][2][3] is a valley in west-central Switzerland, forming part of the canton of Bern. It is a hilly landscape comprising the basins of the rivers Emme and Ilfis. The region is mostly devoted to farming, particularly dairy farming. The principal settlements are the town of Burgdorf and the village of Langnau. Comprising Burgdorf, ...

Reine de la Gambie(en) Queen of the Gambia Armoiries de la Gambie. Élisabeth II (1963), unique reine de la Gambie. Création 18 février 1965 Abrogation 24 avril 1970 Première titulaire Élisabeth II Dernière titulaire Élisabeth II Liste des chefs d'État de la Gambie modifier  La monarchie gambienne est le régime politique en vigueur en Gambie entre 1965 et 1970. La Gambie est alors un royaume du Commonwealth qui partage son monarque avec le Royaume-Uni et plusieurs autres États ...

 

Aspect van een rompgemeenschap met bochtige smele, ontstaan door vergrassing van de associatie van struikhei en stekelbrem. Vergrassing is een verschijnsel waarbij in natuurgebieden enkele dominante grassoorten de andere planten verdringen. Hoofdoorzaak van vergrassing is vermesting ofwel depositie van meststoffen. Droge heide vergrast met de bochtige smele, struisgras en buntgras, natte heide en hoogveen met het pijpenstrootje. Vergrassing wordt vaak tegengegaan door de inzet van grazers, zo...

 

Czech-Austrian Marxist theorist (1854–1938) Karl KautskyKautsky in 1915BornKarl Johann Kautsky16 October 1854Prague, Austrian EmpireDied17 October 1938(1938-10-17) (aged 84)Amsterdam, NetherlandsAlma materUniversity of ViennaSpouse Luise Kautsky ​(m. 1890)​Era Modern philosophy 19th-century philosophy 20th-century philosophy Region Western philosophy Czech philosophy SchoolOrthodox MarxismMain interestsPolitical philosophy, politics, economics, history...

First edition (publ. Collins) Boxen: The Imaginary World of the Young C. S. Lewis is a collection of stories created by C. S. Lewis (Jack) and his brother W. H. Lewis (Warnie) as children. It was edited by Walter Hooper and first published posthumously by Collins May 28, 1985. The world of Boxen was created when Jack's stories about Animal-Land and Warnie's stories about India were brought together. In Surprised by Joy, Jack explains that the union of Animal-Land and India took place sometime...

 

Public school in New York City For the predecessor schools, see Girls' High School and Boys High School. Boys and Girls High SchoolAddress1700 Fulton StreetBrooklyn, New YorkUnited StatesCoordinates40°40′44.4″N 73°55′53.4″W / 40.679000°N 73.931500°W / 40.679000; -73.931500InformationTypePublic high schoolEstablished1975School boardNew York City Public SchoolsSchool numberK455PrincipalGrecian HarrisonFaculty43.0 FTEs[1]Grades9–12Enrollment452 (as o...