A szenderfélék(Sphingidae) a valódi lepkékalrendjébe tartozó Heteroneura alrendág Sphingoideaöregcsaládjánakcsaládja. Mintegy 800 fajt magában foglaló lepkecsoport. A magyar „szender” nevet a nyelvújítás elemeként alkotta meg Frivaldszky Imre; a családot mások „zúgólepkéknek” nevezték. A „szender” szó egyszerre utalhat arra, hogy a legtöbb fajuk akkor kezd repülni, amikor a természet elcsöndesedik, elszenderedik — de arra is, hogy fajaik többsége nappal szendereg.[1]
Megjelenésük, felépítésük
Megjelenésük hasonlít a bagolypillékhez. A nyúlánk testű, karcsú, erőteljes lepkéket sűrű sötétszürke szőrzet borítja. Az első szárnyaik keskenyek és hosszabbak, mint a hátsók. A mellékszemek[3] hiányoznak. A pödörnyelv (szívóka) rendszerint jól kifejlődött, néha feltűnően hosszú. A csáp az európai fajokon legtöbbnyire orsóidomú, a végén gyakran finom kampócskával. A csáp felső része pikkelyes, alsó része szőrös, a hímé csomósan álló szőrpillákkal borított.
A hengerded, tizenhat lábú, rendszerint rikító színű szenderhernyók az utolsó előtti testszelvény háti részén hátrafelé görbült (néha csak gombszerű, tompa kiemelkedéssel helyettesített) „farszarvat” viselnek.
A trópusokon, ahol a szenderek a legnagyobb formagazdagságot érték el, feltűnően nagy fajaik is akadnak, például a brazíliai Cocytius antaeus.[4]
Életmódjuk
Nappal rendszerint fatörzsön vagy más alkalmas rejtekhelyen mély „szenderben” (szenderegve[5][6]) pihennek és az esti szürkülettel élednek fel, de akadnak nappali lepkék is közöttük. Repülésük gyors, sajátos, surrogó hangot hallatnak közben. Hosszú pödörnyelvüket kinyújtva táplálkoznak néhány pillanatig lebegve egy-egy virág előtt.
A lepkék(Lepidoptera) között szokatlan módon bábozódni többnyire a földbe húzódnak, kis üreget simítanak ki maguknak. Néha a kis odút szövedékkel bekárpitozzák. Csak kivételesen a bábozódnak a föld felett, a gazdanövényre erősített laza gubóban — ilyenek például az amerikai Madoryx nem fajai.
Jól ismert módon a talajba ássa magát például a fagyalszender(Sphinx ligustri).[7]
Sok virágot a szenderek poroznak be.
Kiváló röpképességük miatt több fajuk nagy területen terjedt el, így egy-egy faj néhány egymáshoz közelálló alfajával éppúgy lehet honos Amerikában, mint Ausztráliában, Ázsiában, Afrikában vagy Európában.
Rendszertani felosztásuk
A családot három alcsaládra osztjuk, azokat pedig nemzetségekre bontjuk tovább. Az Európában képviselt taxonokat[8] kivastagítottuk:
1. Macroglossinae alcsalád 3 nemzetséggel és néhány, nemzetségbe nem sorolt nemmel:
↑A rovarok fején általában kettő vagy több, oldalvást fekvő, hosszúkás, a világosság felfogására számtalan lyukkal ellátott úgynevezett mellékszem található.[2]
↑Brehm Alfréd: Az állatok világa I–XIX.Klebelsberg Kuno bevezetésével. Szerkesztette: Leidenfrost Gyula, Dr. Éhik Gyula, Steche Ottó, Dr. Gelei József. Fordította: Dr. Bartucz Lajos, Dr. Vasvári Miklós, Dr. Wagner János. Átdolgozott, az új felfedezésekkel és a magyar vonatkozásokkal kiegészített új kiadás. Christensen és Társa Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1929–1933. → reprint kiadás: Kassák Kiadó, Budapest, 1992–1998, ISBN 963-776-522-0
↑[1]Archiválva2012. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben könnyű álommal alszik - A Magyar Pedagógiai Társaság "Szókincsháló" szakosztálya
↑[2]ültében előre görbülve -> a név, szender a pödörnyelvre utal - Virág Kálmán: Rend a szóhalmazban (dolgozat)
↑Erich Lange, 1985: Metamorfózisok az állatvilágban. Gondolat Zsebkönyvek, 1988, Budapest. ISBN 963 282 061 4, ISSN 0133-0489 p. 10.
Alfred Edmund Brehm. szenderek (Sphingidae), Az állatok világa, A legújabb német kiadás nyomán teljesen átdolgozott, az új felfedezésekkel és a magyar vonatkozásokkal kiegészített új magyar kiadás, Budapest: Arcanum (2000). ISBN 963 86118 2 0 „Brehm2000”
