1241-ben Raspe Henrik hathatósan támogatta a cseheket a mongolok betörései ellen.[2] A pápa és a császár közötti harcokban a pápa zászlaja alatt küzdött.[2]
Megválasztása
Miután az első lyoni zsinatII. Frigyes császárt 1245-ben megfosztotta trónjától, a pápa hívei (a mainzi és a kölni érsekek; a würzburgi, a speyeri, a strassburgi, a metzi püspökök; a brabanti herceg valamint a kisebb türingia-hesseni feudális urak[1]) 1246. május 22-én Veitshöchheimben (Würzburg mellett) Henriket választották meg ellenkirálynak.[2]
A pápai támogatás miatt ellenfelei „Paffenkönig”-nek gúnyolták.[2] A pápai pénzen toborzott sereggel Raspe Henrik Frankfurtnál1246. augusztus 5-én legyőzte IV. Konrád királyt.[2] Ezt követően ellenfelét birtokaitól megfosztottnak nyilvánította, majd a Hohenstaufok fő hatalmi területére, a Svábföldre vonult, ám itt a városok kitartottak Konrád mellett.[1]Reutlingen nem adta meg magát, Ulmot is sikertelenül ostromolta, a város felmentésére érkező Konrádtól pedig vereséget szenvedett.[3]
Szerencsétlenségére Ulm ostrománál súlyosan megbetegedett.[2]Wartburg várába húzódott vissza, ahol hamarosan befejezte életét.[2][4] Vele kihalt a türingiai tartománygrófok férfiága; ezt követően indult meg a türingiai örökösödési háború.[2]
Jegyzetek
↑ abcdefWeiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6
89. oldal