Észtország északnyugati részén, a Finn-öböl és a Balti-tenger partján, a Pakri-félszigeten fekszik Tallinntól 50 km-re nyugatra.
Története
A települést a svédek alapították a 17. században. A nagy északi háborúban 1710-ben orosz fennhatóság alá került. 1716-ban I. Péter orosz cár nagyszabású tengeri erőd és hadikikötő építésébe kezdett itt. 1870-ben épült ki a várost Szentpétervárral összekötő vasút. Lakosságát 1940-ben, az első szovjet megszállás idején kitelepítették az ide tervezett haditengerészeti támaszpont miatt. 1944-ben a németek a város nagy részét felégették.
A hidegháború évtizedeiben zárt város volt az ott található haditengerészeti bázis miatt. A bázis egyik legfontosabb objektuma az atom-tengeralattjárók személyzetének kiképző központja. Emellett Paldiskiban felépítettek egy üzemanyag-feltöltő bázist az atom-tengeralattjárók számára, kikötőhely volt kisebb rakétás gyorsnaszádok számára, továbbá a városban működött egy katonai kórház is. A 22 hektárt elfoglaló, a várostól távolabb, mintegy 2 kilométerre északkeletre található paldiski kiképzőközpont a legnagyobb ilyen jellegű létesítmény volt a Szovjetunióban. Az oktatóközpontban egy 667B Murena és egy 659 típusú atom-tengeralattjáró makettje volt felépítve, mindkettő működő atomreaktorral. A központ két atomreaktorát 1989-ben állították le véglegesen, de a kiképzés egészen 1993-ig folytatódott az objektumban. 1994-ben, a szovjet csapatok kivonulásakor a reaktorokból kiemelték a fűtőelemeket és 1994 októberéig Oroszországba szállították. Paldiskiból 1994. augusztus 31-ig távoztak az orosz csapatok, de a reaktorok és a berendezések leszerelésére egy pár száz fős kontingens ott maradt. Az orosz katonák 1995 októberében távoztak végleg, ekkor került a központ észt ellenőrzés alá. A romos épületeket napjainkra lebontották és a területet megtisztították a nukleáris szennyeződéstől. A két ottmaradt, kiürített atomreaktor fölé egy vasbeton védő építményt (szarkofágot) emeltek.
Lakossága
A szovjet időszakban 16 ezer főnyi katonai személyzetnek adott otthont a város. A szovjet csapatok kivonulásakor az oroszok nagy része elhagyta a várost, így az 1990-es években csaknem felére csökkent a lakosság száma. Sok nyugdíjas orosz katonatiszt azonban a városban maradt, így az 1990-es évek közepén csak a lakosság 24%-a volt észt. A népesség 2015. január 1-jén 4056 fő volt. Az orosz lakosság aránya időközben 50% körülire csökkent, az észtek aránya 30% fölé emelkedett.
Öszvér-dombok (Muula mäed): az I. Péter cár által kezdeményezett és a 18. század második felében felépült erődítmény és várárok maradványai.
A várostól északra állnak a Pakri-félsziget csúcsán egy 18. századi körbástya (víztartály), egy 54 méter magas világítótorony (Észtország legmagasabb világítótornya) és az első világháborúsNagy Péter tengeri erődhöz tartozó betonbunkerek.
Természeti szépségei közül megemlítendő a 25 méteres sziklafal, valamint a védett Pakri-szigetek (Pakri saared).