III. Lajos sógorának a fia. Szász herceg. Ő volt az az uralkodó, akinek katonai erővel sikerült megvetnie a Német-Római Császárság alapjait, és ő volt az első, akit az Egyház is királlyá koronázott.
III. Lothár dédunokája, egyben Fülöp veje. Ellene lépett fel ellencsászárként Sváb Fülöp; később II. Frigyes volt az ellenfele. 1215-ben lemondott; 1218; május 19-én halt meg.
Fülöp unokája, Cornwall-i Richárd ellenkirálya. Sohasem járt Németországban, és nem szólt bele a német politikába sem. Később I. Rudolf lépett fel ellene ellenkirályként. 1275-ben lemondott; 1284-ben halt meg.
I. Miksa unokája, az utolsó császár, akit a pápa koronázott meg (az összes későbbit választották). 1556-ban lemondott; 1558. szeptember 21-én halt meg.
Amikor Napóleon 1806-ban bevonult Berlinbe, felszámolta a már amúgyis haldokló Német-római Császárságot, és több kis államra osztotta, melyek élére rokonait és hű tábornokait ültette. Ezekből az államokból szervezte meg mintegy ütközőállamnak a Rajnai Szövetséget.
A monarchisták arra hivatkozva, hogy II. Vilmos volt a Hohenzollern-ház feje, a császár halála után az ő leszármazottait tartották jogos trónkövetelőknek.
↑A Frankfurti Birodalmi Gyűlés választotta birodalmi régenssé az új Német Birodalomba. A Német Szövetség jelképesen feloszlott.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a List of German monarchs című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Gonda Imre, Niederhauser Emil. A Habsburgok. Egy európai jelenség, 2. kiadás, Budapest: Gondolat Kiadó (1978). ISBN 963-280-714-6
Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott?: Uralkodói táblák a világtörténelemhez: császárok, királyok, államfők, miniszterelnökök és pártvezérek. Budapest: Springer Hungarica Kiadó Kft. 1994. ISBN 963 7775 43 9, 58–62. oldal
Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok (Maecenas Könyvek, Budapest, 1998), ISBN 963-9025-66-6.
Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Az első birodalom. Császárok, királyok, választófejedelmek. Unicus Műhely, 2019, ISBN 978-6155-084591