Pesten, végezte a gimnáziumot és az egyetemet; 1889-ben orvosdoktorrá avatták. Fodor József és Pertik Ottó tanárok mellett öt évig dolgozott, azután az orvosi fakultás támogatásával három évig külföldön, főleg Párizsban és Londonban tanulmányozta a bőrgyógyászatot. Egész Európát beutazta és a ritkább bőrbajok tanulmányozására hosszabb időt töltött Spanyolországban és Észak-Afrikában is. 1895-től a fővárosi bakteriológiai intézet igazgatója, 1898-tól egyetemi magántanár és 1906-tól a bőrgyógyászati klinika vezetője volt. 1910-től a bőrgyógyászatot tanított a budapesti egyetemen. 1935-től tagja volt a felsőháznak. Ő volt aki Magyarországon a szifilisz elleni társadalmi küzdelmet és a nemibeteg- és bőrgombaszűrések megindítását kezdeményezte. Orvostörténelmi szempontból is feldolgozta a magyar bőrgyógyászat múltját, valamint a vérbaj kérdését.
Cikkei a Jó Egészségben (A vaj, 1892); az Orvosi mentés Kézikönyvében (Budapest, 1891); a Belgyógyászat Kézikönyvében (Budapest, 1893-99); a Pallas nagy lexikonának is munkatársa volt.
