A mókuscickányok valójában nem cickányok, de sokáig a rovarevők rendjébe sorolták őket. Később, anatómiai okokból a főemlősök rendjében kaptak helyet, és egy igen primitív félmajomnak tartották őket. A genetikai vizsgálatok alapján azonban önálló rendet érdemelnek.
A mókuscickányok és a repülőmakik közös ősének fejlődése mintegy 70 millió éve, a késő kréta időszakban vált külön a főemlősökétől; e két rend egymástól mintegy 55 millió éve különült el.
Érdekességük, hogy az állatok közül az ő testtömeghez viszonyított agytömegük a legnagyobb. (Még az emberénél is nagyobb.)
Rendszerezés
A rend az alábbi családokat, nemeket és fajokat foglalja magában.
Hosszúkás fejük csupasz, tompa orrban végződik. Testük karcsú, a farkuk hosszú, bozontos, kétsorosan szőrös; bundájuk sűrű és puha. 38–44 foguk közül a szemfogak rövidebbek, mint a metszőfogak. Végtagjaikon öt-öt ujj nő. A talpuk meztelen, a külön álló ujjakon rövid, sarló alakú karmok nőnek. A nőstény négy emlője a hasán van.
Fákon élnek; a földre ritkán ereszkednek le. Nappal járnak táplálékuk (főleg rovarok és gyümölcsök) után. Evés közben gyakran ülnek mókusok módjára, és ilyenkor kezeikkel tartják zsákmányukat.
A legtöbb mókuscickány vajmi kevés figyelmet fordít az ivadékgondozásra – olyannyira, hogy az anyáknak két fészkük van: egy, amiben maguk laknak és egy másik, amiben a kicsinyeiket helyezik el. Az ivadékokat mindössze kétnaponta egyszer, akkor is csak öt–tíz percre keresik fel, hogy megetessék őket. Emiatt a mókuscickányok tejében kivételesen sok a tápanyag.
További információk
R. Dawkins: Az Ős meséje. Partvonal Kiadó. Budapest, 2006.
Novum állatvilág enciklopédiaII.: Emlősök II.: Főemlősök, nagy testű növényevők. Szerk. David MacDonald. Szeged: Novum. 2007. ISBN 963-9703-04-4 – magyar nevek
