| Közönséges kullancs
|
|
|
 Az éhes és
|
 a jóllakott kullancs
|
| Rendszertani besorolás
|
|
|
| Tudományos név
|
Ixodes ricinus
(Linnaeus, 1758)
|
| Szinonimák
|
- Acarus ricinus Linnaeus, 1758
- Acarus ricinoides
- Cynorhaestes reduvius
- Cynorhaestes ricinus
- Ixodes megathyreus
- Ixodes bipunctatus
- Cynorhaestes hermanni
- Crotonus ricinus
- Ixodes trabeatus
- Ixodes plumbeus
- Ixodes reduvius
- Ixodes pustularum
- Ixodes fodiens
- Ixodes rufus
- Ixodes sulcatus
- Ixodes sciuri[1]
|
| Elterjedés
|
 Elterjedési területe
|
| Hivatkozások
|
|
|
A közönséges kullancs (Ixodes ricinus) a pókszabásúak (Arachnida) osztályának kullancsalakúak (Ixodida) rendjébe, ezen belül a kullancsok (Ixodidae) családjába tartozó faj. A Lyme-kór és a kullancsencephalitis nevű betegségek legfőbb terjesztője.
Az Ixodes kullancsnem típusfaja.[2]
Előfordulása
A közönséges kullancs Európa-szerte megtalálható, még Izlandon is. A legdélibb állományai Észak-Afrikában és a Közel-Keleten vannak, míg legkeletebbi élőhelye Oroszország nyugati felén található.[3] Elterjedésének északi határát az időjárás határozza meg, mivel az utóbbi években enyhe telek voltak, a közönséges kullancs egyre nagyobb területeket foglalt el Skandináviából.[4] Az előfordulási területén főleg az erdőket és a fenyéreseket választja élőhelyül.[3] A nedves élőhelyeket kedveli, emiatt a Földközi-tenger térségében, főleg a száraz nyarakon ritkán található meg.[5]
Megjelenése
Ennek a kullancsfajnak akár a többi Ixodes-fajnak nincsenek szemei. Tapogatólábai inkább hosszúak, mint vastagok. A végbélnyílás fölött kis kinövés van.[6] A háti részét, a hímnél teljes egészében, a nősténynél és fiatalnál részben, kemény pajzs védi.[7] A Brit-szigetek három faja (Ixodes canisuga, Ixodes trianguliceps) közül a közönséges kullancs a legnagyobb méretű. A kifejlett hím 2,4-2,8 milliméter, míg az éhes fiatal 1,3-1,5 milliméter hosszú. Az éhes nőstény 3-3,6 milliméteres, míg a jóllakott nőstény akár 11 milliméteresre is kitágulhat.[3]
Életmódja és szaporodása
A közönséges kullancs az emlősök, madarak és hüllők vérével táplálkozik.[8][9][10] Táplálkozás közben a benne élősködő baktériumokat és vírusokat átadhatja áldozatainak.
A kifejlődés általában 2-3 évig tart, de nehéz körülmények között akár 6 évig is eltarthat.[3] A kullancs kifejlődéséhez három különböző típusú gazdaállat kell. A felnőtt példány körülbelül 6-13 napon keresztül juhokon, szarvasmarhákon, szarvasféléken, kutyákon, lovakon és embereken élősködik; ezután pedig leesik a földre. A jól táplált nőstény több ezer petét is lerak, ezután elpusztul.[3] A frissen kikelt lárva aktívan keresi a gazdaállatát, amely általában sün vagy cickány lehet, de ezek hiányában megelégszik a rágcsálókkal, nyulakkal, madarakkal, hüllőkkel vagy denevérekkel is.[3][11] 3-5 napi táplálkozás után leesnek a földre és vedlenek. Vedlés után felmásznak egy fűszálra vagy egy ágra és megvárják a következő gazdát. Ha az áldozat nem jön túl hamar és száraz az idő, akkor a fiatal kullancs kénytelen visszamászni a nedves talajra.[12] A nimfák kis és közepes méretű emlősök vérével táplálkoznak.[5]
Az általa terjesztett kórokozók
A közönséges kullancs többek mellett, főleg a Lyme-kórért és a kullancs encephalitis nevű betegségekért felelős.[3] A következő baktériumokat, vírusokat és egyéb kórokozókat terjeszti: Borrelia burgdorferi, Borrelia afzeli, Borrelia garnii, Babesia divergens, Babesia bovis, Babesia ovis, Staphylococcus aureus, Anaplasma marginale, Anaplasma phagocytophila, Coxiella burnetii és Rickettsia conorii.[3]
Jegyzetek
- ↑ Edward Galton Wheler (1906). „British ticks”. The Journal of Agricultural Science 1 (04), 400–429. o. DOI:10.1017/S0021859600000447.
- ↑ Glen M. Kohls (1957). „Acarina: Ixodoidea” (Portable Document Format). Insects of Micronesia 3 (3), 85–104. o.
- ↑ a b c d e f g h Frank L. Ruedisueli & Brigitte Manship: Background information: Ixodes ricinus'. University of Lincoln. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 22.)
- ↑ Elisabet Lindgren, Lars Tälleklint & Thomas Polfeldt (2000). „Impact of climatic change on the northern latitude limit and population density of the disease-transmitting European tick Ixodes ricinus”. Environmental Health Perspectives 108 (2), 119–123. o. DOI:10.2307/3454509. JSTOR 3454509. PMID 10656851. PMC 1637900.
- ↑ a b 'Ixodes ricinus: European Castor Bean Tick, Castor Bean Tick, Sheep Tick (Portable Document Format). Iowa State University, 2009. szeptember 1.
- ↑ Frank L. Ruedisueli & Brigitte Manship: 'Ixodes'. University of Lincoln. [2015. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 22.)
- ↑ Jaime Samour. Ticks, Avian medicine. Elsevier Health Sciences, 223–224. o. (2000). ISBN 978-0-7234-2960-9 [halott link]
- ↑ Rothschild & Clay (1953) pp. 84–85.
- ↑ Rothschild & Clay (1953) p. 227.
- ↑ Falchi, Alessandro, Dantas-Torres, Filipe: Lorusso, Vincenzo: Malia, Egidio: Lia, Riccardo Paolo: Otranto, Domenico (2012). „Autochthonous and migratory birds as a dispersion source for Ixodes ricinus in southern Italy”. Experimental & Applied Acarology 58 (2), 167–174. o. DOI:10.1007/s10493-012-9571-8.
- ↑ Mikula, P., Hromada, M., Koleničová, A., Pjenčák, P., Fulín, M., Olekšák, M., 2011. Prevalence of Ticks of birds in Slovak Karst. Folia oecologica presoviensis 5(4): 56-64.
- ↑ John L. Capinera. Ticks (Acari: Ixodida), Encyclopedia of Entomology, 2nd, Springer Science+Business Media, 3733–3802. o. (2008). ISBN 978-1-4020-6242-1
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Ixodes ricinus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Hogyan kell a kullancsot szakszerűen eltávolítani? Oktatóvideót készített a Semmelweis Egyetem (hvg.hu, 2024. június 5.) – a videó
- Linnaeus, C. (1758). Systema naturae per regna tria naturae, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis. Editio Decima, Reformata. Tomus I. Laurentii Salvii, Stockholm. 824 pp. doi: 10.5962/bhl.title.542 reference page
- Edward Galton Wheler (1906): "British ticks". The Journal of Agricultural Science 1 (4): 400–429 doi:10.1017/S0021859600000447
- Cooreman, J. 1945: "Les Tiques". Bulletin Mensuel des Naturalistes Belges : 1-5.
- K. Kubiak & J. Dziekońska-Rynko (2006): "Seasonal activity of the common European tick, Ixodes ricinus (Linnaeus, 1758), in the forested areas of the city of Olsztyn and its surroundings Archiválva 2014. augusztus 21-i dátummal a Wayback Machine-ben". Wiadomości Parazytologiczne 52 (1): 59–64. PMID 17007338.
- Guetard, M. 2001: Ixodes ricinus : Morphologie, biologie, élevage. Données bibliographiques. Université de Toulouse. 196 pp. thesis Archiválva 2013. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben
