Vedlés

A vedlés (eklízis, eclysis) egyes állatok kültakarójának teljes vagy részleges kicserélődése. Ez az egyed életében, illetve annak valamely szakaszában többször is ismétlődhet.

1. A teljes kicserélődés a régi leválása és az alatta kifejlett új felszínre kerülése. Ez főleg az alábbi állatcsoportokban fordul elő:

• ízeltlábúak (Arthropoda),
• kétéltűek (Amphibia),
• hüllők (Reptilia).

2. A részleges, szezonális kicserélődés jellemző a gerincesek (Vertebrata) egyes csoportjaira:

• madarak (Aves),
• emlősök (Mammalia).

Az ízeltlábúak (Arthropoda) szakaszos átalakulással fejlődnek. A szakaszokat az teszi szükségessé, hogy kültakarójuk anyaga, a kitin csak korlátozottan nyújtható, ezért a kinőtt kitinburoktól időről időre meg kell szabadulniuk. Ez nemcsak a teljes átalakulással fejlődő taxonoknál van így, de azoknál a csoportjaiknál — például a rákoknál (Crustacea) és a pókszabásúaknál (Arachnida) is, amelyek frissen kikelt példányai már a kifejlett formákra hasonlítanak.

A vedlést elindító hormonokat az úgynevezett neuroszekréciós mirigysejtek termelik, tehát úgynevezett neurohumorális szabályozású folyamat, amit rendszerint a hámréteg sejtjeinek intenzív osztódásai vezetnek be.^[1] Ennek elején a hipodermisz elválik a kutikulától, és egy vékony hártyát választ ki — ebből alakul ki idővel az új kitinpáncél. A hipodermisz speciális, úgynevezett vedlési mirigyei egy váladékot termelnek, és ez az úgynevezett exuviális folyadék fokozatosan felemeli a régi páncélt. A régi kitinkutikula felreped, és az állat kibújik belőle. A régi, levetett kültakaró az exuvium.

A fajok többsége csak az ivarérettség (és ezzel végső testméretük hozzávetőleges elérése) előtt vedlik, de a felsőbbrendű rákok (Malacostraca) egész életükben. Ők vedlés előtt előbél|előbelük két oldalán egy-egy meszes korongot halmoznak fel — ezek az úgynevezett rákszemek, amelyek anyagát az új páncél kialakításához használják fel.

• 1. A hipodermisz osztódik.; 
• 2. A régi kutikula elválik a hipodermisztől. Az exuviális térbe a hipodermisz enzimekben gazdag vedlési gélt választ ki; 
• 3. Új kutikulin lemezmembrán-részek és alattuk kutikulin-polimeráz enzimben gazdag membránrészek jönnek létre (kutikulinszekréció); 
• 4. A vedlési gélben a régi kutikula részleges bontásával és visszaszívódásával épül ki az új prokutikula (prokutikulaszekréció); 
• 5. Elkezdenek kiépülni egyes kutikuláris szervek (pl. rágók, légzőszervek); 
• 6. Az új prokutikula kiépülése után az állat eldobja a régi kutikulát (ecdysis); 
• 7. Az új prokutikula strukturálódik és kiterjed (fibrillogenezis); 
• 8. A vázfehérjék létrehozzák a szklerotint, és az a „kitinmátrixhoz” kapcsolódva megszilárdítja a prokutikulát (szklerotizáció); 
• 9. A kutikulába beépülnek a festékanyagok, ezután kialakul annak végleges szerkezete és színezete. Utóbbi részben kémiai, részben a kutikula struktúrájából adódó fizikai jellegű (a visszaverődő fénysugarak interferenciájából adódik).

A békák (Anura) epidermisze vedléskor kisebb-nagyobb cafatokban válik le, a farkos kétéltűeké (Caudata) viszont egészben.

• hüllők (Reptilia)
  • egyes csoportjai egész életükben vedlenek, mert kültakarójuk idővel elszarusodik. Ezt a külső réteget (az úgynevezett siklóinget) a kígyók egyben vetik le, a gyíkok pedig darabokban, cafatokban.
  • a krokodilok (Crocodylia) és a teknősök (Testudines) egyáltalán nem vedlenek.

A madarak szigorúan, az emlősök többé-kevésbé az évszakok váltakozásához igazodva rendszeresen lecserélik tollazatukat, illetve szőrzetüket. Általános szabály, hogy a nyári tollruha, illetve szőrzet színesebb, a téli pedig melegebb (jobb hőszigetelő).

• Biológiai lexikon I. (A–F). Főszerk. Straub F. Brunó. Budapest: Akadémiai. 1975. 200–202. o. ISBN 963-05-0530-4