A Közép-Nyugat megnevezést az 1880-as évek óta használják, hogy elkülönítsék a területet az Egyesült Államok központi területeitől.[3] A 19. század óta különböző kifejezések terjedtek el. Ilyen például a (eredeti angol "Midwest"-től eltérő) "Middle West",[4] vagy a "heartland". (Szó szerint valamilyen terület szíve, központi területe.)[5] A hasonló régiómegnevezések (mint pl. "Északnyugat", vagy "Régi Északnyugat" és "Középső-Amerika") már kivesztek. A régió négy legnyugatabbi állama (a két Dakota, Kansas és Nebraska) a 19. században még a Régi Nyugat néven emlegetett terület szerves része volt.
A Middletown című könyv 1929-es megjelenése óta a szociológusok a közép-nyugati városokat (és úgy általában a Közép-Nyugatot) az amerikai nemzet "tipikus" megnyilvánulási területének tartják, habár a partmenti városok manapság már sokkal inkább jelennek meg a médiában az amerikai kultúra hordozóiként.[6][7] Ez a régió magasabb foglalkoztatási arányszámmal (a foglalkoztatottak százalékos aránya a 16 éven fölüli lakosságban) rendelkezik, mint az északkelet, a nyugat és a dél, vagy a Sun Belt államai, ami talán a régió relatíve kisebb népességének tudható be.[8]
Később a Népszámlálási Hivatal két régióra bontotta a Közép-Nyugatot, az Északkeleti központi államokra, más néven a "Nagy-tavak államaira" (Michigan, Ohio, Indiana, Illinois, Wisconsin és Minnesota) és az Északnyugati központi államokra, vagy "préri államokra" (Iowa, Missouri, Észak-Dakota, Dél-Dakota, Nebraska és Kansas).
Definíció
Modern Definíció: A vörössel jelölt államok minden definíció szerint a Közép-Nyugat részét képezik, míg a sávozott államokat csak egyes esetekben sorolják a régióhoz.
A Közép-Nyugat hagyományos meghatározását az Északnyugati Rendelet az "Északnyugati Terület" és számos a louisianai szerzeménnyel az Egyesült Államokhoz került államban jelölte ki. Az Északnyugati Területeket ismerik "A Nagy-tavak államai" néven is. A louisianai szerzemény államai pedig megjelennek "préri államokként" is.
A Népszámlálási Hivatal által használt Északi Központi Régió név a következőket takarja:
Dél-Dakota: A louisianai szerzemény és a préri államok része.
Észak-Dakota: A louisianai szerzemény, a préri államok és 1818 előtt a Red River Kolónia része.
Illinois: Az Északnyugati Terület és a Nagy-tavak államainak része az Ohio-folyónál.
Indiana: Az Északnyugati Terület és a Nagy-tavak államainak része az Ohio-folyónál.
Az Egyesült Államok központi területeit a hatalmas kiterjedésű, Kanada területére is átnyúló, alacsony fekvésű Központi-síkság alkotja. Keleti kétharmada a Központi Mélyföld része. A felszín nyugat felé haladva fokozatosan emelkedik, Kelet-Kansasben belesimulva az ún. Nagy-síkságba. A területek nagy részét errefelé farmgazdaságok művelik.[9]
Annak ellenére, hogy ezek az államok jórészt síkságon terülnek el, magukba foglalnak lankás, alacsony hegyvidéki területeket is. Például a régió keleti részén, nem messze az Appalache-hegység lábaitól, a Nagy-tavak medencéjében fekszik az Ozark-hegység Dél-Missouriban. De ilyen Dél-Indiana, Dél-Illinois egyenetlen felszíne, akárcsak a Driftless-terület Északnyugat-Illinois-ban, Délnyugat-Wisconsinban, Délkelet-Minnesotában és Északkelet-Iowában.
Nyugat felé haladva az Appalache-plató lankás dombvidéknek adja át a helyét, majd (Közép-Ohio területén) farmergazdálkodásra alkalmas területekkel és nagyvárosi régiókkal tarkított síksággá válik. Ez Észak-Amerika központi síkságának keleti széle. A Mississippitől nyugatra fekvő államok nagy részét préri borítja, kivéve Észak-Minnesota tajga-területeit. Illinois az ún. "préri-félszigettel" nyúlik be a régióba, ami a préri-területek egy kiszögellése, keletről, nyugatról és délről lombhullató erdőségekkel határolva.
A geográfusok a Központi-síkságot ketté osztják a Központi Mélyföldre és a Nagy-síkságra. A Mélyföld 1500, míg a Nagy-síkság 5000 láb tengerszint feletti magasságban kezdődik. Így a Mélyföld Minnesota, Iowa, Michigan, Ohio, Indiana, Tennessee és Kentucky államok területén fekszik. Missourinak és Arkansasnak is vannak területei a Mélyföldön, de az Ozark-hegység magasabbra is nyúlik. Kelet-Ohio területei is hasonló topográfiai tulajdonságokkal rendelkezik.
A Központi-síkság nagyrészt egybeesik a Mississippi, illetve a Missouri és az Ohio folyók vízgyűjtő területével. Ezek a folyók már tízmillió éve erodálják a paleozoikumi, mezozoikumi és kainozoikumi üledékes kőzeteket. A Mississippi mai völgye a pleisztocén idején alakult ki.[9]
A csapadék mennyisége keletről nyugat felé haladva csökken, különböző régiókat alakítva ki a prérin, kezdve a nedvesebb hosszú füvű préritől, a vegyes füvű prérin keresztül a Sziklás-hegység lábainál elterülő csapadékmentes területek rövid füvű prériijig. Ez a három préritípus nagyrészt kukorica-szójabab vegyes gazdálkodásnak biztosít területet, de itt található az ún. búza-öv is.
Az északi területek keménylombú erdőit a 19. század végén teljesen kivágták, napjainkban azonban kezdik visszafoglalni a területet. Ohio és Michigan erdőségei fejlődés alatt állnak. Az agrár múlt ellenére azonban a Közép-Nyugat ma főként városias terület.
Az európaiak érkezése előtt ezek az emberek népesítették be Amerika nagy kiterjedésű vidékeit nagyjából 1 és 18 millió közötti népességükkel. Rengeteg törzsbe tömörültek, amelyek különböző közösségeket és kultúrákat alkottak. A Közép-Nyugaton az indiánok története három nagy periódusra osztható az európaiak 17. századi érkezése előtt.
Az első az úgynevezett paleoindiánok kultúrája volt. Ők népesítették be a mai Egyesült Államok és Kanada területét a Központi-síkságon és a Nagy-tavak vidékén nagyjából i. e. 12000 és i. e. 8000 között. Akkor vándorolhattak be Észak-Amerikába, amikor az (amerikai terminológiával) wisconsini eljegesedésnek nevezett periódus végeztével a jégtakaró elkezdett olvadni a jégkorszak során.
Ezt az ún. archaikus periódus követte i. e. 8000-től i. e. 1000-ig, majd a Woodland-kultúra i. e. 1000-től 100-ig és a Mississippi-kultúra 900-tól 1600-ig. A régészeti kutatások arra engednek következtetni, hogy a Mississippi-kultúra szülőterülete a mai Saint Louis környékén lehetett Missouriban, ahonnan északkelet felé terjedt ki a Mississippi és Indiana folyók mentén a Kankakee-vízrendszerig, ahol belépett a mai Indiana állam területére. Indianában a Wabash, Tippecanoe és a White-folyók mentén terjedt el.[10]
A Mississippi-kultúrát a halomépítők kultúrájaként szokás aposztrofálni. Az általuk épített, általában temetkezési, vagy ünnepi célokra használt halmok többnyire csonka piramis, vagy lekerekített kúp formát öltöttek, néha hosszúkás gerincekkel. A tetejükre általában házakat, vagy templomokat építettek. Ezek a halmok megtalálhatók a Közép-Nyugattól a atlanti partvidékig, de csak ebben a régióban építettek emlősöket, madarakat és hüllőket formázó halmokat.
A legismertebbeket az Effigy-halmok Nemzeti Emlékpark területén találták északkelet Iowában. Ez a legnagyobb halomegyüttes az Egyesült Államokban.[11] A 206 halom 10,22 km²-en terül el. A Woodland-időszakban, i. e. 500-tól az európaiak érkezéséig, építettek az indiánok halmokat, azonban ezekből sok megsemmisült, amikor az európai farmerek felszántották a vidéket.
Ezek a halmok olyan komplex városi környezet részeként épültek, amelyek rendkívül nagy népességet vonzottak egy helyre. Itt található a legnagyobb, mintegy 30 méter magas halom Mexikótól északra. Ez az úgynevezett Monks-halom a Cahokia-halmok területén az ilinoisi Collinsville közelében.
A halomépítők kultúrája sok különböző törzsi csoportot és törzsszövetséget tömörített, több egyesi kultúrát és hiedelemvilágot egyesítve évezredeken keresztül. Legjellemzőbb közös vonásuk a halom-építészet volt. Ez a gyakorlat, ami vélhetőleg csillagászati célokat szolgált, a kultúráik közös eredetére utalhat.
A halomépítő törzsek a Közép-Nyugaton többnyire földművesek voltak, akik a bővizű folyók termékeny mellékén telepedtek meg. Fejlett mezőgazdaságuk a kukorica, a bab és a tök termelésén alapult. Ebből is kiemelkedett a kukorica termesztése. Bogyók és magok széles skáláját gyűjtötték be az erdőkből, miközben halásztak és vadásztak. Ezzel az intenzív mezőgazdasági termeléssel a halomépítők kultúrája relatíve nagy népességet tudott eltartani.
Történelem
A gyarmatosítás előtti kor
A Nagy-tavak környéki indiánok
A Nagy-tavak vidéke – New York államtól Minnesotáig – jelentős szerepet játszott az észak-amerikai indián kultúrák fejlődésében. A tavak partjai mentén számos törzs élt, köztük a huronok, az otava, a chippewas vagy ojibwe indiánok, a potawatomik, a winnebagok (vagy Ho-chunkok), a menomineek, a saukok, a neutralok, a meskwaki és a miami indiánok. A legnagyobb létszámmal a huronok és az ojibwe indiánok képviseltették magukat. A folyamatos háborúk következtében azonban számos törzs arra kényszerült, hogy elhagyja korábbi lakhelyét.
A 16. században az indiánok kőből, fából és csontból készült szerszámokat használtak a vadászathoz és a földműveléshez, valamint kenukat készítettek a halászathoz. Többségük ovális, vagy kúp alakú wigwamban élt, amit könnyen lehetett mozgatni. A különböző törzsek eltérő életmódot folytattak. Az ojibwe indiánok elsősorban vadászok és halászok voltak, míg más törzsek, például a saukok, a meskwakik és a miamik, akik a Nagy-tavak vidékének déli és délnyugati partjainál vándoroltak, egyszerre folytattak vadászó-halászó és földművelő életmódot. Emiatt inkább a nyilt préri felé gravitáltak, ahol a bölények nagy csordáira vadászhattak. Az északi erdőségekben az otava és a potawatomi indiánok kis családi közösségekbe tömörülve vadásztak. A winnebago és a menominee indiánok különböző vadászati módszereket használtak és kiterjedt kereskedelmi hálózatot tartottak fenn a Sziklás-hegységtől és a Nagy-tavaktól a Mexikói-öbölig és az Atlanti-óceánig. A huronok az anyai vérvonalat tartották számon, míg a többi törzs egyértelműen patriarchális társadalomban élt. Minden törzs törzsi vezetők, vagy azok komplex hálózatának uralma alatt állt. Például a huronok matriarchális klánokba tömörültek és mindegyik klánt egy főnök képviselte a tanácsban.
Az egyes törzsek hitvilága is különböző volt. A huronok egy Yoscaha nevű természetfeletti lényben hittek, aki az égben lakik és ő teremtette a világot és a huronokat. Úgy hitték, hogy haláluk után lelkük egy égi városba költözik. Az ojibwe indiánok mélyen vallásos nép voltak, akik a Nagy Szellemet tisztelték. Minden szezonális aktivitásuk a Nagy Szellem imádatáról szólt. A vallást magánjellegű dolognak tartották. Minden egyénnek személyes kapcsolatot kellett kiépítenie a saját védőszellemével, aki vele volt élete minden pillanatában. Az otava és a potawatomi indiánok is ehhez hasonló hitvilággal rendelkeztek.[13]
Ezek az indiánok uralták Észak-Amerika belső síksági és dimbes-dombos vidékét. Változatos lovas kultúrájuk és a gyarmatosítókkal szembeni ellenállásuk az indián irodalom archetipikus elemévé tette őket.
A nomád törzsek fő élelemforrása a bivalyhús volt, ami miatt a "bölény kultúra" tagjainak is nevezték őket. Emellett azonban más állatokra is vadásztak, mint például jávorszarvasra és antilopra. A bölény volt az első számú élelemforrás és ennek az állatnak a bőréből és csontjaiból készítettek csészéket, dekorációs tárgyakat, szerszámokat, késeket és ruhákat. (Lásd még: Bölényvadászat.)
Ezek a törzsek a bölények évszakos vándorlását követték. Tipikban éltek, amelyek könnyen felállíthatók és lebonthatók, így alkalmasak a hosszú utak megtétele közben való alkalmazásra. Amikor megjelentek a színen a spanyolok lovai, ezek az indiánok gyorsan átvették ezeket az állatokat a vadászat megkönnyítésére. A 18. század elejére egyes törzsek már teljes mértékben átvették a lovas kultúrát. A puska térségbeli megjelenése előtt lándzsával és íjjal, valamint az ütőfegyverek széles skálájával vadásztak. A lovak megjelenése azonban sokkal egyszerűbbé tette a vadászatot (és a hadviselést).[14]
A sziúk és a dakoták a legnagyobb törzsek közé tartoztak, akik hatalmas területeket tartottak ellenőrzésük alatt a Közép-Nyugati régióban. A nagy sziú nép területe kiterjedt a mai déli és közép-nyugati államok némelyikére is északon Minnesotáig, nyugaton pedig a Sziklás-hegységig. Ebbe beletartoztak a leggazdagabb bölényvadász területek, valamit olyan régiók is, ahonnan rengeteg szőrmét szerezhettek be, ami a franciák és az amerikaiak fontos kereskedelmi partnereivé tette őket, aminek köszönhetően különböző javakhoz és lőfegyverekhez juthattak. Ezzel azonban a sziúk a legerősebb síkvidéki indiánokká válva az amerikai expanzió jelentős gátját képezték.[15][16]
A nagy sziú nép három részre tagolódott a különböző nyelvjárások és szubkultúrák alapján:
Isáŋyathik vagy Isáŋathik (A szó jelentése "kés" és egy a mai Minnesota területén fekvő tó nevéről kapták). A két Dakota, Minnesota és Iowa északi területeinek legkeletebbi részén éltek és gyakran nevezték őket santee-knak, vagy keleti-dakotáknak is.
Iháŋktȟuŋwaŋ-k és Iháŋktȟuŋwaŋna-k (A szó jelentése "falu a végeken"). A Minnesota-folyó térségében éltek. Őket tartották a sziúk középső ágának és a yankton és yanktonai, valamint a wičhíyena névvel is illették őket, valamit rájuk alkalmazták a nyugati-dakota nevet is. (Valamint tévesen "nakotának" is tartották őket.)
Thítȟuŋwaŋ-k vagy tetonok (A név eredete tisztázatlan. Jelentése talán "a préri lakói". A név a helyiek archaikus nyelvéből származik, akik viszont szívesebben nevezték magukat Lakȟóta néven.[17]): Ők voltak a nyugati sziúk, akik vadászó és harcos kultúrájukról váltak ismertté és gyakran lakota néven emlegetik őket.
A síkvidéki indiánoknak nem volt egységes vallása. Azonban elterjedt volt az animizmus. Úgy gondolták, hogy a világon mindent a szellemek mozgatnak. A hitviláguk középpontjában egyetlen isten állt, akit a sziúk Wakan Tanka ("Nagy Szellem") néven neveztek. A Nagy Szellem hatalommal rendelkezett minden felett, ami valaha is létezett. A síksági indiánok úgy hitték, ha áldoznak neki, az erősebbé teszi őket. A Földanyát minden szellem szülőanyjának tartották. A szellemek tisztelete mindennapos rituálé volt. Néha egyedül imádkoztak, máskor viszont összegyűltek vallásos ceremóniáikra. Utóbbiak legfontosabbika az úgynevezett naptánc volt, aminek során a résztvevők négy napig táncoltak egy szent tárgy körül, egyesek pedig öncsonkítást hajtottak végre, miközben tekintetüket a Napra emelték. Úgy hitték, ez az áldozat arra készteti a hatalmas szellemeket, hogy megvédjék őket.
Ma a sziúk rengeteg helyi önkormányzatba tömörülnek számtalan rezervátumban, közösségben a két Dakotában, Nebraskában, Minnesotában és Montanában, valamint a kanadai Manitoba és Dél-Saskatchewan területén.
Az utrechti béke értelmében Franciaországnak le kellett mondania Acadia, a Hudson-öböl és Új-Fundland kolónia fő területeiről, valamint Île Royale kolónia megalapításáról a Cape Breton-szigeten.[19][20]
Marquette és Jolliet
1681 körül készült térkép Marquette és Jolliet 1673-as expedíciójáról
Sok király és amerikai település remélte, hogy ő találhatja meg a híres Északnyugati átjárót, azt az utat, amin át hajóval el lehet jutni, az Újvilág kikerülésével az Indiákra, Délkelet-Ázsiába. Az Északnyugati átjáró felfedezése komoly helyzeti előnyhöz juttatta volna a felfedező nemzetet, mivel ezzel közvetlenül le tudta volna folytatni a kelet-ázsiai javak kereskedelmét, úgy, hogy közben vetélytársait akadályozva ellenőrzi az átjárót magát is.
Marquette és Jolliet hamar rájött, hogy a Mississippi nem lehet az északnyugati átjáró, mint azt először hitték, mivel az dél felé folyik. Ennek ellenére azonban folytatták az útjukat és feljegyzéseket készítettek a tapasztaltakról. A helyi harcsákat tigrisfejű, vadmacskaorrú és pofaszakállas szörnyekként írták le. Bivalycsordákkal is találkoztak, amiket azonban marhának írtak le. A páros egészen a Mississippi és az Ohio-folyók találkozásáig, a mai Saint Louisig evezett le és a Mississippi és az Arkansas-folyók találkozásánál fordult vissza. Rájöttek, hogy a Mississippi a Mexikói-öbölbe folyik, és nem akartak konfrontálódni az annak partvidékét uraló spanyolokkal.
A Marquette-Jolliet-expedíció 1674-ben érte el ismét az Illinois Területet, az első európaiakká válva, akik a mai Chicago területén töltötték a telet. Mint az Illinois Konföderáció szívesen látott vendégei, részt vehettek az indiánok ünnepségén, olyan ceremoniális ételeket fogyasztva, mint például a sagamite.[22]
Marquette és Jolliet váltak ezzel az első európaiakká, akik feltérképezték a Mississippi felső folyását. Ennek ellenére nem ők fedezték fel a Mississippit. A helyi indiánok már évezredek óta használták a folyót és a spanyol Hernando de Soto is elérte már, több, mint száz évvel korábban. Azt azonban felfedezték, hogy vízen könnyebben is meg lehet közelíteni a Mexikói-öblöt a Nagy-tavak vidékéről, rájöttek, hogy a térségbeli indiánok barátságosak és a térség természeti kincsekben igen gazdag. Ezen tudás birtokában a LaSalle vezette franciák kiépítettek egy 4000 mérföld hosszú kereskedelmi hálót, hogy a következő másfél évszázadban kiszipojozzák a térséget.[23]
A következő évszázadban francia misszionáriusok és szőrmekereskedők települések hálózatát alakították ki a Mississippi és a Nagy-tavak mentén.
Franciaország a hétéves háborút lezáró párizsi békében mondott le Új-Franciaország többi részéről Spanyolország és Anglia javára. Anglia kapott meg minden területet a Mississippitől keletre, beleértve Kanadát, Acadiát és Louisiana egy részét, míg Spanyolország megkapta Louisiana nagyobbik felét. Az utóbbi azonban 1800-ban visszakerült Franciaországhoz, Bonaparte Napóleon azonban eladta azt az Egyesült Államoknak (Louisianai szerzemény) 1803-ban, ideiglenesen véget vetve a francia gyarmatosító törekvéseknek Észak-Amerika kontinentális területein.
A brit települések megsokasodtak az Appalache-hegységen átvezető utak és a Nagy-tavak mentén is. Fort Pitt (ma Pittsburgh), az Ohio-folyó torkolatánál, volt a szárazföldi terjeszkedés egyik előőrse. Az első települések a Közép-Nyugaton katonai erődök és kereskedelmi lerakatok körül települtek, mint például Green Bay, Sault Ste. Marie és Detroit. Az első belföldi települések Dél-Ohio, vagy Észak-Kentucky területén jöttek létre, az Ohio-folyó két partján. Ekkor tűntek olyan neves pionírok, mint Daniel Boone, vagy Spencer Records.
A régió termékeny talaja lehetővé tette a telepesek számára, hogy bőséges haszonnal termeljenek gabonaféléket, mint például kukoricát, zabot és, ami a legfontosabb, búzát. A régió hamarosan úgy vált ismertté, mint a nemzet "éléskamrája".
Két fontos, fejlesztésre szoruló vízi útvonal létezett a Közép-Nyugaton. Az első és legfontosabb az Ohio-folyó volt, ami a Mississippibe folyik. A fejlesztés 1795-ig szünetelt, mivel a Mississippi déli folyása spanyol uralom alatt állt, akik elutasították, hogy az amerikai hajók a folyón keresztül juttassák ki gabonájukat az Atlanti-óceánra.
A másik fontos vízi útvonalat maguk a Nagy-tavak képezték. Az Erie-csatorna1825-ös megnyitása teljes egészében hajózhatóvá tette a tavak vízrendszerét, elérhetővé téve mindent New York City kikötőjétől a Mississippiig. 1848-ban a Michigan-Illinois-csatorna elkészültével megnyílt a vízi út a Nagy-tavak és a Mississippi és ez által a Mexikói-öböl között. Tavi és folyami kikötők egész sora virágzott fel ezen vízi utak kihasználásával. Az ipari forradalom alatt a Nagy-tavak fontos kereskedelmi útvonallá váltak, amin át el lehetett szállítani a vasércet a Mesabi Range-ről Minnesotából a Közép-atlanti államok acélfeldolgozó üzemeibe. A Szent Lőrinc-víziút (1862; 1959-ig bővítették) megnyitotta a vízi utat a Közép-Nyugat és az Atlanti-óceán között.
Az 1870-es és 1880-as években két klasszikus alkotás született a Mississippi-folyóról. Az Élet a Mississippin és a Huckleberry Finn kalandjai. Mindkettőt a bennszülött missourii Samuel Clemens írta, aki felvette a Mark Twain álnevet. Twain szülővárosa, a missourii Hannibal a korabeli Közép-Nyugat egyik legnagyobb turisztikai látványossága.
Az ohioi és indianai csatornák megnyitottak egy újabb vízi útvonalat, ami összekötötte a Nagy-tavakat az Ohio-folyóval. Az Erie-csatornán át az Ohio-folyóra leszállított közép-nyugati javak lehetővé tették New York felemelkedését, ami ezzel megelőzte Bostont és Philadelphiát.
Vasutak és az automobil
A 19. század közepén épültek az első vasútvonalak a régióban és Chicago a világ egyik legnagyobb vasúti csomópontjává nőtte ki magát. Még ma is, majd egy évszázaddal Henry Ford után, hat Elsőosztályú vasúti pálya fut össze Chicagoban.
1890 és 1930 között sok közép-nyugati város és egyéb település, valamint még a farmok java része is összeköttetésbe került egymással helyiérdekű vasutak vagy villamosok által. A Közép-Nyugaton több HÉV jár, mint az Egyesült Államok bármely más régiójában. 1916-ban Ohio vezetett 4503 kilométeres HÉV-pályájával, a második pedig Indiana volt 2937 kilométernyivel. Ez a két állam adta együtt az egész ország HÉV-hálózatának harmadát.[24] A legnagyobb HÉV-csomópont Indianapolisban volt. A város a 20. század első évtizedében lezajlott 38%-os népességnövekedése is ennek az előnyös helyzetnek tulajdonítható.[25]
Az egyre növekvő számú gépkocsik és buszok versenye azonban visszavetette a HÉV-ek személyszállításban játszott szerepét. Henry Ford és Charles Kettering, akik feltalálták az elektromos indítású és gázolajjal működő gépkocsit, mindketten a Közép-Nyugaton dolgoztak, akárcsak a Wright fivérek.
Az Északnyugati Minisztériumi régió a Közép-Nyugat szívében volt az első az Egyesült Államokban, amely betiltotta a rabszolgaságot. (Az északkeleti régióban az 1830-as években zajlott le a rabszolgák emancipációja.) A régió déli határa az Ohio-folyó volt, ami a szabadság és a rabszolgaság határának szimbólumává vált az amerikai történelemben és irodalomban. (Lásd: Tamás bátya kunyhójaHarriet Beecher Stowe-tól és a A kedvesToni Morrisontól.)
A közép-nyugati államok, különösen Ohio, építették meg az első "földalatti vasúti" vonalakat, amin keresztül a déli rabszolgák átkelhettek az Ohio-folyón és az Erie-tavat átszelve elérhettek Kanadába. A 19. század elején kezdődő építkezések nyomán a földalatti vasút hálózata az 1850-es és 1860-as években érte el legnagyobb kiterjedését. Egyes becslések szerint 1850-ben 100 000 rabszolga szökött meg a földalatti vasúton keresztül.[26]
A földalatti vasúthálózat rengeteg csomópontot, titkos járatot és biztonságos házat foglalt magában, amit szimpatizáns helyiek tartottak fenn. Egyéni szervezéssel is alakultak kisebb, önálló csoportok. Ez segítette a titoktartást is, mivel az egyes csoportok csak egy-egy állomást ismertek, viszont a környezetükről keveset tudtak (és az is róluk). Így a rabszolgák állomásról állomásra utaztak észak felé. Bár a szökevényeket gyakran szállították hajón, vagy vonaton, többnyire gyalog, vagy vagonokban utaztak.[27]
A régiót a rabszolgaság hiánya jellemezte (kivéve Missourit), valamit a szabad pionírok közösségei, az egytermes iskolákban zajló oktatás, a demokratikus öntudat, amit a függetlenségi háború veteránjai hoztak magukkal, a protestáns vallás és a kísérletező szellem. A mezőgazdasági terményeiket hajókon, uszályokon, csónakokon, kenukon és vasúton szállították át az Ohio-folyón.
Az első erőszakos konfliktusra, ami a polgárháborúhoz vezetett, két szomszédos közép-nyugati állam, Kansas és Missouri között került sor, ami magában foglalta a rabszolgaellenesszabad állam pártiak és a rabszolgaságot támogató ún. "Határ menti útonállók" szembenállását, ami nagyjából 1854 és 1858 között zajlott a Kansas Területen és Missouri nyugati, határ menti városaiban. A konfliktus akörül a kérdés körül forgott, hogy Kansas szabad, vagy rabszolgatartó államként lépjen-e be az Unióba. A "Véres Kansas" néven elhíresült konfliktus valójában egy ún. helyettesítő háború volt az északiak és a déliek között a rabszolgaság kérdésében. A "Véres Kansas" kifejezést először Horace Greeley használta a New York Tribune-től, mint az eseményt, ami a polgárháború közvetlen előjele volt.
A Véres Kansashoz vezető eseményeket a Kansas–Nebraska-törvény lendítette mozgásba. Ez a törvény hozta létre a Kansas és a Nebraska Területet, új területeket nyitva meg a letelepedés számára. Ezzel figyelmen kívül hagyták a Missouri-kompromisszumot, engedélyezve a telepeseknek, hogy a népszuverenitás elve alapján határozzák meg, hogy engedélyezik-e a rabszolgaságot. A törvény abban a reményben született, hogy megteremtheti a kiegyezést az északi és a déli államok között, mivel így a déli államoknak megvan a lehetősége, hogy kiterjesszék a rabszolgaságot az új területekre, míg az északi államok továbbra is fenntarthatják a jogot annak elítélésére saját területükön. Ehelyett azonban ellenzőinek véleménye kapott nagyobb súlyt, akik a törvényt a déli rabszolgaerőn alapuló rendszernek tett engedménnyé degradálták.
Az új Republikánus Párt, ami a Közép-Nyugaton született (Riponban, Wisconsinben, 1854-ben) a törvény ellenében, céljának tekintette a rabszolgaság terjedésének megakadályozását és hamarosan az Észak domináns politikai ereje lett.[28]
Egy látszólag demokratikus eszme, a népszuverenitás elve, kimondta, hogy egy terület, vagy állam lakosai dönthetik el, hogy otthonuk szabad, vagy rabszolgatartó állam legyen-e. Viszont ez azt eredményezte, hogy mindkét oldal aktivistái tömegesen kezdtek el gyülekezni Kansasban. Egy időszakban Kansasnak két kormánya is működött. Mindkettő a saját alkotmánya szerint. A szövetségi hatalom viszont csak az egyiket ismerte el. 1861. január 29-én Kansas szabad államként csatlakozott az Unióhoz, kevesebb, mint három hónappal a Sumter-erőd ostroma előtt, amivel hivatalosan is kezdetét vette a polgárháború.[29]
Az úgynevezett "határháború" egy újabbat eredményezett a következő négy hónapban, májustól októberig, a felfegyverzett rabszolgaságpártiak és szabad föld pártiak között. Az amerikai hadseregnek két helyőrsége volt Kansasban, az 1. lovas ezred Fort Leavenworth-ban és a 2. dragonyos ezred és a 6. gyalogos ezred Fort Riley-ban.[31] Az összetűzések enyhültek, amikor az új kormányzó, John W. Geary, 1856 végén rávette a missouriakat, hogy térjenek haza. A törékeny béke időszaka köszöntött be, de még évekig voltak kisebb összetűzések.
A kansasi eseményekre adott reakciók megmutatták, mennyire megosztottá vált az ország. A Határ menti útonállókat a déli államokban feltétel nélkül támogatták, annak ellenére, hogy akcióik számos ember életébe kerültek. Északon a Brown és társai által elkövetett gyilkosságokat a többség figyelmen kívül hagyta, egy kisebbség viszont lelkesen üdvözölte.[32]
A kansasi polgárháborús állapotokat a rabszolgaság miatti politikai szembenállás indukálta. A szövetségi csapatokat nem vetették be politikai kérdések eldöntése érdekében, arra viszont az állami kormányzat igénybe vette őket, hogy rendet teremtsen. Úgyhogy végül a kérdés Kansasban békés és törvényes keretek között dőlt el.
Az Egyesült Államok tagállamai, amelyek 1789 és 1861 között engedélyezték, illetve elutasították a rabszolgaságot
Abraham Lincoln megválasztása 1860 novemberében volt az utolsó lépés a déli államok elszakadása felé.[33] Minden próbálkozás a megegyezésre, beleértve a Corwin javaslatot és a Crittenden-kompromisszumot is, elbuktak. A déli vezetők attól tartottak, hogy Lincoln megakadályozza a rabszolgaság terjeszkedését az új államokban és lépéseket tesz a rendszer teljes megszüntetésére is.
A szövetségi kormányzatot 20 (többnyire északi) állam támogatta, ahol már betiltották a rabszolgaságot és öt rabszolgatartó állam, amelyek határ államokként váltak ismertté. Missouri kivételével az összes közép-nyugati állam elutasította a rabszolgaságot. Bár a legtöbb csatát délen vívták, a Kansas és Missouri közti összecsapások folytatódtak és 1863. augusztus 29-én érték el csúcspontjukat a lawrence-i mészárlás keretében. A Quantrill razziájaként is ismert esemény egy lázadó gerilla csoport, Quantrill fosztogatóinak támadása volt, amit William Clarke Quantrill vezetett.
Lawrence-t az tette célponttá, hogy már régóta támogatta az abolicionista mozgalmat, illetve a hírneve, mint a Vöröslábúak és a Jayhawkerek központja, akik szabad föld párti milicista és polgárőr csoportok voltak, akik arról váltak ismertté, hogy megtámadtak és elpusztítottak több rabszolgapárti farmot Missouri nyugati megyéiben.
A lawrence-i mészárlás volt Kansas és az egész Egyesült Államok történetének egyik legvéresebb eseménye. Quantrill bandája, 448 missori-i gerillával, rajtaütött Lawrence-en és kifosztotta azt, megölve 150 embert és felgyújtva az összes gazdasági épületet és a lakóházak többségét is. A szövetségi csapatok által üldözve a csoport Missouriba menekült.[34]
Az Egyesült Államok túlnyomórészt rurális állam volt a polgárháború idején. Ez alól a Közép-Nyugat sem volt kivétel. Az egész régió pontszerű farmok hálózatából állt. A 19. század végén a gyors iparosodás, a bevándorlás és az urbanizáció meghozta az ipari forradalmat. Az ipari termelés magterületét az országban a Nagy-tavak környéki államok adták. Az ekkor kezdődő fellendülés egészen a 20. század végéig kitartott.
Az Egyesült Államok első éveiben a régiót a Nyugat néven ismerték. 1789-ben az Északnyugati Rendelet annektálta, létrehozva az Északnyugati Területet, aminek határait a Nagy-tavakban, az Ohio-folyóban és a Mississippiben jelölték ki. Mivel a terület a keleti part és az azon túl elterülő "távoli Nyugat" között feküdt, új megnevezéssel az "Északnyugat" nevet kapta. A 19. század elején minden terület, ami a Mississippitől nyugatra feküdt, a Nyugat kifejezés alá tartozott. Az első alkalom, amikor a "közép-nyugati" kifejezést használták az Egyesült Államok központi területeinek megnevezésére, 1866-ban történt. A "Közép-Nyugat" kifejezés 1894-ben látott napvilágot, lakosait pedig 1916-ban nevezték először "közép-nyugatinak".[3]
A nyugati préri benépesítésével az új megnevezés, a Nagy Préri államai, az Észak-Dakotától Kansasig fekvő államokat jelölte. Később ezen államokat is a Közép-Nyugat részének kezdték tekinteni.
A régi "Régi Nyugat" megnevezés alatt futó államokat ma az "Északkeleti Központi államoknak" nevezi a Népszámlálási Hivatal. A Nagy-tavak államait pedig a lakosai, akárcsak a Mississippitől közvetlenül nyugatra fekvő államokat és a préri államokat "Északnyugati Központi államoknak" nevezik. Manapság a régi Nyugathoz tartozó területek lakosai, akik Coloradótól, Montanától és Wyomingtól keletre élnek, közép-nyugatiként azonosítják magukat.[36]
A Közép-Nyugat egyes részeit, történelmi okokból kifolyólag, ma is az Északnyugat névvel illetik. Ilyen például az Északnyugati Egyetem Illinois-ban. Emiatt a mai Egyesült államok északnyugati területeit, az egyértelműség kedvéért "Pacifikus Északnyugat" néven említik.
A Közép-Nyugat jól termő talaját művelés alá vonó első telepesek faekét használtak, amely alkalmas a laza erdei talaj művelésére. A préri területén azonban ez az eke már megakadt a talajban és föld ragadt rá. Ezt a problémát 1837-ben egy illinois-i kovács, egy bizonyos John Deere oldotta meg, aki kifejlesztette az acél ekevasat, ami erősebb volt és átvágta a gyökereket is, termékennyé téve ezzel a préri talaját.
A hosszúfüvű préri vált Észak-Amerika egyik legtermékenyebb kukoricatermelő vidékévé. Emiatt viszont csak kevesebb mint egytized százaléka maradt meg a hosszúfüvű préri területnek eredeti formájában.[37] Azok az államok, amelyek magukba foglalják az eredetileg a hosszúfüvű prérihez tartozó területeket (Iowa, Illinois, Minnesota, Wisconsin, Nebraska és Missouri) magas termőképességű talajukról váltak ismertté, mint a Corn Belt része. Példaként a magas szintű művelésre: Illinois és Iowa a 49. és az 50. helyet foglalja el azon a listán, ami az 50 államot állítja sorba művelés alá nem volt területeik mérete szerint.
A térség termékeny talaja az acéleke használatával együtt lehetségessé tette, hogy az itt fekvő államok farmerei, hogy bőségesen arassák az olyan gabonaféléket, mint a kukorica, a búza és a zab. Emiatt a régió a nemzet "kenyereskosaraként" is ismert.[38]
Vallás
A közép-nyugati lakosok, mint az Egyesült Államok lakosságának java része, túlnyomórészt keresztény.
A római katolicizmus tudhatja magáénak a legtöbb hívet. Arányuk 19 és 29% között változik államonként.[39] A déli baptista gyülekezet tagja Missouri lakosságának 15,42%-a[40] és a többi közép-nyugati állam lakosainak egy kis hányada. A lutheránusok a Közép-Nyugat északi területein vannak többségben, különösen Minnesotában, a két Dakotában nagy skandináv és német lakosságuk miatt.
A zsidók aránya 2.5, míg a muzulmánoké legfeljebb 1%. Többségük a nagyvárosokban él. A felekezeten kívüliek aránya 13-16%-ot tesz ki a Közép-Nyugat lakosságából. A felmérések azt mutatják, hogy a közép-nyugatiak 54%-a rendszeresen jár templomba.[41]
A 20. századi afroamerikai bevándorlás miatt nagy méretű afroamerikai közösség él a régió nagyvárosaiban, annak ellenére, hogy számuk nem olyan magas, mint a déli államokban. Az ipar és a kultúra, a blues és a rock and roll találkozása a zenei kultúra újsütetű fellángolásához vezetett a Közép-Nyugaton a polgári jogi mozgalmak utáni években, hozzájárulva a dzsessz, a funk, az R&B és az olyan új műfajok, mint a Motown Sound és a techno kialakulásához.
A Chicago blues elektromos hangzása jellemzi a műfajt, amit a Chess és Alligator lemezkiadók népszerűsítettek és megjelent olyan filmekben is, mint A Keresztapa és A Blues.
A Közép-Nyugat különböző definíciói a terület határát a Közép-Egyesült Államok, illetve a Nagy Síkság, illetve a Nagy-tavak, vagy a Rust Belt határában határozzák meg. Míg néhány város Kansasban, Iowában, a Dakotákban és Nebraskában tökéletesen reprezentálja a klasszikus közép-nyugati hangulatot, mások szerint a Rust Belt városai a Nagy-tavaknál – a 19. és 20. századi bevándorlás, az előrehaladott iparosodás és a katolikusok nagy száma miatt – ma már egy új közép-nyugati képet teremtettek.
A hagyományos értelemben vett Közép-Nyugat egyes részei ma már nem látszanak képviselni a régió jellegzetességeit, míg más területek, amelyek sosem tartoztak a Közép-Nyugathoz, ugyanezen okból kifolyólag bele kerültek. Ezek az érvek általában történelmi, kulturális, ipari és demográfiai alapokon nyugszanak. Egyes területek besorolása a Közép-Nyugatba sokszor eltérő lehet a régión belül és sokszor inkább a befogadás tendenciái kerülnek előtérbe a kirekesztéséivel szemben.
Két másik régió, Appalachia és az Ozark-hegység, geográfiailag átfedésben vannak a Közép-Nyugattal – Appalachia Dél-Ohióban és az Ozark-hegység Dél-Missouriban. Az Ohio-folyó sokáig Észak és Dél határa volt, ahogy a Közép-Nyugaté és a Felső-Dél-Egyesült Államoké is. Az összes dél-közép-nyugati államnak, mint például Missourinak, számos déli jegye fedezhető fel. Missouri például rabszolgatartó állam volt egészen a polgárháborúig.
Kentucky-t ritkán tekintik a Közép-Nyugat részének, viszont néhány esetben hasonló jegyeket mutat.[44] A Népszámlálási Hivatal a déli államok közé sorolja és kulturális okokból kifolyólag is inkább oda illik.[45][46]
Nyelvészeti karakterisztika
A közép-nyugati akcentus eltér a déli és az északkeleti városi környezetben beszélt nyelvétől. Kisebb mértékben, de a nyugati államokban beszélt nyelvtől is eltér.
Sokak a közép-nyugati nyelvjárást definiálják a standard amerikai angol nyelvként. Ezt a nyelvjárást preferálja sok országos rádió és televízió társaság.[47]
A minnesotai és wisconsini akcentus az Észak-Dakota nagy részén és Michigan északi félszigetén tapasztalhatóhoz hasonlóan ma Észak-közép-nyugati akcentusként (vagy "minnesotai akcentusként") jelenik meg, amit a skandináv és a kanadai befolyás formált.
Missourira, speciálisan, három akcentus jellemző: az északi középső területi, az állam legészakabbi területein; a déli középső területi, az állam nagy részén egy jellegzetes változattal St. Louisban; és a déli, az állam délnyugati és délkeleti részén, a déli területek közepén kidudorodva elfoglalva kb. az állam harmadát.[49]
A Közép-Nyugat mindig is kritikus tényező volt a szövetségi szintű politikában, mivel az államok politikailag megosztottak és a választási eredmények mindig vitatottak. Különösen a 19. század végén és a 20. század elején mindkét nagy párt ebből a térségből választotta mind elnök- mind alelnökjelöltjét.
A Republikánus Párt, az Egyesült Államok két nagy pártjának egyike, Riponban született, Wisconsin középső-keleti részén, az 1850-es években. Megalakulásakor egyik fő pontja a rabszolgaság elterjesztésének megakadályozása volt az új államokban. A párt a protestáns eszméket hangsúlyozta. A kemény munkaerkölcsöt, a takarékosságot, az önállóságot, a demokratikus döntéshozatalt és a vallási toleranciát.
Az 1890-es években a búzatermelő területek voltak a fellegvárai a populista mozgalomnak a préri államokban. A mozgalom 1896-ban szűnt meg.
Az 1890-es években induló középosztálybeli progresszív mozgalom is elterjedt a régióban (ahogy más régiókban is). Fő központja Wisconsin volt. A korrupció ellen küzdött a hatékonyság nevében. A modernizációt alkalmazták és a szakértői megoldásokat a társadalmi, gazdasági és politikai problémákra. Theodore Roosevelt 1912 Progresszív Pártja széles körű támogatottságra tett szert a régióban, magáénak tudva Michigant, Minnesotát és Dél-Dakotát. Id.Robert M. La Follette1924 Progresszív Pártja hasonló trendet mutatott, szülőállamával, Wisconsinnel a középpontban. A Közép-Nyugat – különösen a Chicago nyugati területei – mindig is az izolacionizmus fellegvára volt. Annak a híve, hogy Amerikának nem szabad belefolynia a külföldi összeütközésekbe. Ezt a nézőpontot főleg a német- és a svéd-amerikai közösség támogatja, olyan vezetőkkel, mint Id. Robert M. La Follette, Robert A. Taft és Robert McCormick ezredes, a Chicago Tribune kiadója.[50][51]
A közép-nyugati politikai eseményeket gyakran fűszerezik tiltakozó mozgalmak, amikben különösen a helyi kisebbségi közösségek játszanak fontos szerepet, mezőgazdasági, szociális és populista alapokkal. Ez különösen a 20. század elején volt igaz, amikor Milwaukee volt a szocializmus fellegvára az Egyesült Államokban, megválasztva három szocialista polgármestert és a történelem egyetlen szocialista képviselőjét a kongresszusban (Victor L. Berger). A Nagy-tavak környéki nagyvárosi régiók általában a legliberálisabbak a Közép-Nyugaton, a liberálisok aránya pedig fokozatosan csökken dél és nyugat felé elmozdulva az agrárvidékek felé. A Nagy-tavak vidéken született sok olyan neves politikus, mint a La Follette-család, Eugene V. Debs, munkásvezető és az Amerikai Szocialista Párt ötszörös elnökjelöltje, valamint Gus Hall, a Kommunista Párt vezére. Minnesota olyan liberális politikusokat adott az országnak, mint Paul Wellstone, Walter Mondale, Eugene McCarthy és Hubert Humphrey, valamint a neves zenész, Bob Dylan.
Jelenkori trendek
Napjainkban a Közép-Nyugat sok ún. váltóállam otthona, ahol sem a Republikánus, sem a Demokrata Pártnak nincs biztos többsége. A Közép-Nyugat északi államai, Illinois, Minnesota, Wisconsin és Michigan, a demokraták felé húznak, de a 2010-es választások bizonysága szerint esetenként a másik oldalra is átszavazhatnak. Indianát általában republikánus erősségként tartják számon, ami viszont nem akadályozta meg azt, hogy az állam a 2008-as amerikai elnökválasztásonBarack Obama személyében 44 év után először a demokrata jelöltet válassza meg. 2008 előtt Missouri mindig a később győztes jelöltet támogatta az elnökválasztáson, a 20. század elejétől kezdve (egy kivételtől eltekintve). A 2010-es időközi választások eredményeként a republikánusok birtokolják Illinois, Minnesota és Missouri kivételével az összes közép-nyugati állam kormányzói székét. (Az egykamarás nebraskai törvényhozás hivatalosan párton kívüli.)
Illinois kormányzatát jelenleg a demokraták uralják. Szövetségi szinten 1 demokrata és 1 republikánus szenátoruk van, illetve 11-8 arányban republikánus többségük a képviselőházban. Az illinois-i választók az elmúlt öt elnökválasztáson (1992, 1996, 2000, 2004, 2008), igen nagy ingadozással, de inkább a demokrata jelöltet preferálták.
Iowát sok felmérés a legmegosztottabb államnak tartja az országban, annak ellenére, hogy az elmúlt legalább tizenöt évben mindig demokrata vezetése volt. Iowának 1999-től kezdve mindig demokrata kormányzója volt egészen Terry Branstad újraválasztásáig a 2010-es időközi választásokon. (1983 és 1999 között is ő volt a kormányzó.) Az államnak az 1980-as évek eleje óta mindig 1 demokrata és 1 republikánus szenátora volt. A képviselőházban jelenleg 5 képviselőjükből 3 demokrata. A legutóbbi 5 elnökválasztásból pedig 4 alkalommal (1992, 1996, 2000, 2008) a demokrata jelöltre szavaztak. A 2010-es időközi választások eredményeként a republikánusok jelentős többséget birtokolnak az iowai képviselőházban, míg a Szenátus demokrata többségű.
Minnesota választói a legrégebb óta választják meg folyamatosan a demokrata elnökjelöltet az összes állam közül. Ez az állam volt az egyetlen (Washington D. C-vel együtt), amely Walter Mondale-ra szavazott Ronald Reagan ellenében 1984-ben. (Ezt az is magyarázza, hogy Mindale innen származik.) Azonban jelenleg mind Iowában, mind Minnesotában elég szűk a demokraták mozgástere. Minnesota 2003-ban republikánus kormányzót választott, majd 2007-ben újraválasztotta (2011 óta ismét demokrata a kormányzó), valamint a legszigorúbb fegyverrejtegetési törvényt fogadta el az egész országban. A 2010-es választások eredményeként a republikánusok birtokolják a Minnesotai Törvényhozás mindkét házát.
Ohio folyamatos küzdőtér az elnökválasztásokon. Egy republikánus sem nyerte még meg az elnökválasztást úgy, hogy nem győzött Ohióban. Ez a trend járult hozzá Ohio hírnevéhez, mint az első számú váltóállam. Állami szinten azonban jelenleg a republikánusok uralják. Egy bíró kivételével a Legfelsőbb Bíróságon, minden választott állami hivatalnok republikánus, illetve többségük van a Képviselőházban és döntő többségük a Szenátusban. A szenátusban 1 demokrata és 1 republikánus szenátoruk van, a 2010. évi képviselőházi választások eredményeként pedig a 18-ból 13 képviselőjük republikánus.
A Nagy Síkság államai közül Nebraska, Kansas, Észak- és Dél-Dakota hosszú évtizedekig republikánus erősségek voltak. Ez a négy állam 1940 óta minden elnökválasztáson a republikánus jelöltre szavaz, kivéve Lyndon B. Johnson győzelmét Barry Goldwater felett 1964-ben. Bár a két Dakota gyakran delegál demokratákat a Kongresszusba, a 2010. évi választások óta mindkét állam kongresszusi képviselői többségében republikánusok. Nebraska a kormányzói székbe és a Szenátusba demokratákat választott az elmúlt években, de a képviselőházi küldöttjeik 1995 óta mind republikánusok. Kansas 1956 óta többségében demokrata kormányzót választott, de 1932 óta egy demokrata szenátort sem választott meg. Jelenleg mindkét szenátora és mind a négy képviselőházi küldötte republikánus.
Missourire egyfajta "vezérállamként" tekintenek. Az ún. Mutasd-Meg-Állam ("Show-Me-State") 1904 óta mindössze kétszer (1956 és 2008) nem a későbbi győztes elnökjelöltre szavazott. (2008-ban a republikánus John McCain győzött itt.) Missouri ülőhelyei a Képviselőházban általában egyenletesen oszlanak meg a két párt között. A nagyvárosokat (Kansas City és St. Louis) a demokraták tartják a kezükben a republikánus vidékkel ellentétben. Azonban a 2010. évi választások eredményeként az állam 6-3 arányban republikánus többségű delegációt küldött a Képviselőházba. A 20. század utóbbi évtizedei óta a demokraták birtokolták az állami szenátust, de 1976 óta a szövetségi Szenátusban mindig megszerezik a republikánusok az állam legalább egyik ülőhelyét.
Az iowai kaukusz egy olyan választási esemény, ahol összegyűlik az állam mind az 1784 választókörzetének lakossága és megválasztja küldötteit a megfelelő megyei gyűlésekbe. Iowának 99 megyéje van és ennek megfelelően 99 megyei gyűlése. Ezek a gyűlések választják meg a küldötteket a Kongresszusi Kerületi Gyűlésbe és az Állami Gyűlésbe, akik megválasztják a küldötteket az elektori kollégiumba. A 2012-es kaukuszra 2012. február 6-án kerül sor.[52]
A kaukusz mindig nagy figyelmet kap az elnökválasztás évében. 1972 óta az iowai kaukusz az első fontos esemény az elnökválasztás folyamatában. Annak ellenére, hogy mindössze az ország lakosságának nagyjából 1%-ának delegátusai vesznek részt az eseményen, a kaukuszra mintegy előrejelzésként tekintenek abban a kérdésben, hogy melyik jelölt nyeri el pártja jelölését.
Az iowai kaukusz úgy ismert, mint az elnökjelölt-választás első lépcsője mind a demokratáknál, mind a republikánusoknál.
↑Turner, Frederick Jackson (1921). The Frontier in American History. H. Holt and Company. OCLC 2127640. Shortridge, James R. (1989). Middle West: Its Meaning in American Culture. University Press of Kansas. ISBN 978-0-7006-0475-3. Bradway, Becky (2003). In the Middle of the Middle West: Literary Nonfiction from the Heartland. Indiana University Press. ISBN 978-0-253-21657-1. és Gjerde, Jon (1999). The Minds of the West: Ethnocultural Evolution in the Rural Middle West, 1830-1917. UNC Press. ISBN 978-0-8078-4807-4
↑[2]Archiválva2011. augusztus 12-i dátummal a Wayback Machine-ben| Midwestern Literature: Indian American Culture in the Midwest prior to the Arrival of Europeans. Lementve: 2011. június 17.
↑Official National Park Service website: [3] Letöltve: 2011. június 24.
↑[4]Archiválva2011. december 17-i dátummal a Wayback Machine-ben|Indian Country Wisconsin. Great Lakes History: A General View.
↑[5]Archiválva2011. augusztus 12-i dátummal a Wayback Machine-ben Midwestern Literature: Indian American Culture in the Midwest prior to the Arrival of Europeans. Lementve: 2011. május 17.
↑Hamalainen, Pekka (2008). The Comanche Empire. Yale University Press. 37–38. o. ISBN 978-0-300-12654-9.
↑[6]|Native Net: The Sioux Indians were a Great and Powerful Tribe. Online.
.jpg)
