Országos Színészegyesület Színészképző Iskolája (–1937)
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Híres szerepei
ErzsiSzigligeti Ede: Liliomfi DorinaMolière: Tartuffe Lady MilfordFriedrich Schiller: Ármány és szerelem LinaMolnár Ferenc: Olympia ZulejkaHuszka Jenő: Gül Baba RadónéDunai Ferenc: A nadrág
Színésznőként az Országos Színészegyesület színiiskolájában végzett 1937-ben. Pályája édesapjánál, Károlyi János színtársulatában[5] indult, amely a Kiskunhalas, Békéscsaba, Veszprém színházkerületben tartotta előadásait. Ekkoriban leginkább naiva és szubrett szerepeket játszott. 1941-től 1946-ig Kaposváron,[6] majd a debreceniCsokonai Színházban szerepelt. 1952-től az Állami Faluszínház, majd a jogutód Állami Déryné Színház társulatának művésznője volt. 1960-ban mesélte a színészetről és a családjáról:
„Még a dédnagyanyám kezdte. Polgári szülők gyermeke volt. Pécsett laktak. Aztán egyszer színésztársulat járt a városban és a bonviván, úgy hívták, hogy Tolnai Antal Boldizsár, elcsavarta a fejét. Amikor a társulat továbbállt, dédanyám is velük ment. De az apám is színész volt. Ő meg Pestről szökött a debreceni színházhoz. A szülei akkor visszahozták. Végül mégis apám győzött: színész lett. Színész, mint az anyám, a férjem és jómagam…Talán az ország minden városában, falvában játszottam már, először kéthónapos koromban a Cigányszerelemben toltak be a színpadra egy babakocsiban, aztán voltam Dorina, Cleopatra, Pygmalion, Sasfiók és Rózsi a Cigányban…Ezer szerep ezerfajta közönség előtt...[7] ”
Emil František Burian: Születésnap... Szomszédasszony
Sármándi Pál: Peti meg a róka... Boszorkány, a Mesemúzeum lakója
Padisák Mihály: Engedetlen szeretők, avagy Palánta Ferkó és Engedelmes Borbála egybekelésének muzsikás, dalos komédiája: A bámészkodók mulattatására és okulására... Istensegits Veronika, Bika felesége