Magánúton tanult zeneszerzést Weiner Leónál, a karmesterképzőt a berlini zeneművészeti főiskolán Julius Prüver növendékeként végezte 1931 és '33 között. A német fővárosban naponta hallotta a kor legkiválóbb dirigenseinek, például Otto Klemperernek a koncertjeit. A náci hatalomátvétel miatt el kellett hagynia a várost. Pályája elején zongorakísérőként dolgozott, gyakori kamarapartnere volt Telmányi Emilnek. Az 1936–37-es évadtól a budapesti Operában kapott korrepetitori állást. Innen 1939-ben a magyar zsidótörvények miatt menesztették. 1942-ben munkaszolgálatra hívták be. Az érkező szovjet csapatok fogságába esett, egy temesvári táborba internálták. Itt zenekart szervezett a fogolytársakból. A felszabadulás után, 1946-ban kerülhetett csak vissza az Operaházba. Ekkor már karmesterré léptették elő. HumperdinckJancsi és Juliskájának vezénylésével debütált. Főként az olasz repertoárban tevékenykedett, elsősorban vígoperákat és operetteket vezényelt. 1981-ben nyugdíjazták. (1998-ban örökös tag címet kapott, posztumusz.) Dalszínházi munkájával párhuzamosan, 1952-től 1957-ig a Honvéd Művészegyüttesnél töltött be irányító posztot, ezt az állását feladva az induló Magyar Televízió zenei „rovatának” lett vezetője, később a komolyzenei műsorok felelőse 1976-ig. Számtalan ismeretterjesztő és portréműsor készült felügyeletével. Egy ideig a Zeneművész Szakszervezetnek is elnöke volt.
Farkas Ferenccel, Fényes Szabolccsal a magyar operettszerzők utolsó generációját alkották. Négy színpadi műve mellett több, az ötvenes–hatvanas években népszerű műfajba, a rádióoperettbe tartozó darabot komponált. Számos slágerré vált rövid darabot is írt, például Ambrózy Ágoston szövegére az Elszegődnék Budapestre mackónak című gyermekdalt (1959).
.jpg)
