| Jávorantilop
|
| Evolúciós időszak: Középső pleisztocén - jelen, 1,6–0 Ma
|
 Jávorantilop bika
|
| Természetvédelmi státusz
|
Nem fenyegetett
![]()      
|
| Rendszertani besorolás
|
|
|
| Tudományos név
|
Taurotragus oryx
(Pallas, 1776)
|
| Szinonimák
|
- Tragelaphus oryx (Pallas, 1766)
- Taurotragus alces (Oken, 1816)
- Taurotragus canna (C. H. Smith, 1827)
- Taurotragus barbatus (Kerr, 1792)
- Taurotragus oreas (Pallas, 1777)
- Taurotragus typicus Selous, 1899
- Taurotragus livingstonei (P. L. Sclater, 1864)
- Taurotragus billingae Kershaw, 1923
- Taurotragus kaufmanni (Matschie, 1912)
- Taurotragus niediecki (Matschie, 1913)
- Taurotragus selousi Lydekker, 1910
- Taurotragus triangularis (Günther, 1889)
- Taurotragus pattersonianus Lydekker, 1906
|
| Elterjedés
|
 Elterjedési területe
|
| Hivatkozások
|
|
|
A jávorantilop (Taurotragus oryx) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a tulokformák (Bovinae) alcsaládjába tartozó faj.
Nemének a típusfaja.
Afrikai kérődző, a világ egyik legtermetesebb antilopfaja. Neve a búr telepesektől ered, akik annak idején a jávorszarvas jelentésű eland nevet adták neki.
Előfordulása
A jávorantilop a dél- és kelet-afrikai száraz, füves és ritkás fákkal tarkított szavannák lakója. Az alábbi országokban fordul elő: Angola, Botswana, Burundi, Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Kenya, Lesotho, Malawi, Mozambik, Namíbia, Ruanda, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Uganda, Zambia és Zimbabwe.
Alfajai
A területen három alfaj osztozik:[1][2][3]
Megjelenése
A jávorantilop igen impozáns megjelenésű állat. Alapszíne vöröses vagy homokszínű-világosbarna, hátról gyakran néhány vékony fehér csík fut hasa felé. A bikák sötétebb alapszínűek. A has és a lábak világosak, bár a térdrészen sötét, feketés foltok fordulhatnak elő. Az arckoponyát fedő szőrzet is sötétebb színű. A nyak alsó részén vérerekben gazdag toroklebeny csüng, amely az idős bikáknál különösen nagy is lehet. Ennek szerepe a hőleadásban van. A bikákra borzas, sötét, durva szőrű homloksörény is jellemző.
A bikák sokkal nagyobbak a teheneknél: tömegük 400 kilogrammtól kezdve 1 tonnáig terjed, szemben a nőstények 300-600 kilogrammjával, és 3 métert megközelítő testhosszuk is nagyobb a legkevesebb 2 méteres tehenekénél. A fajra jellemző marmagasság 130-180 centiméter, az átlagos farokhossz 60-80 centiméter. Többszörösen csavart, egyenes szarvuk akár 120 centimétert is elérheti, míg a tehenek tülkei majdnem felével rövidebbek.
Életmódja
A perjefélékkel, levelekkel és adott esetben gyümölcsökkel táplálkozó jávorantilop kisebb, átlagosan 25-60 példányt számláló csordákban legelészik, bár alkalmilag nagyobb csoportok is kialakulhatnak a termékeny, esős időszakban vagy vonuláskor. Egy csordában két ivarérett bika is lehet, de helyzetüket szigorú, szarvcsatákkal szabályozott hierarchia szabja meg. A bikák főleg erdős területeken territoriálisak, de területeik jóval kisebbek a tehenek által bebarangolttól. A víz közelsége nem alapfeltétel a szárazságot igen jól tűrő faj számára, azonban a veszteséget elkerülendő a jávorantilop leginkább a hűvös reggeli is esti órákban aktív.
Szaporodása
A jávorantilopok szaporodása csak egyes területeken kötődik évszakhoz. A domináns bikák minél több tehenet igyekeznek megtermékenyíteni. 8,5 – 9 hónapig tartó vemhességet követően egy 21-35 kilogrammos borjú születik, akit – bár már születése napján jól jár – anyja egy rejtekhelyen táplál, és csak később csatlakozik a csordához. Az elválasztás 6 hónap után történik meg. A jávorantilop tehene kb. 1,5-3 éves korára válik ivaréretté, és a csordájánál maradt, míg a fiatal bikáknál az érés 4-5 éves korukig is elhúzódhat, amit követően kisebb „legénycsordákba” tömörülnek.
Védettsége
A Vörös listát kiadó Természetvédelmi Világszövetség szerint nem fenyegetett. Leginkább élőhelyének pusztulása fenyegeti, emellett trófeája, ízletes húsa és erős bőre miatt a vadászok kedvelt célpontja. Mivel teje is rendkívül tápláló, a 19. századtól kezdve több alkalommal megkísérelték háziasítását. A legnagyobb sikert egy ukrajnai településen, Aszkania Nova mellett érték el, ahol 1892 óta folyik az ez irányú kutatás, és egy jávorantilop-tejgazdaság is működik. Állatkertekben gyakori, jól szaporodik. Magyarországon a Nyíregyházi Állatparkban, a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, a Debreceni Állatkertben, a győri Xántus János Állatkertben és a balatonedericsi Afrika Múzeum vadasparkjában tartják.
Képek
Jegyzetek
Források
.jpg)
.jpg)
