Az irredentizmus (olasz irredento, azaz „meg nem váltott” szóból) a nacionalizmussal és a revizionizmussal összefüggő eszme vagy mozgalom, melynek célja, hogy annektálja egy másik állam területét. Az irredentizmus területi követeléseit (valós vagy képzelt) történelmi és/vagy etnikai összetartozás alapján próbálja igazolni, gyakran azzal, hogy a terület korábban, a történelem egy részében az anyaállam részét képezte. A különféle nacionalista és pánnacionalista mozgalmak gyakran fogalmaznak meg irredentista követeléseket.
A trianoni békeszerződés következtében elveszített területek visszaszerzése, azaz a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítása. Az irredentizmus hamar kultusszá vált Magyarországon, kialakultak saját jelképei, és a két világháború közötti időszak egészében jelen volt – ez a különböző politikai köröknek, társadalmi szervezeteknek is köszönhető, sőt elmondható, hogy egy idő után már maga a politika, és nem a társadalom tartotta életben a kultuszt.
A magyarországi irredentizmus kialakulása már 1918–1920 között megkezdődött, de tényleges kibontakozására a békeszerződés után került sor. Hivatalosan a második bécsi döntésig tartott, de a „Mindent vissza!” jelszó még azután is sokáig élt.
„Nagy-Marokkó” létrehozása nyugat-algériai, mali, szenegáli területek, valamint Nyugat-Szahara és Mauritánia bekebelezésével. Nyugat-Szahara ezért került 1975-ben a spanyolok kivonulása után azonnal marokkói megszállás alá (ami mind a mai napig tart).
Németország
„Nagy-Németország” létrehozása, az Európában elszórtan élő németek, tágabb értelemben véve pedig az összes germán nép egyetlen államba tömörítése.
Örményország
Tágabb értelemben az ún. „Wilsoni Örményország” létrehozása, szűkebb értelemben véve pedig az Örményországgal határos államokban élő örmény többségű területek (Hegyi-Karabah és Dzsavaheti) egyesítése, valamint Nahicseván annektálása. Ezen törekvés miatt tört ki a hegyi-karabahi háború 1988-ban, aminek következtében Hegyi-Karabah örmény katonai megszállás alá került a Karabah és Örményország közti egyéb azeri területekkel együtt (mind a mai napig örmény fennhatóság alatt vannak)
Pakisztán
A Kasmír feletti teljes ellenőrzés megszerzése. Pakisztán az egész államot sajátjának tekinti, de csak a terület felét tartja ellenőrzése alatt, míg a másik fele indiai fennhatóság alatt áll.
Az összes délszláv nemzetiség (a bolgárok kivételével) egyetlen államba tömörítése. Jugoszlávia, pontosabban a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 1920-as létrejöttével ez az irányzat megszűnt.
Csehszlovákia
A közös cseh és szlovák állam létrehozása. Csehszlovákia megszületésével ez az irányzat megszűnt.