Károly volt szülei tizenhárom gyermeke közül a legkisebb. Eredetileg a francia királyi családban szokatlan István nevet kapta, de ez még gyermekkorában — gyaníthatóan leghíresebb ősére, Nagy Károlyra emlékezve — megváltoztatták (Dümmerth, p. 20.). A felnőttkort megért testvérei közül különösen jelentős:
1239-ben valamilyen kórral súlyosan megbetegedett; édesanyja ápolta. 1246. május 27-én, nagykorúságát elérve kapta meg fivérétől apanázsul Anjou és Maine grófságokat az Angliától 1204-ben elvett területeken. Apjuk végrendeletében ezeket Károly negyedik bátyjának, Jánosnak (Jean) szánta, de ő 13 évesen (1232-ben) meghalt. Mivel Károlynak, Oroszlán Lajos legifjabb gyermekének már nem jutott volna tartomány, szülei eredetileg papnak szánták. János halála után azonban IX. Lajos neki ítélte a két grófságot és ezzel a világi élet lehetőségét. Károly ekkor még csak öt éves volt, és a két grófi címet nagykorúvá válásáig csak formálisan viselte. IX. Lajos a Párizshoz közeli Melunben egyúttal lovaggá is ütötte öccsét. [1] Ugyanebben az évben házassága révén Provence és Forcalquier grófságának is ura lett.
1248-ban csatlakozott az Egyiptom ellen indított VII. keresztes hadjárathoz. 1250-ben Manszúra sikertelen ostroma után, visszavonulás közben bátyjával és a sereg nagyjával együtt fogságba esett. Kiváltásuk után fivérével, Alfonz, Poitiers-i gróffal hazatért, hogy segítse régensként kormányzó édesanyját. 1252-ben, anyjuk halála után a fivérek vették át a Francia Királyság régensségét bátyjuk hazatértéig (1254-ig).
Királyként hamarosan erőszakos természetével híresült el. A fontosabb hivatalokba franciákat ültetett, és változatos túlkapásai miatt a helyiek mélyen megutálták. Az ellene lázadozó bárók zendüléseit olyan „határozottan” verte le, hogy hűbérura, a pápa többször is megfeddte vérengzései miatt, ő pedig a „Kegyetlen” ragadványnevet kapta. A szicíliai nemesek visszahívták a Hohenstaufokat, de Károly 1268-ban a tagliacozzói csatában legyőzte Manfréd unokaöccsét, az alig 16 éves Konradint is. A győzelem után az elfogott trónkövetelőt Nápolyban kivégeztette.
Birodalmat szeretett volna építeni magának, és ehhez Bizánc trónját kívánta megszerezni, hogy a két országot egyesítve megszerezhesse az uralmat a Földközi-tenger keleti medencéjében. Az egykori birodalom maradékának trónját 1261-ben a Palaiologosz-dinasztia első császára, VIII. Mikhaél szerezte meg, és ellenében Károly széles szövetséget próbált tető alá hozni. Ennek egyik elemeként Magyarországgal is megpróbált politikai szövetségre lépni. Ezt több tényező is indokolta:
a magyar király birtokolta az Adria partvidékének egy részét, ezért tengeri hatalomnak számított,
a dalmát városok birtoklása miatt folyamatos konfliktusban állt Velencével, amit erős flottája miatt Károly természetes vetélytársának tekintett,
házassági kapcsolatokkal megerősített szövetségese volt Szerbiának és Bulgáriának, amelyeket Károly potenciális szövetségeseinek tartott Bizánc ellen.
Ezért feleségének halála után Károly feleségül kérte IV. Béla lányát, Margitot. Ő azonban nem akarta otthagyni a kolostort, így Károlynak ez a terve meghiúsult. Maga IV. Béla nem ellenezte a nápolyi-francia kapcsolatok erősítését, fiának, az akkor még ifjabb királyként apjával rendszeresen összetűző későbbi V. Istvánnak azonban még inkább szüksége volt erre, és 1269 szeptemberében Károly és István a pápa jóváhagyásával szövetséget kötött. Ennek részeként elhatározták, hogy a nápolyi harmadik Anjou-ház kettős házassági köteléket hoz létre az Árpád-házzal:
István fia, László herceg (a későbbi Kun László) feleségül veszi Károly lányát, Izabellát (akit Magyarországon Erzsébetnek neveztek).[2]
Az ifjabb Károly házasságát 1270-ben kötötték meg.
Az ő érdekeit szolgálta, hogy 1270-ben fivére, a francia király Tuniszhafszida uralkodója, al-Musztanszir kalifa ellen indította el a VIII. keresztes hadjáratot, mivel az arab uralkodó menedéket adott több szicíliai ellenfelének. Károly állítólag elhitette bátyjával, hogy Musztanszir némi erőfitogtatás hatására hajlandó katolizálni – ami nem volt igaz, ráadásul a hadjárat a hőség és a járványok miatt katasztrófába torkollt. Amikor a szicíliai erősítése megérkezett, Szent Lajos már halott volt, Károlyra csak a békekötés maradt, hogy unokaöccse, III. (Merész) Fülöp mielőbb hazatérhessen és megkoronázzák. Ezután Fülöp döntéseit nagyban befolyásolták nagybátyja törekvései.
Károly katonáinak és adminisztrációjának túlkapásai és kegyetlenségei annyira meggyűlöltették őket a szicíliaiakkal, hogy 1282húsvétján lemészárolták a sziget franciáit — ez volt az ún. szicíliai vecsernye. A szigetet III. Péter aragóniai király szállta meg, de a Szicíliai Királyság szárazföldi része – amit ettől fogva Nápolyi Királyságnak neveztek, bár hivatalosan továbbra is eredeti nevét viselte – Károly kezén maradt. A francia Fülöp király és Károly támogatásával megválasztott IV. Márton pápa azonnal kiállt Károly mellett: Pétert kiátkozta, Fülöp fiát, Valois Károlyt pedig Aragónia királyává koronázta. A francia sereg 1284-ben keresztes hadjáratra indult az Ibériai-félszigetre — ez azonban kudarccal végződött.
I. Károly szicíliai király aranypénze. Az előlapon a szicíliai-jeruzsálemi címer, a hátoldalon az angyali üdvözlet látható (1277 után)
Keleti ambíciói
Károlynak azonban nagyobb ambíciói voltak: a Balkánon is terjeszkedni akart. Ehhez támogatót is talált II. Balduin, az 1264-ben elűzött konstantinápolyilatin császár személyében, akinek megígérte, hogy visszaszerzi császárságát. 1267-ben így meghódította Durazzo vidékét, és Albánia királyává proklamálta magát. 1269-ben a keresztes háborúra készülve Károly békét kötött a restaurált Bizánci Birodalom szövetségeseivel, a genovaiakkal, majd az afrikai hadműveletek lezárását követően flottája támadásra indult Konstantinápoly felé. Az expedíció súlyos kudarcba fulladt, mivel a szörnyű időjárás elpusztította a hajóhadat.
A II. Baldvinnak nyújtott támogatás azonban nem volt ingyen: Károly az akháj fejedelmi cím elismerését, több égei-tengeri szigetet és az elkövetkező hódítások harmadát követelte érte. Az előbbire az jogosította fel, hogy 1271-ben II. Vilmos fejedelem lányát, Isabelle de Villehardouint összeházasította saját fiával, Philippe-pel, aki 1277-ben meghalt. Vilmos 1278-as halálát követően így Philippe atyjára szállt a trón. Károly 1280-ban itteni helyzetét megerősítendő 8 000 katonát menesztett az erős bizánci erőd, Berat ellen. Az ostrom 1281 májusáig húzódott, amikor is VIII. Mihály unokaöccse, Tarkhaniotész vezetésével a bizánci sereg szétverte a támadókat. A helyzetet már az sem menthette meg, hogy az 1281-ben pápává választott IV. Márton kiátkozta Mihályt, aki éppen Károly törekvéseit megcsáklyázandó mondta ki a katolikus és az ortodox egyház egyesülését 1274-ben.
Viszonylag magas, erőteljes alkatú férfi volt. Arcvonásai durvák, az orra szokatlanul hosszú.
Magatartása rátarti, dölyfösen magabiztos és udvariatlan volt — a nőkkel épp úgy, mint a férfiakkal. Józan, kicsapongásoktól mentes életet élt; félrelépéseiről sem tudunk.[3]
.png)
.svg)
