A valódi fókáknak nincs fülkagylójuk, a hímek heréi pedig bent vannak a hasüregben: mindkét tulajdonság a közegellenállást csökkentve gyorsítja úszásukat. Mellső uszonyaik kicsik, és mivel uszonyszerű csonkká korcsosult hátsó lábaikat nem tudják maguk alá hajlítani, a szárazföldön, ahová évenként kétszer ki kell jönniük szaporodni, illetve vedleni, nagyon ügyetlenül mozognak.
A fókafélék elsősorban a hidegvizű tengerekben és óceánokban fordulnak elő, de néhány fajuk a trópusi területeken, sőt, egyesek az édesvizekben is előfordulnak.
Az északi félteke hideg és hűvös vidékein élnek a Phoca és a Pusanemek tagjai. Tengerekben:
borjúfóka (Phoca vitulina)
gyűrűsfóka (Pusa hispida)
pettyes fóka (Phoca largha)
Tavakban:
Bajkál-fóka (Pusa sibirica)
kaszpi fóka (Pusa caspica)
Ugyancsak az északi tájak lakói:
hólyagos fóka (Cystophora cristata)
szakállas fóka (Erignathus barbatus)
kúpos fóka (Halichoerus grypus)
szalagos fóka (Histriophoca fasciata)
grönlandi fóka (Pagophilus groenlandicus)
északi eleféntfóka (Mirounga angustirostris)
A Déli-sarkvidéken él:
leopárdfóka (Hydrurga leptonyx)
Weddell-fóka (Leptonychotes weddelli)
Ross-fóka (Ommatophoca rossi)
a rákevő fóka (Lobodon carcinophagus)
déli elefántfóka (Mirounga leonina)
Vadászatuk
Norvégiában 2014 végéig évente 12 000 fókát vadásztak le, melyekért összesen 12 millió norvég korona állami támogatás járt. 2015-től azonban nem jár állami támogatás a fókavadászoknak, ezért várhatóan csökken az elejtett állatok száma. A norvég parlament 2014.12.11-i ülésén szavazta meg az állami támogatás megszüntetését.[1]