Európai Közösség

Európai Közösség
Alapítva1993. november 1.
Megszűnt2009. december 1.
JogelődEurópai Gazdasági Közösség

Az Európai Közösség (EK) egy nemzetközi szervezet. Az Európai Unió (EU) három pillére közül ez az első pillérnek, az Európai Közösségeknek a legfontosabb része.

Története

Az EK-et a Maastrichti szerződés hozta létre 1992-ben az Európai Gazdasági Közösségből (EGK) úgy, hogy nevéből kivette a „gazdasági” jelzőt. Az EK szinte azonos az 1992 előtti Európai Közösségekkel, mivel abban az EGK melletti másik két közösség hatásköre nagyon korlátozott volt. Ugyanakkor az EK az 1992 utáni Európai Közösségeknek is legfontosabb eleme. Az elnevezések hasonlósága sok zavar forrása.

A 12 alapító ország

EK/EU 1957-2020

Az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó 1951-es Párizsi szerződés hatálya 2002. július 23-án lejárt, és mivel feleslegesnek ítélték, nem is próbálták megőrizni; kötelezettségei és jogai az Európai Közösségre szálltak.

Gazdaságpolitikája

Az EGK-hoz hasonlóan célja a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásának megteremtése, az egységes belső piac létrehozása, a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolása az Európai Unióban.

További információk

  • Az Európai Közösség és Magyarország közötti kereskedelem származási szabályai; tan. Bodnár Bertalan, Kállóné Gallé Júlia, Miklósi Endréné; Viva Kiadó és Reklámügynökség, Bp., 1992
  • Az Európai Közösség és Magyarország az 1990-es évek közepén; szerk. Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor; Aula–BKE, Bp., 1993
  • Kecskés László: Az Európai Közösség intézményi alapjainak kialakulása és fejlődése; JPTE, Pécs, 1994
  • Molnár Margit: Az Európai Közösség szociális jogalkotása; JPTE TK Kiadói Iroda, Pécs, 1996
  • Az Európai Közösség kereskedelmi joga; szerk. Király Miklós; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1998
  • Egyed Mária–Gyulavári Tamás: Az Európai Közösség szociálpolitikája a kezdetektől a Maastrichti Szerződésig; ISM, Bp., 1998 (Európai tükör. Műhelytanulmányok)
  • Tóth Tihamér: Az Európai Közösség versenyjoga; JATEPress, Szeged, 1999 (Európajog)
  • Balázs Péter: Az Európai Közösség külkapcsolatai és a magyar – EK viszony története; Magyar Posta, Bp., 1999 (A postai ágazat és az Európai Unió)
  • Az Európai Közösség adójoga; KJK-Kerszöv, Bp., 2000
  • Király Miklós: Az Európai Közösség jogának hatása a magánjogra. Tanulmányok; ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp., 2002
  • Intézmények Európában. Hágai Nemzetközi Bíróság, Európai Közösség intézményei, Európai Jogok Európai Bírósága; szerk. Lomnici Zoltán; HVG-ORAC, Bp., 2002
  • Giannantonio Benacchio: Az Európai Közösség magánjoga. Polgári jog, kereskedelmi jog; ford. Földi András, Csizmazia Norbert; Osiris, Bp., 2003 (Osiris tankönyvek)
  • Dán Judit: Bevezetés az Európai Közösség versenyjogába; SZTE ÁJK Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék, Szeged, 2005 (Szegedi Európa-jogi szakkönyvtár)
  • Kállóné Gallé Júlia: A közösség származási szabályrendszere; Saldo, Bp., 2005 (Vám és biztosítás)

Kapcsolódó szócikkek

Aláírva
Hatályban
Szerződés
1948
1948
Brüsszeli szerződés
1951
1952
Párizsi szerződés
1954
1955
A brüsszeli szerződés módosítása
1957
1958
Római szerződés
1965
1967
Egyesítő szerződés
1975
1975
Az Európai Tanács döntése
1986
1987
Egységes Európai Okmány
1992
1993
Maastrichti szerződés
1997
1999
Amszterdami szerződés
2001
2003
Nizzai szerződés
2007
2009
Lisszaboni szerződés
                       
Az Európai Unió három pillére  
Európai Közösségek  
Európai Atomenergia Közösség (EURATOM)
Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) A szerződés 2002-ben hatályát vesztette Európai Unió (EU)
    Európai Gazdasági Közösség (EGK) Európai Közösség (EK)
    TREVI-csoport Bel- és igazságügyi együttműködés (JHA)  
  Rendőri és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben (PJCC)
  Európai Politikai Együttműködés (EPE) Közös kül- és biztonságügyi politika (KKBP)
Konszolidálatlan szervezetek Nyugat-európai Unió (NYEU)    
Feloszlatva 2010-ben  
                     

Read other articles:

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (ديسمبر 2013) دوري سريلانكا الممتاز لكرة القدم الجهة المنظمة اتحاد سريلانكا لكرة القدم  �...

 

Artikel ini bukan mengenai Gombloh. Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Eddy Gombloh – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Eddy GomblohLahirSupardi(1941-08-17)17 Agustus 1941Yogyakarta, Hindia BelandaMeninggal4 Agustus 2022(2...

 

Pour les articles homonymes, voir Philosophie (homonymie). PhilosophiePartie de Système de connaissances (d), grade universitairePratiqué par Philosophe, professeur de philosophie (d)Champs Ontologiemétaphysiqueépistémologiephilosophie des sciencesphilosophie moralephilosophie de la logiqueesthétiquephilosophie politiqueéthiquelogiquephilosophie du langagephilosophie de l'espritphilosophie de la religionphilosophie des mathématiquesphilosophie de l'histoireObjets Condition (d)phénom...

Pour les articles homonymes, voir Révolution de 1848. Vous lisez un « article de qualité » labellisé en 2015. Révolutionnaires triomphant sur les barricades le 18 mars 1848 à Berlin. La révolution de Mars (Märzrevolution en allemand), également dénommée révolution allemande de 1848, est le Printemps des peuples germaniques. Il s'agit de l'ensemble des révolutions qui éclatent entre mars 1848 et la fin de l'été 1849 au sein de la Confédération germanique et dans l...

 

Pour les articles homonymes, voir Saint-Nazaire (homonymie). Saint-Nazaire Église paroissiale Saint-Nazaire Blason Administration Pays France Région Occitanie Département Pyrénées-Orientales Arrondissement Perpignan Intercommunalité Perpignan Méditerranée Métropole Maire Mandat Jean-Claude Torrens 2020-2026 Code postal 66570 Code commune 66186 Démographie Gentilé Nazairiens, Nazairiennes Populationmunicipale 2 785 hab. (2021 ) Densité 270 hab./km2 Géographie Coord...

 

Aviation Industry Corporation of ChinaKantor pusat AVIC di BeijingNama asli中国航空工业集团公司JenisBadan usaha milik negaraIndustriDirgantara, pertahanan, dan elektronikaDidirikan1 April 1951KantorpusatDistrik Chaoyang, Beijing, TiongkokWilayah operasiSeluruh duniaTokohkunciTan Ruisong (CEO dan Ketua)ProdukPesawat sipil dan militerPesawat nirawakBagian-bagian mobilTrukElektronikaRobotKapalPendapatan US$ 66,96 miliar (2021)Laba operasi CN¥ 370,6 miliar (2016)Laba bersih US$ 915,7 j...

Cet article traite de l'équipe masculine. Pour l'équipe féminine, voir Équipe d'Angleterre féminine de football des moins de 19 ans. Équipe d'Angleterre des moins de 19 ans Généralités Association FA Confédération UEFA Couleurs blanc et bleu marine Surnom The Three Lions Personnalités Sélectionneur Simon Rusk Palmarès Championnat d'Europe Phases finales : 46 (1re apparition en 1948) Vainqueur en 1948, 1963, 1964, 1971, 1972, 1973 ,1975, 1980, 1993, 2017 et 2022 Maillots Do...

 

Questa voce sull'argomento stagioni delle società calcistiche italiane è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Voce principale: Associazione Calcio Meda 1913. Associazione Calcio Meda 1913Stagione 2002-2003Sport calcio Squadra Meda Allenatore Marco Roberto Falsettini poi Gianfranco Motta Presidente Umberto Cassina Serie C216º posto nel girone A. Maggiori presenzeCampionato: Garavelli, Pa...

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

Pour la triade chinoise, voir Grand Cercle (triade). Différents grands cercles, en noir, jaune et trait plein bleu. En géométrie, un grand cercle est un cercle tracé à la surface d'une sphère qui a le même diamètre qu'elle. De manière équivalente, on peut définir un grand cercle comme un cercle tracé sur la sphère ayant le même centre que la sphère ; ou encore, comme l'intersection entre une sphère et un plan passant par le centre de cette sphère ; ou comme un cerc...

 

Artikel utama: ISO 3166-2 ISO 3166-2:JP adalah entri untuk Jepang dalam ISO 3166-2, bagian dari standar ISO 3166 yang diterbitkan oleh International Organization for Standardization (ISO), yang menetapkan kode untuk nama-nama subdivisi utama (misalnya provinsi atau negara bagian) dari semua negara yang dikodekan dalam ISO 3166-1. Saat ini untuk Jepang, kode ISO 3166-2 digunakan untuk mendefinisikan 47 prefektur. Setiap kode terdiri dari dua bagian yang dipisahkan oleh tanda hubung. Bagian per...

 

Logo Prisma PRISMA adalah sebuah grup vokal perempuan yang berada di bawah naungan agensi UnionWave Entertainment. Grup tersebut memiliki dua anggota yang berasal dari Eropa. Grup tersebut terdiri dari lima anggota yakni Gyeongnim, Eunbyeol, Nia, Sally dan Miriam.[1] Didirikan di Swiss pada tahun 2018, UnionWave Entertainment dibentuk dengan tujuan untuk menciptakan 'hubungan budaya yang mendalam antara Eropa dan Asia'. Setelah meluncurkan nama mereka di Seoul pada Februari 2020, agen...

This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: 2014 ONGC–GAIL Delhi Open – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2018) (Learn how and when to remove this message) Tennis tournament2014 ONGC–GAIL Delhi OpenDate17 February–23 FebruaryEdition1st (men) 1st (women)CategoryATP Challenger Tour (men) ITF Women's Circuit (women)Prize m...

 

Her ExcellencyPaula-Mae WeekesORTT Presiden Trinidad dan Tobago ke-6Masa jabatan19 Maret 2018 – 20 Maret 2023Perdana MenteriKeith RowleyPendahuluAnthony CarmonaPenggantiChristine Kangaloo Informasi pribadiLahir23 Desember 1958 (umur 65)Port of Spain, Trinidad dan TobagoAlma materUniversity of the West Indies, Cave HillHugh Wooding Law SchoolSunting kotak info • L • B Paula-Mae Weekes ORTT (lahir 23 Desember 1958)[1] adalah seorang hakim Trinidad dan Tobag...

 

The Secular Scripture: A Study of the Structure of Romance AuthorNorthrop FryeLanguageEnglishPublisherHarvard University PressPublication date1976Pages200ISBN978-0674796768 The Secular Scripture: A Study of the Structure of Romance is a collection of essays by the Canadian literary critic Northrop Frye. The collection was originally published in 1976. It has been reviewed by E. D. Blodgett, Harold Bloom, John P. Brennan, M. W. Copeland, L. S. Dembo, Lynn Dickerson, A. C. H...

Allemagne et France 2017 Généralités Sport Hockey sur glace Organisateur(s) Fédération internationale de hockey sur glace Édition 81e Lieu(x) Paris (France) etCologne (Allemagne) Date du 5 mai 2017au 21 mai 2017 Nations 16 (pour le groupe Élite) Participants 16 (division Élite) Matchs joués 64 Affluence 686 391 spectateurs(10 725 par match) Site(s) Lanxess Arena etAccorHotels Arena Site web officiel iihfworlds2017.com (fr + de + en) Hiérarchie Hi�...

 

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。 出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: 福原麟太郎 – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL (2011年7月) 1949年 福原 麟太郎(ふくはら りんたろう、1894�...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Administrative divisions of Iceland – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2023) (Learn how and when to remove this message)You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Icelandic. (January 2022) C...

Cet article est une ébauche concernant une chanson en langue française, le Concours Eurovision de la chanson et la Belgique. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Envie de vivre Chanson de Nathalie Sorce auConcours Eurovision de la chanson 2000 Sortie 2000 Langue Français Genre Pop, chanson française, ballade Auteur-compositeur Silvio Pezzuto Classement 24e (2 points) Chansons représentant la...

 

Cet article est une ébauche concernant une chronologie ou une date et la Colombie-Britannique. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Chronologie de la Colombie-Britannique ◄◄ 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 ►► Chronologies Données clés 1960 1961 1962  1963  1964 1965 1966Décennies :1930 1940 1950  1960  1970 1980 1990Siècles :XVIIIe XIXe  XXe...