Békésen, a Szegedi Kis István Református Főgimnáziumban érettségizett 1952-ben, 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán diplomázott.[8] Az 1956-os forradalom alatt a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, ami miatt fél évre a Kistarcsai Központi Internálótáborba zárták,[8] majd 1957 augusztusában, Raszkolnyikov fedőnéven, beszervezték III/III-as ügynöknek.[9] A kilencvenes évek elején - miután Antall József az MDF frakció zárt ülésén tett arra vonatkozó utalást, hogy a belső ellenzékében egykori állambiztonsági ügynökök is vannak[10] - az elsők között tárta a nyilvánosság elé ügynökmúltját. Állítása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá, és soha nem írt jelentést.[11] Az átvilágítások eredményei és a levéltárakban fellelhető dokumentumok szerint az együttműködés teljes hiánya miatt alkalmatlannak nyilvánították.
Szabadfoglalkozású íróként dolgozott. 1956-ban adták ki első elbeszéléskötetét, a Tűzugratást. 1973-tól 1986-ig a Magyar Nemzetbe írt tárcákat.[8]1985-ben részt vett a magyar politikai ellenzék monori tanácskozásán. 1987-ben részt vett az MDF megalapításában, 1988-tól a párt elnökségi tagja, 1991–92-ben alelnök.
1988–1989 között tagja volt a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának, 1989-90-ben a Magyar Fórum főszerkesztője, a hetilap 1991. januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke, a Magyar Fórum Kft. ügyvezető igazgatója volt.[8]
1992. augusztus 20-án a Magyar Fórumban megjelentette Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című írását, amelyben kritizálta a kormány politikáját, és bizonyos társadalmi folyamatokat.[12] Az emlékezetes dolgozat miatt számos támadás érte, és az MDF más vezetőivel is ellentétbe került.[13] 1992 szeptemberében létrehozta a Magyar Út Alapítványt. 1993. január 22-én, az MDF VI. országos gyűlésén az MDF elnökségi tagjainak választásán kevesebb szavazatot kapott, mint Antall József a párt elnöki tisztségére.[14]Május 26-án részvételével az MDF-en belül megalakult a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoport, azokból akik nem szavazták meg az ukrán-magyar alapszerződést, és ugyanezen a napon megalapította a Magyar Út Körök mozgalmat. Az ellentét közte és az MDF más vezetői között egyre fokozódott, végül 1993. június 5-én az MDF Országos Választmánya kizárta a pártból.
1993. júniusban a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoportot és a Magyar Út Köröket felhasználva megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, melynek haláláig elnöke volt, és a párt parlamenti tagsága alatt frakcióvezetője is volt 1998–2002 között.
2006-ban pártja a Jobbik Magyarországért Mozgalommal közösen indult az országgyűlési választásokon Harmadik Út néven, ám a koalíció nem tudott bejutni a Parlamentbe (2,3%-ot értek el).
Az elnöklete alatt álló MIÉP (az akkori parlamenti pártok közül egyedül) ellenezte a NATO-ba és az Európai Unióba való belépést; támogatta a státustörvényt. Az USA-t ért terrortámadások után részvétét fejezte ki az áldozatok iránt, de rámutatott arra, hogy a terrorcselekmények egyik lehetséges kiváltója éppen az USA politikája. A parlamentben ennek megfelelően nem támogatta a magyar katonák részvételét az Afganisztán elleni hadjáratban. Kezdeményezte Izrael elítélését a palesztinokkal szembeni fellépései miatt.
„
A végső cél a magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak. Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között. Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták. A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz itt a Kárpát-medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma. Nagyon keserű lesz akkor magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.
Támadta a Magyar Nemzeti Bank vezetését, mert szerinte Surányi György vezetése idején „idegen érdekeket” szolgált az intézmény. A MIÉP támogatja a trianoni határok békés revízióját, és erősen elítéli az eddigi magyar kormányok „nemzetpusztító politikáját”, amely szerintük részben a külpolitikában nyilvánul meg, részben pedig olyan belpolitikai döntésekben, mint a „túlzott és teljességgel ellenőrizetlen privatizáció”, illetve az abortusz legalizálása.
Csurka István: Vasárnapi jegyzetek. – A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság-jában 1987 és 1991 augusztusa között elhangzott jegyzetek. Püski Kiadó Bt. – Magyar Fórum Kiadó Kft.; Bp., 1991. ISBN 963-7845-60-7
Végh Antal: (Csurka) István a király?; szerzői, Bp., 1992
Hartyányi István–Kovács Zoltán: Csurka István írásainak bibliográfiája. Az 1954 és 1996 között megjelent művek; Magyar Út Alapítvány, Bp., 1997 (Magyar Fórum könyvek)
Négy-öt magyar összehajol. Csurka István emlékére; A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, Bp., 2012