A települést átszeli, nagyjából északnyugat-délkeleti irányban a Karcagtól Füzesgyarmatig húzódó 4206-os út, közúton csak ezen érhető el a két végponti település irányából. Az említett út a falutól mintegy 13 kilométerre csatlakozik a 4-es főúthoz, ezáltal kapcsolatot teremtve az országos közúthálózat távolabbi útszakaszaival.
Bucsa és környéke már az újkőkorszak idején lakott hely volt, de megtalálták nyomát a rézkor, bronzkor és vaskor népeinek is.
A település első írásos említése 1321-ből származik, amikor a Barsa nemzetség osztozásakor apa, fia és családja kapta meg. Bucsa a középkor folyamán mindvégig az e nemzetségből származó Nadányiak birtoka volt. A környék akkoriban a Tisza, a Körösök és a Berettyó által elárasztott „valóságos vadvízország” volt, lakói többször a nádasba bújtak a törökök elől. 1412-ben Békés vármegye rendjei bizonyították, hogy Apavára, Keszegestó és Szőlös-sziget is Bucsához tartoznak. 1586-ban Ványával és Ecseggel egyidőben porig égették a törökök, lakói a Felvidékre menekültek. A 18. században elnéptelenedett, pusztává vált Bucsa is, a harcok miatt elnéptelenedő falu a 19. században települt újra.
A mai Bucsa alapjai a 19. század második felében kezdtek kirajzolódni. Elnevezése ekkor Bucsatelep volt. A bucsai parasztok a túlnépesedés miatt csak kevés földet szerezhettek maguknak a település határában, ezért sokan kubikosként eljártak más határba dolgozni, mások napszámosként keresték a kenyerüket jórészt idénymunkákon.
1894-ig Schwarcz Ferencnek volt itt nagybirtoka, aki több mint tízezer holddal rendelkezett. 1895-ben báró Springer osztrák főúr vásárolta meg a birtokot Mária nevű lányának, akit Fould Jenő francia bankár vett feleségül.
Bucsa község közigazgatásilag 1941-ig Füzesgyarmathoz tartozott. 1941-ben alakult meg önálló képviselő-testülete és jegyzősége, azóta használja újra a régi keletű Bucsa nevet.
A jelenkori falutörténet legnehezebb időszakát jelenti az 1993-tól kezdődő időszak, amikor a nagyarányú munkanélküliség az önkormányzat erőfeszítése ellenére rendkívüli problémákat okoz, az önkormányzatnak újra meg újra komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy megőrizze intézményei működőképességét.
A községbe látogatókat szép, rendezett falukép fogadja.
2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.[11]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 73,3%-a magyarnak, 1,2% cigánynak, 0,2% németnek mondta magát (26,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 16,9%, református 24,1%, felekezeten kívüli 27,2% (31,1% nem nyilatkozott).[12]
2022-ben a lakosság 93%-a vallotta magát magyarnak, 1,1% cigánynak, 0,55% németnek, 0,1% románnak, 1,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 18% volt református, 10,6% római katolikus, 0,5% görög katolikus, 0,5% egyéb keresztény, 1,6% egyéb katolikus, 39,7% felekezeten kívüli (28,8% nem válaszolt).[13]
Nevezetességei
A falu idegenforgalmi vonzerejét a környéke adja. A Hortobágy-Berettyó madárvilága, a délibábos pusztai táj, a vadászat, a horgászat lehetősége olyan turisztikai kínálatot jelenthet, amely idevonzza a falusi vendéglátást kedvelőket. A háborítatlan természet alkalmat kínál a közeli Körös–Maros Nemzeti Parkban való kirándulásra is. Itt újra felfedezhetjük az egykor itt őshonos háziállatokat, mint például a szürkemarhát, e mellett Európa legnagyobb testű madarát, a túzokot(Dévaványai Túzokrezervátum) is.