Szentelése után Lőrincin, 1880-tól Hatvanban, 1881-től Csongrádon szolgált káplánként, majd 1882-től Vácott karkánplánként és a Katolikus Legényegylet alelnökeként. 1885-ben püspöki szertartóvá és iktatóvá, 1887-ben szentszéki jegyzővé, 1888-ban levéltárossá nevezték ki. 1895 októberétől váci székesegyházi kanonok és püspöki irodaigazgató, majd 1898-tól gurlai címzetes apát, 1900-tól pápai prelátus. 1904–1905-ben a szeminárium rektora volt.[1]
Püspökként rendezte az egyházmegye pénzügyeit.[1]1907-ben megkezdte a katolikus egység házának, és a beteg papok házának építését. 1912-ben egész egyházmegyéjére kiterjedő szentségimádást rendelt el. Püspökké szentelésének 10. évfordulóján alapítványt hozott létre a háború által sújtott családok megsegítéséért. Csehszlovákia megalakulása után helyén maradt, de 1919 nyártól rendszeresen házkutatásokkal zaklatták a kommunistákkal való összejátszás vádjával; „ágyából kirángatva, félig felöltözve gyalog vezették RozsnyórólBetlérre.” Néhány hétig Iglón tartották fogságban; ezt követően vesebajban hunyt el.[1]
