Ausztria földrajzilag Közép-Európában fekszik, Magyarországtól nyugatra, Olaszországtól északkeletre és Németországtól délkeletre.

Területe 83 879 km², melynek közel kétharmada hegyvidék. Tengerpartja nincs.

Ausztria összesen 8 országgal határos 2706 km hosszan. Az egyes határszakaszok a következők (nagyság szerint):

• 816 km – Németország (Bajorország tartomány)
• 466 km – Csehország (Dél-morvaországi és Dél-csehországi kerületek)
• 430 km – Olaszország (Trentino-Alto Adige, Veneto és Friuli-Venezia Giulia régiók)
• 356 km – Magyarország (Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyék)
• 330 km – Szlovénia (Gorenjska, Savinjska, Koroška, Podravska, Pomurska régiók)
• 166 km – Svájc (Graubünden és St. Gallen kantonok)
• 107 km – Szlovákia (Pozsonyi és Nagyszombati kerületek)
• 35 km – Liechtenstein

A két ország közé ékelődő Liechtenstein miatt Ausztriának 9 hármashatárpontja van, több mint bármely más országnak Európában.

Az ország kelet-nyugati irányban maximum 577 km, észak-déli irányban 296 km-es távolságra terjed ki.^[1]

Szélső pontjai a következők:

• legészakibb pontja: Haugschlag község, a volt Peršlák laktanya
• legdélibb pont: Eisenkappel-Vellach mezőváros területén a Seeberg-hágó
• legkeletibb pont: Németjárfalu, osztrák-magyar-szlovák hármashatár
• legnyugatibb pont: Feldkirch város területén az osztrák-svájci-liechtensteini hármashatár

Középpont:

• az ország földrajzi közepe a stájerországi Bad Aussee egyik parkjában található,
• a határoktól legtávolabb eső pont a stájerországi Admontban, a Gesäuse-hegységben található.

Legmagasabb és legalacsonyabb pontok:

• legmagasabb pontja: Großglockner (Karintia és Kelet-Tirol határán) 3798 méter,
• legalacsonyabb pontja: Hedwighof a burgenlandi Mosonbánfalván 114 méterrel van az Adria szintje fölött.

Ausztria domborzati szempontból három részre osztható:^[2][3]

Előhegyek és medencék

ezek a síkságok és dombságok az ország területének kb. harmadát teszik ki és ide koncentrálódik a népesség nagy része:

1. alpesi és kárpáti előhegyek, mint a Salzburgi és Felső-ausztriai Elő-Alpok (a Hausruck dombságával) és az Alsó-ausztriai Elő-Alpok az Alpok zónájához, míg a Waschberg-zóna az osztrák-szlovák-cseh határ közelében már a Kárpátok előhegyei közé tartozik (összesen 9500 km², az ország területének 11,3%-a)
2. a Bécsi-medence (a Morva-mezővel) és a Kisalföld kisebbik, ausztriai része (3700 km², 4,4 %)
3. a délkeleti alpesi előhegyek a Kárpát-medence pereméhez tartoznak (9500 km², 11,3 %)

Gneisz- és gránitfennsík

A Cseh-masszívum déli része a Dunától északra (8500 km², 10,1 %)

Osztrák-Alpok

az Alpok ausztriai szakasza teljes egészében a Keleti-Alpokra esik; annak kb. kétharmadát teszi ki (52600 km², 62,8 %)
A nagytájat nagyjából a következő részekre lehet tovább bontani:

• Északi-Alpok, Középső-Alpok és Déli-Alpok (bár utóbbi Ausztriára eső része eléggé kicsi)
• az Alpok fő vonulatán a következő csoportok különíthetőek el: Tiroli Középső-Alpok, Magas-Tauern, Alacsony-Tauern, valamint az Északi- és Déli Mészkő-Alpok és olyan peremhegységek, mint a fliszóna (Bregenzi-erdő, Bécsi-erdő és a Stájer Elő-Alpok)

A hegységek tömbjeit mély folyóvölgyek (Inn, Salzach, Enns, Mura, Dráva és Vorarlbergben a Rajna) és kisebb medencék (mint pl. a Klagenfurti-medence) választják el egymástól. Az osztrák hegyvidék települései elsősorban ezeket foglalják el.

Az ország 83 878,99 km²-nyi területéből^[4] 32 % fekszik 500 m alatt és 40 % 1000 m fölött.

Ausztria 20 legmagasabb hegycsúcsa a következő:

• 
  A Großglockner
• 
  A Wildspitze
• 
  A Großvenediger
• 
  A Similaun
• 
  A Großes Wiesbachhorn

Ausztria döntő része, 80 566 km² a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik és vizei a Fekete-tengerbe tartanak. Nyugaton és északon egy-egy kis régió vizei a Rajna (2366 km²), illetve az Elba (918 km²) felé sietnek és végül az Északi-tengerben végzik.

A Duna jelentősebb mellékfolyói (keletről nyugatra haladva) a következők:

• A Dráva Kelet-Tirolban ered, áthalad Karintián, majd Lavamündnél lép át Szlovéniába és Horvátországban torkollik a Dunába. Vízgyűjtő területe az Osztrák-Alpok déli felére esik, ahol már nem az atlanti, hanem az illír klimatikus viszonyok az uralkodók. Nagyobb mellékfolyói:
  • A Gurk Karintiában
  • A Mura (illetve a Mura-Mürz folyórendszer) Salzburg tartományban ered, Stájerországon halad át, hosszú szakaszon kijelöli az osztrák-szlovén határt és végül a magyar-horvát határon torkollik a Drávába.

Az Alpokalja-, valamint gránit- és gneiszfennsík régiókban a következő mellékfolyók torkollanak a Dunába:

• A Rába a Kelet-stájerországi dombságon folyik át, torkolata Magyarországon található
• a Lajta Alsó-Ausztria déli és Burgenland északi részén folyik át, majd Magyarországra lép át
• a Thaya Alsó-Ausztria északkeleti részén halad át, majd keletnek fordulva két szakaszán is elválasztja Ausztriát és Csehországot, majd az osztrák-cseh-szlovák hármashatárnál torkollik a Morvába.
• a Kamp teljes hosszában Alsó-Ausztriában található.

Az észak-alpesi Duna-mellékfolyók a következők:

• Az Enns Salzburg tartományban ered, átfolyik Észak-Stájerországon majd északnak kanyarodva Felső-Ausztriában éri el a Dunát
• A Traun, a Salzkammergut folyója
• Az Inn forrása Svájcban található, Tirolon és Bajorországon át halad és egy mielőtt Passaunál eléri a Dunát, egy szakaszán osztrák-német határfolyóként szolgál.
  • A Salzach nagyrészt Salzburgban található, északra kanyarodása után rajta húzódik az osztrák-német határ, majd az Innbe ömlik
  • A Lechnek csak forrása és rövid felső szakasza található Tirolban, majd átfolyik Németországba

A Rajna Svájcból érkezik, mentén húzódik az osztrák svájci határ, egészen a Bodeni-tóig. Vorarlberg nagy része a Rajna vízgyűjtő területéhez tartozik.

Az Alsó-Ausztria északi részén található, amúgy nem túl jelentős Lainsitz és Kettenbach folyók azért érdekesek, mert egyedül ők képviselik az Elba vízgyűjtőjét Ausztriában.

Ausztria legnagyobb tava a burgenlandi Fertő, amely 315 km²-ének kb. 77%-a tartozik az országhoz (a többi Magyarországé). Utána következik a 46 km²-es Attersee és a 24 km²-es Traunsee Felső-Ausztriában. A jókora (536 km²) Boden-tónak csak keleti csücske osztrák felségterület (a határvonal a tavon nincs pontosan megállapítva).

Turisztikai szempontból a hegyek közti tavaknak van a legnagyobb jelentősége; ilyen a karintiai tóvidék és a felső-ausztriai Salzkammergut. Az előbbihez tartozik a Wörthi-tó, a Millstatti-tó, az Ossiachi-tó és a Weißensee. Az utóbbit a már említett Atterseen és Traunseen kívül a Mondsee és a Wolfgangsee képviseli. Az alpesi tavak közül a salzburgi Zelli-tó és a tiroli Achensee a legismertebb.

• 
  A Fertő télen
• 
  A Boden-tó
• 
  A Wörthi-tó

Az ország nyugati, északnyugati részének éghajlata óceáni behatású, a nyugati szelek jellemzik. Ezzel szemben Kelet-Ausztriának pannon-kontinentális a klímája, kevesebb csapadékkal, melegebb nyarakkal és hidegebb telekkel. A Déli-Alpok alacsony nyomású zónáit csapadékban gazdag, mediterrán eredetű légtömegek is érik.^[5]

A regionális éghajlatot nagyban befolyásolja a helyi domborzat, főleg az alpesi térségekben. Egymástól kis távolságra fekvő, hasonló magasságú területek éghajlata érezhetően eltérhet. A magashegységekre a boreális vagy tundrazóna (sőt a hegycsúcsok közelében akár sarki) klímaviszonyai a jellemzők. Nem csak az Alpok fő gerince szolgálhat klímahatárként. A napsütötte völgyekben (pl az Inn völgye) főnhatás alakul ki, a medencék (mint a Klagenfurti-medence) ködképződésre hajlamosak, a magas hegygerincek felfogják a csapadékot, míg az árnyékukban száraz völgyek alakulnak ki (mint az Ötz-völgyi-Alpokban).

Az éves átlaghőmérséklet a bécsi 11 °C-tól a Großglockner csúcsán mért -9 °C-ig változik. A sűrűn lakott síkságokon általában 8-10 °C közötti, míg az országos átlag 6,0 °C. A nullfokos izoterma kb. 2200 m magasan húzódik. A 800–1200 m közti zárt medencékben, völgyekben télen megfigyelhető az inverzió jelensége és a levegő hőmérséklete felfelé emelkedik.

Az ország területének nagy részén január a leghidegebb, július pedig a legmelegebb hónap; a magashegységekben azonban ez februárra és augusztusra csúszik. A januári átlaghőmérséklet a keleti síkságokon 0° és –2 °C között változik, míg 1000 m magasan már –4° és –6 °C közé csökken. A magasabb csúcsokon ez az érték akár –15 °C-ra is eshet. A júliusi átlaghőmérséklet keleten 18-20 °C közötti, 1000 m-en 13-15 °C, de pl. a Großglockneren az átlaghőmérséklet soha nem emelkedik 0 fok fölé.^[5][6]

A szél felőli fekvésű nyugati Vorarlberg és az északnyugati Északi Mészkő-Alpok, a a mediterrán eredetű nedves légtömegeket felfogó déli hegységek, valamint a Magas-Tauern csapadékmennyisége magas, évente átlagosan 2000 mm, időnként pedig akár 3000 mm is hullik. Ezzel szemben Alsó-Ausztria keleti része és Észak-Burgenland alig kap 600 mm-t. Ausztria legszárazabb településén, a cseh határ mellett fekvő Retzen évi kevesebb, mint 450 mm csapadék esik.

Az országos átlag 1100 mm. Ennek nagyobbik hányada (kb 60%) az év melegebb felében (április-szeptember) esik le; ez kedvező a növényzet fejlődésének szempontjából. Ausztria területének döntő hányadán a záporokban, zivatarokban gazdag június és július a legcsapadékosabb hónap. Kivétel ez alól a karintiai Lesachtal, ahol a mediterrán hatás miatt októberben esik a legtöbb eső.

A hó mennyisége erősen függ a tengerszint feletti magasságtól és az uralkodó széliránytól. Míg az országos átlag évente 3,3 m, ez az érték a keleti sík vidéken fekvő Kremsben ez mindössze 30 cm, a Magas-Tauern csúcsain pedig 22 m is lehet.^[5][6]

A kilenc osztrák szövetségi tartomány 95 további járásra oszlik, amelyekből 15 önálló tartományi város. A járásokat községi önkormányzatokra bontják tovább.

Bővebben: Ausztria városai

Ausztria messze legnagyobb települése az 1,88 milliós Bécs; az ország népességének kb. negyede koncentrálódik a fővárosban és közvetlen környékén. Összesen 203 településnek van városi rangja. Általános jelenség, különösen a szegényebb régiókban, hogy a falusi lakosság a városokba áramlik.

A vorarlbergi Kleinwalsertal az osztrák határokon belül fekszik ugyan, de az ország többi részétől hegyek választják el, és közúton megközelíteni csak Bajorország felől lehet, így bár elvileg nem, a gyakorlatban exklávé. További gyakorlati exklávék a tiroli Jungholz, amelynek területe csak egy ponton, az 1636 m magas Sorgschrofennél érintkezik az ország fő területével.

Egykori gyakorlati exklávé volt a svájci Samnaun, amelyet hosszú ideig csak Tirol felől lehetett megközelíteni. Emiatt a helybeliek a 19. században feladták rétoromán nyelvüket és átvették szomszédaik bajor nyelvjárását. Bár ma már svájci út is vezet a községbe, a korábbi vámmentes zónát fenntartják. 1980-ig hasonló státusza volt a tiroli Spissnek, amelyet csak Samnaunon át lehetett elérni, ezért gazdasága elsorvadt, lakosságának nagy része munkát keresve más vidékekre költözött.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Geographie Österreichs című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Ingeborg Auer u. a.: ÖKLIM – Digitaler Klimaatlas Österreichs. In: Christa Hammerl u. a. (Hrsg.): Die Zentralanstalt für Meteorologie und Geodynamik 1851–2001. Leykam, Wien 2001, ISBN 3-7011-7437-7.
• Max H. Fink, Otto Moog, Reinhard Wimmer: Fliessgewässer-Naturräume Österreichs. Umweltbundesamt, Wien 2000, ISBN 3-85457-558-0 (= Monographien Band 128).
• Johann Hiebl u. a.: Multi-methodical realisation of Austrian climate maps for 1971–2000. In: Advances in Science & Research. Nr. 6, 2010, S. 19–26, doi:10.5194/asr-6-19-2011.