Az 1984-es sakkvilágbajnokság versenysorozata zónaversenyekből, zónaközi döntőkből, a világbajnokjelöltek párosmérkőzéses rendszerű egyenes kieséses versenyéből és a világbajnoki döntőből állt. A döntő a világbajnokjelöltek versenyén győzedelmeskedő Garri Kimovics Kaszparov és az akkori világbajnok szovjet Anatolij Karpov között zajlott. A versenyt Moszkvában vívták 1984. szeptember 10. – 1985. február 15. között. A hat hónapig tartó eseményt a 48. játszma után a FIDE elnöke félbeszakította, és új feltételekkel 1985-ben megismételtette.
Előzmények
A sakkvilágbajnoki címet Anatolij Karpov1975-ben a világbajnokjelölti versenysorozat megnyerése után a döntőben játék nélkül szerezte meg, miután az akkor regnáló világbajnok Bobby Fischer olyan követelményeket támasztott a párosmérkőzés lebonyolításával szemben, amit a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) csak részben tudott elfogadni. Fischer a FIDE feltételeit nem fogadta el, és nem állt ki a mérkőzésre, ezért a szövetség megvonta tőle a világbajnoki címet és Karpovnak adományozta azt. Az 1978-as világbajnoki döntőbenViktor Korcsnoj ellen 6–5 arányban győzött (21 döntetlen mellett), és megvédte világbajnoki címét. Az 1981-es sakkvilágbajnokság döntőjében ismét Viktor Korcsnoj volt a kihívója, és 6–2 arányú győzelmével másodszor is megvédte címét.
A zónaversenyek
Az 1981/84-es sakkvilágbajnoki ciklusban 12 zónán belül zajlottak a versenyek.
1. zóna
Marbella (Spanyolország)
1982. februárban Marbellán rendezték az 1. európai zóna versenyét. A torna két szakaszból állt: először két 11 fős csoportra osztották a 22 résztvevőt, akik körmérkőzésen mérték össze erejüket. Mindkét csoportból az első négy helyezett jutott a nyolcfős döntőbe, ahol ismét körmérkőzést vívtak. Három versenyző juthatott tovább, ezért az élen kialakult négyes holtverseny miatt rájátszás következett. A rájátszás során is mind a négy versenyző azonos pontszámot ért el, így az eredeti verseny pontértékelése alapján az angol Mestel, a holland Van der Wiel és az angol Nunn jutott tovább.[2]
2. zóna
Randers (Dánia)
Az európai 2. zóna versenyét 1982. januárban a dániai Randersben rendezték. A 22 résztvevőt itt is két 11 fős csoportba sorolták, majd mindkét csoportból az első négy helyezett jutott tovább a nyolcfős döntőbe, ahonnan az első két helyezett szerzett kvalifikációt a zónaközi versenyre. A versenyt a svéd Karlsson nyerte az izraeli Murey előtt.[2]
3. zóna
Herkulesfürdő (Románia)
Az európai zóna harmadik versenyére 1982. januárban a romániai Herkulesfürdőn került sor. A 22 résztvevő itt teljes körmérkőzést játszott, és ebből a zónából öt versenyző kvalifikálhatta magát a zónaközi versenyre. Az első helyen a magyar Ribli Zoltán végzett, a 2–3. helyet a magyar Sax Gyula és a román Mihai Suba szerezte meg. A 4–7. helyen holtverseny alakult ki két magyar játékos, Lukács Péter, és Pintér József, valamint a román Gheorghiu és a lengyel Sznapik között. A rájátszás során közülük Pintér József és Gheorghiu szerezték meg a továbbjutást jelentő helyeket.[2]
A szovjet zóna versenyére 1982. februárban Jerevánban került sor. A versenyt Juszupov nyerte a holtversenyben 2–3. helyezett Pszahisz és Tukmakov előtt, a negyedik továbbjutó helyet Jefim Geller szerezte meg. A zónaközi versenyen rajtuk kívül még több szovjet versenyző is kvalifikálta magát a korábbi világbajnokjelölti ciklusban elért eredménye (Polugajevszkij, Tal, Szpasszkij és Petroszján), valamint Élő-pontszáma alapján Kaszparov, Beljavszkij és Balasov), és a 61 éves Szmiszlov, akinek a szovjet sakkszövetség szabadkártyát adott.[2]
5. zóna
South Bend, az Egyesült Államok bajnoksága
Az 1981. júliusban rendezett 28. USA-bajnokság egyúttal a világbajnokság zónaversenyének számított, amelyről három versenyző juthatott tovább. Az élen holtversenyben Browne és Seirawan végzett. A 3–4. helyen szintén holtverseny alakult ki Christiansen, Kavalek és Reshevsky között. A hármójuk rájátszásán is azonos pontot értek el, így az alapversenyen elért pontszámítás alapján Christiansen jutott a zónaközi döntőbe.[2]
6. zóna
Montreal (Kanada)
Az 1981. májusban rendezett Kanada bajnokság egyben zónaversenynek számított, amelyről egy versenyző juthatott tovább. A győzelmet I. Ivanov szerezte meg.[2]
A közép-amerikai zóna versenyére 1981. októberben Kubában, két csoportban, Manzanillo és Bayamo városokban került sor. A 26 indulót Élő-pontszám alapján két egyenlő erősségű csoportba osztották, és mindkét csoportból az első helyezett juthatott tovább a zónaközi versenyre. Az egyik csoportban a győzelmet a kubai Guillermo García, a másikban is kubai versenyző, Amador Rodriguez szerezte meg.[2]
Az 1982. márciusban rendezett dél-amerikai zónaversenyről három versenyző juthatott tovább. Az első helyen az argentin Quinteros végzett a brazil Sunye-Neto előtt. A harmadik helyen holtverseny alakult ki Hase és Rubinetti között. A rájátszást at argentin Rubinetti nyerte, amellyel ő lett a harmadik versenyző, aki ebből a zónából kvalifikálta magát.[2]
9. zóna
Sharjah (Egyesült Arab Emirátusok)
A nyugat-ázsiai zóna versenyét 1981. szeptember–októberben rendezték az Egyesült Arab Emirátusok harmadik legnagyobb városában, Sharjahban. A versenyt a libanoni Kouatly nyerte, és ezzel kvalifikációt szerzett a zónaközi versenyre.[2]
A délkelet-Ázsiát és Óceániát magába foglaló 10. zóna versenyének Hongkong adott otthont 1982. februárban. A versenyen résztvevő 22 versenyzőt két csoportba osztották, majd mindkét csoportból az első négy helyezett jutott a nyolcfős döntőbe, amelyből ketten juthattak tovább a zónaközi döntőbe. Ez a holtversenyben győztes két Fülöp-szigeteki versenyzőnek, Torrénak és Rodrigueznek sikerült.[2]
11. zóna
Budva (Jugoszlávia)
A Földközi-tenger partvidékét és Afrika északi részét magába foglaló 11. zóna versenyét 1981. októberben a jugoszláviai Budvában rendezték meg. A versenyről két fő szerezhetett kvalifikációt a zónaközi versenyre. A győzelmet a jugoszláv Velimirović szerezte meg, mögötte holtversenyben Cebalo és Hulak végzett, akik között a rájátszás döntött Hulak javára. Ők négyen szereztek jogot a zónaközi versenyen indulásra.[2]
12. zóna
Tripoli (Líbia)
Az afrikai zóna versenyét 1981. október–novemberben a líbiai Tripoliban rendezték meg, amelyről egy fő szerezhetett kvalifikációt a zónaközi döntőre. A győzelmet a tunéziai Bouaziz szerezte meg, így ő szerzett jogot a zónaközi versenyen indulásra.[2]
Az 1982-es zónaközi versenyek
Három zónaközi versenyre került sor, amelyekre a zónaversenyeken kvalifikációt szerzetteken kívül indulásra jogosultak az előző világbajnoki versenysorozatban a világbajnokjelöltek párosmérkőzéses szakaszába jutott versenyzők[3] A három zónaközi versenyről az első két-két helyezett jutott tovább a párosmérkőzéses szakaszba.
A zónaközi versenyről továbbjutott versenyzők, akikhez az előző világbajnokjelölti verseny két döntőse csatlakozott, egy kieséses rendszerű, párosmérkőzésekből álló versenyen vettek részt, amelynek győztese szerezte meg a világbajnok kihívásának jogát. A versenysorozatot Garri Kaszparov nyerte, így a következő évben ő küzdhetett meg Anatolij Karpovval a címért.[10]
A Szmiszlov–Hübner mérkőzés kétszeri rájátszás után is döntetlennel ért véget, ezért rulettkeréken sorsolták ki a továbbjutó személyét. Ez Szmiszlovnak kedvezett, így ő jutott be a legjobb négy közé.
A világbajnokság döntője
Kaszparov-Karpov sakkvilágbajnoki döntőn
Az egymás elleni eredményeik
A világbajnoki döntő előtt 5 alkalommal vívtak egymással versenyjátszmát, amelyek közül Karpov egyet nyert, még 1975-ben (Kaszparov 12 éves volt ekkor), a többi négy mérkőzés döntetlenül végződött.[12]
Kaszparov 1982. szeptemberben vette át a vezetést a világranglistán Karpovtól, és azóta változatlan volt a helyzet, a két fél foglalta el az első két helyet. A mérkőzés kezdetén a Chessmetrics historikus pontszámítása szerint Kaszparov 2844 ponttal állt az élen, Karpov a 2. helyet foglalta el 2811 ponttal.[13] A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) nem sokkal korábban bevezetett, és akkoriban még csak félévente egyszer frissített ranglistája szerint is Kaszparov rendelkezett a legmagasabb Élő-pontszámmal, az 1984. júliustól érvényes lista szerint 2715-tel, Karpov itt is a második helyen állt 2705 ponttal.[1]
A párosmérkőzés szabályai
A világbajnoki döntőben az előző döntővel megegyező módon a játszmák száma nem volt korlátozva, és győztesnek azt tekintették, aki előbb ér el hat győzelmet, és a döntetleneket az eredmény szempontjából nem veszik figyelembe. 2,5 óra állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, majd óránként 16 lépést kellett tenni. Ötórányi játék után a játszma függőben maradt, amelyet másnap folytattak.
A mérkőzés lefolyása
Karpov a 3., a 6., a 7. és a 9. játszmát megnyerve már 4–0-ra vezetett. Ezután 17 döntetlen következett, majd a 27. játszmát megnyerve Karpov előnye már 5–0-ra nőtt. Kaszparov a 32. játszmában szépített. Ezután ismét 14 döntetlennel folytatták. A 47. és a 48. játszmát nyerve Kaszparov már 5–3-ra feljött, amikor Florencio Campomanes, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke egy váratlan és vitatható döntést hozott: a mérkőzést félbeszakította, amely döntés ellen mindkét versenyző tiltakozott. Indoklásában a mérkőzés elnyúlására (ekkor már hat hónapja játszottak), és a mérkőző felek egészségi állapotának érdekeire hivatkozott. A világbajnoki döntő megismétlését írta elő korlátozott idő alatt befejezhető, 24 játszmából álló párosmérkőzésen, amelyre néhány hónap múlva, 1985-ben került sor.
↑A világbajnokjelöltek versenyének döntőjébe jutott két versenyző közvetlenül a következő világbajnokjelölti verseny párosmérkőzéses szakaszában történő indulásra szerzett jogosultságot.
↑Szmiszlov rulettkerekes sorsolással jutott tovább: Robert T. Byrne: CHESS; SHOULD CHANCE DECIDE THE OUTCOME OF A MATCH? (angol nyelven). The New York Times, Inc., 1983. május 8. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
↑Karpov vs Kasparov (angol nyelven). Chessgames Services LLC. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
