A Zsil-völgy Nemzeti ParkRomániában, a Déli-Kárpátokban, Gorj megye és Hunyad megye területén található. A Nemzeti Park 2005-ben alakult. Az IUCN II. kategóriába sorolt nemzeti park teljes területe 11,127 hektár. A Nemzeti Park területéből 582 ha Hunyad megye, míg 10 545 ha Gorj megye területére esik.
Fekvése
A Dévát és Filiaşi-t összekötő DN66-os út szeli át.
A Zsil-völgy (Petrozsényi-medence) a 19. század közepéig gyéren lakott terület volt. A Zsil-völgy vidékét csak a 15–16. században említették először az oklevelekben „Syl havasa” néven egy Déváról, Lóránt Lepes erdélyi alvajda által keltezett, 1419-ből való oklevélben, melyben egy demsusi kenéz: Musina birtokrészeit sorolta fel, majd 1494-ben II. Ulászló király Budán kelt oklevele említette a területet adománylevelében, melyben malomvízi Kendefy Mihálynak adományozta a Magyar- és Oláh-Syl folyó mentén Pterela, Malu és Nyakmezeki nevű szántókat, kaszálókat és legelőhelyeket. A királyi adománylevél megerősíti a Syl völgyének a malomvízi birtokhoz való tartozását, de az adománylevél szövegéből az is kitűnik, hogy a Syl mente abban az időben még lakatlan terület volt, mivel falvakat nem említ, csak kaszálókat és legelőket.
A völgy lassú benépesítése a 18. század végéig tartott, az 1818-as összeíráskor a völgy lakossága már meghaladta a 3000-et, pásztorok, csobánok, favágók, szénégetők, fuvarosok és más havasi emberek lakták. Ez a hegyvidéki, állattenyésztői, elzárt archaikus életmód a 19. század közepétől változott meg a szénbányászat következtében. Az 1840-es évek elején Maderspach Károly kezdeményezésére kezdték meg a szénvagyon kutatását és feltárását. 1850–1855 táján havonta, néha hetente már néhány száz mázsa kőszenet szekereznek át a Banyicai-hágón.
1868-tól a Zsil völgyében megkezdődött a széntermelés. Az egyszerű hegyi pásztorfalvak egy pár év alatt teljesen megváltoztak, és bányászvárosokká alakultak át. A Zsil-völgy benépesedik az egész Monarchiából betelepített munkásokkal. A medence lakossága a Monarchia területéről települt ide. Jöttek magyarok főleg Székelyföldről, csehek, szlovákok, németek, rutének, románok, olaszok is. Megalakultak a bányászkolóniák. 1869-ben a négy fontosabb helység Petrilla, Petrozsény, Vulkán és Lupény volt, melynek lakossága 5400 lakos volt, majd ez 1910-ben 36 951-re emelkedett. Megalakultak a bányászati társulatok: Keleti Erdélyi Társaság, Felső Zsilvölgyi Bányatársaság, Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság, Urikány-Zsilvölgyi Részvénytársaság és a medence az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legfontosabb bányavidéke lesz. 1870-ben átadják a Piski–Petrozsény-, majd 1892-ben a Petrozsény–Lupény-vasútvonalat. A Zsil-völgy szurdokában futó vasútvonal építése 1924-ben kezdődött, de építése többször is abbamaradt, így 1937-ig mindössze 4 km épült meg, és csak 1948 után fejeződött be. A vasútvonal érdekessége, hogy a 33 km hosszú szurdok vasútjának építéséhez többek között 43 alagutat, 109 hidat és 2,5 km támfalat kellett megépíteni, és az építés során körülbelül hárommillió köbméter földet mozgattak meg. A vasút 1973 óta villamosított.
A második világháború után a bányákat államosították, a termelést növelték, ezzel a lakosság száma is növekedik, természetesen a román nemzetiségű lakosság javára.
1997-től megkezdődött a széntermelés csökkenése és a bányák bezárása, amely napjainkig is folytatódik. Ha 1997-ben a bányászvállalatok alkalmazottjainak száma majdnem elérte az 50 000-et, ma alig éri el a 10 000-et. Ez természetesen meglátszik a völgy lakosainak életszínvonalán. A völgy lakosságának száma nem csökkent a bányák bezárásával arányosan, de megnőtt a nyugdíjasok és munkanélküliek száma. A bányák helyét nem vették át új ipari vállalatok. A bányák bezárása után a turizmus lehet a gazdaság alapja.
A Zsil-völgy Nemzeti Park története
A Déli-Kárpátokban, a Vulkán-hegység és Páring-hegység között, a Zsil folyó mentén, a Keleti Zsil és a Nyugati Zsil összefolyása után egy hegyvidéki, sziklás, meredek mészkőcsúcsokkal, barlangokkal, szakadékokkal, vízesésekkel, hegyi rétekkel és erdőkkel szabdalt területen található a Zsil folyó 33 km hosszú szurdoka, a Szurduk- vagy Lainici-szoros. A folyó útja itt a szurdokvölgy amfibolit, kristályos mészkősziklái között vezet.
A Nemzeti Park területén több mint 700 növényfajt és 400 állatfajt azonosítottak, melyek közül több védett. A ritka növényfajok közé tartozik többek között a Campanula grossekii, Centaurea coziensis, Dianthus spiculifolius, Edraianthus graminifolius, Epipactis atrorubens, Epipactis helleborine, Galium lucidum, Jovibarba heuffelii, Juniperus sabina, Linum uninerve, Micromeria pulegium, Peltaria alliacea, fehér sarkvirág.
A területen számos védett madárfajt is azonosítottak, mint például a vándorsólyom (Falco peregrinus), egerészölyv (Buteo buteo L.), szirti sas (Aquila chrysaetos L.), vörös kánya (Milvus milvus L.), vízirigó (Cinculus cinculus), vándorsólyom (Accipi-gentilis L.).
Növényvilága
A park több mint 80%-át bükk- (Fagus sylvatica), tölgy- (Quercus petraea), gyertyán- (Carpinus betulus) és kőriserdők (Fraxinus) borítják. Az ártéri erdőkben mézgás éger, fehér fűz (Salix alba) nő. A flóra több mint 550 fajból áll.
A Nemzeti Park természetes élőhelye több vadon élő állatnak és növénynek, köztük hét emlősfajnak: barna medve (Ursus arctos), hiúz (Lynx lynx), vidra (Lutra Lutra), nagy patkósdenevér (Rhinolophus ferrumequinum), közönséges denevér (Myotis myotis), hegyesorrú denevér (Myotis blythii) és hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersi); a kétéltűek közül: tarajos gőte (Triturus cristatus), foltos szalamandra (Salamandra szalamandra); négy halfajta: pisztrángmárna (Barbus meridionalis), botos kölönte (Cottus gobio), kőfúró csík, felpillantó küllő (Gobio uranoscopus), és nyolc bogárfaj: remetebogár, állasbogár (Rhysodes sulcatus), szarvasbogár (Lucanus cervus), nagy hőscincér, gyászcincér, havasi cincér (Rosalia alpina), skarlátbogár, valamint a rákok közül a kövi rák.
.jpg)
.JPG)
.JPG)
-HAYE_sylvain.jpg)
.svg){kind=small}
