Zlatart a 13. század végén "Zlatharia" néven királyi birtokként említik először. Maga a település a Szentháromság tiszteletére szentelt kápolnájával 1451-ben Cillei Frigyes gróf adománylevelében szerepel először "Zlatharya" alakban. A középkorban az osterci Szent Márton plébániához tartozott, melyet 1789-ben a lobori plébániához csatoltak. Borkovec birtokosa Fodróczy György 1464-ben Mátyás királytól zlatarra vásártartási jogot kapott. 1659-ben Keglivich Péter kérésére I. Lipót király Szent Lőrinc és Szent Bertalan ünnepére évi két országos vásár tartására adott engedélyt a zlatari Szűz Mária kápolna mellett. A korábban említett Szentháromság kápolna sorsa nem ismert. A 15. századi Szűz Mária kápolna helyett a 17. század elején a hívek új kápolnát építettek, melyet Domitrovics Péter zágrábi püspök szentelt fel a Nagyboldogasszony tiszteletére. Az egyhajós épület szentélyében a Mária mennybemenetele oltár állt, a két mellékoltárt Szent András és Szent János apostoloknak szentelték. A kápolnának szószéke, kórusa, orgonája és harangtornya is volt benne két haranggal.
Kedvező elhelyezkedésének köszönhetően a török veszély elmúltával Zlatar fejlődése is megindult. 1699-ben Martinšćinából a plébánia székhelyét Zlatarba tették át. A régi kápolna helyén, lényegében annak bővítésével felépült az új Nagyboldogasszony plébániatemplom, melyet 1762-ben szenteltek fel. A 19. században fellendült a kulturális élet is. 1842-ben létrehozták első iskoláját, első tanítója Ladislav Kutnjak volt. 1866-ban az alispáni intézmény megszűnésével a város 11 év után elveszítette a megyén belüli korábbi rangját és mindössze járási székhely és községközpont maradt. 1873-ban Zlatarban megalakult az első olvasókör, melynek hetven tagja volt. 1877-ben létrehozták az önkéntes tűzoltóegyletet, 1883-ban pedig a vadásztársaságot. 1906-ban a templom közelében Mihinić plébános kezdeményezésére új lány nevelde és kolostor létesült. 1907-ben bevezették a telefont, kerékpáros klub, énekkar és tamburazenekar alakult. Még ebben az évben két helyi hetilap is megjelent a “Hrvatska Hrvatom” és a “Zlatarski tjednik “, melyeket Viktor Suliboj itteni nyomdájában állítottak elő.
A településnek 1857-ben 1276, 1910-ben 2535 lakosa volt. Trianonig Varasd vármegye Zlatari járásának székhelye volt. 1922-ben megalapították az Oštrc labdarúgó egyesületet. A második világháború alatt a partizánok kétszer támadták Zlatart. Először 1943 októberében, majd 1944 januárjában, végül 1945. május 9-én vonultak be a városba.
1955-ben Zlatar járási székhely lett, Zlatar község pedig 1962-ben alakult meg újra. 2001-ben a községnek összesen 6506, a városnak magának 2889 lakosa volt.
Nevezetességei
A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt plébániatemplom[2] elődje az azonos titulusú kápolna még a 17. század elején épült. Ennek meghosszabbításával és szélesítésével épült meg a későbbi plébániatemplom. Először az új szentélyt, a sekrestyét és a Szent Kereszt kápolnát építették fel. A legnagyobb építkezések Juraj Bišćan és Matija Antun Lončarić plébánosok idején 1758 és 1768 között zajlottak, ekkor nyerte el a templom a mai latin kereszt alaprajzú alakját. A főhajó 22 méter hosszú és 9 méter széles, a szentély 10 méter hosszú és 8 méter széles, a mellékhajók 9 méter hosszúak és 7 méter szélesek lettek. A főhajó magassága 15 méter, a harangtorony 37,60 méter magas. Az új barokk plébániatemplomot 1762. augusztus 22-én szentelte fel Stjepan Putz zágrábi püspök. A templom átépítése 1887 és 1889 között történt Herman Bolle tervei szerint neogótikus stílusban. Ekkor épültek a Szent József, a Szent Borbála, a Szent Balázs és Nepomuki Szent János oltárok, a Szent Kereszt oltár helyett pedig Jézus Szíve oltár épült. A sekrestyét az északi oldalra a torony mellé tették át. Az új orgona 1889-ben készült Hefferer zágrábi műhelyében, a régi barokk orgonát Lovrečannak adták. A templomot 1902-ben teljesen kifestették. Második megújítása Ivan Mihelčić plébános idején a 20. század első felében történt. 1913-ban elkészült az új keresztút. 1934-ben Josip Andres újra teljesen kifestette a belsejét. A plébánia alapításának 300. évfordulójára elkészült a templom megújított főoltára, melyet 1999. október 31-én szenteltek fel. J. Holzinger alkotása. Kincsei közül a legértékesebbek két kehely 1761-ből és 1762-ből, valamint az 1796-ban készült szentségtartó.
Az emeletes késő barokk plébánia 1698-ban épült a plébániatemplomtól északnyugatra. 1870-ben teljesen átépítették. Téglalap alakú alaprajza van egy központi folyosóval, amely mentén a helyiségek sorakoznak. Az emeleti öt szoba közül a legnagyobb a homlokzat közepén található. Az öt ablakkal rendelkező főhomlokzat a templom és a település központja felé néz. Az oldalsó homlokzatok két-két ablakkal rendelkeznek, az ablaknyílások aszimmetrikusan vannak elrendezve. Teteje nyeregtető. Méreteivel és díszítésével annak a 19. századi épülettípusnak a szép példája, amely a késő barokk kúria épülettípusából alakult ki. A plébánia historikus bútorokkal van berendezve.[3]
A Keglevich család emeletes kúriája a 18. század végén épült. Az egyemeletes, téglalap alaprajzú, sátortetős ház Zlatar kellős közepén, a plébániatemplommal szemben áll. A tértől egy kerttel van elválasztva. A külső palástfal kialakítása eltér a megszokott sémáktól. A homlokzatok függőlegesen tagoltak, hangsúlyos, ablaknyílásokkal rendelkező mezőket kialakítva, míg a vízszintes tagolás hiányzik. Az emeleti részt a harangokkal ellátott drapéria motívummal gazdagon díszített ablakkeretek emelik ki. Az épület jelentős példája a 18. századi barokk egy épületszárnnyal rendelkező kastélyoknak.[4]
A zlatari Sokol-ház 1910-ben épült Juraj Žerjavić máriabesztercei plébános adományából. A földszintes, csarnok típusú épület, téglalap alakú alaprajzzal, nyeregtetővel, a keskenyebb, oromzatos oldal közepén kialakított bejárattal. Jellegzetes a homlokzat ikonográfiája, melyet sólyomszimbólumokkal díszítettek, amelyek a bejárati portál feletti medálban, az ablakszegélyek felett, a sarokpilasztereken, és azokon a freskókon jelennek meg, amelyeket a Bogumil Car készített 1914-ben. Az épületet az ép testben ép lélek gondolat ihlette, az egyfajta „Gesamtkunstwerk” példája, amelyben a szecesszió és a neoklasszicizmus elemei fonódnak össze.[5]
Szent Cirill és Metód tiszteletére szentelt kápolnája 1883-ban épült.
Zlatarban művészeti galéria működik, ahol minden második évben megrendezik a horvát képzőművészek találkozóját.