Vekerdi László

Vekerdi László
Bahget Iskander felvétele
Bahget Iskander felvétele
Született1924. július 21.
Hódmezővásárhely
Elhunyt2009. december 27. (85 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
SzüleiVekerdi Béla
Foglalkozásairodalom-, tudomány- és művelődéstörténész, könyvtáros
KitüntetéseiDíjainak listája
SírhelyeFarkasréti temető[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Vekerdi László témájú médiaállományokat.

Vekerdi László (Hódmezővásárhely, 1924. július 21.Budapest, 2009. december 27.) Széchenyi-díjas magyar irodalom-, tudomány- és művelődéstörténész, könyvtáros, közíró, polihisztor.

Élete

1951-ben orvosi diplomát szerzett Debrecenben. 1955-ben belgyógyász szakorvosi képesítést szerzett. 1955-től Kellner Béla professzor meghívására a budapesti Onkopatológiai Kutatóintézetben, majd 1963-tól a budapesti Matematikai Kutatóintézetben Rényi Alfréd mellett dolgozott. 1970-től a Magyar Tudományos Akadémiai Könyvtárának munkatársa lett, ahol szinte haláláig dolgozott.

Tagja volt a Természet Világa szerkesztőbizottságának. Társszerkesztője volt az Akadémiai Könyvtár Közleményei könyvsorozatnak. Éveken át szerkesztésében jelent meg a Magvető Kiadó "Gyorsuló idő" könyvsorozata. Több értékes tudományos kézikönyv az ő fordításában jelent meg, emellett számos szakkönyv lektora volt, utóbbiak között említendő Simonyi Károly A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig c. több kiadást is megélt műve.

Sokoldalúságát jelzi, hogy munkái (nem a teljesség igényével) a következő tudományterületekhez köthetők: orvostudomány (és története), matematikatörténet, fizikatörténet, kémiatörténet, csillagászattörténet, biológiatörténet, genetikatörténet, ökológia, informatika, általános nyelvészet, irodalomtörténet, történettudomány, kapcsolattörténet, művelődéstörténet, művészettörténet, általános tudománytörténet, tudományfilozófia, filozófiatörténet, vallástörténet, fotótörténet, lexikonok története, könyvkiadás-története, néprajz, régészet, helytörténet, várostörténet, építészettörténet, technikatörténet, földrajz, könyvtártörténet, olvasástörténet, statisztika.

Emléktáblája, Határőr út 27.

Mintegy félezer kisebb-nagyobb tudományos és ismeretterjesztő dolgozata és recenziója jelent meg, elsősorban a Valóság, a Tiszatáj, a Forrás, az Új Forrás, a Magyar Tudomány, Az MTA III. Osztályának Közleményei, a Tudományszervezési Tájékoztató és a Természet Világa hasábjain. Különösen értékesek Bolyai Farkasról és Bolyai Jánosról, valamint Németh Lászlóról, Fülep Lajosról és az erdélyi magyar tudósokról közölt írásai, könyvei. Komoly kritikai jegyzetapparátus kíséretében adta közre az Akadémia reáltudományi kutatásainak történetéről szóló munkáját. A Magyar Rádió Véges végtelen című évekig futó több mint 200 adást elérő sorozatának előadója.

Művei közül a legjelentősebb az Így él Galilei (1997). Matematika, csillagászati és más tudományos képzettség nélkül is jól olvasható, tudományos alapmű, melynek hatalmas jegyzet-apparátusa önállóan, kiegészítő szövegeivel akár önálló műként is megállja a helyét.

Vekerdi László a nyolcvanas évekig a kulturális-tudományos közélet „tűrt” kategóriájába tartozott, tudásának megfelelő állásba sohasem került. Bár szakmai elismertsége nagyon nagy volt, az utókor még nem helyezte az őt megillető helyre: tudománytörténeti jelentőségű Galilei-könyve kis példányszámban jelent meg, kibővített, újabb kiadása elmaradt, idegen nyelvre fordítását semmilyen intézmény nem szorgalmazta. Szövege bekerült a Magyar Elektronikus Könyvtárba.[2]

A kutatásait összegző kézikönyvek közül több már csak posztumusz kiadásban jelent meg.

Mellőzöttségének fő okát Bakos István, egyik munkatársa, akivel sokáig együtt dolgoztak az MTA Tudományszervezési Csoportjánál, a Kutatómunkások c. közös, betiltott tudományszociográfiában jelölte meg, amelyben igen kritikus jelentést készítettek a pártállam vége korabeli magyar felsőoktatás és tudományos élet helyzetéről, és a gondok fő okaként a szovjet minta szolgai követését jelölték meg. Bakos visszaemlékezése szerint „közös munkánk során másfél év alatt mintegy félszáz kutatóhelyen jártunk az országban ... mintegy ezer kutatóval konzultálva készítettük el a magyar tudomány látleletét, tehetségeit tékozló rendszerét. ... Szociográfiánkat 800 oldalas kézirat formájában 1972 őszén adtuk át a Szépirodalmi Kiadónak. Vekerdi – aki a »szerettem az igazságot, gyűlöltem a hazugságot« igézetében élt és alkotott, Ortutay Gyula indulatos lektori-cenzori jelentését nem akceptálta. Szociográfiánk hűen közvetítette a kutatók véleményét. Az MTA korifeusainak és a pártállami tudománypolitika irányítóinak megtorlása lett a tiszteletdíjunk. A »Kutatómunkások« című könyvünk megjelenését a pártállam betiltotta ... Ő a Matematikai Kutatóintézetből az MTA könyvtár szerzeményezési osztályára került. Én a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának lettem a kulturális tanácsnoka. Átmenetileg visszatértem eredeti szakmámhoz és a magyar agrártársadalomhoz.[3]

Díjai

Főbb művei

  • Kalandozás a tudományok történetében. Művelődéstörténeti tanulmányok (1969)
  • Németh László alkotásai és vallomásai tükrében (1970)
  • Befejezetlen jelen. Tudománytörténeti tanulmányok (1971)
  • A matematikai absztrakció történetéből (Bukarest, 1972)
  • Így élt Newton (1977)
  • Európa születése. Európa a IV-XIII. században (Varga Domokossal, 1977)(2. kiad. 1980)
  • Isaac Newton (Bratislava, 1981)
  • Vígh Tamás (1983)
  • A véges végtelen [Hangfelvétel] : technika- és tudománytörténeti sorozat (Kópiatár : Diákkönyvtár hangszalagon)(1984)
  • A világ kereke. Az ember útja az őskortól az újkorig (Varga Domokossal, 1985)
  • Tudás és tudomány (1994)
  • "A Tudománynak háza vagyon" : reáliák a régi Akadémia terveiben és működésében (1996) -- http://mek.oszk.hu/05400/05455/pdf/[halott link]
  • A véges végtelen (Herczeg Jánossal, 1996)
  • A sorskérdések árnyékában – Kalandozások Németh László világában (1997)
  • Így él Galilei (Typotex, 1997) -- http://mek.oszk.hu/05000/05031/index.phtml
  • A közértelmesség kapillárisai (2001)
  • Fülep Lajos levelezése (2009)
  • Magyarországi és erdélyi pestisjárványok a XVIII. században. Járványtörténeti bibliográfiai függelékkel (2009)
  • Németh László: Négy könyv; vál., szerk. Németh Judit, sajtó alá rend. Vekerdi László; Németh Judit, Bp., 2009
  • Az újkori matematika és fizika megszületése (2010) -- https://web.archive.org/web/20140514091326/http://vekerdi.tudomanytortenet.hu/
  • Herczeg János (szerk.): Csillagórák Vekerdi Lászlóval (2011)
  • Magyar világ – tudós világ. Tudománytörténészek és művelődéstörténészek gyűrűjében (2011)
  • A magyar művelődéstörténet országútján (szerk.: Gazda István) -- http://real.mtak.hu/36815/
  • Vekerdi László matematikatörténeti írásaiból (szerk.: Szabó Péter Gábor) -- http://real.mtak.hu/21008/

Jegyzetek

  1. http://www.nemzetipanteon.hu/temetoi.html, 2019. augusztus 24.
  2. Magyar Elektronikus Könyvtár
  3. Bakos István: Hazánk, Európa. Esszé, memoár. Hitel, 2015. febr. (XXVIII/2.). 185–198. o.; idézetek a 187. o.-ból.

Források

  • Gyuris György: Vekerdi László. Válogatott életmű-bibliográfia; Somogyi Könyvtár–József Attila Megyei Könyvtár, Szeged–Tatabánya, 1999
  • Egy szabad ember. Írások Vekerdi Lászlóról (Tiszatáj könyvek, 2004)
  • Staar Gyula: Múló szerelem volt a matematika? Beszélgetés Vekerdi Lászlóval (2007 őszén) 1–2. (Forrás, 2008. 3. sz. 81–91, 4. sz. 109–121.)
  • Herczeg János: Csillagórák Vekerdi Lászlóval. Typotex Kiadó, 2011 ISBN 978-963-2794-28-0
  • Erdők, könyvek, tudományok. Emléktöredékek Vekerdi Lászlóról Archiválva 2020. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben – Forrás, 2019. 12. sz. https://web.archive.org/web/20200219085653/http://www.forrasfolyoirat.hu/1912/staar.pdf

Külső hivatkozások

Read other articles:

Final Piala Raja Spanyol 1998TurnamenPiala Raja Spanyol 1997–1998 Barcelona Mallorca 1 1 setelah perpanjangan waktuBarcelona menang 5–4 pada adu penaltiTanggal29 April 1998StadionStadion Mestalla, ValenciaWasitArturo Daudén IbáñezPenonton54.000← 1997 1999 → Final Piala Raja Spanyol 1998 adalah pertandingan final ke-94 dari turnamen sepak bola Piala Raja Spanyol untuk menentukan juara musim 1997–1998. Pertandingan ini diikuti oleh Barcelona dan Mallorca dan diselenggarakan...

 

Ancient Egyptian goddess of nourishment and the harvestRenenutetRenenutet sitting on a throne holding a papyrus staffMajor cult centerTerenuthis NarmuthisConsortGeb, Sobek, Shai (some accounts)OffspringNehebkau, NepriPart of a series onAncient Egyptian religion Beliefs Afterlife Cosmology Duat Ma'at Mythology Numerology Philosophy Soul Practices Funerals Offerings: Offering formula Temples Priestess of Hathor Pyramids Deities (list)Ogdoad Amun Amunet Hauhet Heh Kauket Kek Naunet Nu Ennead Atu...

 

His EminencePatrick D'RozarioCSCCardinal, Archbishop emeritus of DhakaChurchRoman Catholic ChurchArchdioceseDhakaInstalled22 October 2011Term ended30 September 2020PredecessorPaulinus CostaSuccessorBejoy Nicephorus D'CruzeOther post(s)Cardinal-Priest of Nostra Signora del Santissimo Sacramento e Santi Martiri Canadesi (2016–)OrdersOrdination8 October 1972Consecration12 September 1990by Theotonius GomesCreated cardinal19 November 2016by Pope FrancisRankCardinal-PriestPersonal detailsBo...

1928 novel by D. H. Lawrence This article is about the novel. For other uses, see Lady Chatterley's Lover (disambiguation). Lady Chatterley's Lover 1932 UK authorised editionAuthorD. H. LawrenceCountryItaly (1st publication)LanguageEnglishGenreRomanceEroticPublisherTipografia Giuntina, Florence, Italy[1]Publication date 1928 (private) 1932 (authorised) Complete and unexpurgated edition: 1959 (US) 1960 (UK) Preceded byJohn Thomas and Lady Jane (1927)  Lady Chatterley's Lover ...

 

Penyuntingan Artikel oleh pengguna baru atau anonim untuk saat ini tidak diizinkan.Lihat kebijakan pelindungan dan log pelindungan untuk informasi selengkapnya. Jika Anda tidak dapat menyunting Artikel ini dan Anda ingin melakukannya, Anda dapat memohon permintaan penyuntingan, diskusikan perubahan yang ingin dilakukan di halaman pembicaraan, memohon untuk melepaskan pelindungan, masuk, atau buatlah sebuah akun. Fidel CastroCastro c. 1959 Presiden KubaMasa jabatan2 Desember 1976 �...

 

Religious movement Part of a series on theAnglican realignment Churches Church of Confessing Anglicans Aotearoa/New Zealand Diocese of the Southern Cross Anglican Church in Brazil Church of Nigeria Anglican Church in North America Anglican Church of Rwanda Anglican Church of South America Episcopal Church of South Sudan Anglican Diocese of Sydney Church of Uganda Anglican Church of Kenya Anglican Church of Chile Church of the Province of Myanmar Province of the Anglican Church of the Congo As...

2006 Russian crewed spaceflight to the ISSSoyuz TMA-9OperatorRoskosmosCOSPAR ID2006-040A SATCAT no.29400Mission duration215 days, 8 hours, 22 minutes Spacecraft propertiesSpacecraft typeSoyuz-TMA 11F732ManufacturerRKK EnergiaLaunch mass7,270 kilograms (16,030 lb) CrewCrew size3MembersMikhail TyurinMichael López-AlegríaLaunchingAnousheh AnsariLandingCharles SimonyiCallsignVostok Start of missionLaunch date18 September 2006, 04:08 (2006-09-18UTC04:08Z) UTCRocketS...

 

Chemical structures of erinacines A-I Erinacines are natural substances isolated from Hericium erinaceus. They belong to the group of cyathin diterpenoids (erinacines A-K, P, and Q) and are subjects of pharmacological research. Erinacine A Erinacine A, isolated from the cultured mycelia of Hericium erinaceus, the main representative of this compounds group, has an enhancing effect on nerve growth factor synthesis in vitro.[1] It also increases catecholamine in the central nervous syst...

 

Ethnic group in Ukraine Hungarian in UkraineTotal population156,600Regions with significant populationsZakarpattia OblastLanguagesPredominantly Hungarian (95.4%),[1] Ukrainian, otherReligionmajority Calvinism, minority other branches of ChristianityRelated ethnic groupsUkrainians in Hungary and Hungarian diaspora Ethnic map of Zakarpattia Oblast in 2001.   Ukrainians (incl. Rusyns)   Hungarians   Romanians   mixed Ukrainians (incl. Rusyns) and R...

La Ligue internationale pour l'Éducation Nouvelle (LIEN) fut créée en 1921 lors du premier congrès de l'éducation nouvelle à Calais. Au cours des années qui suivent et jusqu'à la Seconde Guerre mondiale, ses congrès rassembleront les militants de l'éducation nouvelle, permettant des échanges sur les pratiques et les travaux de recherche de chacun. Parmi les cofondateurs figurent John Dewey, Ovide Decroly, Jean Piaget, Maria Montessori, Beatrice Ensor, Adolphe Ferrière et Elisabeth...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Mei 2016. SCI (Slavia Canal Internasional)Diluncurkan14 Desember 1994PemilikIvanenko V. V.SloganUntuk Slavia tentang Slavia dan dunia tentang orang Slav!Kantor pusat KievSitus webslav.tv SCI atau Slavia Canal Internasional didirikan di Ukraina tahun 1994. Pranala lu...

 

Specialty and plus size clothing company Charming Shoppes, Inc.IndustryRetailFounded1940; 84 years ago (1940)Defunct2012; 12 years ago (2012)FateMerger with Ascena Retail GroupHeadquartersBensalem, Pennsylvania, U.S.Key peopleJim P. Fogarty - President and Chief Executive OfficerProductsWoman's clothingRevenue$811 Million USD (2008)Number of employees10,300 (2008)ParentAscena Retail Group(2012–present)SubsidiariesLane BryantPetite SophisticateCatherinesWe...

عملية التقاط النيوترون السريعة (بالإنجليزية: rapid neutron-capture process) أو العملية آر، هي مجموعة من التفاعلات النووية في الفيزياء الفلكية النووية ومسئولة عن التخليق النووي لنصف أنوية ذرات المعادن الأثقل من الحديد تقريبًا. ينتج النصف الآخر العمليتان بي (عملية البروتون) وإس (عملية ا�...

 

Train system using magnetic levitation This article is about transportation. For the phenomenon, see Magnetic levitation. For other uses, see Maglev (disambiguation). The neutrality of this article is disputed. Relevant discussion may be found on the talk page. Please do not remove this message until conditions to do so are met. (May 2023) (Learn how and when to remove this message) Transrapid 09 at the Emsland test facility in Lower Saxony, Germany A full trip on the Shanghai Transrapid magl...

 

Cet article est une ébauche concernant Berlin. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Arrondissement de Friedrichshain-Kreuzberg Héraldique Localisation Administration Pays Allemagne Land Berlin Maire d'arrondissement(Bezirksbürgermeister) Monika Herrmann Partis au pouvoir Les Verts Démographie Population 289 014 hab. (31/12/2021) Densité 14 336 hab./km2 Géographie Superficie 2...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) The topic of this article may not meet Wikipedia's general notability guideline. Please help to demonstrate the notability of the topic by citing reliable secondary sources that are independent of the topic and provide significant coverage of it beyond a mere trivial mention. If notability cannot be shown, the article is likely to be merged,...

 

В Википедии есть статьи о других людях с фамилией Харт. Стивен Харт Общая информация Полное имя Стивен Саймон Харт Родился 15 марта 1960(1960-03-15) (64 года)Сан-Фернандо, Тринидад и Тобаго Гражданство Тринидад и Тобаго Рост 185 см Позиция полузащитник Клубная карьера[* 1] ? Тех...

 

谌贻琴2023年摄于马尔代夫 中华人民共和国国务委员现任就任日期2023年3月12日与王小洪、吴政隆同时在任 总理李强 中华全国妇女联合会主席现任就任日期2023年10月25日 副职黄晓薇等前任沈跃跃 中国共产党贵州省委员会书记任期2020年11月20日—2022年12月9日 副职李炳军(副书记兼省长)总书记习近平前任孙志刚继任徐麟 贵州省人民政府省长任期2017年9月6日—2020年11月24日 书记...

Questa voce sull'argomento stagioni delle società calcistiche italiane è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Voce principale: S.E.F. Torres 1903. S.E.F. TorresStagione 1968-1969Sport calcio Squadra Torres Allenatore Antonio Colomban Presidente Nino Costa Serie C6º posto nel girone B. Maggiori presenzeCampionato: Petraz (38) Miglior marcatoreCampionato: Corucci (17) 1967-1968 1969-1970 ...

 

Ordained ministers of the Catholic Church Latin Church Catholic bishop Gerhard Ludwig Müller wearing the pontifical vestments and carrying a crosier Part of a series on theHierarchy of theCatholic ChurchSaint Peter Ecclesiastical titles (order of precedence) Pope Pope Emeritus Cardinal Cardinal Vicar Crown Prince Protector Moderator of the curia Chaplain of His Holiness Papal legate Papal majordomo Apostolic nuncio Apostolic delegate Apostolic Syndic Apostolic visitor Vicar apostolic Apostol...