A székelyudvarhelyi művelődési élet közismert alakja volt a lokálpatriotizmusáról híres író. Alkotásai a valóság komikumából, groteszk helyzeteiből és ellentmondásaiból táplálkoznak. Novelláiban, karcolataiban a kisvárosi élet, a kispolgár és a kisember humoros, szatirikus ábrázolója. A kisvárosi élet minden területén úgy szolgálta népét, hogy sohasem akart első lenni, csak önmaga. Volt ünnepelt színműíró, megalázott munkanélküli, díjnyertes novellaíró, bohém fiatal, magányos életművész és a műkedvelő színjátszók mindenkori mestere.
Életpályája
Tomcsa Sándor 1897. augusztus 27-én született Székelyudvarhely Szombatfalva nevű utcájának már a 20. század elején lebontott házában. A kétgyermekes magyar család első gyermeke korán megismerte a nélkülözést. Apja, Tomcsa Sándor Szabolcs-Szatmár megyéből származott, géberjéni parasztcsalád gyermeke 1891-ben került Székelyudvarhelyre pénzügyőri biztosnak. Finkér Gizellával kötött házasságából két gyermek született: Sándor és Klementin.
Tomcsa Sándor alig négyévesen veszítette el édesapját, a huszonkilenc éves pénzügyőrt a szolgálati úton szerzett tüdőgyulladás vitte el. Özvegy édesanyja varrásból tartotta fenn családját.
Az első és második osztályt a székelyudvarhelyi Zárda Iskolájában végezte, a harmadik és negyedik osztályt a Ferenc-rendi Szerzetesek Iskolájában. 1907-től a Római Katolikus Főgimnáziumban tanult 1915-ig. Anyagi gondok miatt nem lehetett a Pesti Képzőművészeti Főiskola tanulója, csak napidíjas a pénzügynél.
1916 augusztusában a 82-es gyalogezreddel egyenesen a harctérre került. A világháború utolsó heteit kórházban töltötte: láblövést és hóvakságot kapott. Ez utóbbi miatt hordott ötdioptriás szemüveget élete végéig.
1918-ban tért haza, de most is le kellett mondania a képzőművészeti főiskoláról a trianoni döntés miatt.
1919-ben mezőgazdasági munkát vállalt. Részt vett a trianoni döntés elleni tüntetésen, ezért hét hónapi börtönbüntetést kellett elszenvednie Nagyszebenben. Kiszabadulása után, 1920-1921 között egyik nagybátyja szamosújvári kerámiagyárában dolgozott. A gyár csődbe ment, így hazakerült Székelyudvarhelyre.
Kolozsvárra ment felvételizni a Képzőművészeti Főiskolára, de álma megvalósulatlan maradt, így csak rajzoló lesz a Hirnök című katolikus lapnál 1923-ig.
Művészi pályája
„
...Nála a humor voltaképpen fegyver az embertelenség, az emberi gyöngeségek, hibák, tévedések, bűnök ellen.[1]
”
– Hermann Gusztáv művelődéstörténész
1923 márciusában hazament Székelyudvarhelyre, mert úgy érezte, a kisvárosi légkör megfelel számára, és rajzaiból fog megélni. A pénzügynél tudott elhelyezkedni 1929-ig és párhuzamosan végezte sokoldalú tevékenységét.
1923. április 22-29. között első karikatúra-kiállítását tekinthették meg a Református Kollégium tornacsarnokában. A közös kiállítást egyéni követi 1925 áprilisában, amelyről elismerően ír Tompa László.
Első írásait a Tompa László szerkesztésében megjelenő Székely Közélet közli.
1926. január 3-án T-or aláírással a B.Ú.É.K. címűt írását közölte a lap. Ez az írás magában hordozza az újságíró Tomcsa csíráit: a kalandvágyó romantikába vegyülő keserű szatírát. Ez év áprilisában az A stafirung című egyfelvonásos színművét is közölte a lapban, szeptemberben pedig rajzkiállítást hirdet.
A december 18-i szám már egy újabb művészi tevékenységre hívta fel a figyelmet: Amíg a szerző eljut odáig című egyfelvonásos színművét adták elő Az előadás megismétlődött 1937. január 16-án, amelyen Ferenczy Böske dalokat énekelt. Ekkor kezdődött az a beteljesületlen szerelem, amely a síron túl is tartott, egészen Ferenczy Erzsébet haláláig, 1988-ig. Hiába hírneves karikaturista az akkor harmincéves Tomcsa Sándor, nem elég vagyonos ahhoz, hogy feleségül vehesse a nála nyolc évvel fiatalabb hajadont.
1929. június 23-ra hirdetett újabb karikatúra-kiállítást a helyi lap, erről a 110 képet bemutató kiállításról maga Tomcsa számol be. Kacsó Sándor visszaemlékezése szerint ez a kiállítás avatta Tomcsát a Brassói Lapok munkatársává. 1940-ig munkatársa maradt a lapnak, egészen megszűnéséig, de nem költözött Brassóba. Ekkor vált mindennapivá a preferánsz-parti Tomcsa életében. Ezután ritkultak a karikatúrák, a kiállításos rajzestek, de születtek az egyfelvonásosak és azok a kabaré-számok, amelyeket a műkedvelők játszottak a kultúrházban, és a cikkek, tárcák, novellák a mindent elnyelő napilap számára. És titokban rengeteget olvasott.
1934-ben regénnyel lepte meg olvasóit, címe Szvoboda Augusztin rémtette. A regény a családi meleg utáni vágyát fejezi ki, ám a felelősségvállalás számvetésekor a gazdasági helyzet játssza a szerepet. A szereplő, Kassay elmélkedéséből azt olvassuk ki, hogy Tomcsa életéből kiestek a kamaszkori évek: a háború borzalmai elsöpörték. A regény a Brassói Lapok és a Népújság 12. Mellékletében jelent meg az Ajándék regénytár sorozatban. De csak ezt a kiadást érte meg, mert az Erdélyi Helikon hasábjain megjelent Kovács György-recenzió elmarasztalta.
Csak 1938-ban, a kolozsvári Thália Színház drámapályázatán díjazott háromfelvonásos Műtét című színműve irányítja Tomcsára a figyelmet. A darab ősbemutatója 1939. április 28-án volt Kolozsváron. A színmű főszereplője, dr. Ember László álomvilágban találja meg elveszett életét, de ebben benne bujkál a magyar árvaság, a Trianon okozta seb, a tehetetlenséggel párosult kiútkeresés is. A temesvári színtársulat és a marosvásárhelyi is más-más címen tűzte repertoárjára: az előbbi Ahonnan elindultam, az utóbbi pedig Nagy dolgok kicsiben címen. A lapok átütő sikerről értesítik az olvasókat.
Székelyudvarhelyen tovább folytak a Tomcsa-estek, vidám estek vagy konferáló-estek, amelyek városa irodalmi életének külön színfoltjai, az író maga adta elő műveit, sőt rögtönzött karikatúrákkal illusztrálta is. Lírikus hangvételű novellái is születnek, hogy felhívja a figyelmet a háború borzalmaira.
Az 1940-es bécsi döntés után megszűnt a Brassói Lapok, Tomcsa munkanélkülivé vált. Benyújtotta kérelmét a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium illetékeseihez, korábbi pénzügyi tevékenységére hivatkozva. Megkapta az állást, 1943-ban I. osztályú adótiszt lett. 1944-ben a haza újra a frontra szólítja, ezúttal az Úz völgyébe. Itt vészelte át a második világháború borzalmait.
A háború után Tomcsa elvesztette bérlakását, munkanélkülivé vált, csak alkalmi közlések honoráriumából élt. Születtek az egyfelvonásosak, jelenetek a Tomcsa-estekre.
1945-ben a Népvédelem kultúrfelelőse lett Székelyudvarhelyen és 1946-ban tagja lett a Romániai Magyar Írók Szövetségének. A tagsággal jogot szerzett a könyvkiadáshoz.
Írásait 1946-tól közli az Utunk, 1947-től pedig a Romániai Magyar Szó.
1949 áprilisában a bukaresti kiadó nyomdájában elkészül a Jubélium című háromfelvonásos színműve, ami 1948-ban már díjat nyert Magyarországon.
1950-ben kinyomtatták A patkány című egyfelvonásosát, amit románra is lefordítottak. Háromfelvonásos színművei nem nyertek elismerést, így kéziratban maradtak. Legnagyobb hibájuk a szocialista művészet szimplista felfogása: a bohózati elemeket erőszakoltan alkalmazza.
1956-ban kerül ki a nyomdából a Vese velővel című novelláskötete.
1957-ben megjelenik Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színműve, amelyet a kolozsvári Állami Magyar Színház be is mutatott.
A gól című novellájával megnyerte az Igaz Szó pályázatát.
1959-ben megjelent a Tinta és tus című kötete, amely szatirikus novellákat és karcolatokat tartalmaz. Ebben az évben tüntették ki a Nagy Nemzetgyűlés Munkaérdemrendje fokozattal.
Utolsó évei
1960-tól bibliográfiai adatokat kérnek tőle a Budapesten készülő Magyar irodalmi lexikon számára, bemutatják Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színművét Kolozsváron.
1961-ben közli az Igaz SzóSzületésnapra című háromfelvonásos színművét, az Előre Naptár is közöl írást tőle, de a Vörös Zászló1962-i ünnepi számáról elkésett.
Továbbra is szervez Tomcsa esteket, az utolsó Tomcsa-esten egy sajátos technikát alkalmazott: az elsötétült színen csak a szerző hangja töri meg a csendet: „Kedves Közönség! Én most eltűnök, de ne tessék búsulni, majd újra felbukkanok!”
Egészségi állapota megromlott, a székelyudvarhelyi kórházban gyógyították gyomorfekélyét. 1963 elején jelentkezett a kórház belgyógyászati osztályán, ahol műtéttel eltávolítottak egy nyaktájéki áttétes mirigyet. Tüdőrák vitte el 1963. január 18-án.
Művei utóélete
Halála előtt fejezte be az Őszi tárlat című háromfelvonásos színművének borítólap-tervét. Sajnálatos módon, azóta sem nyomtatták ki ezt a vígjátékát.
Tomcsa Sándor prózai életművét két kötetben adta ki a Bukaresti Irodalmi Kiadó 1965-ben, Őszi tárlat kisvárosban címmel, Bonyháti Jolán szerkesztésében és jegyzeteivel, Bajor Andor bevezetőjével.
Az első kötetben elbeszélések, karcolatok, lírai hangvételű vallomások, a másodikban pedig riportok, tárcák, pamfletek, jelenetek és a „semmilyen skatulyázást nem tűrő, sajátosan tomcsai írások’’ találhatók.
1973-ban megjelent A fellázadt pofozógép című elbeszélés-kötete, amelyet románra fordított Adrian Hamzea 1976-ban Înghiţitorul de flăcări címen.
1987-ben megjelent az Ezüstlakodalom című kötet, amely háromfelvonásos és egyfelvonásos színműveit tartalmazza, Inczefi Tibor gondozásában a kolozsvári Kriterion Könyvkiadónál.
2000 decemberében megjelent Nagy TerézTomcsa Sándor kismonográfia című kötete Székelyudvarhelyen.
2001-ben Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó jelentette meg az Embergyűjtemény című kötetet, amelyet Nagy Pál irodalomtörténész válogatott, szerkesztett és látott el bevezetővel.
2005-ben elkészült Nagy Teréz gondozásában a Tomcsa-hagyaték leltára a Haáz Rezső Múzeum megbízásából Székelyudvarhelyen.
Emlékezete
A kézirathagyaték 1963 után Ferenczy Erzsébet tulajdonába került, aki emlékszobát nyitott a lakásában - a mai Vár utca 1. szám - majd 1990-ben a Székelyudvarhelyi Múzeum tulajdonába került, a mai Haáz Rezső Múzeum Képtárában levő Tomcsa-emlékszobába.
1997. december 21-én leleplezték szülővárosában a Székely József által készített bronzszobrát a kultúrház melletti sétatér bejáratánál és egy utcát neveztek el róla születésének századik évfordulóján.
A Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár kölcsönzőjében is látható egy 110x80 cm-es olaj portréja,
ismeretlen szerző műve.
Fontosabb megjelent munkái
Kötetek
Szvoboda Augusztin rémtette. Kisregény. Brassó, 1934. Ajándék regénytár sorozat, Lap és Könyvkiadó Rt.
Két egyfelvonásos (Manó, a romlatlan lelkű ifjú, A harmadik), a Brassói Lapok karácsonyi Melléklete, 1934.
Jubélium. Színmű három felvonásban. Állami Kk. Bukarest. 1949. ápr.
A patkány. Színmű. ÁKk. Buk. 1950.
Vese velővel, vidám és szomoró históriák. ÁKk. Buk. 1956.
Az utolsó szalmaszál. Színmű három felvonásban. ÁIKk. Marosvásárhely. 1957.
Tinta és tus, szatirikus novellák és karcolatok. ÁIMK. Mv. 1959.
.svg){kind=small}