Párizsi tanulmányútja után, 1927 őszétől belső munkatársa, 1938-tól 1940-ig, a lap betiltásáig, a Brassói Lapok főszerkesztője volt. 1937 őszén, a fasizmus előretörésével szembeszegülve, Kacsó Sándornak volt bátorsága kimondani: "Mi az erdélyi magyarság és a román nép épitő együttélésének a feltételeit és útját keressük!". Ő hirdette egyik cikkében azt az alapvető elképzelést is, miszerint "Kisebbség ... csak humanista politikát vallhat magáénak." A második bécsi döntés következtében a Romániánál maradt Dél-Erdélybe, Nagyenyedre költözött. A dél-erdélyi magyarság egyik szellemi vezéreként itt szerkesztette az Erdélyi Gazda című újságot 1944-ig. A második világháború végén Zsilvásárhelyre internálták, ahol a Zsilvásárhelyi Déli Hírlap című illegális lágerújság vezércikkírója lett. A táborból csak 1945-ben, a Groza-kormány megalakulása után szabadult a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) követelésére. 1945–1946-ban a Kolozsváron újraindított Falvak Népe főszerkesztőjeként tevékenykedett. Az első demokratikus parlament képviselője, 1947 és 1951 között az MNSZ elnöke volt. 1947 és 1952 között a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó című napilap főszerkesztőjeként működött, majd lemondatása után az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, 1952-től 1968-ban történt nyugalomba vonulásáig az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókjának vezetője volt.
Főbb művei
Utoljára még megkapaszkodunk. Elbeszélések; Lyceum Ny., Cluj-Kolozsvár, 1927
.jpg)
.svg){kind=small}