Tolnai Miklós (Budapest , 1940 . október 15. – Budapest , 2015 . március 16. [ 1] ) magyar színész .
Életpályája
1959–1964 között előadóművészként dolgozott. 1964–1966 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja volt. 1966–1968 között a szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt. 1968–1970 között a Békéscsabai Jókai Színházban lépett fel. 1970–1976 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt. 1976-tól öt éven át a 25. Színházban játszott. 1981–1983 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1983–1989 között a József Attila Színház színésze lett. 1989-től a Nemzeti Színház tagja volt. 2000-től a Pesti Magyar Színház színésze volt.
Szinkronhangként
Kellemes hangú, sokat foglalkoztatott szinkronszínészként is ismerhette a közönség. Gyakran kölcsönözte például Denholm Elliott , William Holden és Sean Connery magyar hangját. Egyszerre bársonyos és tekintélyt parancsoló orgánuma, határozott karaktere sokszor predesztinálta negatív figurákra: emlékezetes alakítást nyújtott az Éjszakai rohanás gonosz Jimmy Serranójának (Dennis Farina ) hangjaként, a Szökevényvonat szadista börtönigazgatójának bőrében, vagy a legendás olasz bűnügyi sorozat, A polip egyszerre behízelgő és sátáni Terrasini ügyvédjeként. Hosszú pályája során olyan színészeket szinkronizált, mint John Wayne , Rod Steiger , Lino Ventura , James Stewart , vagy – A híd túl messze van című klasszikusban – Alec Guinness . Sokan emlékezhetnek rá a Knight Rider című sorozat Devonjának magyar hangjaként is.
Színházi szerepei
A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 110 .[ 2]
Bíró Lajos : Sárga liliom....Zechmeister Mátyás
Kamondy László : Szöktetés albérletbe, avagy Szemérmes ateisták....Angyal
Kálmán Imre : Cirkuszhercegnő....Borovics
William Shakespeare : III. Richárd....Rivers gróf; Clarence hercege
Ábrahám Pál : Viktória....Angol hadnagy
Bágyoni Attila : ...hogy látva lássanak....Dénes
Barillet–Grédy: A kaktusz virága....Igor
Ödön von Horváth : Mesél a bécsi erdő....Pemsi Richárd
Visnyevszkij : Optimista tragédia ....Magas tengerész
Paso: Ön is lehet gyilkos....Fernandez
André: Lulu....Legrand
Gyárfás Miklós : Lángeszű szerelmesek....Olti László
Raffai Sarolta : Egyszál magam....Balogh Sándor
Vörösmarty Mihály : Csongor és Tünde....Tudós
Shakespeare: Macbeth....Malcolm
Henrik Ibsen : Hedda Gabler....Eilert Lövborg
Sándor Kálmán : A harag napja....Bognár Béla
Jékely Zoltán : Fejedelmi vendég....Inas
Raffai Sarolta : Diplomások....Kálmán
Móricz Zsigmond : Nem élhetek muzsikaszó nélkül....Viktor
George Bernard Shaw : Szent Johanna....Károly
Görgey Gábor –Vörösmarty Mihály : Handabasa, avagy a fátyol titkai....Hangai Sándor
Fry: Nem ritka a főnix....Tegeus
Darvas József : Szakadék....Tanító
Giraudoux : Párizs bolondja....Báró
Abay Pál : Ne szóljatok bele!....Simai Géza professzor
Dario Niccodemi : Tacskó....Giulio
Fényes Szabolcs : Maya....Dixi
Ábrahám Pál : Hawaii rózsája....Kormányzó
Révész Gy. István : Például Caius....Szilvási-Silvanus
Lunacsarszkij : A felszabadított Don Quijote....Herceg
Shakespeare: A makrancos hölgy....Hortensio
Friedrich Dürrenmatt : Angyal szállt le Babilonba....Nebukadnecár
Darvas József: Hunyadi....Vitéz János
Shakespeare: Troilus és Cressida....Hector
Hristić: Savonarola és barátai....Savonarola
Kleist : Heilbronni Katica avagy a Tűzpróba....
Presser Gábor : Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról....Nyilas madár-Pokol angyala
Tirso de Molina: A zöldnadrágos lovag....Don Antonio
Szuhovo-Kobilin : Raszpljujev nagy napja....Ivan Antonovics Raszpljujev
François Villon : Egy csavargó Párizsból....
Molière : Zsugori uram telhetetlen, fösvény ember....Baliskó elvtárs
Bartsch: A has....Brigádvezető
Shakespeare: Lear király....Lear
Bertolt Brecht : Mahagonny város tündöklése és bukása....
Lászlóffy Csaba : Nappali virrasztás....Első bujdosó
Kopit: Indiánok....Buffalo Bill
Páskándi Géza : Távollevők....Kapitány
Hernádi Gyula : Bajcsy-Zsilinszky Endre ....Bajcsy-Zsilinszky Endre
Bartsch: A kötél....Ervin
Csingiz Ajtmatov : A kisfiúnak két meséje volt, az egyik csak az övé, a másik pedig, amit a nagyapjától hallott; aztán nem maradt egy meséje sem...
Pilinszky János : Síremlék....Férj
Fejes Endre : Cserepes Margit házassága....Vitok Pál
Brecht: Egy fő az egy fő....Uria Shelley
Christopher Marlowe : Doktor Faustus....Cornélius
Alegría: Kötélen a Niagara fölött....Blondin
Horace McCoy : A lovakat lelövik, ugye?....Rollo Peters
Páskándi Géza: Kálmán király....Lőrinc érsek
Gogol : A revizor....Polgármester
Anouilh : Becket, vagy Isten becsülete....Becket Tamás
Friedrich Schiller : Tell Vilmos....Ruodi
Sarkadi Imre : Elveszett paradicsom....Zoltán
Paul Burkhard : Tűzijáték....Obolszki cirkuszigazgató
Zám Tibor : Pokoljárás....Jákó
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon, avagy Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten....Jób
Zuckmayer: A Köpenicki kapitány....
Labiche–Martin: Perrichon úr utazása....Majorin
Makszim Gorkij : Az öreg....Masztakov Ivan Vasziljevics
Hamilton: Gázláng....Mr. Manningham
Hubay Miklós : Különös nyáréjszaka....A császár
Friedrech Schiller: Stuart Mária....Amias Paulet lovag
Czakó Gábor : Disznójáték....Yorkshire úr
Módos Péter : ... és itt a Földön is....Viske
Bródy Sándor : A tanítónő....Ifj. Nagy István
Popplewell: A hölgy fecseg és nyomoz....Henri Grandin; Rocher
Galambos Lajos : Szerelmes égitestek....Lelesz Géza
Brecht: Koldusopera....Tigris Brown
Gorin : Felejtsétek el Herosztratoszt!....Porkoláb
Gáspár Margit : A császár messze van....Petray
Ayckbourn: Lépcsőnjáró szellemek....Mr. Bainbridge
Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Leonato
Reza: Fények és árnyak....Pierre
Ránki György : Egy szerelem három éjszakája....Boldizsár
Szophoklész : Oidipusz király....Hírnök
Mikszáth Kálmán : A Noszty fiú esete Tóth Marival....Pázmán doktor
Schiller: Don Carlos....Feria herceg
Czakó Gábor : Fehér ló avagy Duna-party kocsmológia....
Madách Imre : Az ember tragédiája....Negyedik udvaronc
Lengyel-Meehan-Graham: Lenni vagy nem lenni....Siletzky professzor
Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Baltazár kereskedő
Szörényi Levente : A kiátkozott....Gut-Keled Joakim
Jókai Mór : A kőszívű ember fiai....Adjutáns
Szabó Magda : Régimódi történet....Alföldy úr
Brecht: Dobszó az éjszakában....Karl Balicke
Szörényi Levente : István, a király....Térítő
Sardou–Moreau: Szókimondó asszonyság....
Dario Fo : Dög bújjék...! (A csöcsös ördög)....Bíró
Ben Turán Róbert : Melina (avagy a torzó)....Alekosz Graziadisz
Márai Sándor : Kassai polgárok....Jakab polgár
Arisztophanész : Madarak....Prometheus
Filmjei
Szinkronszerepei
Jegyzetek
Források