Perényi Imre halála után, fia, Perényi Péter lett a siklósi vár ura. Ezekben az években érkezett haza WittenbergbőlSiklósi Mihály tanító, aki magával hozta a lutheri tanokat.[5] Siklósi Mihály ismertette meg Sztárai Mihállyal és Perényi Péterrel az új eszméket. Ekkoriban élhetett a források szerint Sztárai Mihály Siklóson, ahol rektorként ill. udvari papként tevékenykedett.[4][6]
1528-ban otthagyva a rendet,[2] a reformáció tanait kezdte terjeszteni, előbb Sárospatakon, azután máshol is.
1544 tavaszától Laskón működött, és hét év alatt folytonos küzdelemmel, sőt élete gyakori veszélyeztetésével Baranyában és Szlavóniában 120 protestáns egyházat alapított.[7] Sztárai így ír erről 1551. július 20-án kelt levelében, amelyet Tuknai Miklósnak küldött:[8] „a kereszt igéjét hirdetni kezdtem, és már innen és túl a Dunán és Dráván, a többi testvérekkel s a Szentlélek segítségével 120 egyházat építettem”.[4]
Valószínűleg 1551-ben ellátogatott a Tiszántúlra, Debrecenben és Gyulán időzhetett huzamosabban. Az általa alapított egyházak számára 1553-ban a szuperintendensi hivatalt is szervezett, amit természetesen ő maga foglalt el. Ugyanezen évben tolnai lelkész lett; 1554-ben Szegedi Kis Istvánnak volt kénytelen átengedni a baranyai püspökséget; ő pedig a Tolna megyében és talán a Baranya megye északi részében levő egyházak kormányzását folytatta, míg 1558–ban visszament lelkésznek Laskóra,[9] s újra előbbi kerületének jutott élére.
Pár évvel később visszament Sárospatakra. Perényi Gábor halála után, 1567 őszén, a hitviták miatt kénytelen volt Pápára menekülni.[6] Itt lelkész lett. De 1570-ben már Sopronba hívták lelkésznek,[10] de ő visszautasította a rossz utakra hivatkozva.[6]1574 tavaszán ismét Sopronba hívták evangélikusprédikátornak, de ezt az állást nem nyerte el, mert elkésett.[6] Azonban ebben évben Pápáról mégis távozott egyes források szerint, hogy hová, azt nem tudni. Más források szerint Sztárai 1575 tavaszán hunyt el.[6]
1578-ban Bornemisza Péter evangélikus lelkész élő emberként beszél Sztárai Mihályról: „noha értelmes és tudós ember, és sokat épített Magyarországban, de őtet is megbírja néha az harag, néha az bor is.”[11]
Csak annyi ismert még az életéből, hogy 1579-ban elüldözték hivatalából.[12] Kilépve a szerzetesi rendből, Luther Márton példáját követve ő is megnősült, feleségül vette Bánóczi István özvegyét. E házasságból származhatott az a Sztárai Mihály, akit szintén papi pályára nevelt, és akit később Pápa város egyháza hívott meg prédikátornak.[12]
Az igaz papsagnac tikere. Krakkó, 1550 (Egyetlen példányának 3 levélből álló töredéke Toldy Ferenc könyvtárában egy XVI. századi erdélyi nyomtatvány fedeléből kiáztatva. Második kiadása: Magyar-Óvár, 1559. Egyetlen példány gróf Apponyi Sándor könyvtárában. Ism. Toldy F., Adalékok. Pest, 1870, I. 49. l.) A mű színpadra alkalmazott változatát 1911. október 7-én a kolozsvári Nemzeti Színház mutatta be a magyar drámatörténeti ciklus első előadásaként.
Achab Kyral Hytetlensegeröl es Illies Prophetanak meg feddeseröl valo szep Historia. Debrecen, 1574 (Megjelent a Hoffgreff-énekeskönyvben is. Kolozsvár, 1553-58. Újabb kiadásai. Debrecen, XVI. század és 1619)
Historia Cranmerus Thomas Érseknek az igaz hitben való állhatatosságáról. Debrecen, 1582 (Ezen verses historia 1560-ban volt írva. Egyetlen példánya Nagy István könyvtárában volt.)
História Perényi Ferenc kiszabadulásáról; vál., a szöveggond., tan., jegyz. Téglásy Imre; ford. Borzsák István et al.; Szépirodalmi, Bp., 1985 (Magyar ritkaságok)
E nagyobb műveit kisebb szépirodalmi munkáival együtt Szilády Áron adta ki a Régi Magyar Költők Tára V. kötetében (1886).
Szenczi Molnár Albert feljegyezte róla, hogy postillákat is írt, és a szentségek kiszolgáltatásának formáját szintén összeállította, de arról nem tesz említést, hogy ezek nyomtatásban is megjelentek volna.
Zeneszerzőként számos egyházi éneket komponált. Az általa szerzett zsoltárdallamok egy részét a reformátusok énekes könyvek máig tartalmazzák.
↑Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8, [1]
