Zoványi Jenő, születési és 1887-ig használt nevén Krausz Jenő[1] (Szilágyzovány, 1865. szeptember 11. – Budapest, 1958. június 24.) református lelkész, egyháztörténész, teológus, egyetemi tanár, a történettudomány doktora (1956). A 20. század első felének egyik legnagyobb egyháztörténésze, munkássága körülbelül 70 esztendőt fog át.
Élete
Római katolikus családban született. Elemi iskoláit Szilágycsehben és Nagybocskón, a gimnáziumot 1874 és 1882 között Zilahon végezte. Ezt követően a nagyváradi seminarium növendéke lett, de onnan egy hónap múlva kilépett és 1883-ban áttért a református vallásra. A teológiát Sárospatakon végezte, majd 1888–1889-ben az utrechti, 1889–1890-ben a Kolozsvári református kollégium bölcsészeti fakultásán tanult. 1889-ben Sárospatakon teológiai tanári vizsgálatot tett. Kevéssel előbb káplánkodni kezdett Kolozsvárt, ahol 1891-ben lelkész és a kolozsvári egyházmegye közügyigazgatója lett. 1884 és 1901 között Tiszaföldvárott működött református lelkészként.[2]
1901-től Sárospatakon az egyháztörténelmet tanított. 1908-ban Kálvin Jánosról írt bírálata miatt elmozdították állásától. Néhány évig a fővárosnál volt levéltári tisztviselő, míg ügye véglegesen eldőlt: 1912-ben a konventi bíróság fölmentette a vádak alól, és tanszékére visszahelyezendőnek ítélte. Zoványi 1914-ben újra megkezdte előadásait.[2]
1914-ben aztán a debreceni egyetemre nevezték ki az egyháztörténelem tanárának. 1918–1919-ben tanúsított magatartásáért 1920-ban a református konventi bíróság megfosztotta lelkészi jellegétől, 1922-ben nyugdíjazták. 1927-ben Budapestre költözött; itt érte meg 1945. évi új kinevezését és ekkor koránál fogva újra való nyugalmazását.[1]
A Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak 1899-től 1921-ig választmányi tagja volt, a Sárospataki Irodalmi Kör 1904-ben ügyvivő elnökévé, az akadémiai tanári kar a budapesti második zsinatra póttaggá, a debreceni egyetem 1917-ben teológiai díszdoktorrá választotta. A tudományos minősítő bizottság 1952-ben saját kérése nélkül kandidátusságra érdemesítette, amit azonban nem fogadott el; 1956-ban aztán a történettudományok doktorává minősítette a bizottság. Nem sokkal ezután, 1958-ban hunyt el életének 93. életévében.[1]
Művei
Zoványi irodalmi munkássága egyike a leghosszabbaknak Magyarországon. Irodalmi munkássága már 19 éves korában, 1884-ben, a Sárospataki Lapokban kezdődött,[1] és más egyházi lapok, illetve különböző szakközlönyök is számtalan kisebb-nagyobb cikkét közölték azóta. Első önálló könyvét 22 évesen, 1887-ben jelentette meg (Tanulmányok a magyar protestáns egyház és irodalom történetéből).[2] Utolsó nyomtatott könyve 1943-ban került ki a nyomdából (Akadémikus, céhbeli és dilettáns egyháztörténetírók), ugyanakkor nagy egyháztörténeti lexikonának kéziratán egészen haláláig (1958) dolgozott. Ezzel irodalmi munkássága meghaladja a 70 (!) esztendőt. Hagyatékának egyes részei (többek közt lexikona) halála óta már megjelent, míg egyes darabok máig kéziratban vannak. A protestáns egyházi reformirányzatokról végzett kutatásai úttörők; adatközlései, egyháztörténeti lexikona, összefoglaló művei hiánypótlók.
Folyóiratcikkek
Számos cikke jelent meg különböző folyóiratokban és lapokban, többek közt: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap (1887. Bornemisza Péter vallásfelekezeti álláspontja. 1889. Vázlatok Németalföld theologiai viszonyairól. 1890. Theologiai akadémiánk hiányai s azok orvoslásmódja. Sárospataki Lapok (1887. 48. 49. Melius Péter mint exegeta). Figyelő (1887. Kulcsár Györgyről). Protestáns Szemle (1889. A magyarországi ifjak az Odera melletti frankfurti egyetemen. 1893. Derecskei Ambrus. 1894. Pár szó a debreczeni hitvita ügyében). Történeti Tár (1909. A zempléni református dioecesis zsinatai), továbbá a Magyar Könyvszemlében, Századokban, Irodalmi Közleményekben, Keresztény Magvetőben. Szerkesztette a Sárospataki Ifjúsági Közlönyt (1886-87), a Vallás és Egyházat (1894).[2]
Későbbi jelentősebb tanulmányai folyóiratokban: Sárospatak reformációja és a róla szóló hamis tudomány (Debreceni Protestáns Lap, 1910). A püspöki hivatal a tiszáninneni ref. egyházkerületben (Protestáns Szemle, 1911). A protestantismus fogalma és lényege (Theológia Szaklap, 1911). Ágens-választás 1762–1763-ban (Protestáns Szemle, 1914). A magyarországi protestantismus történetének jelenlegi állása (Protestáns Szemle. 1914). Szeremlei Gábor és a Helytartótanács (Protestáns Szemle. 1915). Adatok a magyar protestantismus múltjából (Protestáns Szemle. 1915., 1916., 1917). Az evangéliumi protestantismus egysége a reformáció különféle irányaiban (Protestáns Szemle, 1918). Czeglédi Ferenc életrajzi adatairól (Sz. 1918). Hittudomány és tanszabadság (Nyugat, 1918). Protestantismus és humanismus (Független Szemle, 1921). A helvét reformáció két iránya (Független Szemle, 1921). Állam és egyház (Századunk, 1930). A sárospataki iskola a 16. században (Protestáns Tanügyi Szemle, 1930). Ref. iskola Kolozsvárt 1608 előtt és egyik tanáráról valami (Protestáns Tanügyi Szemle 1931.) Szóbeli hitviták Sárospatakon és Kassán (Theológiai Szemle, 1933–34).[1]
A coccejanismus története. Tanulmány a protestáns theologia multjáról. Theologiai magántanári vizsgálatra írta Zoványi Jenő (különnyomat a Protestáns Szemléből). Budapest, 1890[2]
A reformáczió Magyarországon a Mohácsi vészig (Különnyomat a Protestáns Szemléből). Budapest, 1891[2]
A boldogság forrása (egyházi beszéd). Kolozsvár, 1891[2]
Beköszöntő beszéd, melyet a kolozsvári ev. ref. egyház belső-farkas-utcai templomában 1891. szept. 6-án a nevezett egyházközség lelkészével történt beiktatása alkalmával elmondott Zoványi Jenő. Szilágysomlyó, 1892[3]
Magyarországi superintendentiák a 16. században. Hornyánszky V. Cs. és kir. Udvari Könyvnyomdája, Budapest, 1898[2]
A reformáció művelődéstörténeti jelentősége. Debrecen, 1916[1]
A felvilágosodás története. Genius Könyvkiadó Rt., Budapest, 1922 (Szabad Iskola-sorozat 6.)[1]
A reformáció Magyarországon 1565-ig. Genius Könyvkiadó Rt., Budapest, 1922 (reprint kiadás: Állami Könyvterjesztő Vállalat, Budapest, 1986, ISBN 963-292-025-2)[1]
Sámbár Mátyás és Kis Imre hitvitái s az ezekkel egyidejű hitvitázó művek. Budapest, 1925[1]
Zoványi Jenő cikkei a Theológiai lexikon számára a magyarországi protestantizmus köréből. Kézirat gyanánt, A Sylvester nyomda kiadása, Budapest, 1940 (különlenyomat a megjelenés előtt álló Theologiai lexikonból)[1][7]
Akadémikus, céhbeli és dilettáns egyháztörténetírók, k. n., Budapest, 1943[1]
Halála után megjelent művei
Bár Zoványi 1958-ban elhunyt, halálakor több műve sajtókész állapotban volt. A kiadatlan hagyatékot azóta folyamatosan dolgozzák fel. Eddig a következő kéziratai jelentek meg:
A magyarországi protestantizmus története1895-ig, Debrecen, 1990 (a kézirat egy része)
A magyarországi protestantismus története 1895-ig I–II., Attraktor Kft., Máriabesnyő-Gödöllő, 2004. ISBN 963-958-006-6(Historia Incognita – Történettudomány-sorozat 9., a teljes kézirat kiadása) Ebben a műben szerepel egy saját tanulmánya is A protestáns theológiai tudomány a hollandoknál, angoloknál és franciáknál címmel.[1]
Egyéb kéziratai:
Dávid harca Góliáttal (emlékirat). Sárospataki és debreceni küzdelmeim az egyházi hatalmasságokkal[1]
Zoványi Jenő nevéhez fűződik a Warga Lajos-féle nagy egyháztörténelem második, bővített kiadása. (A keresztyén egyház történelme. Irta Warga Lajos. Új kiadás. Átnézte Zoványi Jenő. 1. kötet. A reformáció előtti korszak. (XVI, 566 l.) 1906. 2–3. kötet. A reformáció utáni korszak. (XIV, 864 és VIII, 746 l.) 1908., Református Egyházi Könyvtár-sorozat)[8]
Jegyzetek
↑ abcdefghijklmnopqrstuZoványi, Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, 706–708. o., Zoványi Jenő szócikk [1]
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.
Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 2318. o. ISBN 963-05-6807-1
Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8 (elektronikus elérhetőségArchiválva2018. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben)