Területén keresztülhalad, a központját keletről elkerülve az 5-ös főút, valamint nyugat felől az M5-ös autópálya is, utóbbinak azonban a szatymazi határban nincs csomópontja, csak egy le- és felhajtók nélküli pihenőhelye; a sztrádáról ezért az ide igyekvőknek a balástyai csomópontban kell letérniük. Az 5-ös főúttól a 4525-ös vagy az 5424-es úton érhető el a település; az előbbi köti össze Sándorfalvával és Zsombóval is, míg utóbbi a szegedi határszélen válik el a főúttól és Jánosszállás településrész érintésével érkezik meg a községbe. Érinti még a község területét az 5423-as, az 5425-ös és az utóbbit Jánosszállással összekapcsoló 54 323-as út, déli határszélét pedig az 5428-as út is.
Vasúton a Cegléd–Szeged-vasútvonalon érhető el, melynek három megállási pontja van itt: Budapest felől nézve előbb Vilmaszállás megállóhely, majd a központban Szatymaz vasútállomás, végül a belterülettől délre Jánosszállás megállóhely; állomásán megállnak a gyorsvonatok és a gyors-Intercity vonatok is. A vasútállomás az 5423-as úton érhető el, Vilmaszállás megállóhely az északi határban, az azonos nevű külterületi településrész mellett helyezkedik el – közúti elérését az 5-ös főútból kiágazó 54 322-es számú mellékút teszi lehetővé –, Jánosszállás megállóhely pedig az 5424-es út és az 54 323-as számú mellékút kereszteződésénél található.
Története
Szatymaz és környéke a kora bronzkortól (Kr. e. 2500–1700) kezdve lakott vidék volt, amiről a bronzkori, az avar kori, a honfoglalás idejéből származó, az Árpád-kori és újkori települések nyomairól árulkodó régészeti leletek tanúskodnak.
A falu Szeged több tanyai kapitányságából, a várostól 16 km-re északnyugatra 1950-ben létesített tanyaközség. Neve török, más vélemény szerint kun családnévből származik. 1676-ban említik először írásos emlékekben: egy II. József korabeli térképen a Szeged-Kistelek közti postaállomás (lóváltó hely, ma a Postakocsi csárda működik benne) neveként szerepel.
A 18. század első felében szegedi lakosok foglaltak itt állattenyésztés céljából földeket és építettek szállásokat, amelyek később állandóan lakott tanyákká fejlődtek. Később a homokon szőlőt telepítettek. Elsőként az Ádokhegy, Neszűrjhegy és a Szűcsök hegye nevű szőlőhegyek jöttek létre.
A Budapest–Szeged vasútvonal kiépítése után az 1880-as évektől a szatymazi szőlők a szegedi középosztálybeli családok kedvelt nyaralóhelyeivé váltak, néhányan azóta már nem álló villát is építtettek ide. A mai település magja is ezt követően alakult ki, és épült meg a templom 1902-ben, helyi és Szeged városi közadakozásból.
A Magyarországi Tanácsköztársaság 131 napos rémuralmát, az országosan több mint félezer áldozatot követelő vörösterrort[3] követő fehérterror[4] idején, 1919 augusztusában Prónay Pál és különítménye, 10, nagyrészt zsidó származású kommünárt akasztatott fel a községben, egyiküket pedig Bibó Dénes főhadnagy lőtte agyon.[5]
A tornyos Gál-villa dr. Preszly Loránd csendőrezredes az Ereklyés Országzászló Nagybizottság, bizottsági tagja tulajdona lett. Európa-hírű őszibarack-kultúráját néhány oltványokat honosító, nemesítő kisparaszt és tanyai tanító tevékenysége alapozta meg a 20. század elején. A Fehér-tó környéki szikes legelőkön kiterjedt juhtenyésztés folyt. Ma a mezőgazdaságban dolgozók megélhetését elsősorban a szőlő- és gyümölcstermesztés, őszibarack-, továbbá a fóliás zöldség- és virágtermelés biztosítja. A mintegy 4700 lelkes lakosság fele külterületen él. Ma már jelentős részük Szegeden dolgozik.
A belterület fejlődése főleg az őszibarack- és egyéb gyümölcstermesztésből származó jövedelmeknek köszönhetően az 1960-as évek elején vett nagy lendületet, amikor egész utcasorok alakultak ki, majd az 1980-as évektől Szeged városából történő kiköltözéssel folytatódott, és a rendszerváltást követő megtorpanás után napjainkban is folytatódik. Mára jellemző, hogy a külterület infrastruktúrával ellátott területein nagyobb telkeken is épülnek új családi házak. A település széles utcarendszerű, előkertes, családiházas beépítésű, sok zöld területtel, jól kiépített közműhálózattal.
Nevének eredete és jelentése
Szatymaz község nevére a 18. század második feléből találhatunk megbízható feljegyzéseket. A szó eredetének magyarázatát legrészletesebben Inczefi Géza foglalta össze, a következőképpen: 1670, Szatymaz; 1754, Szattymaz; 1808, Szatymácz, török eredetű. Ezt a levezetést igazolja a Váradi Regestrom adata, mely szerint „nomine Zotmoz [...] Zotmaz. [...] et omnes alii [...]” település régi kun területen található, ezért kun eredetére gondolhatunk. Az írás szerint 1950-ben Szatymaz néven önálló község alakult Fehértó és Őszeszék helyőrségekkel. A 20. század elején kezdtek a terület homokjára szőlőt és gyümölcsöst telepíteni. Egy másik feljegyzés a következőképpen magyarázza a Szatymaz szó eredetét: „Puszta szn.-ből keletkezett magyar névadással; vö. 1220/1550: Zotmaz szn. ( Vár Reg. 159.). Az alapjául szolgáló szn. forrása egy török nyelvi Satmaz szn. ( tkp.’nem adják el’). Etimológiailag összetartozik a m. szatócs eredetijével.”[6]
Bálint Sándor nagymonográfiája nagy vonalakban tartalmazza az ehhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat, ilyen formában: „Szatymaz török, esetleg kun eredetű családnév, amely föltétlenül pásztorkodásra, középkori szálláshelyre utal. Első előfordulása eléggé kései: Baka Albert szegedi polgár és az alsóvárosi ferencrendi gárgyán a Szatymaz és Vargatelek szomszédságában levő rétséget csak akkor vehették birtokukba, amikor a töröknek az előírt illetéket lefizették. Erről a tezkere nevezetű nyugtát is kaptak (1676). [...] Szatymaz község egyébként 1950-ben a Város fehértói és őszeszéki kapitányságainak összevonásából keletkezett. Határa 1960-ban 12 069 hold, lélekszáma 4007. Szegedhez közelebb eső, déli részének BKilsőszatymaz a megkülönböztető népi neve. A Vilmaszállás és Jánosszállás elnevezés nem népi eredetű. A határában levő Szatymazhalom ősidőktől fogva, manapság is temető.”[7]
A településen 2015. február 22-én időközi polgármester-választást kellett tartani,[15] mert az előző év őszén immár harmadik ciklusára újraválasztott településvezető nem sokkal később le is mondott posztjáról.[17]
2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.[18]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89,5%-a magyarnak, 0,2% cigánynak, 0,5% németnek, 0,2% románnak, 0,5% szerbnek mondta magát (10,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 48,4%, református 2,5%, evangélikus 0,5%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 20,7% (25,8% nem nyilatkozott).[19]
2022-ben a lakosság 89,5%-a vallotta magát magyarnak, 0,7% cigánynak, 0,4% románnak, 0,4% németnek, 0,4% szerbnek, 0,1% szlováknak, 0,1% görögnek, 2,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 31,5% volt római katolikus, 2,5% református, 0,7% görög katolikus, 0,6% evangélikus, 0,1% ortodox, 1,2% egyéb keresztény, 1,2% egyéb katolikus, 17,4% felekezeten kívüli (44,7% nem válaszolt).[20]
A falu középpontjától északnyugatra, a Balástya, illetve Forráskút felé vezető úton mintegy másfél kilométerre található a szinte eredeti állapotban megőrződött Enyingi szélmalom[21] Tovább haladva a nyárfás akácos porták közötti mélyfekvésű réteken a Dél-Alföld egyik legsűrűbb szalakóta népességét és a fokozottan védett kuvikot, kis őrgébicset találhatjuk.
Az 1902-ben épült római katolikus templom Szatymaz keleti részén öreg fákkal keretezett ligetben áll. Itt láthatók az első és második világháborús emlékművek és a Fájdalmas Anya, M. Gémes Katalin szobrászművész, a község szülöttének alkotása.
