Szaddám Huszein Abd el-Madzsíd et-Tikríti[1] (arabul صدام حسين عبد المجيد التكريتي; el-Audzsa, 1937. április 28.[2] – Kázimajn, 2006. december 30.) Irak elnöke 1979-től 2003-ig. Rendkívül ellentmondásos megítélésű személy, aki mintegy három évtizeden át uralta az iraki politikát, és személyi kultusz alakult ki körülötte. Sok arab úgy tekint Szaddámra, mint egy határozott vezetőre, aki szembeszállt a nyugati imperializmussal és fellépett Palesztina izraeli megszállása ellen, továbbá a térségben a külföldi beavatkozások ellen. Ezzel szemben sok irakinak, különösen a síitáknak és a kurdoknak negatív képe van róla, mint diktátorról, aki az elnyomásukban a fő szerepet játszotta. A Human Rights Watch becslése szerint Szaddám rezsimje 250-290 ezer iraki meggyilkolásáért vagy eltűnéséért volt felelős.[3]
2006. november 5-én az iraki főtörvényszék elítélte őt az 1982-es dudzsaili mészárlással kapcsolatos, emberiség elleni bűncselekmények miatt és akasztás általi halálra ítélte. 2006. december 30-án kivégezték.
Ideológiailag a baathizmust, az arab nacionalizmus és az arab szocializmus keverékét támogatta; az általa képviselt politikai eszméket pedig összefoglalóan szaddámizmusnak(wd) nevezik.
Élete
Fiatalkora
A fiatal Szaddám
Szaddám Huszein Abd el-Madzsíd et-Tikríti el-Audzsa városában született, 13 kilométerre az irakiTikrit városától. Családja az al-Bu Nászir törzs al-Bejdzsat klánjához tartozott,[4] és pásztorkodással foglalkozott. Anyja, Szubha Tulfáh al-Muszallát, újszülött fiát Szaddámnak nevezte el, amely arabul azt jelenti, „szembeszálló”. Apját, Huszejn Abd al-Madzsídot soha sem ismerte, mivel születése előtt hat hónappal eltűnt. Anyja állítólag nem akarta vállalni, sőt próbálkozott azzal, hogy elvetéljen, de Szaddám végül mégis megszületett.[5] Szubha egy kegyetlen és zsarnoki anya volt, aki a családon belüli vezetői pozícióra pályázot, ezért féltékeny volt a család férfi tagjaira.[5] Szubha másodjára is férjhez ment egy Ibrahim Hasszán nevű férfihoz, akinek már volt egy felesége, ám Szubha aggreszív követelésére elvált tőle.[5] Hasszánt lakóhelyén gyűlölték és hazug embernek tartották. Mostohafiát, Szaddamot is ebben a szellemben nevelte, így lopásra, sőt emberölésre is kényszerítette őt.[5] A szomszédok szerint Hasszán gyakran bántalmazta és szidta is Szaddámot.[5]
Megközelítőleg 10 esztendős volt, amikor Szaddám elhagyta családját, és Bagdadba költözött a nagybátyjához, Hajralláh Tulfáh későbbi bagdadi kormányzóhoz. Tulfáh, Szaddám jövőbeli feleségének apja, buzgó szunnita volt. A későbbi diktátor elmondása szerint számos dolgot tanult tőle, az iraki militáns nacionalistától. Nagybátyja irányítása alatt egy nemzeties bagdadi középfokú iskolában tanult. 1957-ben, 20 éves korában, Szaddám csatlakozott a forradalmi pánarab Baasz Párthoz, amelyet Tulfáh is támogatott.
1958-ban, a pártba való belépése után egy évvel, Kászim tábornok megdöntötte az iraki király uralmát. A Baasz-pártiak ellenezték az új kormányzatot, és 1959-ben Szaddám Huszein részt vett a Kászim elleni merényletkísérletben, amelyet az Egyesült Államok kormánya ösztönzött és támogatott. A sikertelen merényletben Szaddám a lábán megsérült, de CIA és egyiptomi titkos ügynökök segítségével sikerült Szírián keresztül Bejrútba menekülnie. Innen Kairóba költözött. Ez idő alatt ugyanezen szervezetek segítették. Távollétében Irakban halálra ítélték. A Kairói Egyetemen jogot tanult száműzetése alatt.
Házasságai
Szádzsida Tulfáhhal, a nagybátyja lányával 1963-ban házasodott össze. A házasságot már előre eltervezték, amikor Huszein még csupán 5 és Szádzsida 7 éves volt; akárhogy is, esküvőjükig nem is találkoztak. A menyegzőt az egyiptomi száműzetésükben tartották meg. Két fiuk – Udajj és Kuszajj – és három lányuk – Rana, Ragad és Hala – született. (Fiai Irak 2003-as amerikai inváziójakor haltak meg.) Huszein rajta kívül 1986-ban feleségül vette Szamíra as-Sahbandart, miután leendő neje férjét arra kényszerítette, hogy váljon el tőle. Tőle egy fia született, Ali. Ezen kívül állítólag két másik házasságot is kötött, de ez nem bizonyított.
Hatalomra emelkedése
A Kászim – egyébként korántsem egyértelmű – kommunistabarátságától tartó CIA segítségével az 1963-as államcsíny során a Baasz Párttal szoros kapcsolatban álló katonai vezetők megdöntötték Kászim hatalmát, őt magát pedig megölték. Az új elnök a nacionalista Abd asz-Szalám Árif, Kászim korábbi harcostársa lett, de a kormányt a baaszisták kerítették hatalmukba. Árif végül a belső konfliktusoktól meggyengült párt radikális képviselőit november 18-án kiszorította a hatalomból, és 1964 szeptemberében egy hadsereg berkeiben szövődő összeesküvés kapcsán végleg leszámolt a párttal.
Szaddám Huszein időközben visszatért Irakba, és pozíciói jelentősen megerősödtek azután, hogy Ali Szálih asz-Szaadi pártfőtitkár bukása után távoli rokona – a Huszeint felnevelő Tulfáh unokatestvére – és pártfogója, Ahmad Haszan al-Bakr lett az iraki párt vezetője. Száműzetése alatt ráadásul az alapító atya, Misel Aflak is felfigyelt rá, és az ő támogatásával 1964 nyarán, kevesebb mint 30 évesen a párt legfelsőbb testülete, a Regionális Parancsnokság titkára lett. Nagy szerepe volt a párt korábban szétvert milíciája, a Nemzeti Gárda újjászervezésében, továbbá ő hozta létre a Baasz saját titkosszolgálatát, az ún. Különleges Apparátust. 1964 őszén al-Bakr mellett ő is börtönbe került, ahonnan azonban tovább folytatta a szervezkedést. 1966-ban, Abd ar-Rahmán Árif elnöksége idején szabadult, és folytatta a pártmilícia és a tömegbázis szervezését, amit a kormányzat népszerűtlensége és az 1967-es arab-izraeli háborúban elszenvedett vereség is megkönnyített.[6]
Miután 1968 júliusában al-Bakr átvette a hatalmat és egyszerre elfoglalta a köztársasági elnöki és miniszterelnöki pozíciót, 1969 novemberében a Baasz Párt teljes Regionális Parancsnokságával együtt Huszein is belépett a legfőbb törvényhozó és végrehajtó szervként szolgáló Forradalmi Parancsnoki Tanácsba, amelynek (al-Bakr helyetteseként) ő lett az alelnöke. Az új rendszerben Huszein felügyelte az állami biztonsági szerveket is: a belbiztonsági szolgálat élére egy hívét, a szadista kegyetlenségéről ismert Názim Kazzárt nevezte ki.[7]
Leszámolás a politikai ellenzékkel
Szaddám 1974-ben
Az FPT-be kerülve Szaddám Huszein megkezdte fokozatos hatalomátvételét a formálisan al-Bakr irányította Baasz Párt és az iraki állam felett. Az 1970-es évek első felében a hadsereg felől érkező esetleges újabb puccsok kivédése történt meg: Szálih Mahdi Ammás belügyminisztert és Hardán at-Tikríti külügyminisztert már 1970-ben megfosztották tárcáiktól, és előbb reprezentatív alelnöki pozíciót kaptak, majd előbbit diplomáciai pályára süllyesztették, utóbbit pedig emigrációba kényszerítették, ahol később végeztek vele. A hadügyi tárcát al-Bakr egy rokona, Hammád Siháb at-Tikríti vette át, míg a belügyi tárcát Szaadún Gajdán kapta meg – mindketten baaszista katonatisztek voltak, de egyikük sem rendelkezett komolyabb támogatással sem a pártban, sem a seregben. A hetvenes években rajtuk kívül több más vezető beosztású tisztet nyugdíjaztak és bebörtönöztek.[8]
1973 júniusában, nem teljesen tisztázott okokból és módon, a Huszein által állambiztonsági vezetővé kinevezett Názim Kazzár puccsot kísérelt meg, amelynek keretében megölte Hammád Sihábot és megsebesítette Szaadún Gajdánt. Hogy kreatúrájának tette nem rontotta Huszein pozícióit, az nagyrészt annak volt köszönhető, hogy ő maga szervezte meg a gyors és sikeres ellenakciót. Kazzárt elfogták és kivégezték, de így járt a Baasz Párt Katonai Irodáját vezető Muhammad Fádil is. A párton belül népszerű, erősen baloldali irányultságú ideológus Abd al-Hálik asz-Számarráit csak al-Bakr elnöki enyhítése mentette meg a halálbüntetéstől.[9] A puccsot követő hetekben, 1973 nyarán Bagdad diplomáciai és kádernegyedének, az al-Manszúr városrésznek lakóit véres gyilkosságok sorozata ejtette rettegésbe. A fejszés gyilkosok éjszakánként egész családokat vertek agyon otthonukban, brutális kegyetlenséggel. Néhány hét után a hivatalos sajtó (így az angol nyelvű Baghdad Observer is) nagy fényképes hírben számolt be, hogy a banda tagjait elfogták. A beszámolók szerint a tettesek igen alacsony iskolázottságú, primitív személyiségű rablógyilkosok voltak, akiket rövid idő alatt halálra ítéltek és kivégeztek. A jelentések politikai motívumot sohasem említettek, de feltűnő volt, hogy egyetlen külföldi diplomata otthonát sem érte bántódás, kizárólag irakiakat, magas állású állami tisztviselőket, pártfunkcionáriusokat, rendőri és katonai vezetőket irtottak ki családostul, és egyik áldozat sem tartozott a tikríti klánhoz).[10] Kazzár bukását követően a titkosrendőrséget Huszein közeli rokonaira: Szaadún Sákir nevű unokatestvérére és Barzán at-Tikríti nevű féltestvérére bízta.[11] A Tikríti-klán befolyása ezután jelentősen megnőtt a vezetésben.[12]
A pártbéli tisztogatások révén 1977-re az FPT tagsága ismét öt fősre olvadt: al-Bakr és a súlytalan Gajdán mellett Huszein és két feltétlen híve, a belügyi tárcát 1974-től vezető Izzat Ibrahim al-Dúri, valamint a kurdTaha Jászin Ramadán maradt benne. Ezzel egyidejűleg a Baasz Párt Regionális Parancsnokságának nagy többsége (21-ből 14 fő) is mögötte sorakozott fel, így amikor 1977-ben a testület tagságát újfent beemelték az FPT-be, domináns helyzete nem változott. A kormányzatban is Huszein hívei szereztek meg számos fontos pozíciót: a keresztény Tárik Azíz, a Huszein szócsövéül szolgáló pártlap szerkesztője információs miniszter, Szaadán Hamdún pedig külügyminiszter lett. Újabb lépcsőfokot jelentett a hadsereg feletti ellenőrzés megszerzésében, amikor 1977-ben al-Bakr átadta a Kazzár-puccs óta általa irányított védelmi tárcát a vejének, Adnán Hajralláh Tulfáhnak, Huszein sógorának és mostohatestvérének.[13] Huszein egyébként 1976-ra elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy altábornaggyá neveztesse ki magát al-Bakrral – annak ellenére, hogy sosem volt katona.[14]
Szintén 1977-ben ruházták Szaddám Huszeinre a teljes iraki olajügy feletti irányítást, miáltal felmérhetetlen hatalom összpontosult a kezében: az állami bevételek elsöprő többsége ebből a szektorból származott, és ezekből finanszírozták a látványos és eredményes gazdasági, katonai és szociális fejlesztéseket is az 1970-es évek folyamán. Befolyásának növekedését félreérthetetlenül jelzi, hogy a 70-es évek második felében mind intenzívebben jelent meg az ő személye is az állami propagandában a kétségkívül népszerű elnök mellett. Szaddám Huszein pozícióinak megerősödéséhez az is hozzájárult, hogy al-Bakr szívproblémái miatt mind többször volt kénytelen távol maradni a politikától.[15] Szaddám Huszein, a Forradalmi Parancsnoki Tanács alelnöke és a Baasz Párt főtitkár-helyettese már évekkel a tényleges, 1979-es hatalomátvétele előtt az állam és a párt tényleges urává vált.
Szaddám, mint Irak elnöke
A hatalom átvétele
1979. július 19-én a betegeskedő al-Bakr elnök Huszein nyomására lemondott és élete hátralévő három évére házi őrizetbe került. Szaddám Huszein átvette minden pozícióját: ő lett Irak köztársasági elnöke, miniszterelnöke és a hadsereg főparancsnoka, valamint az FPT elnöke és a Baasz Párt főtitkára; egyúttal tábornaggyá léptette elő magát. Bár hatalma biztos alapokon állt, nem habozott leszámolni potenciális belső ellenzékével: július 22-én összehívta a Baasz Párt kongresszusát, amelyről videófelvételt készíttetett. Itt bejelentette, hogy kémeket és összeesküvőket talált a párton belül, majd felolvasta 68 olyan párttag nevét, akikről azt vélte, szembeszállhatnak vele. Ezeket a személyeket kivezették a teremből; a bent maradtaknak pedig Szaddám gratulált „a múlt- és jövőbeli hűségükért”. A 68, a találkozón letartóztatott embert bíróság elé állították; közülük 22-t hazaárulásért kivégeztek. Az ezt követő tisztogatásoknak ekkor összesen körülbelül 500, különböző szintű pártvezető esett áldozatul (köztük az FPT nyolc tagja), és a Kazzár-puccs óta börtönben raboskodó ideológussal, asz-Számarráival is végeztek.[16] Szaddám Huszein egyszemélyi uralma ezzel megkérdőjelezhetetlenné vált.
Szaddám, Irak világi vezetője
Szaddám Huszein önmagát mint szociális forradalmárt látta, a Nasszer-modellt követve. Az iszlám konzervatívok megrökönyödésére kormánya egyenjogúsította a nőket, s magas szintű kormányzati és ipari állásokat ajánlott nekik. Nyugati jogrendet vezetett be – így Irak lett a Perzsa-öböl első olyan országa, amelyben a hagyományos iszlám jogrend, a saría megszűnt. Eltörölte a Sária-bíróságokat is.
A belső ellentétek akadályozták Szaddám modernizáló projektjeit. Az iraki társadalom egyaránt nyelv, vallás és nemzetiség alapján is megosztott volt; a Huszein-kormány pedig a mintegy 20%-ot kitevő szunnita kisebbség támogatásán alapult, akik többségükben a munkásosztály, a parasztság, és az alacsonyabb középosztály köreibe tartoztak. Mindezzel a még a brit mandátumi időkből gyökerező hagyományt folytatták: az iraki függetlenség előtt az angolok a szunnitákat tartották alkalmasnak arra, hogy részt vegyenek az államirányításban.
A síita többség így komoly forrása lett a kormány világi törekvéseinek való ellenszegülésnek. A Baasz Párt egyre növekvő aggodalommal figyelte a radikális síita iszlamizmus hatásának növekedését az 1979-es iráni forradalom után. Észak-Irak kurdjai (akik egyébiránt szunniták, de nem arabok) szintén állandósulva rosszallták a Baasz pánarabizmusát. Szaddám uralma fenntartásához ekkor még hajlandó lett volna a kurdok hatalomba való beválasztására, vagy elnyomásukra; mindenesetre a második lehetőség sokkal jobban érvényesült. Ezen elnyomó törekvések legfontosabb eszközeivé a hadsereg és a rendőri szervezetek váltak.
1974-től fogva Taha Jászin Ramadán – Szaddám egyik közeli társa – irányította a Néphadsereget. Mint a Baasz Párt paramilitáris csoportja, a Néphadsereg mintegy ellensúlyként szerepelt a rendes fegyveres erők hatalomszerzési kísérletei ellen. Emellett az Általános Hírszerző Szakosztály (Mukhabarat), az állambiztonsági rendszer leghírhedtebb tagjai kínzásaikkal és vérengzéseikkel tették magukat rettegett szervezetté. Utóbbit Barzan Ibrahim al-Tikriti, Szaddám féltestvére vezette. 1982 után a külső megfigyelők már úgy vélték, hogy a szervezet célja Szaddám ellenségeinek megkeresése és eltüntetése volt, egyaránt Irakban, egyaránt azon kívül.[forrás?]
Huszein létjogosultságot adott az iraki nacionalizmusnak azon állításaival, amelyek szerint Irak különleges és dicső szereppel rendelkezik az arab világ történelmében. Elnökként Szaddám gyakran utalt az Abásszida-korszakra, amely idején Bagdad ténylegesen az arab világ politikai, kulturális és gazdasági központja volt. Szintén sűrűn beszélt Irak iszlám előtti korszakáról, Mezopotámiáról is, célozva olyan uralkodókra, mint II. Nabú-kudurri-uszur és Hammurapi. Ennek kapcsán jelentős anyagi támogatást nyújtott régészeti feltárásoknak. A gyakorlatban tehát megpróbálta összeegyeztetni a pánarabizmust és az iraki nacionalizmust, egy olyan arab világ látomásának hirdetésével, amelyet Irak egyesített és vezet.
Ereje megszilárdulásának jeleként Szaddám személyi kultusza szétáradt az iraki társadalomban. Számtalan portré, plakát, emlékmű és falfestmény született dicsőítésére Irak teljes területén. Arca látható volt irodaépületek, iskolák, repülőterek és üzletek falain is, csakúgy, mint az akkori iraki bankjegyeken. Kultusza tükrözte azon törekvéseit, amelyekkel országa minden csoportja előtt a legmegfelelőbb vezetőként kívánt feltűnni: viselt beduin népviseletet, hagyományos iraki földműves öltözetet, sőt, néha kurd ruhákat. Másfelől nyugati öltönyökben is megjelent, mintegy azt sugallva, hogy ő egy elegáns és korszerű vezér. Időnként ájtatos muszlimként lehetett megfigyelni, ennek megfelelő öltözékben, Mekka felé imádkozva.
Külpolitikája
Külpolitikája tekintetében Szaddám azt kívánta elérni, hogy Irak a Közel-Kelet egyik vezető állama legyen.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Az irak–iráni háború (1980–1988)
1979-ben Mohammad Reza Pahlavi iráni sahot egy felkelés letaszította trónjáról. Irán élére Khomeini ajatollah került. Ez a forradalmi Síita iszlám térnyeréséhez vezetett a régió nagyobb síita lakossággal rendelkező országaiban, így Irakban is. Szaddam Huszein félelemmel tekintett a terjedőben lévő radikális iszlám ideológiára, melyet főleg országának síita lakossága tett magáévá. Szaddám és Khomeini között még személyes ellentétek is voltak, amelyeknek az eredete az 1970-es évekre vezethető vissza, amikor Khomeini Irakba menekült Iránból az üldözés elől, és a síiták szent városában, Al-Nadzsafban szervezett erős politikai, vallási közösséget. 1975 körül, amikor az iráni sah az országa és Irak közti kapcsolatok javítására törekedett, Szaddám egyetértett azzal, hogy Khomeinit Irakból is el kell űzni. Így nem csoda, hogy iráni hatalomátvétele után Khomeini egyik céljaként az iraki rendszer megdöntését jelölte meg.
Kisebb határmenti incidensekre már rögtön az iráni forradalom győzelme után sor került, de a nyílt háború 1980. szeptember 22-én vette kezdetét. Casus belliként a két állam határát képező Shatt-Al-Arab víziút hovatartozása körüli vitát jelölték meg. A háború valós oka azonban az volt, hogy a nagyhatalmaknak (az USA-nak és a Szovjetuniónak) is érdekében állt a radikális iszlám eszme megfékezése, ezért támogatták az iráni rendszer megdöntésére irányuló háborút.
Az irak–iráni háború kezdetén a jó szervezett iraki haderő gyorsan elfoglalt több stratégiai pontot, és megpróbálták Irán olajtermelő kapacitását megbénítani. A fanatikus iszlám gárdisták erős ellenállásába ütköztek. A háború első időszakát leszámítva az iraki oldalon (is) megnőttek az emberveszteségek, ezért már 1982-től keresni kezdték a háborúból kivezető utat. Egyik oldal sem engedett követeléseiből, a háborút csak 1988-ban sikerült lezárni. A háború során Irak mind az irániak, mind pedig a kurd szeparatisták ellen bevetett vegyi fegyvereket is. A háborút Szaddám Huszein a nemzetiségekkel való leszámolásra is felhasználta. 1986–1989 között „Al-Anfal hadművelet” néven Szaddám és Ali Hasszán al-Madzsid népirtó hadjáratot vezetett a kurd, asszír és türkmén területek lakossága ellen, amely szárazföldi támadást, légicsapásokat, tömeges deportálásokat, vegyi fegyverek használatát, koncentrációs táborok létrehozását, települések tudatos lerombolását jelentette. E háború nyomán al-Madzsidot, aki Huszein mellett e szörnyűséget irányította, egyszerűen csak „Vegyész”-Alinak hívta a közbeszéd.
Kurd részről 200 000-re teszik az áldozatok számát. Az Amnesty International felmérése szerint kb. 17 000 embert nyilvánítottak eltűntnek. Fontos megemlíteni azt is, hogy nem „csak” népirtásról van szó, hanem tudatos kivégzésekről, vagyis a harcképes korban lévő férfiak tömeges lemészárlásáról, amely rengeteg árvát és özvegyet hagyott maga után. Az al-Anfal hadművelet keretein belül történt ugyan, de az esemény súlyánál fogva attól elkülönítve kezelendő az iraki hadseregnek Szaddám parancsára végrehajtott vegyi támadása a kurd nagyváros, Halabdzsah ellen 1986. március 16-án. Itt a hadsereg idegmérget és mérges gázt vetett be a civil – főleg nőkből és gyerekekből álló – lakosság ellen. Ezt az akciót a Human Rights Watch rögtön önmagában népirtássá nyilvánította, illetve ez a pusztítás volt a modern idők legnagyobb méretű, civil lakosság ellen irányuló vegyi fegyver támadása.
A háború előrehaladása során Szaddám egyre sűrűbben fordult segítségért a szomszédos arab államokhoz. Azonban nyíltan egy arab állam sem volt hajlandó hadat üzenni Iránnak, Szaddám csak Szudántól kapott csapatokat kisebb számban. A pénzügyi támogatást és kisebb fegyverszállítmányokat persze lehetővé tettek. Mindazonáltal a környező arab államok lehetővé tették azt, hogy állampolgáraik önkéntesként beálljanak az iraki hadseregbe, de ugyanezekből az országokból radikális szemléletű emberek éppúgy csatlakoztak önként az iráni hadsereghez is.
Az irániak ekkor még nagyobb reményt láttak arra, hogy ők dönthetik meg Huszein hatalmát (és nem fordítva), síita felkelést robbantva ki Irakban, ezért most ők utasították el a békekezdeményezéseket. A háború végül 1988-ban patthelyzettel zárult le. Paradox módon az iraki támadással szembeni nemzeti mozgósítás és radikalizálódás (megdőlés helyett) megerősítette az iráni iszlám köztársaság rendszerét. Mindkét fél hatalmas károkat, milliós emberveszteséget szenvedett. Mind Irán, mind pedig Irak korábban virágzó gazdasága most romokban hevert. Emellett Irak külföldi kölcsönei (USA) az ország függő helyzetét is előidézték. Huszein már a háború alatt is kért – mint említettük – pénzbeli támogatást, kölcsönt az arab országoktól. Most ismét ezt tette, Irak újjáépítésének finanszírozására kért támogatást. Ez a súlyos anyagi probléma vezette el Irakot egy újabb háborúhoz, most a gazdag Kuvaittal szemben.
Az Irak–iráni háború alatt Irak jelentős adósságokat halmozott fel több országgal szemben. A háború alatt az ország gazdasága is nagy mértékben leromlott.
Elsősorban Irak pénzügyi válsága okozta a feszültségeket a gazdag szomszédjával, Kuvaittal szemben.
Szaddám ugyanis sürgette Kuvaitot, hogy engedjék el a velük szemben fennálló - a háború alatt felgyülemlett - Iraki tartozást, 30 milliárd dollárt. Kuvait azonban nem engedett a kérésnek.
Irak az olajexporttal próbálta leküzdeni a pénzügyi nehézségeket. Szaddám próbálta rávenni az olajat exportáló államokat, hogy csökkentsék az olajkitermelést, így növelve az olajárat.
Kuvait azonban nem így tett, és továbbra is nagy mennyiségű olajat exportált, így tartva alacsonyan az olajárakat, miközben Iraknak magas áron kellett volna eladnia az olaját, hogy tudja törleszteni az adósságokat.
Szaddám mindig azt hangsúlyozta, hogy Kuvait valójában Irak részét képezi történelmileg, és csak a Brit imperializmus ügyeskedése révén jöhetett létre Kuvait, mint független állam.
Ez és ehhez hasonló ideológiai és vallásos nézetek tovább erősítették a két ország közötti feszültségeket.
Szaddám továbbá arra panaszkodott, hogy Kuvait olyan olajkutakból nyert ki olajat, melyek szerinte az Iraki (vitatott) határvonalon belül húzódnak, ezért csapatokat küldött a határhoz.
A feszültségek egyre nőttek, ezért az Egyesült Államok nagykövete (April Glaspie) személyesen találkozott Szaddámmal 1990. július 25-én.
Szaddám azt mutatta, hogy a szándékai csupán a tárgyalásokra irányulnak, az Amerikaiak pedig látszólag nem akartak fegyveres konfliktusba bonyolódni.
Szaddám meg volt győződve arról, hogy az USA túl sokat fektetett az Irakkal való kapcsolatába (többet között Irak–iráni háború alatt), hogy feláldozza azt Kuvait miatt.
Később Irak és Kuvait részt vett egy utolsó közös tárgyaláson, amely eredménytelenül zárult, Szaddám pedig csapatokat küldött Kuvaitba, ahonnét elűzve a királyt Kuvaiti Köztársaság néven bábállamot hozott létre, majd néhány hét múlva annektálta az országot és megszervezte rajta a kuvaiti kormányzóságot.
Az öbölháború
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Az Amerikai Egyesült Államok politikai atmoszférája a 2001. szeptember 11-i, több ezer áldozatot követelő merénylet után a neokonzervatív frakció befolyása alá került. 2002 januárjában az USA akkori elnöke, George W. Bush ismertette az általa kigondolt „gonosz tengelyét”, amely Iránból, Észak-Koreából és Irakból állt, tovább vádolva az iraki rezsimet azzal, hogy „lépfenét, ideggázt és atomfegyvereket fejleszt már egy évtizede”, valamint hogy „büszkélkedik Amerika-ellenességével, és a terror támogatásával”. Noha a későbbiekben a vádak többsége koholtnak bizonyult, Bush elnök alig leplezetten kimondta Szaddám eltávolítására irányuló szándékát. Ezzel megindult az a kampány, amellyel az elnök saját céljának helyességéről kívánta meggyőzni az Egyesült Államok népét és a világ közvéleményét.
Amint a háború lehetősége felmerült, 2003. február 24-én Szaddám Huszein nagy terjedelmű interjút adott az amerikai CBS Newsnak; egy évtized óta ez volt az első, amerikaiakkal készített beszélgetése.
A teljes erőbedobással folyó háború elkerülésének szándékával az USA legalább kétszer megkísérelte Huszein elnök meggyilkolását, célzott légicsapásokkal, bombázással. A hírszerzési információk téves volta miatt ez nem sikerült; a kialakult helyzet jelentősen megzavarta az eredetileg kitervelt amerikai taktikát. Ennek dacára az iraki hadsereg és kormány három héttel az amerikai invázió megindítása, 2003. március 20. után teljesen összeomlott. Április elejére az Egyesült Államok és szövetségeseinek haderői Irak területének nagy részét elfoglalták, Szaddám hatalmát megdöntötték. A volt elnök azonban még Bagdad eleste, április 9. után is látható volt a városban rögzített filmfelvételeken, hívei körében.
Menekülése, majd fogságba esése
Elfogása után
Irak lerohanása után 2003 áprilisában Szaddám holléte továbbra is kérdéses maradt. Többször jelentették, hogy látták, de egyik eset sem bizonyult valóságosnak.
Ennek ellenére Szaddám hangfelvételeket tett közzé, melyekben ellenállásra buzdította híveit. Eközben nagy erőkkel keresték a diktátort.
Szaddám az amerikai "legkeresettebb irakiak" első helyére került fel. 2003. júliusában Szaddám 2 fia (Udajj és Kuszajj), valamint unokája (Musztafa) életét vesztette egy amerikaiakkal szembeni tűzharcban.
2003. december 13-án amerikai csapatoknak sikerült elfogniuk Szaddám Huszeint egy Ad-Dawr (Al-Daur) melletti tanyán, ahonnan először egy Tikrit mellett lévő amerikai bázisra, majd később Bagdad közelébe szállították át.
2003. december 14-én az amerikaiak megerősítették a diktátor elfogását, és egy videót is közzétettek, ami bizonyította Szaddám elfogását.
Elfogásakor hosszú szakálla és hosszú haja miatt nehezen lehetett felismerni, de később megborotválták a biztosabb azonosítás végett.
A büntetőperében ellene felhozott vádak
Szaddám Huszein a bíróságon
Összesen több százezernyi észak-iraki kurd megölése 1986 és 1988 között.
Az iraki bíróság 2006 novemberében ítélte akasztás általi halálra Szaddám Huszeint az 1982-es, 148 halálos áldozatot követelő dudzsaili mészárlás miatt.
A volt iraki diktátort 2006. december 30-án, közép-európai idő szerint hajnali 4 óra körül akasztották fel. Beszámolók szerint a Koránt vitte magával. A kivégzésről készült felvétel szerint – és több szemtanú állítása szerint is – a volt iraki elnök ellenezte csuklya felhelyezését az akasztáshoz, közvetlenül a halála előtt nyugodt volt, iszlám imát mondott, amikor kinyílt alatta a csapóajtó.
A halálbüntetés végrehajtásának tényét a világ országai különbözőképpen fogadták: számos állam üdvözölte a halálhírt, és voltak olyanok is, amelyek elítélték. Az európai országok általában egyetértettek Szaddám bűnösségében, de felemelték a szavukat a halálbüntetés mint lehetséges büntetőeszköz ellen. Az iraki közvélemény kurd és síita része örömhírként értelmezte az eseményt, míg a szunniták gyászba borultak.
Huszeint szülőfalujában temették el; sírhelye a róla elnevezett mecsetben volt 2013 végéig, amikor az Iszlám Állammal folytatott harcok elől testét máshová helyezték.[17]
Megjegyzések
↑A Szaddám személynév (helyes arab kiejtéssel [sˁɑd'dæːm]). A Huszein nem egy magyar értelemben vett utónév, hanem apja keresztneve; az Abd el-Madzsíd a nagyapjáé, s végül az et-Tikríti arra utal, hogy Tikrítben vagy annak környékén született.
↑Születése dátumát a korabeli iraki viszonyok miatt soha sem jegyezték fel; ezt az időpontot kormánya jelölte meg, megközelítően pontosan. Szaddám Huszein minden valószínűség szerint tényleg az 1935 és 1939 közé eső időszakban jött világra.
↑Iraq: State of the Evidence | HRW. web.archive.org, 2021. május 20. [2021. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. július 12.) „The estimate of 290,000 "disappeared" and presumed killed includes the following: more than 100,000 Kurds killed during the 1987-88 Anfal campaign and lead-up to it; between 50,000 and 70,000 Shi`a arrested in the 1980s and held indefinitely without charge, who remain unaccounted for today, an estimated 8,000 males of the Barzani clan removed from resettlement camps in Iraqi Kurdistan in 1983; 10,000 or more males separated from Feyli Kurdish families deported to Iran in the 1980s; an estimated 50,000 opposition activists, including Communists and other leftists, Kurds and other minorities, and out-of-favor Ba`thists, arrested and "disappeared" in the 1980s and 1990s; some 30,000 Iraqi Shi`a men rounded up after the abortive March 1991 uprising and not heard from since; hundreds of Shi`a clerics and their students arrested and "disappeared" after 1991; several thousand marsh Arabs who disappeared after being taken into custody during military operations in the southern marshlands; and those executed in detention-in some years several thousand-in so-called "prison cleansing" campaigns.”
↑Hanna Batatu: The Old Social Classes and the Revolutionary Movements of Iraq. Princeton: Princeton University Press. 1978. 1084. o.
↑Charles R. H. Tripp: A history of Iraq. Cambridge: Cambridge University Press. 2007. 184. o.
↑Kanan Makiya: Republic of Fear. Los Angeles, London: Cambridge University of California Press. 1998. 6. o.
↑Kanan Makiya: Republic of Fear. Los Angeles, London: Cambridge University of California Press. 1998. 292–295. o.
↑Marion Farouq-Sluglett – Peter Sluglett: Iraq since 1958: From Revolution to dictatorship. London, New York: I.B. Tauris. 1990. 163. o.
↑Amatzia Baram: Saddam Husayn: A Political Profile, Jerusalem Quarterly 17, 1980.
↑Kanan Makiya: Republic of Fear. Los Angeles, London: Cambridge University of California Press. 1998. 11–12. o.
↑James T. Quinlivan: Coup-Proofing: Its Practice and Consequences in the Middle East, in: International Security, Vol. 24, No. 2. (1999 ősz), pp. 131-165. Online: [1] és [2][halott link]
Lo imperdonableGenreTelenovelaPembuatCaridad Bravo AdamsDitulis olehXimena Suárez[1] Janely Lee Alejandra DíazSutradaraJorge Robles Adrián Frutos Maza Jesús Nájera Saro Mónica Miguel Víctor Manuel FouillouxPemeran Ana Brenda Contreras Iván Sánchez Grettell Valdéz Sergio Sendel Penggubah lagu temaFernando Rossi Pablo Durano Elmer Figueroa ArceLagu pembukaTú respiración oleh ChayanneLagu penutupCómo perdonar oleh Ana Brenda ContrerasNegara asalMeksikoBahasa asliSpanyolProd...
Census-designated place in Vermont, United StatesWilder, VermontCensus-designated placeLocation in Windsor County and the state of Vermont.Detailed map of Wilder, including boundaries of the CDPCoordinates: 43°40′23″N 72°18′33″W / 43.67306°N 72.30917°W / 43.67306; -72.30917CountryUnited StatesStateVermontCountyWindsorArea • Total0.8 sq mi (2.1 km2) • Land0.8 sq mi (2.1 km2) • Water0.0 s...
Thierry Henry Henry pada 2021Informasi pribadiNama lengkap Thierry Daniel Henry[1]Tanggal lahir 17 Agustus 1977 (umur 46)[1]Tempat lahir Les Ulis, Essonne, PrancisTinggi 188 cm (6 ft 2 in)Posisi bermain PenyerangKarier junior1983–1989 CO Les Ulis1989–1990 US Palaiseau1990–1992 Viry-Châtillon1992 Clairefontaine1992–1994 MonacoKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)1994–1999 Monaco 105 (20)1999 Juventus 16 (3)1999–2007 Arsenal 376 (228)2007–2010 ...
Bianca Maria ViscontiBonifacio Bembo, ritratto di Bianca Maria Visconti, 1460 circa, Pinacoteca di BreraDuchessa consorte di MilanoStemma In carica25 marzo 1450 –8 marzo 1466 PredecessoreMaria di Savoia SuccessoreBona di Savoia NascitaSettimio Pavese, 31 marzo 1425 MorteMelegnano, 23 o 28 ottobre 1468 SepolturaDuomo di Milano DinastiaVisconti PadreFilippo Maria Visconti MadreAgnese del Maino ConsorteFrancesco Sforza FigliGaleazzo MariaIppolita MariaFilippo MariaSforza MariaLudovi...
PanggungharjoKalurahanPeta batas wilayah Desa PanggungharjoPeta lokasi Desa PanggungharjoNegara IndonesiaProvinsiDaerah Istimewa YogyakartaKabupatenBantulKecamatanSewonKode pos55188Kode Kemendagri34.02.15.2004 Luas5,61 km2Jumlah penduduk28.571 jiwaKepadatan5.093 km/ jiwa Panggungharjo (Jawa: ꦥꦁꦒꦸꦁꦲꦂꦗ, translit. Panggungharjå) merupakan satu dari empat kalurahan di kapanéwon Sewon, Bantul, DIY, Indonesia. Kalurahan Panggungharjo pada tahun 2017 berpenduduk...
Одна из разновидностей электрической мороженицы Моро́женица — бытовой прибор для приготовления небольшого количества мороженого, как правило, с целью употребления в домашних условиях. Существуют как ручные мороженицы, так и автоматические, работающие с помощью эле...
Reigning dynasty of Thailand House of Chakriราชวงศ์จักรีThe royal emblemCountryThailandFounded6 April 1782; 242 years ago (1782-04-06)FounderRama ICurrent headRama XTitlesKing of Siam (1782–1949) King of Thailand (1949–present)Estate(s)Kingdom of ThailandCadet branches131 cadet houses (91 royal and 40 viceregal) Thai royal family The KingThe Queen The Royal Consort The Princess Rajasarini Siribajra Princess Sirivannavari Prince Dipangkorn Rasmijot...
1932 film The Phantom PresidentDirected byNorman TaurogWritten byWalter DeLeonHarlan ThompsonGeorge F. Worts (novel)StarringGeorge M. CohanClaudette ColbertJimmy DuranteCinematographyDavid AbelEdited byLeRoy StoneMusic byRichard RodgersRudolph G. Kopp (uncredited)John Leipold (uncredited)ProductioncompanyParamount PicturesDistributed byParamount PicturesRelease date September 23, 1932 (1932-09-23) Running time78 minutesCountryUnited StatesLanguageEnglish The Phantom President i...
Instituto Universitario de Investigación en Estudios Norteamericanos Tipo instituto universitario y organizaciónFundación 1987Sede central Colegio-convento de los Trinitarios Descalzos (Alcalá de Henares) (España)Coordenadas 40°28′50″N 3°21′51″O / 40.48062216169, -3.3640698725746Sitio web www.institutofranklin.net[editar datos en Wikidata] No debe confundirse con Franklin Institute. El Instituto Universitario de Investigación en Estudios Norteamerican...
American singer-songwriter Raul MidónRaul Midón at TED2007 in 2007Background informationBorn (1966-03-14) March 14, 1966 (age 58)Embudo, New Mexico, U.S.GenresPop jazz, Latin Jazz, Latin popOccupation(s)Singer, musicianInstrument(s)Guitar, vocals, mouth trumpetYears active1993–presentLabelsArtistryWebsitewww.raulmidon.comMusical artist Raul Midón (born March 14, 1966) is an American singer-songwriter and guitarist from New Mexico. Biography Early life Midón was born prematurely in ...
German Bishop of Breslau and papal legate This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources remain unclear because it lacks inline citations. Please help improve this article by introducing more precise citations. (December 2023) (Learn how and when to remove this message) Rudolf von Ruedesheim.Rudolf of Rüdesheim (about 1402 at Rüdesheim on the Rhine – January 1482 at Breslau) was a German Bishop of Breslau and papal legate. From 1422 to ...
Fox LifeDiluncurkan13 Mei 2004 (Italia)19 Mei 2005 (Portugal)1 Juli 2005 (Amerika Latin)8 September 2005 (Bulgaria)13 September 2006 (Turki)9 November 2007 (Versi regional ditampilkan di Slovenia, Kroasia, Bosnia dan Herzegovina, Serbia, Montenegro, Makedonia dan Albania), (negara CIS & Baltik)Maret 2008 (Korea Selatan)1 Desember 2008 (Yunani) 1 Oktober 2011 (Estonia, Latvia & Lithuania)4 November 2013 (Amerika Serikat)15 Juni 2014 (India)1 Oktober 2014 (Spanyol)(Afrika Selatan) 3 Okt...
Introduction of contaminants that cause adverse change For other uses, see Pollution (disambiguation). Environmental pollution redirects here. For the journal, see Environmental Pollution (journal). Litter on the coast of Guyana Part of a series onPollutionAir pollution from a factory Air Air quality index Atmospheric dispersion modeling Chlorofluorocarbon Combustion Exhaust gas Haze Global dimming Global distillation Indoor air quality Ozone depletion Particulates Persistent organic pollutan...
Australian electorate Lake MacquarieNew South Wales—Legislative AssemblyInteractive map of district boundaries from the 2023 state electionStateNew South WalesDates current1950–presentMPGreg PiperPartyIndependentNamesakeLake MacquarieElectors57,686 (2019)Area531.46 km2 (205.2 sq mi)DemographicOuter-metropolitan Electorates around Lake Macquarie: Cessnock Cessnock Wallsend CessnockWyong Lake Macquarie CharlestownSwansea Wyong Wyong Swansea Lake Macquarie is an electora...
Fayetteville, North Carolina mayoral election, 2013 ← 2011 November 5, 2013 2015 → Candidate Nat Robertson Val Applewhite Popular vote 11,591 11,331 Percentage 50.49% 49.36% Mayor before election Tony Chavonne Elected Mayor Nat Robertson Republican Elections in North Carolina Federal government U.S. President 1792 1796 1800 1804 1808 1812 1816 1820 1824 1828 1832 1836 1840 1844 1848 1852 1856 1860 1868 1872 1876 1880 1884 1888 1892 1896 1900 1904 1908 1912 1...
Former trade union of the United Kingdom Association of Correctors of the PressMerged intoNational Graphical AssociationFounded1854Dissolved1965Headquarters1 Gough Square, LondonLocationUnited KingdomMembers 1,535 (1938)AffiliationsTUC, Labour The Association of Correctors of the Press (ACP) was a longstanding trade union representing proofreaders in the United Kingdom. The union was founded in 1854 as the London Association of Correctors of the Press. At first a very small organisation,...
Subfamily of carnivores Ictonychinae Greater grison (Galictis vittata) Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Mammalia Order: Carnivora Family: Mustelidae Subfamily: IctonychinaePocock, 1921[1] Genera Galictis Ictonyx Lyncodon Poecilogale Vormela Synonyms Galictinae Reig, 1956 Grisoninae Pocock, 1921 Zorillinae Gill, 1872 Ictonychinae is a subfamily of the mammal family Mustelidae found mainly in the Neotropics (three species) and Africa ...
Kaoru Otsuki Kaoru Otsuki (大月薰code: ja is deprecated , Ōtsuki Kaoru, 1888 - 1970), lahir di Yokohama, Prefektur Kanagawa, Jepang, adalah istri Jepang dari Sun Yat-sen, pendiri dari Republik China. Pada 1898, Sun Yat-sen bertemu Kaoru di Pecinan Yokohama. Pada 1901, Sun meminta kepada ayah Kaoru untuk memperbolehkannya untuk menikahinya, tetapi ditolak karena perbedaan usia yang sangat jauh antara Sun dan Kaoru (pada waktu itu, Sun berusia 37 tahun sementara Kaoru baru berusia 14 tahun)...
Painting by Joshua Reynolds The Ladies WaldegraveArtistSir Joshua ReynoldsYear1780–1781MediumOil on canvasDimensions143 cm × 168.3 cm (56 in × 66.3 in)LocationScottish National Gallery, Edinburgh The Ladies Waldegrave is a group portrait by Joshua Reynolds from 1780–81, now in the Scottish National Gallery, who acquired it in 1952. It shows the three daughters of James Waldegrave, 2nd Earl Waldegrave, and Maria Walpole – from left to right...
.jpg)
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
