Felsőőrtől 5 km-re, Tarcsafürdőtől 1 km-re északra fekszik.
Története
A települést 1641-ben "Waldegg" néven említi először oklevél, de minden valószínűség szerint ennél sokkal régebbi. Területe 1491 és 1644 között a Königsberg családé volt, majd a Batthyányak lettek a birtokosai. Mai magyar és német neve szinte egy időben csak a 18. század végén bukkant fel először. Nevét sós ízű ásványvíz forrásáról kapta, melyből lakói cserépkorsókban vittek haza. Első lakói evangélikusok voltak, a borostyánkői uradalomhoz tartoztak. Később a birtokos Batthyány család hatására sokan vették fel újra a katolikus vallást. A település katolikusai egyházilag 1684-ig a máriafalvi, majd 1812-től a pinkafői, azután újra a máriafalvi plébániához, 1986-tól pedig a tarcsafürdői plébániához tartoztak. Az evangélikusok 1783-tól a városszalónaki plébániához tartoztak.
Vályi András szerint "SULCZRIGL. Német falu Vas Várm. földes Ura Gróf Batthyáni Uraság, lakosai katolikusok, határja hegyes, vőlgyes, és néhol sovány."[1]
Fényes Elek szerint "Sulczriegel, német falu, Vas vgyében, 126 evang. lak. F. u. gr. Batthyáni Gusztáv. Ut. p. Kőszeg."[2]
Vas vármegye monográfiája szerint "Sóshegy, kis falu 23 házzal és 141 németajkú, r. kath. és ág. ev. vallású lakossal. Postája és távírója Tarcsa. Birtokos gróf Batthyány Gusztáv. A község határában kőbánya van."[3]
↑Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Vas vármegye
