Országos Magyar Párt

Országos Magyar Párt

Adatok
Utolsó vezetőBethlen György

Alapítva1922. december 28.
Feloszlatva1938. március 30.
ElődpártMagyar Nemzeti Párt
Magyar Néppárt
PártújságEllenzék (1925–1926)
Újság (1926–1927)
Keleti Újság (1927–1938)

Ideológiakisebbségvédelem
magyar érdekek képviselete
kulturális autonómia (1933-tól)
Politikai elhelyezkedéscentrista
Parlamenti jelenlét1922 – 1938

Az Országos Magyar Párt (röviden: OMP, románul: Partidul Național Maghiar) egy, a két világháború között működött politikai párt volt Romániában, mely a romániai magyarság egészét volt hivatott képviselni.

Történelme

Előzmények

A trianoni békét követően az erdélyi magyar értelmiség egy része úgy vélte, hogy egyrészt a közösség érdekvédelmét, másrészt a talpraállítását legjobban egy demokratikus politikai néppárt tudná ellátni. Ennek jegyében, Kós Károly vezetésével 1921. június 5-én Bánffyhunyadon megalakult az első romániai magyar párt, az Erdélyi Néppárt, akik 1922. június 15-én országos párttá szerveződtek és felvették a Magyar Néppárt nevet. Ezzel szemben a régi elit egy szövetszerű rendszert tartott a legcélravezetőbbnek, amiből kifolyólag báró Jósika Sámuel vezetésével 1921. július 6-án megalakították a Magyar Szövetséget. Utóbbit a román hatóságok folyamatosan akadályozták tevékenységében, mígnem alakulása után alig több, mint három hónappal, október 30-án fel is függesztették működési engedélyét. Mivel közeledett a választás, a Szövetség tagjai mintegy kényszerből Ferencz József unitárius püspök vezérletével megalapították a Magyar Nemzeti Pártot, hogy a Néppárt mellett (akik irányvonalával nem értettek egyet) ők is indulhassanak. Időközben a román hatóságok újból engedélyezték a Magyar Szövetség működését, melybe a választásokra egységbe tömörült a két párt. Mivel 38 jelöltjükből 34-et különböző ürügyekre hivatkozva elutasítottak, eredményeik ennek megfelelően alakultak; mindössze három képviselő jutott be a törvényhozás alsó házába és három a szenátusba. Ezt követően 1922 októberében a bukaresti kormányzat a Magyar Szövetséget végérvényesen betiltotta.

A kezdeti évek

Szervezeti Szabályzat - 1928

Az ez idő alatt Grandpierre Emil vezérletével néppárttá alakult Magyar Nemzeti Párt tárgyalásokba kezdett a Magyar Néppárttal, melynek eredményeképp fuzionáltak és 1922. december 28-án, Kolozsvárott az alakuló nagygyűlésen kimondták az Országos Magyar Párt létrejöttét, melynek első elnökéül Jósika Sámuelt választották meg. Jósika mellé még tizenkét alelnököt (báró Ambrózy Andor, Barabás Béla, Bernády György, id. Grandpierre Emil, Haller Gusztáv, Jakabffy Elemér, Kecskeméthy István, Szabolcska Mihály, Sándor József, báró Szentkereszty Béla, Tury Kálmán és Ugron István) is választottak. Közülük az ügyvezető alelnök Haller Gusztáv lett, míg a titkári teendők ellátásával Naláczy Istvánt bízták meg.

A párt, noha szervezeti szabályzatában külön felvétel nélkül is a tagjai közé sorolt „minden 20. évét betöltött román állampolgárt, ki akár származásánál, akár születésénél, akár anyanyelvénél vagy műveltségénél fogva magát magyarnak vallotta”, valójában felülről induló szervezkedésként meglehetősen szűk társadalmi bázissal bírt; elsősorban a régi elit képességeiben bízott.

Jósika 1923. június 3-án bekövetkezett halálával Ugron István vette át az elnöki teendőket 1924 nyaráig, amikor a vele szemben táplált belső feszültségek hatására lemondott, ami rövid zűrzavart eredményezett a pártban. A reformellenzék Bernády Györgyöt vagy Paál Árpádot, míg a többiek Ugront szerették volna elnöknek. A patthelyzetnek végül az 1924. december 14-iki brassói pártgyűlés vetett véget, ahol ismét Ugront választották meg a lemondása és újraválasztása között a vezetést ellátó kilenctagú direktórium helyébe. Mellé még négy alelnököt – gróf Bethlen Györgyöt, id. Grandpierre Emilt, Jakabffy Elemért és Sándor Józsefet – választottak . A főtitkár Deák Gyula lett.

Ezt követően a romániai magyarság csaknem minden gondját feltérképezte és azok megoldására számtalan határozat formájában alkotott programot, melybe a magyar ajkú erdélyi zsidóság képviseletét is bevette. Egyúttal kötelezte magát (melynek eleget is tett), hogy a sérelmes ügyeket, ha más mód nincs, a Nemzetek Szövetsége elé vigye, Genfbe.

Belső viták, véglegesülés

Időközben, még a brassói gyűlés lefolyása és eredménye elleni tiltakozásul néhányan, köztük Kós Károly, elhagyták a pártot. Ugron végül az 1926-os romániai választásokat követően kényszerült távozni a párt éléről. Bukását az 1923-ban kötött, „csucsai paktum” néven emlegetett, valójában Bukarestben kötött (titkos) választási együttműködési megállapodás felmondása okozta a korábbi (és 1926-ban ismét) miniszterelnök Alexandru Averescu vezette Román Néppárttal. A megállapodás értelmében a Néppárt hatalomra kerülése esetén az erdélyi magyar egyházaknak nagyfokú autonómiát, a felekezeti iskoláknak pedig nyilvánossági jogot ígért, valamint kilátásba helyezte a magyar művelődési intézmények működési feltételeinek a megkönnyítését, az anyanyelv szélesebb körű használatának a biztosítását. Mivel a választások előtt a Nemzeti Liberális Párt hatalmon maradását Ugron biztosra vette, felmondta együttműködését a Néppárttal és közös listán indította pártját a liberálisokkal. A döntés ugyan helyesnek bizonyult, mert a választásokat Ionel Brătianu és pártja nyerte és az OMP végül is több helyet tudott szerezni, mintha a Néppárt szövetségese maradt volna, de Brătianu a választásokat követően lemondott, a román király pedig Averescut bízta meg a kormányalakítással. Az így kínos helyzetbe került Ugron 1926. április 1-jén távozott, helyébe előbb ideiglenesen, majd hivatalosan is Bethlen György lépett, akinek választási kartell formájában sikerült helyreállítania az együttműködést a néppárttal.

Az OMP-n belül ekkor ismét föllángoltak a belső demokratikus megújulást szorgalmazó viták, törekvések, mely hangokat Krenner Miklós fogta össze és vezette. Ők (csaknem ötvenen, köztük a pártba visszatért Kós Károly) egy átfogó programtervezetet dolgoztak ki az OMP demokratikus újjászervezésére. Erre a fennálló rendszer hívei különböző szigorítások és kikötések révén a reformisták zömét nem engedte bejutni a soros, 1926. október 10–11-i gyergyószentmiklósi nagygyűlésre, amivel el is buktatták a kezdeményezést; az elnök immár hivatalosan is Bethlen György lett. Az Ügyvezető alelnök Inczédy-Joksman Ödön, a három további alelnök pedig Jakabffy Elemér, Sándor József és gróf Teleki Artúr, a főtitkár ismét Deák Gyula lett. 1927-ben az OMP szövetségre lépett a Hans Otto Roth vezette Német Párttal, ez azonban 1928-ra fel is bomlott; az OMP innentől kezdve következetesen minden választáson önállóan indult.

Krenner és köre egy ideig még próbálkozott, majd (Krenner nélkül) megpróbálták feltámasztani a Magyar Néppártot, sikertelenül. Többen, köztük Kós Károly is ekkor hagyták el végleg az OMP-t, mely ezután statikus állapotot vett fel; elnöksége és vezérkara Deák Gyula főtitkárral egyetemben a párt betiltásáig gyakorlatilag változatlan maradt, az egyetlen fontos tisztségben bekövetkezett személycserét Teleki 1930-as lemondása jelentette az alelnöki székből, helyére Thury Kálmán, az elnöki tanács egyik tagja került. Thury helyét Ambrózy Andor foglalhatta el.

A belső viták ezután a párt megreformálásától fokozatosan a politikai szövetséges-keresés irányába tolódtak el. A két legnagyobb párt, a Nemzeti Liberálisok és a Román Parasztpárt között ingadozott a tagság. 1933 szeptemberében részben a korábban kilépett egykori reformpártiak Országos Magyarpárti Ellenzék névvel a párton kívülről intéztek támadást az OMP szerkezete, felépítése ellen, sikertelenül.

A párt 1933-as nagygyűlésén a korábbi vezérkarnak szavazott bizalmat változatlan formában, valamint felvette hivatalos célkitűzései közé a székely kulturális önkormányzat, azaz az erdélyi magyar kulturális autonómia megvalósítását, a területi autonómia kívánalma nélkül.

Az Országos Magyar Párt hetedik és egyben utolsó nagygyűlésére 1937. szeptember 34-én került sor Sepsiszentgyörgyön, ahol sok újdonság nem született, leginkább a párt tizenöt éves pályafutását összegezték, aminek keretében a királynak is szerettek volna egy emlékiratot összeállítani. Erre már azért nem kerülhetett sor, mert az 1937. december 20-a és december 22-e között lezajlott országgyűlési választásokon patthelyzet alakult ki; egyik pártnak sem sikerült kormányképes többséget kialakítania sem önmagában, sem szövetségeseivel. Az ennek kapcsán eluralkodott politikai indulatok és általános zűrzavar leküzdésére, valamint a Vasgárda rohamos térnyerése ellen II. Károly román király Octavian Goga kormányát alig másfél hónap működés után felmentve 1938. február 10-én királyi parancsuralmat vezetett be, az ország teljes területére pedig ostromállapotot hirdetett ki. Ennek megfelelően a hadsereg átvette a közbiztonság és a közrend védelmét és február 27-én korporatív jellegű alkotmányt léptettek életbe, majd március 30-án az 1422-es számú királyi rendeletben az összes politikai pártot, így a OMP-t is betiltották.

Az OMP fennállása alatt a meglehetősen szűkre szabott lehetőségeket kihasználva igyekezett saját elvárásainak megfelelően a lehető legjobban képviselni a magyar érdekeket. A folyamatos parlamenti jelenlét mellett számos alkalommal lépett a Nemzetek Szövetsége elé, valamint rendszeresen szervezett tiltakozásokat, illetve próbált alkukat kicsikarni a mindenkori román vezetéstől.

Sajtó

Habár a romániai magyar sajtó szinte egésze rendszeresen beszámolt az OMP dolgairól, a párt 1926-ban végül is „saját újságot vásárolt” magának az érdekkörébe tartozó Országos Magyar Sajtóvállalaton keresztül; az akkor már a 28. évfolyamában járó kolozsvári Újságot, mely addig az Ellenzéket is tulajdonló Ellenzék Rt. tulajdonában volt. Az addig a pártnak egy 1925-ös egyezséget követően széles nyilvánosságot adó, de mindvégig az OMP-től független Ellenzék ezzel megszűnt a párt fő kommunikációs csatornája lenni.

Az 1926 júliusi felvásárlást követően először a december 7-i kiadványban szerepelt a napilap neve (Újság) alatt az „az Országos Magyar Párt hivatalos lapja” felirat. A lap alig nyolc hónapnyi működést követően átadta helyét a Keleti Újságnak, melyen keresztül annak főszerkesztője és egyben az azt kiadó Lapkiadó Rt. főrészvényese és vezérigazgatója, Weiss Sándor jelentős politikai befolyásra tett szert, az OMP színeiben Bihar megyében országgyűlési mandátumhoz is jutott.

A lapot a részvénytársasággal együtt az OMP 1927-ben felvásárolta, az Újságot pedig jogutód nélkül felszámolta; a párt egyetlen hivatalos lapja a Keleti Újság lett. A már a felvásárlás előtt is Bethlen Györgyék véleményéhez igazodó lap a tulajdonosváltást követő naptól, 1927. augusztus 14-től kezdve „országos magyarpárti lap” alcímmel került terjesztésre.

A napilap mellett több időszakos kiadvány, illetve réteglap is szolgálta a párt érdekeit. A Keleti Újság érdekköre alapította a kolozsvári Magyar Újságot is 1933-ban (ez később összeolvadt „anyalapjával”), illetve az anyagi érdekkörön kívül a Magyar Nép című képes hetilap illetve az aradi Magyar Újság, illetve a Déli Hírlap is „önkéntes propagandatevékenységet” folytatott a párt mellett, utóbbiak már inkább, regionális, mint országos szinten. 1924-től 1927-ig Juhász Lajos szerkesztésében Aradon jelent meg a Magyar Ifjúság című lapjuk.[1]

Választási eredményei

A román választási rendszer sajátossága folytán ha egy párt országos viszonylatban meg tudta szerezni az összes szavazatok negyven százalékát, akkor választási prémiumként megkapta az összes parlamenti mandátum felét. A bejutási küszöböt jelentő 2%-ot meghaladó többi párt pedig a mandátumok fennmaradó másik felén osztozhattak választási eredményeik arányában, ami miatt több választás közel azonos szavazatszáma mellett is jelentős eltéréseket mutathatott az elnyert a mandátumok száma.

Az Országos Magyar Párt az 1922-es választásokon 3 képviselőt és 3 szenátort, az 1926-os választásokon 14 képviselőt és 12 szenátort, az 1927-esen 9 képviselőt és 1 szenátort, az 1928-ason 16 képviselőt és 6 szenátort, az 1931-esen 10 képviselőt és 6 szenátort, az 1932-esen 14 képviselőt, 3 szenátort, az 1933-ason 9 képviselőt, 3 szenátort, az 1937-esen pedig 19 képviselőt és 3 szenátort delegálhatott a román nemzetgyűlés alsó, illetve felső házába.

Jegyzetek

Források

Read other articles:

Untuk lagu Scarling., lihat Crispin Glover (lagu). Crispin GloverGlover pada April 2012Lahir20 April 1964 (umur 59)New York City, New York, ASTempat tinggalLos Angeles, California, ASRepublik CekoPekerjaanAktor, sutradaraTahun aktif1977–sekarangSitus webcrispinglover.com Crispin Hellion Glover (lahir 20 April 1964) adalah seorang aktor dan sutradara asal Amerika Serikat. Glover dikenal karena memerankan karakter-karakter eksentrik di layar lebar, seperti George McFly dalam Back to...

 

1987 song by Icehouse My ObsessionSingle by Icehousefrom the album Man of Colours B-sideYour ConfessionReleased1987Length3:59Label Regular (AU) Chrysalis (US, Canada) Songwriter(s) Iva Davies Robert Kretschmer Producer(s)David LordIcehouse singles chronology Electric Blue (1987) My Obsession (1987) Man of Colours (1988) My Obsession is a song by Australian rock band Icehouse, which was released in 1987 as the third single from their sixth studio album Man of Colours. The song was written by I...

 

Peta yang menunjukkan letak Batan. Batan adalah munisipalitas di provinsi Aklan, Filipina. Pada tahun 2011, wilayah ini memiliki penduduk sebanyak 29.825 jiwa atau 6.597 rumah tangga.[1] Pembagian wilayah Secara administratif Batan terbagi atas 20 barangay, yaitu: Ambolong Angas Bay-ang Caiyang Cabugao Camaligan Camanci Ipil Lalab Lupit Magpag-ong Magubahay Mambuquiao Man-up Mandong Napti Palay Poblacion Songcolan Tabon Sarana pendidikan Berikut ini adalah daftar sekolah yang ada di w...

التحالف الوطني الديمقراطي البلد السودان  تعديل مصدري - تعديل   تجدر الإشارة إلى أن التجمع الوطني الديمقراطي هو مجموعة من الأحزاب السياسية السودانية التي شكلت عام 1989 لمعارضة النظام الجديد لعمر حسن البشير بعد أن استولى على السلطة في انقلاب عسكري يوم 30 يونيو عام 1989.[1 ...

 

Commune in Brittany, FranceÎle-de-Sein Enez-SunCommuneClose-up of the island FlagLocation of Île-de-Sein Île-de-SeinShow map of FranceÎle-de-SeinShow map of BrittanyCoordinates: 48°02′12″N 4°50′58″W / 48.0367°N 4.8494°W / 48.0367; -4.8494CountryFranceRegionBrittanyDepartmentFinistèreArrondissementQuimperCantonDouarnenezGovernment • Mayor (2020–2026) Didier Fouquet[1]Area10.58 km2 (0.22 sq mi)Population (20...

 

Men's cycling team pursuitat the Games of the XXXI OlympiadGreat Britain teamVenueRio Olympic VelodromeDate11–12 August 2016Competitors40 from 9 nationsWinning time3:50.265 WR, ORMedalists Ed ClancySteven BurkeOwain DoullBradley Wiggins  Great Britain Alex EdmondsonJack BobridgeMichael HepburnSam WelsfordCallum Scotson  Australia Lasse Norman HansenNiklas LarsenFrederik MadsenCasper von FolsachRasmus Quaade  Denmark← 20122020 → Cycling at the20...

Pour les articles homonymes, voir Pieterse. Puck PietersePuck Pieterse en 2022.InformationsNaissance 13 mai 2002 (21 ans)AmersfoortNationalité néerlandaiseÉquipe actuelle Fenix-DeceuninckÉquipes UCI en cyclisme sur route 3.2020-3.2021Ciclismo Mundial3.2021-2022Plantur-Pura2023-Fenix-DeceuninckÉquipes cyclo-cross 3.2020-6.2022Alpecin-Fenix7.2022-10.2023Alpecin-DeceuninckPrincipales victoires Championne d'Europe de VTT cross-country (2023) Coupe du monde de cross-country1re du classe...

 

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: コルク – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL(2017年4月) コルクを打ち抜いて作った瓶の栓 コルク(木栓、�...

 

1930 film Journey's EndTheatrical posterDirected byJames WhaleWritten byR. C. Sherriff (play)Joseph Moncure MarchProduced byGeorge PearsonStarringColin CliveIan MaclarenDavid MannersCinematographyBenjamin H. KlineEdited byClaude BerkeleyProductioncompaniesGainsborough Pictures Tiffany PicturesDistributed byTiffany Pictures (US) Woolf & Freedman Film Service (UK)Release dates April 14, 1930 (1930-04-14) (UK) April 15, 1930 (1930-04-15) (U.S.) Running t...

Andreas KisserAndreas Kisser con i Sepultura nel 2018 Nazionalità Brasile GenereThrash metalGroove metalDeath metalHeavy metalAlternative metalRock sperimentaleFolk Periodo di attività musicale1987 – in attività StrumentoChitarra Gruppi attualiSepultura, De La Tierra, Hail!, Kisser Clan Gruppi precedentiAnthrax, Sexoturica, Quarteto Da Pinga, Andreas Kisser & Embromation Society, Brasil Rock Stars, Charles' Angels, Ed Motta, Andreas Kisser and Rui Veloso, Esfi...

 

此條目需要补充更多来源。 (2021年7月4日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:美国众议院 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 美國眾議院 United States House of Representatives第118届美国国会众议院徽章 众议院旗...

 

Vous lisez un « bon article » labellisé en 2010. Ordre de Saint-Patrick Insigne d'un chevalier de l'ordre de Saint-Patrick. Décernée par le roi du Royaume-Uni Irlande Type Ordre de chevalerie Éligibilité Au bon plaisir du monarque Statut En sommeil depuis 1974 Chiffres Date de création 1783 Dernière attribution 1936 Importance Ordre du bain Ordre du chardon Le médaillon de l'Ordre. Les statuts de l'Ordre indiquent que le ruban doit être bleu-ciel[Note 1]. Ruban de l'ordr...

English international footballer (1922–2014) For the Northern Irish footballer, see Tommy Finney. SirTom FinneyCBE Finney with the England national team c. 1950Personal informationFull name Thomas FinneyDate of birth (1922-04-05)5 April 1922Place of birth Preston, Lancashire, EnglandDate of death 14 February 2014(2014-02-14) (aged 91)Place of death Preston, Lancashire, EnglandPosition(s) Winger and centre forwardYouth career1940 Preston North EndSenior career*Years Team Apps (Gls)1940�...

 

British politician For other people named Thomas Spring Rice, see Thomas Spring Rice (disambiguation). The Right HonourableThe Lord Monteagle of BrandonPC FRS FGSChancellor of the ExchequerIn office18 April 1835 – 26 August 1839MonarchsWilliam IV VictoriaPrime MinisterThe Viscount MelbournePreceded bySir Robert Peel, BtSucceeded byFrancis BaringSecretary of State for War and the ColoniesIn office5 June 1834 – 14 November 1834MonarchWilliam IVPrime MinisterThe Vis...

 

Tétrabromure de carbone     Molécule de tétrabromométhane Identification Nom UICPA tétrabromométhane / tétrabromure de carbone Synonymes R-10B4 No CAS 558-13-4 No ECHA 100.008.355 No CE 209-189-6 No RTECS FG4725000 PubChem 11205 SMILES BrC(Br)(Br)Br PubChem, vue 3D InChI Std. InChI : vue 3D InChI=1S/CBr4/c2-1(3,4)5 Std. InChIKey : HJUGFYREWKUQJT-UHFFFAOYSA-N Apparence solide cristallin incolore, odeur douce[1] Propriétés chimiques Formule CBr4  [...

Granddaughter of Martha Washington Eleanor Parke Custis LewisBornEleanor Parke CustisMarch 31, 1779Mount Airy, Prince George's County, Maryland, U.S.DiedJuly 15, 1852(1852-07-15) (aged 73)Clarke County, Virginia, U.S.Resting placeMount Vernon, Fairfax County, Virginia, U.S.SpouseLawrence LewisChildren8Parent(s)John Parke CustisEleanor CalvertRelativesMartha Washington (paternal grandmother)Daniel Parke Custis (paternal grandfather)George Washington (paternal adopted-grandfather) Eleanor ...

 

Law enforcement agency National Police ServiceНационална ПолицияLogo of the National PoliceCommon nameПолиция / PoliceAbbreviationGDNPAgency overviewFormed1925Preceding agencyPeople's MilitiaEmployees53114 officersAnnual budget$1,103,492,490Jurisdictional structureOperations jurisdictionBulgariaGeneral natureCivilian policeOperational structureHeadquartersSofia, BulgariaElected officer responsibleKalin Stoyanov, Minister of InteriorAgency executiveSenior Commissio...

 

Glenn FlearGlenn Flear en 2006BiographieNaissance 12 février 1959 (65 ans)LeicesterNationalité britanniqueDomicile MontpellierActivité Joueur d'échecsConjoint Christine FlearAutres informationsSport ÉchecsTitres aux échecs Maître de la Fédération internationale des échecs (depuis 1980), maître international d'échecs (depuis 1983), grand maître international (depuis 1987)Classement Elo 2 390 (2024)modifier - modifier le code - modifier Wikidata Glenn Curtis Flear est un ...

弗雷德·阿斯泰爾弗雷德·阿斯泰爾於《黃金夢》(1941年)模樣男演员英文名Fred Astaire国籍 美国出生(1899-05-10)1899年5月10日 美國內布拉斯加州奥马哈 (内布拉斯加州)逝世1987年6月22日(1987歲—06—22)(88歲) 美国加州洛杉磯职业舞者、演員、編舞家、攝影師、歌手宗教信仰美國聖公會配偶菲利斯·波特(1933年-1954年)羅賓·史密斯(1980年-1987年)儿女小佛瑞德·阿斯泰爾(1936....

 

柏鴻輝Po Horng-Huei Alex柏鴻輝中將(2016年2月25日) 第14任國防部軍政副部長现任就任日期2021年7月9日 前任張哲平 第65任國防部常務次長任期2016年6月1日—2018年12月15日 前任許培山继任尚永強 空軍司令部參謀長任期2016年—2017年 前任劉守仁继任范大維 國防部政務辦公室主任 个人资料性别男出生1958年(65—66歲) 中華民國(臺灣)国籍 中華民國母校空軍官校职业軍人军�...