PROFILPELAJAR.COM

Orosz sutaszárnyúmókus
	Állatkerti példány
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Osztály:	Emlősök (Mammalia);
Alosztály:	Elevenszülő emlősök (Theria);
Csoport:	Eutheria;
Alosztályág:	Méhlepényesek (Placentalia);
Öregrend:	Euarchontoglires;
Csoport:	Glires;
Rend:	Rágcsálók (Rodentia);
Alrend:	Mókusalkatúak (Sciuromorpha);
Család:	Mókusfélék (Sciuridae);
Alcsalád:	Mókusformák (Sciurinae);
Nemzetség:	Repülőmókusok (Pteromyini);
Nem:	Pteromys; G. Cuvier, 1800
Faj:	P. volans;
Tudományos név
	Pteromys volans; Linnaeus, 1758
Elterjedés
	Az elterjedési területe
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Orosz sutaszárnyúmókus témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Orosz sutaszárnyúmókus témájú médiaállományokat és Orosz sutaszárnyúmókus témájú kategóriát.

Az orosz sutaszárnyúmókus vagy szibériai repülőmókus (Pteromys volans) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a mókusfélék (Sciuridae) családjába tartozó faj.

A Pteromys emlősnem típusfaja.

Előfordulása

Az orosz sutaszárnyúmókus főleg Szibéria területén található meg. A modern mezőgazdaság Európából egyre inkább keletre szorítja az állatot. Észak felé egészen addig fordul elő, amíg nyírfákat is talál. E faj feltétlenül igényli a természetes erdőt.

Alfajai

Pteromys volans volans Linnaeus, 1758
Pteromys volans athene Thomas, 1907
Pteromys volans buechneri Satunin, 1903
Pteromys volans orii Kuroda, 1921

Megjelenése

Az állat testhossza 15-17 centiméter, farokhossza 9,5-13 centiméter, magassága 3,2-3,9 centiméter és testtömege 135-205 gramm. Bundája barnásszürke. Oldalt, az elülső és hátulsó lábak között, szőrrel borított repülőhártya feszül. Farkát kétsoros, sűrű szőrzet fedi. Téli szőrméje selymes, ezüstszürke fényű. Szeme viszonylag nagy, füle azonban kicsi, majdnem teljesen elrejti a bundája.

Életmódja

Az orosz sutaszárnyúmókus a nyírből, lucből és erdeifenyőből álló, kevert állományú erdők lakója. Az állat rendkívül ügyesen kúszik. A repülőhártya segítségével nagyobb szakaszokat is (körülbelül 35 méterig) képes szabadon siklani a levegőben. Farkát elsősorban kormánylapátként használja, kéz- és lábmozdulataival még a siklás irányát is tudja befolyásolni, de saját erőből képtelen repülni. Leszálláskor farkát és karját megemeli, testének hosszanti tengelyét pedig függőleges irányba dönti, hogy így tompítsa az ütközést. A szibériai repülőmókus kis termetű állat, legfőbb ellensége a nyuszt (Martes martes). Nagy szeme jelzi, hogy szürkületkor indul útra. Fő étke a nyírfa kéreg, amelyet csavarvonalban hánt le. Eme tevékenységét „gyűrűzés”-nek nevezik. De egyéb fák levelei, friss hajtások, rügyek, különböző tűlevelűek magvai, égerbarka, valamint bogyók és gyümölcsök is szerepelnek étlapján. Táplálékát fészkébe hordja és ott fogyasztja el. Néha madárfészkeket és faodvakat is használ, amelyekbe tartalékot is gyűjt, mivel téli álmot nem alszik, csupán kevesebbet mozog ebben az időszakban.

Szaporodása

A fákon nagy fészket épít, amelyet egész évben használ, a hidegebb időszakokat is itt vészeli át. Tavasszal itt jönnek világra a csupasz, zárt szemű kölykök, őket általában még egy 2-4 utódból álló alom követi nyáron. Biológiájukról gyakorlatilag csak annyit tudunk, ami elsősorban állatkerti tartásuk során vált ismertté. Vadonbeli életük részleteit még homály fedi, mivel magasan, a szibériai, megközelíthetetlen nyírfaerdők koronaszintjében élnek. Szociális magatartásuk a jelek szerint egészen különleges: gyakran olyan kisebb csoportokban figyelhető meg, amelyek vagy csak hímekből, vagy csak nőstényekből állnak.