Nyugat (folyóirat)

Nyugat
A Nyugat első számának címlapja[1]
A Nyugat első számának címlapja[1]
Adatok
Típusirodalmi folyóirat

OrszágMagyarország Magyarország
Alapítva1908. január 1.
Megszűnt1941. augusztus 1.
Ár1 korona
TulajdonosNyugat Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság
FőszerkesztőOsvát Ernő
Ignotus
Móricz Zsigmond
Babits Mihály
Példányszámeleinte pár száz, később pár ezer
NyelvMagyarország magyar
SzékhelyBudapest

MTID20099238
A Nyugat weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyugat témájú médiaállományokat.

A Nyugat a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata 1908. január 1. és 1941. augusztus 1. között jelent meg Budapesten. Az első számot már 1907 karácsonyán elkezdték árulni (újévi dátumozása ellenére). Havonta két száma jelent meg, de gyakran jelentek meg összevont számai is; ára 1 korona volt. Címlapján Beck Ö. Fülöp Mikes-emlékérme látható. Nagyjából az évtizedekhez köthetően három nagy nemzedéket tartanak számon, bár vannak, akik négy csoportra osztják az íróit.[forrás?]

A folyóirat Babits Mihály főszerkesztő halálával és a nevére szóló kiadói jogokkal szűnt meg.

Hatása

A Nyugat almanachja, 1912 (borító)

Nagy hatású lap volt, annak ellenére, hogy alacsony (eleinte pár százas, később pár ezres) példányszámban jelent meg. Az eredeti kiadásból a teljes sorozat csak néhány helyen található meg, de 2000 óta digitalizálva hozzáférhető mindenki számára.

Célja a magyar irodalom nyugati szintre emelése volt, így szembefordult a félfeudális ország epigonizmusba süllyedt irodalmával. A 19. század végi új stílusirányzatokat ugyanúgy segítette az érvényesülésben, mint a nyugati modern irodalom legfrissebb törekvéseit. Nem volt egységes világnézeti arculata, inkább a „közös ellenség” fogta egybe a lapot. Óriási ellenállásba ütközött konzervatív részről (nemzeti veszedelmet láttak benne), de neves képviselői meg tudták védeni; még az első világháborút is túlélte.

Az avantgárd mozgalmaktól azonban igyekezett távol tartani magát; ezt Kassák Lajos A Tett (1915–16) és a Ma (1916–25) című lapjai képviselték.

Története

Megalapítása

A Nyugat szerkesztőségének emléktáblája a Lónyay utca 18/b szám alatt

A Nyugatról sokan azt gondolják, hogy előzmények nélkül jött létre és emelte újra a magyar irodalmat világirodalmi szintre. Pedig a századforduló igen gazdag kulturális élettel büszkélkedhetett. A népnemzeti iskola törekvései nem voltak egyeduralkodóak, Vajda János és Reviczky Gyula költészete Ady szimbolizmusa felé mutat. Ady 1906-os kötete, az Új versek nagy visszhangot váltott ki, s hamarosan (1908) kiadták Nagyváradon A Holnap című antológiát is. Ezek közvetlen előzményei voltak a Nyugatnak.

Az alapításról Fenyő Miksa ezt írja később: „A Nyugat nem légüres térben jött létre, – vagyis aki meg akarja írni történetét, az nem kezdheti azzal, hogy ekkor és ekkor összeült a Royal-kávéházban Osvát Ernő Fenyő Miksával, és a második »fekete-pohárnál« – Osvátnál nyilván a harmadiknál, elhatározták, hogy folyóiratot alapítanak. Nem. A történetírónak messzebbre kell visszanyúlnia, s képet írni azokról a múlt század végén, a század elején megvolt politikai, kulturális és szociális viszonyokról, melyek determinálták a Nyugat létrejöttét, – még ha ez a kép nem is rajzolódott ki teljes világossággal a Nyugat alapítói előtt.”

Az új lapnak megnyerték Osvát Ernőt, Ignotust, Schöpflin Aladárt, Fenyő Miksát, Ambrus Zoltánt és később Hatvany Lajost, akik már korábban is elismert szerkesztők, kritikusok, műértők voltak. Az anyagiakat Hatvany biztosította – nem utolsósorban a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) mecenatúrája révén.

Az induló program Ady magyarsága, Osvát minőségkultusza és Ignotus alkotói szabadságfogalma körül mozgott. A szerkesztők táborához csatlakozott Kaffka Margit, Csáth Géza, Cholnoky Viktor, Gellért Oszkár már a kezdetektől, februárban Juhász Gyula, márciusban Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Szép Ernő, Babits Mihály novemberben, Tóth Árpád pedig decemberben. Ők alkotják az első nemzedéket, kiegészítve Móricz Zsigmonddal, az első felfedezettel.

A folyóirat történetében négy nagyobb korszakot lehet megkülönböztetni. Az első az I. világháború kezdetéig tartott, a második a Tanácsköztársaság bukásáig, a harmadik a 20-as éveket foglalja magába, a negyediket pedig a 30-as évekhez lehet kötni.

A háború előtt

A Nyugat Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság részvénye 1911-ben

Juhász Gyula depresszív versei domináltak, amelyek magánéleti gondjai miatt íródtak. A folyóiratban továbbá nagy szerepet kaptak Ady Endre szimbolista versei is. Ő volt a folyóirat jelképes szerzője, a közvélemény azonban sokat bírálta a költőt azzal a váddal, hogy versei érthetetlenek, mivel az új stílusirányzat, a szimbolizmus a 20. század elején még nagyon szokatlannak számított.

…és a háború alatt

A Nyugat alkotói az I. világháború alatt a kezdetektől a humánum védelmében álltak. 1915-re már az egész ország előtt feltárult a valóság, s a külső elvárás is az volt, hogy a Nyugat egységbe kovácsolódjék. Csak ekkor vált igazán táborrá a folyóirat.

Háborúellenes esszék és versek jelentek meg elsősorban, mint Babits Húsvét előtt című költeménye és 1918 őszén Kant-tanulmánya a világbéke jegyében. Ezután tört ki az őszirózsás forradalom is. 1919 januárjában meghalt Ady, megrendítve ezzel a közönséget és a szerkesztőséget is. Móricz Zsigmond búcsúztatta el. A Tanácsköztársaság idején a megszűnés veszélye fenyegette a Nyugatot a kommunisták szemében, demokratizmusa miatt. A Tanácsköztársaság bukása utáni első számon a román katonai diktatúra cenzúrája látható.

A Nyugat 1919 novemberében indult újra.

Az 1920-as években

Az 1920-as években a folyóirat szellemisége nagyjából egységesnek mondható. Osvát 1919-ben lemondott a szerkesztőségről, helyébe Babits lépett. Ignotus még a Károlyi Mihály-kormány idején Svájcba utazott, de továbbra is nevét adta a laphoz (egészen Osvát 1929-es haláláig). A legfőbb hagyománynak Adyé bizonyult. Ady költészete a ’20-as évek végére egyszerre „közérthetővé” vált, így érthető, hogy mikor Kosztolányi a régi sérelmekért egy röpirattal „bosszút állt”, a Nyugat egységesen lépett fel ellene.

Az 1920-as években indult a második nemzedék, Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán, Tamási Áron, Gelléri Andor Endre. Különös figyelmet fordítottak az Erdélyben rekedt költők, írók felfedezésére, a prózában pedig olyan kísérleteknek adtak teret, mint Gelléri tündéri realizmusa.

1929-ben azonban bekövetkezett a gazdasági világválság. Ugyanebben az évben Osvát öngyilkos lett. A lapot Móricz mentette meg a megszűnéstől: vállalta, hogy az 1931-ig terjedő adósságokat kifizeti, ha szerkesztői rangot kap. Babits 1929-ben a Baumgarten-díj kurátorságát kapta meg, ő is ezzel az igénnyel kívánt élni. Ketten lettek tehát szerkesztők, de nem mindenben értettek egyet. Kettejük között rengeteg huzavona támadt; a november 16-i szám emiatt nem jelent meg. Abban állapodtak meg, hogy Babits fennhatósága alá a vers és a kritika tartozik, Móricz alá a próza.

Az 1930-as években

Az 1930-as évek elején a példányszám ismét jelentősen visszaesett, 1933-ban a csőd már Móricz családját is fenyegette. Móricz elhagyta a lapot, s Babitsnak olyan irodalomszervezői szerep jutott, mint egykor Kazinczynak vagy Vörösmartynak.

A folyóirat gazdasági ügyeit hosszú ideig Gellért Hugó intézte. Az energiáit jelentősen felemésztő feladat mellett kiemelkedőt alkotott orosz művek fordítójaként is.

Szerkesztőként Gellért Oszkár neve is feltűnt, az ő szerepe azonban nem volt ilyen jelentős. Babits neve egybeforrt a Nyugattal. A széppróza ebben az évtizedben mindinkább háttérbe szorult: Babits és Kosztolányi is felhagyott a regényekkel való kísérletezéssel, 1933-ban pedig meghalt Krúdy. Rengeteg polémia, ankét és vers jelent meg. A fellépő harmadik nemzedék is javarészt költőkből áll: Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Vas István.

1935-ben a kéthetente megjelenő lapból végleg havi folyóirat lett.[2] 1941-ben Magyarország belépett a háborúba, Babits meghalt. Mivel a megjelenési engedély kizárólag az ő nevére szólt, a Nyugat megszűnt.

A Nyugat utódja a Magyar Csillag (1941. október 1.1944. április 1.) című folyóirat, amelyet Illyés Gyula Schöpflin Aladárral szerkesztett.

A Nyugat nemzedékei

Első nemzedék

Név Megjegyzés
Osvát Ernő szerkesztő
Ignotus főszerkesztő
Schöpflin Aladár író/szerkesztő
Fenyő Miksa szerkesztő
Hatvany Lajos író
Ady Endre költő/szerkesztő
Móricz Zsigmond író
Kaffka Margit költő/író
Csáth Géza író
Cholnoky Viktor író
Gellért Oszkár író/szerkesztő
Juhász Gyula költő
Kosztolányi Dezső költő/író
Karinthy Frigyes író
Balázs Béla költő/író
Szép Ernő költő/író
Babits Mihály költő/író
Tóth Árpád költő
Krúdy Gyula író

Második nemzedék

Név Megjegyzés
Babits Mihály főszerkesztő
Móricz Zsigmond főszerkesztő
Szabó Lőrinc költő
József Attila költő
Zelk Zoltán költő
Tamási Áron író
Illyés Gyula költő/író/szerkesztő
Gelléri Andor Endre író
Szerb Antal író

Harmadik nemzedék

Név Megjegyzés
Babits Mihály főszerkesztő
Weöres Sándor író/költő
Jékely Zoltán író/költő
Vas István költő/író
Kádár Erzsébet író
Radnóti Miklós költő
Ottlik Géza író

Jelentősége

Meghatározta korának értékrendjét, és a magyar irodalmat a nyugat-európai irodalom szintjére emelte.

100 éves a Nyugat

A „Nyugat 100” busz Makón, a Korona Szálló előtt (2008)

2008-ban volt a folyóirat megindulásának századik évfordulója, melynek kapcsán több rendezvénysorozat, honlap stb. indult el. Ezek közül a Petőfi Irodalmi Múzeum által indított „Nyugat 100” busz volt a legnépszerűbb, mely városról városra haladva (a szomszéd országokat is beleértve) ismertette meg a „nyugati arcokkal” a lelkes közönséget.[3][4]

Jegyzetek

Források

További információk

Read other articles:

Halaman ini berisi artikel tentang sungai yang berada di Kalimantan Tengah. Untuk sungai yang berada di Kalimantan Barat, lihat Sungai Kapuas. Bagian hilir Sungai Kapuas yang juga disebut Sungai Kapuas Murung Muara sungai Kapuas Murung dan sekitarnya Sungai Kapuas (bagian hilirnya disebut Sungai Kapuas Murung[1]) adalah sungai yang terletak di Kabupaten Kapuas, Provinsi Kalimantan Tengah. Sungai ini memanjang dari Desa Tumbang Bukoi, Kecamatan Mandau Talawang sampai Desa Batanjung, Ke...

 

Colombian footballer (born 1988) In this Spanish name, the first or paternal surname is Cuadrado and the second or maternal family name is Bello. Juan Cuadrado Cuadrado with Colombia in 2018Personal informationFull name Juan Guillermo Cuadrado Bello[1]Date of birth (1988-05-26) 26 May 1988 (age 35)[2]Place of birth Necoclí, ColombiaHeight 1.76 m (5 ft 9 in)[3]Position(s) Winger, right-backTeam informationCurrent team Inter MilanNumber 7Yout...

 

العلاقات البوسنية السنغافورية البوسنة والهرسك سنغافورة   البوسنة والهرسك   سنغافورة تعديل مصدري - تعديل   العلاقات البوسنية السنغافورية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين البوسنة والهرسك وسنغافورة.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارن�...

Untuk putranya, pengusaha Hong Kong, lihat John Charles Bowring. Sir John BowringKCB FRS FRGSJohn Bowring pada 1826 Gubernur Hong Kong 4thMasa jabatan13 April 1854 – 9 September 1859Penguasa monarkiVictoriaLieutenant GovernorMG William JervoisMG Robert GarrettMG Thomas AshburnhamMG Charles van Straubenzee PendahuluSir George BonhamPenggantiHercules Robinson, 1st Baron RosmeadAnggota dari Parlemenuntuk BoltonMasa jabatan1841–1849Menjabat bersama Peter Ainsworth...

 

Об экономическом термине см. Первородный грех (экономика). ХристианствоБиблия Ветхий Завет Новый Завет Евангелие Десять заповедей Нагорная проповедь Апокрифы Бог, Троица Бог Отец Иисус Христос Святой Дух История христианства Апостолы Хронология христианства Ран�...

 

Criticism surrounding Roosevelt's United States presidency As president from 1933 to 1945, Roosevelt was the target of sharp criticism from conservatives. Before, during and after his presidential terms and continuing today, there has been criticism of Franklin D. Roosevelt (1882–1945). His critics have questioned not only his policies and positions, but also accused him of trying to centralize power in his own hands by controlling both the government and the Democratic Party. Many denounce...

Kabupaten WaropenKabupatenPelabuhan Sanggei LambangPetaKabupaten WaropenPetaTampilkan peta Maluku dan PapuaKabupaten WaropenKabupaten Waropen (Indonesia)Tampilkan peta IndonesiaKoordinat: 2°17′10″S 137°01′06″E / 2.286°S 137.01837°E / -2.286; 137.01837Negara IndonesiaProvinsiPapuaTanggal berdiri25 Oktober 2002Dasar hukumUU Nomor 26 Tahun 2002[1]Ibu kotaOudateJumlah satuan pemerintahan Daftar Distrik: 13Kampung: 117 Pemerintahan • Bup...

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

Польська жінка-солдат у трофейній формі вермахту перевіряє документи канадського водія 7 травня 1945 року Польська окупаційна зона була особливою територією в британській окупаційній зоні в післявоєнній Німеччині з 1945 по 1948 рік і була розташована в центрально-північній �...

American men's college basketball season 2023–24 Virginia Cavaliers men's basketballNCAA tournament, First FourConferenceAtlantic Coast ConferenceRecord23–11 (13–7 ACC)Head coachTony Bennett (15th season)Associate head coachJason Williford (15th season)Assistant coaches Ron Sanchez (10th season) Orlando Vandross (6th season) Offensive schemeBlocker-MoverBase defensePack-LineHome arenaJohn Paul Jones ArenaSeasons← 2022–232024–25 → 2023�...

 

Relative atomic mass as defined by IUPAC (CIAAW) Not to be confused with Atomic mass. Example: copper in terrestrial sources. Two isotopes are present: copper-63 (62.9) and copper-65 (64.9), in abundances 69% + 31%. The standard atomic weight (Ar°(Cu)) for copper is the average, weighted by their natural abundance, and then divided by the atomic mass constant mu.[1] The standard atomic weight of a chemical element (symbol Ar°(E) for element E) is the weighted arithmetic mean of...

 

European pay television channel This article is about the European channel. For the US channel, see Investigation Discovery. Television channel Investigation DiscoveryCountryUnited KingdomBroadcast areaEuropeMiddle EastAfricaNetworkWarner Bros. Discovery EMEAHeadquartersAmsterdam, NetherlandsProgrammingLanguage(s)EnglishDubbed:BulgarianCzechDutchFrenchHungarianItalianPolishPortugueseRomanianRussianSwedishTurkishPicture format1080i HDTV(downscaled to 16:9 576i for the SDTV feed)Timeshift servi...

此條目缺少有關频率 (统计学)的信息。 (2024年5月29日)請擴充此條目相關信息。討論頁可能有詳細細節。 三個閃動的光圓,從最低頻率(上端)至最高頻率(下端)。 频率(frequency)又稱週率,是物理学上描述某具规律週期性的现象或事件,在每单位时间内(即每秒)重复发生的次数(週期數,即循环次数);通常以符号 f {\displaystyle f} 或 ν {\displaystyle \nu } 表示。频率�...

 

Condé-sur-RislecomuneCondé-sur-Risle – Veduta LocalizzazioneStato Francia Regione Normandia Dipartimento Eure ArrondissementBernay CantonePont-Audemer TerritorioCoordinate49°19′N 0°37′E49°19′N, 0°37′E (Condé-sur-Risle) Superficie9,92 km² Abitanti551[1] (2009) Densità55,54 ab./km² Altre informazioniCod. postale27290 Fuso orarioUTC+1 Codice INSEE27167 CartografiaCondé-sur-Risle Sito istituzionaleModifica dati su Wikidata · Manuale Condé-su...

 

Questa voce o sezione deve essere rivista e aggiornata appena possibile. Sembra infatti che questa voce contenga informazioni superate e/o obsolete. Se puoi, contribuisci ad aggiornarla. Questa voce o sezione sugli argomenti laghi e Lombardia non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti dei progetti di riferimento 1, 2. Questa voc...

Alex & The ListPoster rilis teatrikalSutradaraHarris GoldbergProduserKristen D'AlessioDitulis oleh Harris Goldberg Kristen D'Alessio Pemeran Jennifer Morrison Patrick Fugit Karen Gillan Penata musikRyan ShoreSinematograferDavid McFarlandPenyuntingRichard NordPerusahaanproduksi Goose's List Signature Entertainment DistributorGravitas VenturesTanggal rilis 4 Mei 2018 (2018-05-04) Durasi111 menitNegaraAmerika SerikatBahasaInggris Alex & The List adalah film komedi romantis Ame...

 

خالد المولهي   معلومات شخصية الميلاد 13 فبراير 1981 (43 سنة)[1]  تونس  الطول 1.78 م (5 قدم 10 بوصة) مركز اللعب وسط الجنسية تونس  المسيرة الاحترافية1 سنوات فريق م. (هـ.) 2001–2004 النادي الإفريقي 117 (19) 2005–2010 ليلستروم 107 (7) 2011–2014 الترجي الرياضي التونسي 62 (6) المنتخب الوطن�...

 

1995 Extreme Championship Wrestling supercard event November to Remember (1995)The ECW Arena.PromotionExtreme Championship WrestlingDateNovember 18, 1995CityPhiladelphia, Pennsylvania, USVenueECW ArenaAttendance1,150Event chronology ← PreviousSouth Philly Jam Next →December to Dismember November to Remember chronology ← Previous1994 Next →1996 November to Remember (1995) was the third November to Remember professional wrestling event produced by Extreme Championshi...

Extinct subclass of mammals AllotheriaTemporal range: Middle Jurassic–Eocene PreꞒ Ꞓ O S D C P T J K Pg N Possible Late Triassic record Skull of Ptilodus (Multituberculata) Skull of Adalatherium (Gondwanatheria) Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Mammalia Clade: Theriiformes Subclass: †AllotheriaMarsh, 1880 Subgroups †Camptomus †Fractinus †?Cifelliodon †Megaconus †Kermackodon †Gondwanatheria ?†Haramiyida †Multitubercula...

 

أبو بكر الإسماعيلي معلومات شخصية تاريخ الميلاد سنة 890 [1]  تاريخ الوفاة سنة 981 (90–91 سنة)[1]  اللقب الإمام الحافظ الحجة الفقيه، شيخ الشافعية، صاحب الصحيح[2] المذهب الفقهي أهل السنة والجماعة أقرباء أبو عبد الله الختن (صهر)  الحياة العملية العصر القرن الثالث...