A Nyugat-Dunántúli turisztikai régió a magyarországi idegenforgalmi régiók egyike, az ország északnyugati részében helyezkedik el. Három vármegye, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala alkotja.
A nyugat-dunántúli statisztikai régió területe megegyezik a Nyugat-Dunántúl turisztikai régióval, kivéve Zala vármegye keleti, Balaton körüli részét, amely a Balaton turisztikai régióhoz tartozik.
Turisztikai látnivalók
A nyugat-dunántúli turisztikai régió fő látnivalóit a műemlékek sokasága, a kisvárosok és falvak középkori és barokk templomai, kastélyai, a sok helyütt még érintetlen természet és a nagy kiterjedésű, tiszta levegőjű hegyvidéki erdőségek jelentik.
Épített örökség
Nevezetességek Győr-Moson-Sopron vármegye településein:
A megye különleges értéke a Pannonhalmi Bencés Főapátság. A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus bazilika az évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek. Az egész épületegyüttest a magyar klasszicizmus egyik legismertebb alkotása, az 55 méter magas torony koronázza. A Pannonhalmi Bencés Főapátság az UNESCO Világörökség Bizottságának döntése nyomán 1996 decembere óta a világ kulturális örökségének része.
A "Folyók városa", a római Arrabona, püspökségi központ. Óvárosa a Káptalan-dombon terül el. Érdemes felkeresni a püspöki székesegyházat, további látnivalói a Papnevelde, a Borsos Miklós Múzeum, a Kreszta-ház, a Patkó Imre-gyűjtemény, a Szent Ignác-templom, a Városháza és az Eszterházy kastély. Ismert nevezetessége a Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő.
Egyike Magyarország műemlékekben leggazdagabb helységeinek, a római Scarbantia. Említésre méltó látnivalók a Tűztorony, a magángyűjtemények (pl. Stornó-gyűjtemény), a Lábas-ház, a Fabricius-ház, a Római Kőtár, a Patikamúzeum, a Pékmúzeum, az Orsolyita-templom, a Caesar-ház, az Ózsinagóga, az Eggenberg-ház, a Szent György-templom, a Templom utca múzeumai és az Esterházy-ház.
Sokan keresik fel a barokk stílus gyöngyszemének tekintett fertődi Esterházy-kastélyt. Mai formáját a 18. század második felében nyerte el, Esterházy (Fényes) Miklós elképzelései és tervei alapján. Több építész dolgozott rajta, de a munkát a herceg fogta össze. Az ő idejében közel húsz év alatt alakult ki az épület, amely a bécsi Schönbrunn és a párizsi Versailles méltó párja. A barokk épületegyüttes a maga korában egyedülálló építészeti jelenségként értékelhető. Az itt lakó Esterházy hercegek művészetpártoló tevékenysége révén a 18. század végi Magyarország egyik fő kulturális központja volt, „Magyar Versailles”-nak is nevezik.
A Széchenyi-kastélyt 1969–73 között állították helyre, és 1973-ban megnyitották benne a Széchenyi István Emlékmúzeumot. Az épületegyüttes egy részében, a keleti oldalon a méntelep, a nyugati épületrészt lezáró „Vörös kastélyban” a Kastély Szálló (szálloda, étterem, kávézó) kapott helyet. A homlokzat oromzatán egy nagy Széchenyi-címert láthatunk. A bejárati ajtók mögött a "sala terrena", a fogadóterem helyezkedik el. Az emlékmúzeum két részből áll: a földszint összenyíló teremszobáiban korabeli enteriőrök között a Széchényi-család történetét és Széchenyi István életét mutatják be számos érdekességgel. Az emeleten „a legnagyobb magyar” munkásságához kötődő gazdasági kiállítások kaptak helyet, egy terem kivételével modern berendezéssel. Innen további kirándulás tehető a nagycenki múzeumvasúton.
A vidék híres látnivalói közé tartozik még a lébényi román stílusú templom és a fertőrákosi kőfejtő.
A római Savaria, melynek fennmaradtak e korból származó emlékei (Romkert fórum, mozaikok, Mercurius–szentély). Az ásatások leletei a Savaria Múzeumban tekinthetők meg. Az Iseum Romkertben az Isis-szentély látható. További érdekességek a Püspöki Székesegyház (1791), a copf Püspöki Palota, az Egyházmegyei Múzeum, a Szent Erzsébet plébániatemplom, a ferences kolostor, a dominikánus templom, a Művészeti Galéria.
Római katolikus apátsági temploma 1220-1256 között épült, többször bővítették, mellette a Szent Jakab-kápolna 1260 körüli időszakból származik. 1781-ig a templomot cinterem (temető) vette körül. 1896-1904 között Schulek Frigyes tervei szerint restaurálták. Kapuja 1663-ban épült, kőfala későbbi. A román kori magyar templomépítészet legjelentősebb megmaradt alkotása.
Zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Története azzal kezdődik, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen ered a táj neve is. A nyugati határvidéken különös fontosságú volt a határőrizet az Árpádok korában. Szalafőt hét szer alkotja, a legarchaikusabb őrségi települést. A népi építészetnek a Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes állít emléket, ahol láthatók még a környékre jellemző lakóépületek, az ún. kerített ház, a kontyos ház és a kástu. Az Olajmúzeumban a tökmagültetés eszközeit állították ki. További látnivalója a Jakosa porta szintén a régen itt lakó parasztok életébe enged betekintést. Őriszentpéter az Őrség központja, egyedülálló, kilenc szerből álló település. Védett őrségi lakóházak, boronapajta látogathatók itt. Pankaszon áll az Őrség egyik legszebb szoknyás haranglába, mely 1775-ben fából készült. Velemér Árpád kori műemléktemploma késő román és kora gót építészeti stílusjegyeket mutat, a XIII. század végén a Szentháromság tiszteletére szentelték. "2006-ban indult nálunk a projekt, akkor "Magyarország legjobban fejlődő vidéki desztinációját" választották ki. E pályázat győztese az Őrség lett..." Forrás: [1]Archiválva2009. szeptember 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
Göcsej tájegység központja, megyeszékhely. Felkereshető nevezetességei az egyedülálló Olajipari Múzeum, a Göcseji Falumúzeum és Finnugor Néprajzi Park illetve a Göcseji Múzeum, a Megyei Bíróság (egykori Vármegyeház) épülete, a tévétorony az Alsóerdőn, ahonnan gyönyörű panoráma tárul a környező dombvidékre és a városra. A kultúra rajongóit a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (egykori Zsinagóga) rendezvényei is várják.
Domborzati-néprajzi tájegység, a vármegye legismertebb része, a Zala, Válicka és a Kerka folyók által határolt vidéken, kb. 70 községet foglal magába. Középső része a "szegek" vidéke. Sok helyütt fennmaradtak a népi építészet illetve népszokások emlékei (Böde - Szent Mihály-templom, Nova - Plánder Ferenc Falumúzeuma, Kávás - Népi műemlékház, Zalalövő - Népi műemlékház, Csesztreg - Népi műemlékház, Szent Móric-templom, Nemesnép - Fazsindelyes szoknyás harangláb, Rádiháza - Gutorfölde - 1990-es évek eleje óta méneseiről híres).
Domborzati és néprajzi tájegység, Göcsejtől és a Kerka folyótól délnyugatra, részben Szlovéniában. Elnevezése valószínűleg a hetes számmal van összefüggésben. Hagyományosan Hetésnek a történelmi Zala vármegye azon hét települését nevezték („Hetes” → Hetés), amelyek neve "háza" végződésű volt; ezek a ma is létező Bödeháza, Gáborjánháza, Göntérháza és Szijártóháza, valamint a ma már nem létező Gálháza, Pálháza és Nyakasháza. Később a Hetés fogalmába a Lendva központú, néprajzilag hasonló területet egészét beleértették. Sík terület, határain egykor árterekkel, mocsarakkal és ingoványos vidékekkel. A környéken neves települései Rédics, Lenti, Lovászi, Gosztola, Lendvadedes és Szentgyörgyvölgy (Hetés és Őrség határa).
A Fertő-táj nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy 1979-ben bioszféra rezervátummá nyilvánították, 1989-től pedig a Ramsari Egyezmény nemzetközi jelentőségű vadvizei között is számon tartják. 1994. március 8-án az egykori Hanság Tájvédelmi Körzet hozzácsatolásával létrejött a Fertő–Hanság Nemzeti Park. 1994. április 24-én került sor az osztrák oldalon megalakult nemzeti parkkal közös megnyitóra. A Fertő (vagy Fertő tó) Közép-Európa harmadik legnagyobb tava és a kontinentális síkvidéki sós tavak legnyugatibb képviselője, kora kb. 20 000 év.
Nagycenki Hársfasor Természetvédelmi Terület: Széchenyi István nagyszülei, gróf Széchényi Antal és Barkóczy Zsuzsanna telepítették ezt a 40 méter széles és 2,5 km hosszú fasort, az 1750-es években. Eredetileg 645 kislevelű hárs szegélyezte a sétányt, mára ezek egy része maradt csak meg, köztük sok a beteg, odvas példány.
Pannonhalmi Arborétum Természetvédelmi Terület: az arborétum az apátsági műemlék-együttes szerves folytatása. Különlegessége, hogy a hegy északkeleti, meredek lejtőjére telepítették. Ma mintegy 400 növényfajt gondoznak benne.
Soproni Botanikus Kert Természetvédelmi Terület: a botanikus kert elsődleges célja az erdészeti oktatás és kutatás segítése. A legnagyobb érték itt a tűlevelű gyűjtemény, közte a japán nikkonfenyő és a mandzsu jegenyefenyő
Az Őrségi Tájvédelmi Körzetből 2002. március 1-jén hozták létre Magyarország tizedik nemzeti parkját, az Őrségi Nemzeti Parkot, amely magába foglalja az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó völgyét és a Szentgyörgyvölgy környékét. 44 település határát öleli fel. Területe: 43 933 ha.
Alapítva: 1997. Határon átnyúló együttműködés eredménye. A 2004. évi, környezet- és természetvédelmi törvényeket módosító LXXVI. tv.10. § p. pontja szerint " Natúrpark: az ország jellegzetes természeti, tájképi, és kultúrtörténeti értékekben gazdag, a természetben történő aktív kikapcsolódás, felüdülés, gyógyulás, fenntartható turizmus és a természetvédelmi oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, továbbá a természetkímélő gazdálkodás megvalósítását szolgáló nagyobb kiterjedésű területe, amely a jogszabályban foglaltaknak megfelelően jön létre." Sétára invitáló nevezetességei: a Hétforrás, a Szent Vid kápolna, az Óház kilátó, a Stájerházak és Írottkő.
Egészségturizmus: Gyógy- és wellnessturizmus
Győr-Moson-Sopron vármegye gyógyfürdői
Soproni Állami Szanatórium Balfi Részlege - Balf: A gyógyforrások már a római korban is ismertek voltak. Magas hidrogéntartalmú gyógyvízzel rendelkezik. Mozgásszervi betegségek (ízületi, lágyrész betegségek, anyagcserezavar okozta ízületi bántalmak), ortopédiai betegségek (gerinc, tartás), neurológiai betegségek, balesetek utáni utókezelések, bőrgyógyászati problémák kezelésre ajánlott.
Flexum Termál Gyógyfürdő és Uszoda - Mosonmagyaróvár: Az Egészségügyi Minisztérium 1967 – ben már elismert gyógyvízként tartotta nyilván a mosonmagyaróvári vizet. A fürdőben jelenleg négy medence van, alapterületük 340 m2, 255 m2, 1125 m2 és 680 m2. 2 db úszómedence és 2 db ülőmedence. A két ülőmedence egyike 37-38 fokos gyógyvizes a másik 30-32 fokos kevert gyógyvizes. Az úszómedencék vízhőfoka 26-27 C illetve 28-30 C- os. Összetétele: alkáli-hidrogénkarbonátos víz sok oldott sóval és kloridtartalommal. Mozgásszervi betegségek fürdőkezelésére, idült légzőszervi bántalmak esetén – belégzéses formában, gyomor- és bélbetegségek ivókúrával ajánlható. [2]
Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő - Győr: A győri vizet már a középkori krónikák is jegyezték, mert számos betegségre hatásos. A 2000 méter mély termálkútból feltörő 67 °C-os vizet 1978-ban minősítették gyógyvízzé. 2004. október 3-án nyitotta meg kapuit a mai kor igényeinek megfelelő Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő. [3]
Győr-Moson-Sopron vármegye termálfürdői
Sára Termál – Hegykő: 1971-ben a Konyha-dűlő 11 hektáros területén gyógyhatású fürdőt építettek ki. 1969-ben kezdték el azt a fúrás, mely 1500 m mélységből percenként 400 liter 58°C-os alkáli-hidrogén-karbonátos vizet fakasztott. A strand négy medencés, 2500 férőhelyes. Két, egyenként 180 m² területű, háromszög alakú medencéjében a fürdőzők ülőpadokra telepedhetnek. A medencék vize 38, illetve és 32°C-os. A 90 m²-es pancsolót 26°C-os vízzel töltik fel. 1976-ban nyílt meg a 33,3 m x 22 m-es úszómedence, amelyben rendszeresen edzéseket és versenyeket tartanak – ennek vize 24°C-os. A két ülőmedence elsősorban mozgásszervi megbetegedések gyógyítására alkalmas, de a forrás gyomorbántalmak elleni ivókúrára is megfelel. [4]
Lipóti Termál- és Élményfürdő vagy Lipótfürdő – Lipót: A termálfürdő 65°C-os termálvizével 2002 óta új arculattal fogadja a vendégeket. 3 hektár területen működik, két termálmedencével, egy úszómedencével, 600 m2 élménymedencével, gyermekpancsolóval és gyermekmedencével, 1600 m2 vízfelülettel. A medencék vízhőmérséklete 38 C-os, 32 C-os és 25°C-os. [6]
Vas vármegye gyógyfürdői
Büki Gyógyfürdő - Bükfürdő: 1957 őszén határában kőolajat kerestek, de a várakozással szemben a fúrások meleg vizet hoztak a felszínre. A község felismerve a felfedezés jelentőségét a melegvízkútra 1962-ben fürdőt épített. Vizét 1965-ben hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánították. A fedett fürdő 1972-ben nyílt meg, ezzel alkalmas lett az egész évi gyógyüdülésre is. 1973-ban gyógyfürdővé, 1979-ben országos jelentőségű gyógyhellyé nyilvánították. A lakosság fogyása előbb megállt, majd dinamikus növekedésnek indult. 1992-ben megnyílt a rekreációs park is. Ma a fürdő az ország második legnagyobb gyógyfürdője. Területe 14 hektár, 26 medencével (ebből 11 fedett), 5 ezer négyzetméter vízfelülettel rendelkezik. [7]
Gyógy-és Wellnessfürdő Sárvár - Sárvár: A termálfürdőben 2002 decemberében gyógy- és wellnessfürdőt is nyitottak. A fürdő 2004-ben Wellness Center kategóriában, 2005-ben Wellness Medicina kategóriában nyerte el a Magyar Wellness Társaság nívódíját. 2004-ben Sárvárt felvették az Európai Királyi Fürdők Szövetségébe. 2007-ben a fürdő kiérdemelte az EUROPESPA-med minőségi díjat. [8]Archiválva2009. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
Vulkán Gyógy- és Élményfürdő - Celldömölk: 1245 m mélységből érkezik a celli Vulkán gyógyvíz , mely nátrium hidrogén-karbonátos, kloridos lágy víz jelentős fluorid tartalommal. A kutat 2003-ban fúrták, vize főképpen a mozgásszervi panaszok enyhítésére szolgál. [9]
Fedett Uszoda és Termálfürdő - Szombathely: Zöldövezeti 3 hektáros területen fekvő fürdőlétesítmény, 2003-ban újították fel és bővítették ki. 50 méteres, feszített víztükrű úszómedence, meleg vizes lazítómedence, gyermekmedence található itt. Vize ivókúra foemájában fogyasztható emésztőrendszeri megbetegedések, savtúltengés, epehólyag és epeutak betegségeinek orvoslására. [11]
Zala vármegye gyógyfürdői
Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark - Lenti: Az 1970-ben talált 40 fokos termálvízre építették a fürdőt, mely 1978-ban nyílt meg, s utána folyamatos fejlesztésen ment keresztül. 2004 júliusában avatták fel a termálfürdő 1340 m2 felületű élménymedencéjét. A lenti fürdő vize Európa szerte ismert 40 000 éves nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz, amely mozgásszervi, ízületi, gerinc és hátproblémák kezelésére alkalmas. A gyógyvíz hatását a Szent György Energiapark jótékony földsugárzásai egészítik ki. A gyógyvízhez kapcsolódóan kúraszerűen alkalmazott gyógyászati kezelések is igénybe vehetők. [12]
Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő - Kehidakustány: Minősített kalcium-magnézium hidrogén-karbonátos vízét a kénes gyógyvízek csoportjába sorolták, radont nem tartalmaz. Mozgásszervi betegségek, nőgyógyászati megbetegedések, idegrendszeri bántalmak, bőrgyógyászati problémák ellen ajánlott. [13]
Zala vármegye termálfürdői:
Aquacity Zalaegerszegi Élmény- és Csúszdapark és Termálfürdő - Zalaegerszeg: a Gébárti Szabadidőközpontban, Ságod városrészben fekszik. A terület nagysága 7,5 ha, 6000m²-nyi vízfelülettel. 18 db csúszda (13 db felnőttek, 5 gyermekek részére) helyezkedik el itt. A komplexum a Széchenyi Terv támogatásával jött létre. [14]
Bázakerettyei Termálfürdő – Bázakerettye: A vizet az 1990-es évek végén találták, a medencék 200-2002 között épültek. A fürdőben két melegvizes élménymedence, pezsgőfürdő, egy hidegvizes medence látogatható. Befogadóképessége: 2000 fő. [16]
Nyugat-Dunántúl (katalógus, Magyar Turizmus Rt. Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság, Sopron. Komáromi Nyomda Kft. évszám nélkül kb. 2004.)
Évezredes utak vonzásában - a Vasi Hegyháttól az Őrségen át a Muramentéig. Szerk. Tőkés Tiborné, projektgazda: Vasi Hegyhát Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (évszám nélkül, 2000 után).
Csodálatos Zala megye - Wonderful Zala Country (Turisztika - Történelem - Látványosságok - Ajánlott útvonalak - Programok - Információk). Angolul és magyarul. Bevezető: Adorján András idegenforgalmi főtanácsos. A kiadvány a Gazdasági Minisztérium támogatásával valósult meg. Dátum nélkül: 1990-es évek vége.
اضغط هنا للاطلاع على كيفية قراءة التصنيف العظاءة متوسطة الأشواك المرتبة التصنيفية نوع التصنيف العلمي النطاق: حقيقيات النوى المملكة: حيوانات الشعبة: الحبليات الشعيبة: الفقاريات غير مصنف: الفكيات غير مصنف: رباعيات الأطراف غير مصنف: شبيهات الزواحف غير مصنف: الزواحف غ�...
Artikel ini membutuhkan rujukan tambahan agar kualitasnya dapat dipastikan. Mohon bantu kami mengembangkan artikel ini dengan cara menambahkan rujukan ke sumber tepercaya. Pernyataan tak bersumber bisa saja dipertentangkan dan dihapus.Cari sumber: Al-Tai FC – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR (July 2017) Al-TaiBerkas:Al-Tai FC Logo.svgNama lengkapAl-Tai Sport ClubJulukanFaris Al Shamal (Knight of The North)Al HatmawiBerdiri23 Juli 1961;...
Constantin VIII Empereur byzantin Constantin VIII Règne Co-empereur : 962 - 15 décembre 1025 Empereur : 15 décembre 1025 - 11 novembre 1028 2 ans, 10 mois et 27 jours Période Macédonienne Précédé par Basile II Co-empereur Romain II (962-963) Basile II (962-1025) Nicéphore II Phocas (963-969) Jean Ier Tzimiskès (969-976) Suivi de Zoé Porphyrogénète Romain III Argyre Biographie Naissance vers 960 (probablement Didymotique ou Constantinople) Décès 11 nove...
Part of the small intestine JejunumSmall intestineSuperior and inferior duodenal fossæ.DetailsPronunciation/dʒɪˈdʒuːnəm/[2][3]PrecursormidgutPart ofSmall intestineSystemDigestive systemArteryjejunal arteriesVeinjejunal veinsNerveceliac ganglia, vagus[1]IdentifiersLatinjejunumMeSHD007583TA98A05.6.03.001TA22958FMA7207Anatomical terminology[edit on Wikidata] Major parts of theGastrointestinal tract Upper gastrointestinal tract Mouth Pharynx Esophagus Stomach Du...
Kapisa کاپیساProvinsiLokasi di AfganistanNegaraAfghanistanIbu kotaMahmud-i-RaqiLuas • Total1.842,1 km2 (7,112 sq mi)Populasi (2015)[1] • Total441.010 • Kepadatan24/km2 (62/sq mi)Zona waktuUTC+4:30Kode ISO 3166AF-KAPBahasa utamaPashtun, Dari, Pashayi Kapisa (Pashtun/Persia: کاپيسا) adalah salah satu dari tiga puluh empat provinsi di Afganistan. Provinsi ini terletak di timur laut negeri itu dan beribu kota di Mahm...
Johannes Ringk (Frankenhain, 26 giugno 1717 – Berlino, 24 agosto 1778) è stato un compositore e organista tedesco. Prima pagina del D-B Mus. ms. Bach P 595, Fascicle 8, il più vecchio manoscritto sopravvissuto della Toccata e Fuga in Re minore, BWV 565 Biografia Nato nel 1717 in Turingia, studiò organo con Johann Peter Kellner a Gräfenroda e con Gottfried Heinrich Stölzel a Gotha. Dal 1740 fu insegnante di musica a Berlino, e, nel 1754, venne nominato organista della Marienkirche, post...
Historic house in Pennsylvania, United States United States historic placeBreezedaleU.S. National Register of Historic Places Breezedale, July 2008Show map of PennsylvaniaShow map of the United StatesLocationIndiana University of Pennsylvania campus, Indiana, PennsylvaniaCoordinates40°37′11″N 79°9′23″W / 40.61972°N 79.15639°W / 40.61972; -79.15639Area1.3 acres (0.53 ha)Built1865-1868Architectural styleLate Victorian, ItalianateNRHP reference&...
This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources remain unclear because it lacks inline citations. Please help improve this article by introducing more precise citations. (November 2022) (Learn how and when to remove this template message) Cinema of Hong Kong 1909–1949 1950s 1950 1951 1952 1953 19541955 1956 1957 1958 1959 1960s 1960 1961 1962 1963 19641965 1966 1967 1968 1969 1970s 1970 1971 1972 1973 19741975 1976 1977 1978 1979 1980s 1980 1...
Poem This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: The Tower poem – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2024) The Tower is a poem by the Irish poet William Butler Yeats. It is the second poem in The Tower, a 1928 collection of Yeats's poems. The poem features Yeats wrestling w...
This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Taipei Nan Shan Plaza – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2017) (Learn how and when to remove this message) Office building, department store in Taipei, TaiwanTaipei Nan Shan Plaza臺北南山廣場Taipei Nan Shan Plaza in 2023General inform...
Radio station in Asheboro, North CarolinaWKXRAsheboro, North CarolinaFrequency1260 kHzBranding94.9 FM Classic CountryProgrammingFormatClassic countryAffiliationsAP Radio, North Carolina News Network, NC State Wolfpack, Carolina PanthersOwnershipOwnerDorothy Grace Keith(South Triad Broadcasting Corp.)HistoryFirst air dateMay 24, 1947; 76 years ago (1947-05-24)[1]Former call signsWGWR (1947–1984)Technical informationFacility ID55102ClassBPower5,000 watts day500 watts...
French film production and distribution company This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Celluloid Dreams – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2019) (Learn how and when to remove this message) Celluloid DreamsIndustry Film production Film distribution Founded1987; 37 yea...
This article is about the place in Germany. For the place in France, see Lampertheim, Bas-Rhin. Town in Hesse, GermanyLampertheim TownDomkirche Coat of armsLocation of Lampertheim within Bergstraße district Lampertheim Show map of GermanyLampertheim Show map of HesseCoordinates: 49°36′N 8°28′E / 49.600°N 8.467°E / 49.600; 8.467CountryGermanyStateHesseAdmin. regionDarmstadt DistrictBergstraße Government • Mayor (2019–25) Gottfried Störmer ...
Questa voce sull'argomento calciatori brasiliani è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Danilo Barbosa Nazionalità Brasile Altezza 182 cm Peso 73 kg Calcio Ruolo Centrocampista Squadra Botafogo CarrieraGiovanili 2011-2014 Vasco da GamaSquadre di club1 2014 Vasco da Gama3 (0)[1]2014-2015 Braga23 (2)2015-2016→ Valencia19 (0)2016-2017→ Benfica2 ...
City in Texas, United StatesWoodcreek, TexasCityWoodcreek as viewed from a bridge crossing Cypress CreekLocation of Woodcreek, TexasCoordinates: 30°1′39″N 98°6′48″W / 30.02750°N 98.11333°W / 30.02750; -98.11333CountryUnited StatesStateTexasCountyHaysArea[1] • Total1.09 sq mi (2.81 km2) • Land1.09 sq mi (2.81 km2) • Water0.00 sq mi (0.00 km2)Elevation961 ft (293...
Thecostraca Seekor teritip dalam famili Balanidae, Mission Beach, Queensland, Australia, 2001.TaksonomiKerajaanAnimaliaFilumArthropodaKelasHexanaupliaSubkelasThecostraca Gruvel, 1905 Subclasses Facetotecta Ascothoracida Cirripedia lbs Thecostraca merupakan kelas dari anggota hewan laut invertebrata yang terdiri dari dari 2.200 spesies yang telah diidentifikasi. Banyak spesies di dalam kelas ini yang memiliki fase larva seperti plankton yang menjadi hewan sesil atau parasit saat memasuki fase ...
Brazilian racing driver (born 1953) This biography of a living person relies on a single source. You can help by adding reliable sources to this article. Contentious material about living people that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately. (August 2009) (Learn how and when to remove this message) Ingo HoffmannIn 2007, as a Stock Car Brasil driverBorn (1953-02-28) 28 February 1953 (age 71)São Paulo, BrazilFormula One World Championship careerNationality BrazilianActiv...
Ryuji Kawai Informasi pribadiNama lengkap Ryuji KawaiTanggal lahir 14 Juli 1978 (umur 45)Tempat lahir Tokyo, JepangPosisi bermain GelandangKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)1997-2002 Urawa Reds 2003-2010 Yokohama F. Marinos 2011-2018 Hokkaido Consadole Sapporo * Penampilan dan gol di klub senior hanya dihitung dari liga domestik Ryuji Kawai (lahir 14 Juli 1978) adalah pemain sepak bola asal Jepang. Karier Ryuji Kawai pernah bermain untuk Urawa Reds, Yokohama F. Marinos dan Hokkaido Co...