PROFILPELAJAR.COM

	Molnár István
Született	1910. december 17.; Bordos
Elhunyt	1997. január 10. (86 évesen); Székelykeresztúr
Állampolgársága	román
Foglalkozása	pedagógus, ; néprajzkutató, ; muzeológus
Iskolái	Kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem (–1935); Bolyai Tudományegyetem (–1948, doktorátus);
Kitüntetései	Bányai János-díj (1996)
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a néprajzkutatóról szól. Hasonló címmel lásd még: Molnár István (egyértelműsítő lap).

Molnár István (Bordos, 1910. december 17. – Székelykeresztúr, 1997. január 10.) erdélyi magyar pedagógus, etnográfus, muzeológus. Molnár Kálmán apja.

Életútja

Molnár Kálmán unitárius lelkész és Molnár Julianna házasságából született. Középiskolát Székelykeresztúron végzett (1929), földrajz és történelem mellett néprajzi szakképzést is szerzett az I. Ferdinand Egyetemen (1935). Egykori iskolája, a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium tanára lett, elvállalva a történelem-filológiai, ill. a természetrajz-, rajz- és művészettörténeti szertárak anyagának szakszerű gyarapítását. Diákjaival és tanártársaival sikerült megteremtenie az iskolai, majd városi tájmúzeumot (1946). Gunda Bélánál doktorált a Bolyai Tudományegyetemen (1948). A tanügyi reform után az 1955-ig működő tanítóképző tanára és ugyanekkor múzeumőr, a képző megszűnése után függetlenített múzeumigazgató nyugdíjazásáig (1977).

A tájmúzeum révén olyan szellemi műhelyt rangosított, amely jelentősen hozzájárult mind a város, mind vidéke fejlődéséhez. Míg a tájegységben élők hagyományos foglalkozásainak tárgyi hagyatékát gyűjtötte, figyelmét elsősorban a paraszti életformaváltás során szerepüket veszítő foglalkozások eszközanyagának a megmentése kötötte le. Főleg az ipari szerkezetekkel, a kismesterségekkel, egyes háziipari ágakkal, a földművelés, állattenyésztés és gyűjtögető gazdálkodás tárgyi maradványaival foglalkozott. Emellett örömmel járult hozzá a népszokások rögzítéséhez, a népi gyógyászati eljárások tanulmányozásához és különösen a népművészeti kincsek búvárlásához. Gondja volt arra, hogy ráirányítsa az ifjúság figyelmét a népi kultúra jelentőségére, s előszeretettel vett részt a helybeli népművészeti szövetkezet dolgozóinak szakmai képzésében.

Szakírói munkássága

Első írását a székelyudvarhelyi Székelység közölte (1934). Néprajzi szakdolgozattal 1947-ben az Erdélyi Múzeum hasábjain jelentkezett. Közléseivel, tanulmányaival a Miscellanea Ethnographica, Népismereti Dolgozatok, Aluta, A Székelykeresztúri Múzeum Évkönyve, Acta Hargitensia, Keresztény Magvető, Művelődés, Vörös Zászló, Hargita, Megyei Tükör, Hargita Kalendárium s a budapesti Ethnographia, Néprajzi Közlemények oldalain találkozunk. Szerkesztésében látott napvilágot a székelykeresztúri múzeum negyedszázados tudományos tevékenységének emlékkönyve (1974). Tanulmányai közül kiemelkedik a Görgényi-hegység déli övezetében dívó népi vadfogások ismertetése (Acta Hargitensia, 1980) és a csernátoni köleshántoló malom bemutatása (Aluta, 1980); többször is foglalkozott a húsvéti hajnalozó-öntöző szokással, így a zászlóssal Tordátfalván (Keresztény Magvető, 1988) s az énlakai hajnalozással (Hargita Népe, 1991). Egy tanulmánya Az Alsó-Nyikómente földhasználati rendszerei a XVIII. századtól a kollektivizálásig címmel Budapesten jelent meg a Dunamenti népek hagyományos műveltsége c. gyűjteményben (1991). Az Orbán Balázs-szobor avató ünnepségéről az Unitárius Közlönyben emlékezett meg (1991).

Jelentősek helytörténeti kutatásai, így egy cikksorozata a Művelődésben Székelykeresztúr városszerkezetének kialakulásáról (1978-79). Faluról falura c. helytörténeti sorozatában a Hargita Népe hasábjain Csehétfalva, Tarcsafalva, Székelyszentmihály, Bencéd, Kobátfalva, Tordátfalva, Székelyszentmiklós, Kiskede, Nagykede, Rugonfalva bemutatásával járult hozzá a szülőföld ismeretéhez (1991-92).

Emlékezete

Halála után, 1997. nyarán az általa létesített székelykeresztúri múzeum Molnár István nevét vette fel.^[1]^[2]

Kötetei

Sóvidéki keresztszemesek. Cusături din Ţinutul Ocnelor (Molnár Kálmán társszerzővel, Csíkszereda 1971);
Csontkarcolatok, porszaruk rajzai. Modele de incizie pe os (Ovidiu Marcovici román szövegével, Ughy István rajzaival. Csíkszereda 1975).

Társasági tagság

A Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja (Budapest)
A Magyar Filológiai Társaság tagja (Budapest)
EME tagja (Kolozsvár)
Kriza János Néprajzi Társaság tagja (Kolozsvár)

Díjak, elismerések

Székelykeresztúr díszpolgára (1995)

Jegyzetek

↑ Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), 1997. július 8. (Udvardy Frigyes adatbankja nyomán).
↑ A székelykeresztúri Molnár István Múzeum névadójának élete, munkássága, arcképe a múzeum honlapján Sándor-Zsigmond Ibolya tollából. [2011. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 3.)

Források

Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0
Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Molnár István szócikkét lásd 411. p. ISBN 973 97980 0 4

További információk

Imreh István: Egy ember, egy intézmény, egy kísérlet. Utunk, 1971/44.
Dankó Imre: A hatvanéves Molnár István köszöntése. Ethnographia, Budapest, 1972/4.
Rostás Zoltán: Mindent a múzeumért! Beszélgetés Molnár Istvánnal. A Hét 1978/39.
Cseke Péter: Szellemi műhellyé rangosodó keresztúri tájmúzeum. Művelődés 1979/11; újraközölve Hazatérő szavak. 1985. 178-90.