Ay (uralkodói nevén Mernoferré) az ókori egyiptomiXIII. dinasztia egyik uralkodója. Ő a dinasztia leghosszabb ideig hatalmon lévő királya, egyben az utolsó, akit Felső-Egyiptomon kívül is említenek, bár hosszú uralkodása ellenére kevés említése maradt fenn. Ez is mutatja, hogy ebben az időben a központi hatalom már meggyengült, uralkodásának végére teljesen összeomlott.[1][3] Valószínű, hogy az ő uralkodása alatt hagyták el Itj-taui városát, amely a Középbirodalom alatt Egyiptom fővárosa volt; emiatt egyes tudósok őt tartják a Középbirodalom utolsó fáraójának. Egy nevét viselő piramidion azt mutatja, hogy lehetséges, hogy épült piramisa, talán a memphiszi nekropoliszban.
Helye a kronológiában
Relatív helye a kronológiában a XIII. dinasztia közepén a torinói királylistának köszönhetően biztosnak mondható. Ay neve a 8. oszlop 3. sorában (Alan Gardiner számozása szerint a 6., Jürgen von Beckerath szerint a 7. oszlop 3. sorában) olvasható, ennek alapján tudni, hogy elődje Uahibré Ibiau, utóda Merhotepré Ini, aki talán a fia volt.[1]
Pontos helye a kronológiában vitatott, von Beckerath és Aidan Dodson szerint dinasztiájának 27. uralkodója,[4]Kim Ryholt szerint a 32., Darrell Baker szerint a 33.[1][5] Abszolút datálása szintén vitatott, Ryholt i. e. 1701–1677 közé,[1]Thomas Schneider i. e. 1684–1661 közé teszi.[3]
Uralkodásának hossza
Ay uralkodásának hossza, melyet a torinói papirusz említ, szintén vitatott volt egy időben. Jürgen von Beckerath a sérült szöveget úgy olvasta, hogy 13 évig uralkodott,[6] Alan Gardiner és Kenneth Kitchen szerint azonban 23 évet említ a szöveg.[7][8] Kim Ryholt döntötte el a vitát, aki megerősítette, hogy a papiruszon 23 év, 8 hónap 18 nap olvasható.[1]
Ryholt szerint egyértelműen fennmaradt az a vonal, ami megkülönbözteti a 20-at vagy 30-at a 10-től, így az olvasat mindenképpen vagy 23 év, vagy (kevésbé valószínű) 33 év.[1] Ezzel Mernoferré Ay a leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodója annak a dinasztiának, amelynek legtöbb királya csak pár évig uralkodott.
Uralkodása és említései
A XIII. dinasztia közepének királyaként Mernoferré Ay a Nílus-delta keleti részét uraló XIV. dinasztiával egyidőben uralkodott Felső- és Közép-Egyiptomban. Kim Ryholt és Darrell Baker feltételezik, hogy erővel foglalta el a trónt elődjétől, Ibiautól.[1][5] Ezt arra alapozzák, hogy Ay nevében és feliratain nem szerepelt apja neve,[1] pedig ha apja is uralkodott volna, akkor szerepelne, ahogy a dinasztia sok más uralkodójánál is. Nem tudni, ki volt a felesége, de az ebben az időben élt Ineni királyné, kinek szkarabeuszai stílusban hasonlók Ay szkarabeuszaihoz, talán a felesége volt.[1]
A piramidiont az egyiptomi rendőrség rablóktól kobozta el 1911-ben Fakuszban (Faqus), közel az ókori Avarisz városához. A rajta lévő ábrázoláson Ay látható, amint Hórusznak, az ég urának áldoz. A piramidion léte azt mutatja, hosszú uralkodása alatt piramis is épült Ay számára.[16][17] Az a tény, hogy a rablók valószínűleg a mai Khatana közelében (Kantír városrésze, az ókori Avarisz helyén) fedezték fel, jelentős, mivel Ay uralkodása idején Avarisz volt a hükszosz XIV. dinasztia fővárosa. Az egyiptológusok szerint a piramidion Memphiszből származik, a nekropoliszból, ahol Ay piramisa állhatott, és a hükszoszok i. e. 1650 körül kifosztották a temetkezést, a piramidiont pedig magukkal vitték Avariszba.[1][5] Ezt a piramidion sérült felirata is megerősíti, amely eredetileg négy istenhez szólt; köztük volt Ptah és Ré-Hórusz (Ré-Harahti) is. Ezen istenek kultusza ebben az időben a memphiszi nekropoliszhoz kötődött, nem Avariszhoz.[1] Ugyanerre a sorsra jutott a szintén XIII. dinasztiabeli Imiermesa két kolosszusa.
Öröksége
Bár Mernoferré Aynak számos említése fennmaradt, közel 24 évnyi uralkodásához képest ez még mindig viszonylag kevésnek minősül.[5] Ez arra utal, Egyiptom ebben az időben már komoly problémákkal küzdött; Ay uralkodásának végére a központi hatalom már valószínűleg teljesen összeomlott.[1]
Mernoferré Ay a dinasztia utolsó uralkodója, akit Felső-Egyiptomon kívül is említenek.[3] Ez arra utalhat, hogy a régi középbirodalmi fővárost, Itjtauit elhagyták a felső-egyiptomi Théba kedvéért.[18] Daphna Ben Tor szerint ezt az váltotta ki, hogy a kánaáni uralkodók megszállták a Delta keleti vidékét és Memphisz környékét; több egyiptológus szerint Ay uralkodásának végére a XIII. dinasztia királyai már elvesztették az irányítást Alsó-Egyiptom – beleértve a Delta vidékét és talán Memphiszt is – fölött. Ezen szerzők számára Ay uralkodásának vége jelenti a Középbirodalom végét és a második átmeneti kor kezdetét.[18] Ryholt és Baker azonban nem értenek egyet ezzel a feltevéssel, mert a dinasztia végének egyik uralkodója, Szehekenré Szanhptahisztéléje arra utal, hogy a király Memphisz fölött is uralkodott. Sajnos nem tudni, honnan került elő ez a sztélé.[1][5]
Jegyzetek
↑ abcdefghijklmnoKim S. B. Ryholt: The Political Situation in Egypt during the Second Intermediate Period, c.1800–1550 BC, Carsten Niebuhr Institute Publications, vol. 20. Copenhagen: Museum Tusculanum Press, 1997, részletek online
↑Gae Callender: The Middle Kingdom Renaissance (c. 2055–1650 BC) in: Ian Shaw (editor): The Oxford History of Ancient Egypt, OUP Oxford (2003), ISBN 978-0192804587.
↑ abcdThomas Schneider in: Ancient Egyptian Chronology - Edited by Erik Hornung, Rolf Krauss, and David A. Warburton, online, p. 181, 497
↑Jürgen von Beckerath: Handbuch der ägyptischen Königsnamen, Münchner ägyptologische Studien, Heft 49, Mainz: Philip von Zabern, 1999, ISBN 3-8053-2591-6, see p. 98–99
↑ abcdefghDarrell D. Baker: The Encyclopedia of the Pharaohs: Volume I - Predynastic to the Twentieth Dynasty 3300–1069 BC, Stacey International, ISBN 978-1-905299-37-9, 2008, p. 65–66
↑Jürgen von Beckerath: Untersuchungen zur politischen Geschichte der Zweiten Zwischenzeit in Ägypten, Glückstadt, J.J. Augustin, 1964
↑Alan Gardiner: The Royal Canon of Turin, Griffith Institute new edition (1988), ISBN 978-0900416484
↑Kenneth Kitchen: The Basics of Egyptian Chronology in Relation to the Bronze Age at the "High, Middle or Low", University of Göteborg conference, 1987, JSTOR505957
↑Harry Reginald Hall: Catalogue of Egyptian scarabs, etc., in the British Museum, vol 1 (1913), online, p. 20.
↑Gerard Godron: Deux objets du Moyen-Empire mentionnant Sobek, BIFAO 63 (1965), p. 197–200, available onlineArchiválva 2014. szeptember 7-i dátummal a Wayback Machine-ben.
↑ abGeorges Legrain: Notes d'inspection - Sur le Roi Marnofirrì, in Annales du Service des antiquités de l'Egypte (ASAE) 9 (1908) online, p. 276.
↑ abDaphna Ben Tor: Sequences and chronology of Second Intermediate Period royal-name scarabs, based on excavated series from Egypt and the Levant, in: The Second Intermediate Period (Thirteenth-Seventeenth Dynasties), Current Research, Future Prospects edited by Marcel Maree, Orientalia Lovaniensia Analecta, 192, 2010, p. 91
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Merneferre Ay című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.