Nemférfi
SzüleiNeith
Nu
Gyermekei
A Wikimédia Commons tartalmaz témájú médiaállományokat.
r
a
ra

(régebben alakban írták át) ókori egyiptomi napisten, Egyiptom történelmének egyik legjelentősebb istene. Története során több más istennel is egybeolvadt, köztük Hórusszal, Atummal és Ámonnal. Hatásköre kiterjedt az égre, a földre és az alvilágra is, több teremtésmítoszban is fontos szerepet tölt be, és a király isteni atyjának is tekintették.[1]

Hieroglif jele: . Ez a jel a fényt és az időt jelentő szavakban is előfordul determinatívumként.

Története és kultusza

Kultuszának első kimutatható jele a II. dinasztia idejéből származik, ahol egy fáraó neve Raneb („A Nap az úr”) volt. A IV. dinasztia idejében az isten hatalma már elérte tetőpontját, a fáraók hivatalos titulatúrájába Hafrétól kezdve bekerült a „Ré fia” cím, és a piramisok, melyek közül a leghíresebbek ekkor épültek, szintén a napkultusszal állnak kapcsolatban. Az V. dinasztia idejére Ré tulajdonképpen az állam hivatalos istenévé vált, az ekkori királyi temetkezések elengedhetetlen kellékei, a naptemplomok talán a héliopoliszi nagy templom mintájára készültek (bár maga az óbirodalmi nagy templom nem került elő).[2]

Kultuszközpontja Héliopoliszban volt, ahol alakja egybeolvadt a helyi napistennel, Atummal. Mivel Atum az Enneád első istene és a világ teremtője volt, Rét is annak tekintették. Később Hórusszal is egybeolvadt, ennek az alaknak a neve Ré-Harahti („Ré, a Két Horizont Hórusza”). Heper napisten kultuszát szintén magába olvasztotta, a szkarabeusz alakban ábrázolt isten innentől Ré egyik megjelenési formája, neve („keletkező”) miatt a hajnali napé. Ugyanígy Atum, akinek neve a befejezést jelentő szóval áll kapcsolatban, a lenyugvó nap jelképe lett, és idős emberként ábrázolták.

Mikor az Újbirodalom idején Ámon vette át a főisten szerepet, a két kultusz egyesítése érdekében az ő alakja is egybeolvadt Réével, Ámon-Ré néven. Ámon, aki eredetileg levegőisten és a teremtő elemek egyike volt, korábban nem volt szoláris jellegű isten, a Rével való egyesülés után vált azzá. Az erősödő Ámon-kultusz ellen küzdő Ehnaton, mikor bevezette Aton napisten kultuszát, több más istennel ellentétben Rét nem bántotta, hanem Atonnal azonosnak tekintette.

Ré héliopoliszi főpapjának címe „a látók legnagyobbika”. Ezen kívül is számtalan templom épült neki, és más istenek templomaiban is tisztelték. Ezenkívül a népi vallásban is szerepet játszott, több varázsige említi. Népszerűségét mutatja, hogy számtalan személynévben is előfordult neve a főrangúaktól a köznépig (pl. a Ramszesz név jelentése „Ré gyermeke”). Ré megtestesülése volt a szent Mnevisz-bika, akinek kultusza szintén Héliopoliszban volt, temetkezési helye pedig a várostól északra.

Ré kultuszának a kereszténység elterjedése vetett véget,[3] innentől már az egyiptomi papok is csak tudományos érdeklődésből tanulmányozták.[4] Még a keresztény időkben is előfordulnak azonban olyan szövegek, amelyekben Jézushoz, a Szentlélekhez és Réhez könyörögnek.[2]

Mitológia

Réhez számos mítosz fűződik. Az egyik szerint az ő könnyeiből lettek az emberek (az 'ember' és a 'könny' szavak az egyiptomi nyelvben hasonlítanak).[5] A napkorongot magát Ré fizikai megtestesülésének, máskor a szemének tartották, de „Ré szeme” több vad természetű, szoláris jellegű istennő megtestesülése lehetett. Az egyik ilyenről egy mítosz, az Égi Tehén mítosza számol be: hogy Ré elküldte szemét, Szahmet istennőt, hogy büntesse meg az ellene lázadozó emberiséget, a vérszomjas istennő azonban túl sok embert megölt, mire az isten megkönyörült rajtuk, és vörös festékkel kevert sört öntetett a földre; Szahmet vérnek nézte, megitta és lerészegedett, így sikerült megállítani. Ez a mítosz Rét öregemberként mutatja be; „csontjai ezüstté, teste arannyá, haja lazúrkővé vált”. Másik, Ré szemét egy istennő megtestesüléseként említő történet a Napszem-mítosz, melyben Tefnut, Ré szeme vagy Ré leánya (a héliopoliszi teremtéstörténet szerint Atum leánya volt, így a mítosz Ré és Atum azonosítását mutatja) megharagszik apjára és délre vándorol; Thot a bölcsesség istene veszi rá, hogy térjen vissza.

A Ré titkos neve címen ismert mítoszban, ami egy XIX. dinasztiabeli papiruszon maradt fenn, egy Ízisz teremtette kígyó megmarta Rét, akit csak akkor volt hajlandó meggyógyítani az istennő, ha cserébe elárulja neki titkos nevét. Ré megtette, így Ízisz lett a világ leghatalmasabb varázslója. A történet rávilágít arra, a névnek mennyire kitüntetett szerepe volt az egyiptomi kultúrában: a név ismerete egyet jelentett a hatalom birtoklásával is. Ha ismertük valakinek az igazi nevét, akkor hatalmat gyakorolhattunk fölötte.

Ré naponta végighaladt az ég óceánján egyik horizonttól a másikig Mandzset nevű bárkáján („Az évmilliók bárkája”). Éjjel az Alvilágon haladt át esti, Meszektet nevű bárkáján. Útján több isten kísérte, köztük Hu, Szia és Mehen, akik segítették és védelmezték az alvilág szörnyeivel szemben; itt a káosz istenének tartott Széth pozitív szereplőként tűnik fel, mert ő győzi le Apóphiszt, a hatalmas kígyót, aki el akarja nyelni a bárkát. Reggel, miután áthaladt az Alvilágon, Ré újjászületik Nut égistennő testéből. Halála után az uralkodó is csatlakozott Réhez bárkáján; később, ahogy a túlvilági élet „demokratizálódott”, már minden elhunytról úgy tartották, Ré bárkájára kerül.

Az alvilági utazást gyakran ábrázolják a Királyok völgye-beli sírokban; a kísérőszövegekben nyomon követhető Ré és az Alvilág uraként tisztelt Ozirisz interakciója, majd egybeolvadása, ahol Ozirisz vált a kompozit isten testévé, Ré pedig a ba-lelkévé. A történetnek számos variációja létezik, a Naplitánia szerint például Ré saját alakjait látogatja végig az Alvilágban.[6]

A világ teremtéséhez hozzátartozott a királyság, a társadalmi rend megteremtése is, így Ré mint teremtő az első uralkodó is volt.[7] Mikor megöregedett, Nut hátán felemelkedett az égbe, innentől utódai kormányozták Egyiptomot. A Westcar-papirusz feljegyzi, hogy az V. dinasztia első három királya – Uszerkaf, Szahuré és Noferirkaré – a héliopoliszi főpap felesége, Ruddzsedet hármasikrei voltak, apjuk pedig maga Ré. A valóságban nem voltak testvérek, de a mitikus kapcsolatot a fáraó és a napisten közt eddigre már állandósult, ahogy a fáraó címei közt a Ré fia is. Ré nevében uralkodni annyit tett, hogy a maat, a helyes világrend szerint uralkodni; Hatsepszut alatt feljegyezték, hogy az Egyiptomot megszálló hükszoszok „Ré nélküli uralkodók” voltak.[8] Magának az igazságnak, a világrendnek megtestesülése, Maat istennő Ré leánya volt. Szintén a lányának, más mítoszokban a feleségének tartották Hathor istennőt.[9]

Az V. dinasztia körül már megjelenik női párja, Raet, aki, bár átveszi Ré címeinek női formáját, sosem tesz szert a Rééhez fogható jelentőségre.[9]

Ikonográfia

Több formában is ábrázolták, leginkább napkorongként, amit ureusz vesz körül védelmezően, és gyakran kiterjesztett szárnyai is voltak. Előfordult ábrázolása sólyom-, kos- vagy szkarabeuszfejű férfiként is; a szkarabeusz, napkorong és kosfejű férfi ábrázolásának kombinációja a felkelő, déli és lenyugvó napot jelentette egyben. Más istenekkel alkotott kompozit formái is előfordulnak: Ámon-Ré nagyrészt átveszi Ámon ábrázolását, de koronáján napkoronggal, Ozirisz-Ré pedig Ozirisz múmiaforma alakja, de feje kosfej (a lenyugvó nap jelképe).[10]

Jegyzetek

  1. Richard Wilkinson: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt. London, Thames and Hudson, 2003. ISBN 978-0-500-05120-7, pp.205–206
  2. a b Wilkinson, p.209
  3. Quirke, S. (2001). The cult of Ra: Sun-worship in ancient Egypt. (pp. 144). New York: Thames and Hudson.
  4. Müller, M. (2002). Ra. In D. B. Redford (Ed.), The ancient gods speak: A guide to Egyptian religion (pp. 328). New York: Oxford University Press, USA.
  5. Wilkinson, p.207
  6. Wilkinson, p.206
  7. Wilkinson, p.207–208
  8. Wilkinson, p.208
  9. a b Wilkinson, p.164
  10. Wilkinson, pp.208–209
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Read other articles:

Halaman ini berisi artikel tentang pebisnis Jerman-Amerika. Untuk putranya, lihat Fred Trump. Frederick TrumpTrump tahun 1918LahirFriedrich Trump(1869-03-14)14 Maret 1869Kallstadt, Pfalz, Kerajaan BayernMeninggal27 Mei 1918(1918-05-27) (umur 49)Woodhaven, Queens, New York, A.S.KebangsaanJermanWarga negaraJerman-AmerikaPekerjaanPemangkas rambut, operator hotel dan restoranSuami/istriElizabeth Christ (1902–1918; kematian Frederick)AnakElizabeth, Fred, dan JohnOrang tuaChristian Johannes ...

 

Cet article est une ébauche concernant un musée et la mer. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Musée national de la MarineInformations généralesType Musée national (d)Site web www.musee-marine.frCollectionsCollections Collections maritimesLabel Musée de FranceBâtimentProtection  Classé MH (1980)LocalisationLocalisation Paris FranceCoordonnées 48° 51′ 43″ N...

 

العلاقات الإماراتية البوتسوانية الإمارات العربية المتحدة بوتسوانا   الإمارات العربية المتحدة   بوتسوانا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الإماراتية البوتسوانية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين الإمارات العربية المتحدة وبوتسوانا.[1][2][3][4][5...

Douglas F6D Missileer adalah armada pesawat tempur sayap tinggi (high wing) pertahanan US Navy berbasis carrier diusulkan, dirancang oleh Douglas Aircraft Company dalam menanggapi 1959 kebutuhan US Navy.[1] Hal ini dirancang untuk dapat terbang dalam waktu yang lama pada jarak yang relatif jauh dari kapal induk Angkatan Laut, terlibat bermusuhan pesawat 100 mil (161 km) dengan radar yang kuat dan rudal jarak jauh. Karena musuh akan menembak jauh sebelum mereka mencapai jangkauan visua...

 

Star in My HeartGenreDrama, miniseriDitulis olehKim Ki-hoSutradaraLee Jin-suk Lee Chang-hoonPemeranChoi Jin-sil Ahn Jae-wook Cha In-pyoJmlh. episode16ProduksiDurasiSenin dan Selasa pukul 21:55 (WSK)Rilis asliJaringanMunhwa Broadcasting CorporationRilis10 Maret (1997-03-10) –29 April 1997 (1997-4-29) Star In My Heart (Hangul: 별은 내가슴에; RR: Byeol-eun Nae-ga-seum-e) adalah serial televisi Korea Selatan tahun 1997 yang disiarkan di MBC. Salah sat...

 

Ward of New York City This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: 4th Ward, New York – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2017...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (مايو 2023) إفيرالدو دي جيسوس بيريرا   معلومات شخصية الميلاد 19 فبراير 1980 (44 سنة)  سالفادور  الطول 1.87 م (6 قدم ...

 

Voce principale: Olympique Lyonnais. Olympique LyonnaisStagione 2002-2003Sport calcio Squadra Olympique Lione Allenatore Paul Le Guen Presidente Jean-Michel Aulas Ligue 1Vincitore (in Champions League) Coppa di FranciaTrentaduesimi di finale Coupe de la LigueOttavi di finale Champions LeaguePrima fase a gironi Trophée des championsVincitore Miglior marcatoreCampionato: Juninho (13)Totale: Sonny Anderson (17) StadioGerland 2001-2002 2003-2004 Si invita a seguire il modello di voce Quest...

 

First Canadian satellite For the line of helicopters, see Aérospatiale Alouette. Alouette 1The Alouette 1 satelliteMission typeIonosphericOperatorDRDCHarvard designation1962 Beta Alpha 1COSPAR ID1962-049A SATCAT no.424Mission durationFinal: 10 years and 1 day Spacecraft propertiesManufacturerDefence Research Telecommunications EstablishmentLaunch mass145.6 kilograms (321 lb) Start of missionLaunch dateSeptember 29, 1962, 06:05 (1962-09-29UTC06:05Z) UTCRocketThor DM-2...

Yang Terhormat SenatorValentina MatviyenkoВалентина Матвиенко Ketua Dewan Federasi Ke - 4PetahanaMulai menjabat 21 September 2011PendahuluAleksander Torshin (Plt.)Sergey MironovPenggantiPetahanaSenator dari Sankt PetersburgPetahanaMulai menjabat 31 Agustus 2011PendahuluVladimir BarkanovPenggantiPetahanaGubernur Sankt Petersburg Ke - 3Masa jabatan15 Oktober 2003[1] – 22 Agustus 2011PendahuluVladimir YakovlevPenggantiGeorgy PoltavchenkoUtusan Preside...

 

جو فريزر (بالإنجليزية: Joseph William Frazier)‏  معلومات شخصية الميلاد 12 يناير 1944(1944-01-12)بيافورت الوفاة 7 نوفمبر 2011 (67 سنة)فيلادلفيا، بنسيلفانيا سبب الوفاة سرطان،  وسرطان الكبد  مواطنة الولايات المتحدة  العرق أمريكي أفريقي [1]  الطول 182 سنتيمتر  الوزن 103 كيلوغرام  ...

 

Paraguayan footballer (born 1985) Víctor Cáceres Personal informationFull name Víctor Javier Cáceres CenturiónDate of birth (1985-03-25) 25 March 1985 (age 39)Place of birth Asunción, ParaguayHeight 1.86 m (6 ft 1 in)Position(s) Defensive midfielderYouth career2000–2003 Atlántida2003–2004 LibertadSenior career*Years Team Apps (Gls)2004–2012 Libertad 75 (10)2012–2015 Flamengo 48 (1)2015–2017 Al Rayyan 30 (6)2017–2020 Cerro Porteño 35 (2)2020 Nacional Asu...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أكتوبر 2016) CSF1R التراكيب المتوفرة بنك بيانات البروتينOrtholog search: PDBe RCSB قائمة رموز معرفات بنك بيانات البروتين 2I0V, 2I0Y, 2I1M, 2OGV, 3BEA, 3DPK, 3KRJ, 3KRL, 3LCD, 3LCO, 4DKD, 4HW7, 4LIQ, 4R7H, 4R7I, 4WRL, 4WRM المعر...

 

Urban park in São Paulo Ibirapuera ParkIbirapuera ParkTypeUrban park[1]LocationSão Paulo, BrazilCoordinates23°35′18″S 46°39′32″W / 23.58833°S 46.65889°W / -23.58833; -46.65889 (Ibirapuera Park)Area158 hectares (390 acres; 0.61 sq mi; 1.58 km2)[2]Created1954Owned bySão Paulo Department of Parks and Green AreasOperated byUrbia ParquesVisitorsMore than 18 million annually[3]Open5:00 a.m. to 11:00 p.m....

 

莎拉·阿什頓-西里洛2023年8月,阿什頓-西里洛穿著軍服出生 (1977-07-09) 1977年7月9日(46歲) 美國佛羅里達州国籍 美國别名莎拉·阿什頓(Sarah Ashton)莎拉·西里洛(Sarah Cirillo)金髮女郎(Blonde)职业記者、活動家、政治活動家和候選人、軍醫活跃时期2020年—雇主內華達州共和黨候選人(2020年)《Political.tips》(2020年—)《LGBTQ國度》(2022年3月—2022年10月)烏克蘭媒...

بوذية عجلة دارماعجلة دارما الدين البوذية العائلة الدينية ديانات دارمية. الزعيم الدلاي لاما المؤسس بوذا تاريخ الظهور 500 ق.م مَنشأ شبه قارة الهند[1] الفروع مدارس البوذية، ثيرافادا، ماهايانا، فاجرايانا، بوذية تبتية. العقائد الدينية القريبة هندوسية، سيخية، جاينية، طاوية...

 

Type of motorcycle For other uses, see Chopper (disambiguation). This article contains weasel words: vague phrasing that often accompanies biased or unverifiable information. Such statements should be clarified or removed. (January 2015) Peter Fonda rides a replica of the Captain America bike used in Easy Rider A chopper is a type of custom motorcycle which emerged in the US state of California in the late 1950s. A chopper employs modified steering angles and lengthened forks for a stretched-...

 

The Land Court is currently located within the Suffolk County Courthouse in Boston The Massachusetts Land Court is one of the departments of the Trial Court of the Commonwealth of Massachusetts. The court is unique among the courts of Massachusetts and among state courts in general because its subject-matter jurisdiction is limited to disputes involving real property. Jurisdiction The court's geographic jurisdiction covers all of Massachusetts. The court usually sits in Boston, but may hold t...

Questa voce sull'argomento lingua olandese è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Fiammingo occidentaleWest-VlamsParlato inFrancia (minoranza etnica nelle Fiandre francesi), Belgio e Paesi Bassi LocutoriTotalecirca 1.000.000 in Belgio90.000 nei Paesi Bassi TassonomiaFilogenesiLingue indoeuropee Germaniche  Occidentali   Olandese    Dialetti fiamminghi     Fiammingo occ...

 

Gedung Bursa Saham New York Bursa efek (Belanda: effectenbeurscode: nl is deprecated ) adalah sebuah pasar yang berhubungan dengan pembelian dan penjualan efek perusahaan yang sudah terdaftar di bursa itu.[1] Bursa efek tersebut, bersama-sama dengan pasar uang merupakan sumber utama permodalan eksternal bagi perusahaan dan pemerintah. Biasanya terdapat suatu lokasi pusat, setidaknya untuk catatan, namun perdagangan kini semakin sedikit dikaitkan dengan tempat seperti itu, karena bursa...