PROFILPELAJAR.COM

A papirusz növényi rostokból – elsősorban a papiruszsásból – készített, írásra alkalmas felületű anyag. Általában tekercsben tárolták, mert a hajtogatást nem tűri. A korai egyiptomi köznapi írás legfontosabb alapanyaga, amely meghatározta az írásfejlődést is. A korai középkorban Európában is elterjedt, de Egyiptom 641-es arab megszállása után az alapanyag hozzáférhetetlenné vált, ezért jelentőségét elvesztette, és más anyagokkal próbálták helyettesíteni.

Az első íráshordozók

Az emberiség körülbelül i. e. 3000 óta használja az írást gondolatai rögzítésére. Eleinte leginkább kint, a szabad természetben található anyagokra vésték az emberek írásaikat, ilyen volt például a kő. Majd később erre a célra külön megformázták magukat a köveket, hogy könnyebb legyen a használatuk. Voltak olyan területek, ahol nem lehetett olyan könnyen követ találni, például a síkságok. Ezeken a helyeken az agyagtáblákat használták, mint íráshordozókat. Abba vésték bele az írást, majd napon szárították és kiégették. Az Ókori Egyiptomban a papiruszsásból (Cyperus papyrus) készített papirusz íveket használták az írás rögzítésére. A papiruszsás élőhelye főleg a Nílus vidéke volt. Európában később a pergamen vált fontossá, amely juh- és kecskebőrből készült.

A papirusz anyaga

Idősebb Plinius, más néven Caius Plinius Secundus (Maior), római író, polihisztor ókori enciklopédisták munkájában ír a papirusz alapanyagáról, a papiruszsásról. A növénynek vastag, ferde gyökértörzse van, amiből szár nő ki, majd buzogány formájú fejben végződik. Magja nincs. A gyökeret, kérget sok-sok célra (csónak, kötél, gyékény) használják fel az ott élők. A négy méterre is megnövő növény szárát valamint a belét használják fel. A vadon növő papirusznád nem elégítette ki a szükségleteket, ezért ültetvényeken termesztették. Az ültetvények részben állami, részben magántulajdonban voltak.

A papirusz készítése

A papiruszsás rostos szárából vékony szeleteket vágtak, amelyeket egy vízzel nedvesített deszkalapon szorosan egymás mellé helyeztek, és simára kalapáltak. Ezekre keresztben újabb csíkokat fektettek, és fakalapáccsal – további nedvesítés közben – a két réteget összedolgozták. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták. Ezután összeragasztották, és tekercs formájában hozták forgalomba. Az egyiptomiak később kidolgozták a maguk eszközeit a papirusz készítésére, amely lehetővé tette a papirusz tömeges gyártását. Az eszköz anyagát és formáját máig sem ismerjük.

A ma ismeretes legrégibb papirusztekercs négy és félezer éves, tehát ezt az anyagot több mint három évezreden át használta az emberiség írásra. Gyártása csak a X-XI. század körül szűnt meg. (A XII. században, Európában megjelent a papír, amely tartósabb volt, mint a papirusz, és olcsóbb, mint a pergamen.) A szicíliaiak is foglalkoztak papiruszkészítéssel, valószínűleg ők látták el az itáliai városállamok és a pápai állam hivatalait. Plinius hosszasan leírja a papiruszkészítés folyamatát, így beszél többek között a papirusz szalagokra hasogatásáról, a Nílus vizének felhasználásáról is, mely szerinte a ragasztásnál is fontos szerepet játszik. Préselés után következik a szárítás, majd az összefűzés és a fakalapáccsal történő vékonyítás, valamint az újrapréselés. Más forrásokban is olvashatjuk, hogy az egymásra fektetett csíkokat addig döngölik egy sulyokszerű eszközzel, amíg a bennük lévő nedvesség az egészet egyetlen, homogén lappá össze nem ragasztja.

A papiruszt hamisítják. A hamis „papiruszt” banánlevélből hasonló eljárással készítik, mint az eredetit.

A papirusz használata

Amíg hegyesre vágott kákával írtak rá, addig mindegy volt, hogy melyik oldalára írnak, de az i. e. III. században elkezdték használni a hasított hegyű nádtollat, amellyel már csak a színére írhattak, mert a visszáján a tinta szinte szétfröccsent. Jól lehetett rá írni, könnyen lehetett szállítani, ezért az ókori népek szívesen használták. Egyetlen gyengéje volt csupán: nem állta az időt. A papiruszt tekercselték. Két formája ismeretes, a lepecsételt és a pecsét alatt átkötött. Az átkötéshez szükséges papiruszfonal neve az itr. A tekercs felnyitása a pecsét feltörése és az átkötő zsineg megoldása révén történt. Papiruszból készült a védőcsík is, amely a papiruszvégeket védte. Arra törekedtek az ókorban, hogy egy-egy nagyobb mű vagy szöveggyűjtemény egy papiruszra kerüljön, ezért negyven méter hosszú papiruszról is tudunk.

Kereskedelme az ókorban

A papiruszt hajókon szállították Egyiptomból Rómába. Nem csupán készáru formájában vették, hanem nyersanyagként is. Mivel a papirusznövény szinte kizárólag csak Egyiptomban termett (a Nílus középső folyása mentén és annak deltájában), valamint Szíriában az Eufrátesz vidékén, az egyiptomiak valóságos világmonopóliumot hoztak létre. A papirusz elsőrendű áru volt, ezért alaposan meg is kérték az árát.

Források

Kalmár Péter. A kétezeréves papír (magyar nyelven). Budapest: Gondolat (1980). ISBN 963-280-907-6

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Papirusz témájú médiaállományokat.

Anyagok és technikák Archiválva 2008. május 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
Papirusz-gyűjtemények
Duke Papyrus Archive Archiválva 2011. október 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
Papyrus
Irene Vallejo: Papirusz. A könyvek története az ókori világban; ford. Boda Benjamin Gábor; Magnólia, Budapest, 2022