A Good Will Hunting (1997) forgatókönyvéért, melyet Ben Affleckkel közösen írt, Oscar-díjat nyert, továbbá jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában is. Az 1997-es siker óta folyamatosan nő a népszerűsége, számtalan A-listás színész oldalán tűnt fel élvonalbeli produkciókban, s ma Hollywood első számú színészei között tartják számon.
Damon feleségével, Luciana Bozán Barrosoval három gyermeket nevel, két közös, valamint Barroso előző házasságából született lányát. Számos színészi díj birtokosaként Damon az első huszonöt színész között szerepel, akiknek filmjei a legmagasabb bevételt érték el. Aktív szerepvállalója több jótékonysági szervezetnek, köztük a ONE Campaign and H2O Africa Foundationnek.
Fiatalkora
Matt Damon a massachusettsi Cambridge-ben született Kent Telfer Damon tőzsdeügynök, ingatlanügynök és adóügyi dolgozó, illetve Nancy Carlsson-Paige, a Lesley University kisgyermek-oktató professzorasszonyának fiaként.[8] Egy a Mail on Sundaynek adott interjúban Damon elmondta, hogy nagyapja a „leglenyűgözőbb ember, akit csak ismer”, kijelentve: „egy nagyon büszke finn ember, aki sosem fogadna el segítséget senkitől. Kisgyermekként érkezett Amerikába, a gazdasági válság idején nőtt fel és cipőket árult. Mindig arról mesélt nekünk, hogyan tett szert egy három és fél centes béremelésre, s hogy ez milyen hihetetlen sikerélmény volt. Kivételes ember.”[9] Damon testvére, Kyle, képzett szobrász és művész.[10] A család Matt élete első két évében Newtonban élt, szülei válása után pedig a fiúk édesanyjukkal Cambridge-be költöztek.[11]
Damon Ben Affleck színész és Howard Zinntörténész és író szomszédságában nőtt fel.[11][12] Damon beledolgozta Zinn közkedvelt, az A People's History of the United States című könyvét a Good Will Hunting szövegkönyvébe, azzal a kommentárral, „Ez a könyv seggreültet.”[13] Később Damon volt a narrátora Zinn saját életrajzi filmjének, a You Can't Be Neutral on a Moving Trainnek,[14] illetve az A People's History of the United States audiováltozatának.
Damon Cambridge egyetlen nyilvános iskolájában, a Cambridge Rindge and Latin Schoolban tanult, s ezalatt fellépett több színházi produkcióban.[15]1988-ban végezte el az iskolát, s még ebben az évben a Harvard Egyetem hallgatója lett. 1992-ben fejezhette volna be itt tanulmányait, azonban a színészet iránti érdeklődése miatt elmaradozott az órákról. Ekkoriban szerepelt a TNT csatorna Rising Son című tévéfilmjében és komoly szerepet kapott a Vágyak vonzásában című drámában. A harvardi években az angolra koncentrált és a Lowell House-ban lakott. Alapvetően nem vett részt a diák-színjátszásban, de feltűnt az A… My Name is Alice-ben (a három közül az egyik férfiszerepben, amit gyakorta játszanak nők).[16] Damon otthagyta az egyetemet a diploma megszerzése nélkül, hogy Los Angelesben folytathassa színészi pályáját, mivel úgy hitte, a Geronimo: Az amerikai legenda nagy sikereket fog elérni, ami azonban végül nem történt meg.[17]
Pályafutása
Damon első filmszerepét 1988-ban, 16 évesen kapta; a Pizzavarázs című romantikus komédiában egyetlen sornyi szövege volt. Több kisebb feltűnés után a Geronimo: Az amerikai legenda jelentett komoly feladatot Gene Hackman és Jason Patric oldalán. Ezt követően heroinfüggő katonaként volt látható A bátrak igazsága (1996) című háborús filmben. A szerepért 18 kg-ot kellett leadnia 100 nap alatt (mindössze két napi forgatásért).[18][19] A maga által előírt diéta és testedzés eredményét látva a forgatás után azt mondták Damonnek, szerencsés, hogy nem lett szívösszehúzódása.[19] Több évi gyógykezelésre szorult a mellékveséjét ért stressz miatt, de ennek ellenére azt nyilatkozta, mindez megérte azért, hogy kellőképpen játszhassa el a szerepet, s az iparnak is bizonyítsa elkötelezettségét.[19]
Damon és közeli barátja, egyben gyakori szereplőtársa, Ben Affleck kiötlött egy fiatal matekzseniről szóló filmdrámát, amellyel körbejárták Hollywoodot. Rob Reiner író-rendező-színész, William Goldman forgatókönyvíró és barátjuk, Kevin Smith író-rendező tanácsára[17] változtattak a szkripten, ami így arra koncentrált, hogyan próbál egy matematikai lángelme boldogulni a világban. A könyvből végül a Good Will Hunting lett. A film kilenc Oscar-jelölést kapott, amiből a Damon–Affleck páros díjban is részesült a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.[20] Damont ezen felül színészi játékáért is jelölték a díjra, ám az aranyszobrot Jack Nicholson kapta meg a Lesz ez még így se című filmért. Damon és Affleck fizetsége a forgatókönyvért 500 ezer dollár volt fejenként, a film maga pedig több, mint 100 millió dollárt hozott a mozipénztáraknál.[17] Miután látta a filmet, Steven Spielberg beválasztotta Damont a második világháborúsRyan közlegény megmentése szereplőgárdájába.[17] Damon és Affleck később saját magukat és díjnyertes alkotásukat parodizálták Kevin Smith Jay és Néma Bob visszavág című filmjében.
Damon Affleckkel és Chris Moore-ral karöltve megalapította a Project Greenlightot, hogy újonc filmesek érdemes munkáit felfedezzék és finanszírozzák.[21] A filmprojektek elkészítését dokumentálják is; a televízióban sugárzott sorozatot három alkalommal jelölték Emmy-díjra.[17]
2007-ben azon pletyka kapott szárnyra, hogy J. J. Abramsproducer Damont szeretné James T. Kirk szerepére a tizenegyedik Star Trek-mozifilmben. Damon 2007. július 20-án tájékoztatta az IGN-t, hogy nem lesz benne a filmben, mivel a rendező valaki fiatalabbat szeretne, s a róla szóló spekulációk csupán internetes pletykák.[22]
A filmek, melyekben Damon vezető szerepben tűnt fel, 1,92 milliárd dollárt[23] hoztak az észak-amerikai mozikasszáknál, s 2,28 milliárdot,[24] ha azokat a filmeket is kalkuláljuk, amikben csak kisebb szerepe volt. Ezzel Damon egyike minden idők 25 legnagyobb bevételt elérő színészeinek. 2007 augusztusában a Forbes magazin készített egy listát, aminek keretében arról vetnek számot, mely színészek filmjei érték el a legmagasabb bevételt a gázsijukhoz viszonyítva. E kalkulációból Damon került ki első helyen, vagyis a vizsgált aktorok közül ő legbiztosabb befektetés Hollywoodban 2007-ben: minden neki fizetett egy dollárra 29 dollár jut utolsó három filmje bevételéből.[25]
Damon Miamiban találkozott az argentin születésű Luciana Bozan Barrosóval, ahol a nő bárpultosként dolgozott.[29]2005. december 9-én, privát keretek között házasodtak össze a New York City Hallban. Damon így mostohaapja lett Barroso előző házasságából született lányának, Alexiának. A pár első közös gyermeke, Isabella, 2006. június 11-én látta meg a napvilágot.[30] Második gyermekük, Gia Zavala pedig 2008. augusztus 20-án született.
Karitatív tevékenysége
Damon, gyakori filmbéli partnereivel, George Clooneyval és Brad Pittel együtt a ONE kampány támogatója, ami az AIDS és a harmadik világ országaiban jelenlévő szegénység ellen küzd. Damon feltűnt nyomtatott és tévéreklámjaikban egyaránt.
Tagja a GreenDimes.com tanácsának, amely szervezet arra tesz kísérletet, hogy visszaszorítsák a reklámleveleket, amikből naponta tonnányit kézbesítenek az amerikai otthonokba.[31][32] A 2007. április 20-i megjelenésekor a The Oprah Winfrey Showban Damon népszerűsítette a szervezet arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megakadályozzák a fák kivágását ezen levelek és borítékok legyártásáért.[33]
Damon az egyik alapítója a Not On Our Watchnak, ami a darfuri és hasonló tömegkonfliktusok megállítására és megelőzésére fókuszál. Tagok továbbá George Clooney, Brad Pitt, Don Cheadle és Jerry Weintraub is.[34] Damon szintén alapítója a H20 Africa Foundationnek, a Running the Sahara expedíció karitatív szervezetének.[17][35]
Damon a Good Will Huntingért kapott díjainak sora hosszú listát mutat, melyek javát Ben Affleckkel közösen vehette át. A trófeák között szerepel az Oscar-díj a legjobb eredeti forgatókönyvért, illetve egy jelölés a férfi főszereplő kategóriában.
Damont négy alkalommal jelölték a Screen Actors Guild díjára és hétszer MTV Movie Awardra a különböző filmjeiért. Ezen felül három Emmy-nominációval is büszkélkedhet, amit a Project Greenlight első három évadán végzett munkájáért érdemelt ki.
1998 – Oscar-díj – a legjobb eredeti forgatókönyv (Good Will Hunting)
2016 – Golden Globe-díj – a legjobb vígjáték vagy musical színész (Mentőexpedíció)