A Vaskorona nevét a belsejében lévő, egy centiméter vastag vaspántról kapta, amely állítólag az egyik olyan vasszegből készült, amelyikkel Jézus Krisztustkeresztre feszítették. A hagyomány szerint ezt a szeget először Nagy Konstantin római császár kapta anyjától, Helénától, a kereszt megtalálójától.
A korona külső része hat zománcozott aranyrészből lett összekovácsolva. 22 drágakővel készült, amelyek kereszt- és virágreliefeket díszítenek.
Kis formája és vasalásos konstrukciója azt jelzi, hogy egy nagyobb korona része lehetett, amit a monzai székesegyháznak ajándékoztak, ahol szent ereklyeként őrzik. Ám a kis formát az is indokolhatja, hogy – bizonyos történelmi dokumentumok szerint – később két aranylemezt eltávolítottak belőle.
1805. május 26-ánI. Napóleon francia császár is ezzel a koronával koronázta magát az általa kreált Itáliai Királyság uralkodójává Milánóban, hatalmas pompa közepette. A trónra ülve a milánói bíboros felruházta a királyi jelképekkel és feltette a Vaskoronát az oltárra, majd visszahelyezte a fejére, a lombard királyok koronázásának szövegét kiáltva: „Dieu me la donne, gare à qui la touche” („Isten ezt nekem adta, óvakodjon bárki hozzáérniǃ”).
1859-ben, amikor Ausztria a solferinói csatában súlyos vereséget szenvedett a francia császári csapatoktól, és ennek nyomán az osztrákok kivonulni kényszerültek Lombardiából, a Vaskoronát Bécsbe vitték. A császári kincstárban (Schatzkammer) őrizték 1866-ig, a porosz–osztrák–olasz háborúig. A háborút lezáró békeszerződés értelmében, ekkor visszaadták az Olasz Királyságnak.
