Egykor meglehetősen gyakori volt az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger környékén, de a 20. században a kihalás közelébe került a környezetszennyezés és élőhelyeinek bolygatása miatt. Valószínűsítik, hogy egy kis populációja él még Wales partjainál.[1]
A nőstény testhossza 2,4 méter, a hímek 1,8 méterre nőnek. Az eddig ismert legnagyobb példány 80 kilogrammos volt. A test elülső része széles és lapos, a hátsó rész vaskos, izmos, ezért a rájákra hasonlít. Szeme feltolódott a koponya tetejére; alatta helyezkedik el az öt kopoltyúrés. A páros úszók (mellkasi és kismedencei uszonyok) nagyok, laposak. Két hátuszonya van. A cápáknál szokatlan módon a farokúszó alsó lebenye hosszabb, mint a felső. A hát középvonalában időnként tüskesor húzódik.
Fogai kicsik, tűszerűek és kevéssé differenciáltak.
Színe szürke, vöröses vagy barnás.
Életmódja, élőhelye
Általában mozdulatlanul fekszik a tengerfenéken, vagy annak homokjában elrejtőzve les zsákmányára. A halakat, rákokat, és a különféle puhatestűeket egyaránt megeszi. Kedvenc táplálékai a lepényhalak. Éjszaka aktívabb.
Lesből vadászik
Szaporodása
Más cápafajokhoz hasonlóan ál-elevenszülő. A többi angyalcápafélétől megkülönbözteti az a tulajdonsága, hogy a jobb oldali petefészke több embriót termel, mint a másik. Az ovuláció gyakorisága nem eléggé ismert, a jelenlegi adatok alapján méretfüggő. A terhesség elterjedési területének déli részén decembertől februárig tart. Északra haladva ez későbbre tolódik, a Brit-szigeteknél már július. Az újszülöttek 24–30 cm hosszúak.
Az angyalcápáknál a hímek rendkívül agresszívek lehetnek a párzási időszakban, és előfordulhat, hogy a nőstények sérüléseket szenvednek vagy meghalnak a párzási küzdelmek során.
Linnaeus, C. 1758. Systema Naturae per regna tria naturæ, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis, Tomus I. Editio decima, reformata. Holmiæ: impensis direct. Laurentii Salvii. i–ii, 1–824 pp doi: 10.5962/bhl.title.542: pages 233–234.
