1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2024. május 5. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2024. június 19.
Kleinheisler 2016. január 20-án 3 éves szerződést kötött a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Werder Bremennel, ahol a 6-os számú mezt kapta.[6] Január 30-án mutatkozott be új csapatában, a Hertha BSC elleni bajnokin a 63. percben állt be csereként.[7] A következő fordulóban, a Borussia Mönchengladbach ellen a kezdőcsapatban kapott helyet.
Darmstadt
A 2016-17-es idényre a brémaiak kölcsönadták a szintén első osztályú SV Darmstadt 98 csapatának.[8] Új csapatában tétmérkőzésen a Bremer SV ellen 7–0 arányban megnyert kupamérkőzésen mutatkozott be augusztus 21-én.[9] A 2016-2017-es Bundesliga idény első fordulójában az 1. FC Köln ellen debütált, és hamar meghatározó tagjává vált csapatának.[10] Első gólját a nyolcadik fordulóban szerezte a Wolfsburg ellen 3–1-re megnyert bajnokin.[10]
Ferencvárosi TC
2017. január 22-én a Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönvette Kleinheislert a Werdertől.[11] Első tétmérkőzését zöld-fehérben a Budapest Honvéd elleni kupamérkőzés alkalmával játszotta február 11-én. Kezdőként 80 percet játszott, csapata 2-1-es győzelmet aratott.[12]A 2016–2017-es szezonban a kupagyőztes és a bajnokságban 4. helyen végzett csapat tagja volt.
Asztana FK
2017 júniusában a kazah élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Asztana FK hivatalosan bejelentette, hogy kölcsönvette Kleinheisler Lászlót a Werder Brementől.[13] 2017. július 6-án debütált a kazah csapatban, a Kajszar Kizilorda ellen 2–0-ra megnyert bajnokin kezdőként 75 percet játszott.[14] Július 12-én, a Spartaks Jūrmala ellen 1–0-s győzelmet hozó selejtező mérkőzésen bemutatkozott a legrangosabb klubsorozatban is. Kezdőként 75 percet játszott a lett csapat ellen.[15] A visszavágón (1–1) szintén 75 perc jutott a magyar légiósnak. A következő BL-fordulóban 80 percet játszott kezdőként a lengyel Legia Warszawa ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen, ahol gólpasszt adott az első gólt szerző Kabangának.[16] A visszavágón végig játszott, ahol ugyan 1–0-ra az Asztana elvesztette a mérkőzést, de összesítésben 3–2-vel továbbjutott a következő selejtező fordulóba[17] Ott már a Celtic FC erősebbnek bizonyult és 8-4-es összesítéssel feljutott a főtáblára, de a kazah csapat így is folytathatta szereplését az Európa-liga csoportkörében. Kleinheisler a skótok elleni visszavágó 13. percében térdsérülést szenvedett.[18] Augusztus 29-én az Asztana végleg megvette a Werdertől a magyar középpályást.[19] A 2017-es idényben a kazah bajnokcsapat tagja.[20][21]
2018. március 4-én kezdőként 80 percet játszott az Elek Ákossal felálló Kajrat ellen a Szuperkupáért vívott találkozón. Csapata 3–0-ra győzött.[22]
2018. július 24-én megszerezte első góljait kazah klubjában, az ő duplájával az Asztana 2–1-re legyőzte hazai pályán a Midtjyllandot a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén.[23] Csapata szurkolói őt választották július hónap játékosának.[24]
2018. augusztus 30-án a vele felálló Asztana tizenegyespárbajban búcsúztatta a Sallai Rolandot foglalkoztató ciprusi APÓEL csapatát a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének playoffkörében, így a kazah együttes jutott be a csoportkörbe.[25]
A 2018-es idényben – az előző évhez hasonlóan – a kazah bajnokcsapat tagja.[26] Az idény végén az InStat mutatói alapján bekerült a kazah élvonal 2018-as álomcsapatába, itt a hetedik legjobb átlagosztályzatot érte el: 234 pontos teljesítményével. Védekezésben és támadásban egyaránt hasznos volt, számos labdát szerzett, és remek indításai, kulcspasszai voltak. A bajnokság során hétszer szerepelt a forduló legjobbjai között az InStat szerint.[27] A kazah klub szurkolói 2019. január 15-én beválasztották a 2009-ben alapított egyesület álomcsapatába.[28]
NK Osijek
2019 januárjában - annak ellenére hogy magyar sajtóértesülések szerint az orosz Zenyit is érdeklődött iránta - a horvát élvonalban szereplő NK Osijek játékosa lett.[29][30] Bombagóllal mutatkozott be új csapatában: a második félidőben lépett pályára, majd a 76. percben ő állította be a 6–0-s végeredményt a szlovén első osztályú ND Gorica elleni felkészülési mérkőzésen.[31] Március 10-én mutatkozott be tétmérkőzésen is az eszéki csapatban, a Lokomotiva Zagreb elleni 1–1-es bajnokit végigjátszotta.[32] A bajnokság 27. fordulójában az Inter Zapresice ellen csapatkapitányként lépett pályára és gólpasszt adott a 3–1-re megnyert mérkőzésen.[33] 2019. április 8-án őt választották meg a Hajduk Split elleni horvát bajnoki rangadó (0–0) legjobb eszéki labdarúgójának az NK Osijek honlapján indított szavazáson.[34] A hatodik meccsén megszerezte első gólját az NK Osijekben, amikor 2–0-ra legyőzték a sereghajtó Rudest a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.[35] A 2019–20-as bajnokságban az első gólját az Inter-Zaprešić ellen hazai pályán 3–1-re megnyert mérkőzésen szerezte.[36] 2020. május 31-én, a Horvát Kupa elődöntőjében – a Slobodna Dalmacija a tudósítása és a Horvát labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága szerint is jogtalanul[37] – kiállították az 56. percben, csapata pedig 2–0-s előnyről 3–2-re kikapott a HNK Rijekától, és nem jutott be a sorozat döntőjébe.[38] A 2019–20-as bajnokságban 24 mérkőzésen 3 gólt szerzett, csapatával a 4. helyen végeztek.[39]
2021. március 19-én a horvát első osztályú labdarúgó bajnokság 26. fordulójában bombagólt lőtt a Lokomotiva Zagreb ellen 2–0 ra megnyert mérkőzésen.[40]
Meg is jegyeztem Lászlónak, talán a Puskás-díjat kívánja elhódítani az esztendő végén. Ez az ember egyszerűen nem képes szimplán, mondjuk úgy, »normális« gólt szerezni, és adja Isten, hogy ezt a jó szokását megtartsa.
2021. március 11-én, a bajnokság 28. fordulójában újabb gólt szerzett, az Osijek pedig 2–2-t játszott a Slaven Belupóval.[41]
A csapat hivatalos Facebook-oldalán az Osijek szurkolói őt választották meg 2021 áprilisának legjobb eszéki labdarúgójának.[42] A bajnokság 35. fordulójában a Lokomotiva Zagreb elleni 2–0-s győzelem alkalmával idénybeli 31. bajnokiján a ötödik gólját és hatodik gólpasszát szerezte.[43] A befejező, 36. fordulójában az Istra 1961 elleni mérkőzésen újabb gólt szerzett, az ezüstérmes csapat tagjaként (31 bajnoki mérkőzésen lőtt 6 találattal) zárta ezt az idényt.[44] 2021. július 21-én 2023 nyaráig meghosszabbította szerződését az eszéki klubbal.[45]
Győztes gólt szerzett a 2021–2022-es UEFA Európa Konferencia Liga-selejtező 2. fordulójában a Pogoń Szczecin ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen.[46] A klub szurkolói őt választották meg 2021 júliusának legjobb játékosának, ebben a hónapban 4 tétmérkőzésen 1 gólt szerzett.[47] A Hajduk Split ellen (1–1), a 2021–2022-es bajnokság 11. fordulójában szerezte első idénybeli gólját a horvát élvonal aktuális kiírásában.[48]
2022. július 21-én gólt szerzett az Európa-konferencialiga selejtező második fordulójában a kazah Kizilzsar FK ellen 2–1-re megnyert idegenbeli mérkőzésen.[49] Augusztus 20-án játszotta 100. horvát bajnoki mérkőzését a Dinamo Zagreb ellen, gólt is lőtt a találkozón.[50]
Panathinaikósz
2023 januártól a görög klubnál folytatta a pályafutását, három és fél évre írt alá.[51] 2023. február 5-én megszerezte első bajnoki gólját a Lamia ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen; az ötödik ország élvonalbeli bajnokságában talált be.[52]
Hajduk Split
2024. január 2-án bejelentették, hogy a horvát élvonalban első helyen álló Hajduk Splitnél – az idény végéig kölcsönben – folytatja a pályafutását.[53]
A válogatottban
Bernd Storck magyar szövetségi kapitány annak ellenére, hogy klubjában alig jutott szerephez, úgy nyilatkozott róla, hogy ő az egyik legjobb magyar labdarúgó.[54] 2015. november 12-én, első válogatott szereplésén meghálálta ezt a bizalmat, és győztes gólt szerzett idegenben a norvég labdarúgó-válogatottelleni Eb-pótselejtező első mérkőzésén.[55]
Nem csak őt [Kleinheisler Lászlót] fedeztem fel, nagyon sokan az én irányításom alatt csatlakoztak a válogatotthoz. Kleinheisler nem érezte jól magát a csapatában, nem kapott elég játéklehetőséget, de a korosztályos válogatottakban jó meccsei voltak. A norvégok elleni pótselejtező előtt öt napunk volt felmérni a játékát. Nagyon megérdemelt a helye a Bundesligában is.
2018. szeptember 11-én, a görögök ellen 2–1-re megnyert Nemzetek Ligája mérkőzésen megszerezte második gólját a válogatottban.[58]
2021. március 31-én Andorra la Vella Nemzeti Stadionjában lőtte 3. gólját a válogatottban a 4–1-re megnyert világbajnoki selejtező mérkőzésen. A Nemzeti Sport Online szavazásán őt választották az Andorra elleni győztes találkozó legjobb játékosának.[59]
Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi 1892 (disambigua). XVIII secolo · XIX secolo · XX secolo Anni 1870 · Anni 1880 · Anni 1890 · Anni 1900 · Anni 1910 1888 · 1889 · 1890 · 1891 · 1892 · 1893 · 1894 · 1895 · 1896 Il 1892 (MDCCCXCII in numeri romani) è un anno bisestile del XIX secolo. 1892 negli altri calendari Calendario gregoriano 1892 Ab Urbe condita 2645 (MMDCXLV) Cal...
Pemandangan Fraga Fraga adalah kota utama comarca di Bajo Cinca di Provinsi Huesca, Aragon, Spanyol. Kota ini terletak di sungai Cinca. Raja Alfonso I dari Aragon meninggal di tembok kota ini tahun 1134 ketika berusaha menguasai kota ini. Kota ini dikuasai dari tangan orang Moor oleh Raja Ramon Berenguer IV dari Barcelona tahun 1149. Artikel bertopik geografi atau tempat Spanyol ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya.lbs
Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada. Busca fuentes: «Ejército de Prusia» – noticias · libros · académico · imágenesEste aviso fue puesto el 12 de diciembre de 2013. Ejército de Prusia Bandera de guerra de Prusia (1816).Activa 1701-1918País Reino de PrusiaFidelidad Casa de HohenzollernTipo ejército de tierraFunción Defensa nacionalParte de Ejército Imperial AlemánAcuartelamiento PotsdamDisolución 1918A...
Logo Google Friend Connect Google Friend Connect (Google Jalinan Teman) merupakan layanan dalam jaringan (Online) dari Google yang memungkinkan pengguna menambahkan konten dan aplikasi jejaring sosial ke situs mereka. Dengan menambahkan aplikasi ini ke situs. Pemilik situs bisa memfasilitasi pengunjung untuk masuk (login) ke akun mereka, baik yang menggunakan Google, Yahoo!, AIM, atau OpenID. Penggunjung bisa berinteraksi dengan pengunjung lain melalui aplikasi chat, komentar, game online, at...
Bahasa Tionghoa Han Timur Tionghoa Han Akhir Dituturkan diTiongkokEraDinasti Han Timur, Tiga Negara Pecahan (Cao Wei, Dong Wu, Shu Han), Dinasti Jin Rumpun bahasaSino-Tibet SinitikTionghoaTionghoa Han Timur Bentuk awalTionghoa Kuno Tionghoa Han Timur Sistem penulisanAksara rohaniwanKode bahasaISO 639-3–Glottologlate1251 (Late Han Chinese)QIDQ15910826 Status konservasi Punah EXSingkatan dari Extinct (Punah)Terancam CRSingkatan dari Critically endangered (Terancam Kritis) SESingkat...
Voce principale: Associazione Sportiva Dilettantistica Junior Biellese Libertas. Associazione Sportiva BielleseStagione 1942-1943Sport calcio Squadra Biellese Allenatore Angelo Mattea Presidente Armando Valle Serie C1º posto nel girone E, 4º posto nel girone finale A. 1941-1942 1943-1944 Si invita a seguire il modello di voce Questa voce raccoglie le informazioni riguardanti l'Associazione Sportiva Biellese nelle competizioni ufficiali della stagione 1942-1943. Indice 1 Rosa 2 Risulta...
Amerindian language redirects here. For the proposed language family, see Amerind languages. This article's use of external links may not follow Wikipedia's policies or guidelines. Please improve this article by removing excessive or inappropriate external links, and converting useful links where appropriate into footnote references. (January 2022) (Learn how and when to remove this message) Yucatec Maya writing in the Dresden Codex, ca. 11–12th century, Chichen Itza The Indigenous languag...
River in California, United StatesNovato CreekNovato Creek in summer 2016Location of the mouth within CaliforniaNative nameSpanish: Cañada de Novato[2]LocationCountryUnited StatesStateCaliforniaRegionMarin CountyCitiesNovatoPhysical characteristicsSourceNortheastern Marin County • locationabove Novato, California • coordinates38°8′36″N 122°38′33″W / 38.14333°N 122.64250°W / 38.14333; -122.64250[1] &...
Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Eduard MovsesyanInformasi pribadiNama lengkap Eduard Ashotovich MovsesyanTanggal lahir 9 Maret 1992 (umur 32)Tinggi 1,79 m (5 ft 10+1⁄2 in)Posisi bermain GelandangInformasi klubKlub saat ini FC Alania-d VladikavkazKarier seni...
Не следует путать с Вооружённые силы Республики Хорватии. Хорватские вооружённые силыхорв. Hrvatske oružane snage (HOS) Годы существования ноябрь 1944—март 1945 Страна Независимое государство Хорватия Входит в Германия Тип Вооружённые силы Включает в себя сухопутные войска, ВВ...
Basilika Santo Yohanes PembaptisBasilika Minor Santo Yohanes Pembaptisbahasa Prancis: Basilique Saint-Jean-BaptisteBasilika Santo Yohanes PembaptisLokasiChaumontNegara PrancisDenominasiGereja Katolik RomaArsitekturStatusBasilika minorStatus fungsionalAktif Basilika Santo Yohanes Pembaptis (bahasa Prancis: Basilique Saint-Jean-Baptiste) adalah sebuah gereja basilika minor Katolik yang terletak di Chaumont, Prancis. Basilika ini ditetapkan statusnya pada 1948 dan didedikasikan kepa...
French businessman and political advisor Pascal LamyLamy in 20065th Director-General of the World Trade OrganizationIn office1 September 2005 – 1 September 2013Preceded bySupachai PanitchpakdiSucceeded byRoberto AzevêdoEuropean Commissioner for TradeIn office13 September 1999 – 22 November 2004PresidentRomano ProdiPreceded byLeon BrittanSucceeded byPeter Mandelson Personal detailsBorn (1947-04-08) 8 April 1947 (age 77)Levallois-Perret, FrancePolitical partySocialis...
Тазит Рисунок к поэме «Тазит». А. С. Пушкин, 1829 год Жанр поэма Автор Александр Сергеевич Пушкин Язык оригинала русский Дата написания 1829-1830 Дата первой публикации 1837 Текст произведения в Викитеке Цитаты в Викицитатнике «Тазит» — неоконченная поэма Александра Пушкина, ...
American college basketball season 1973–74 Georgetown Hoyas men's basketballConferenceIndependentRecord13–13Head coachJohn Thompson (2nd season)Assistant coaches Bill Stein (2nd season) Frank Fuqua (1st season) Home arenaMcDonough GymnasiumSeasons← 1972–731974–75 → 1973–74 NCAA Division I men's basketball independents standings vte Conf Overall Team W L PCT W L PCT No. 5 Notre Dame – – 26 – 3 ...
2000 remix album by Pizzicato FivePizzicato Five Remixis 2000Remix album by Pizzicato FiveReleasedMarch 18, 2000GenreShibuya-keiLength35:53LabelNippon ColumbiaPizzicato Five chronology Pizzicato Five in the Bag(2000) Pizzicato Five Remixis 2000(2000) Voyage à Tokyo EP(2000) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllmusic link Pizzicato Five Remixis 2000 is a 2000 Pizzicato Five remix album. Track listing The Groove Room Suite: a. Love Again / b. Darlin' Of Discotheque - 9:11 Ro...
Luigi Carlo di LorenaIl principe Luigi di Lorena in una stampa d'epocaPrincipe di LambescStemma In carica9 settembre 1743 –28 giugno 1761 PredecessoreLuigi SuccessoreCarlo Eugenio Nome completofrancese: Louis Charles de Lorraineitaliano: Luigi Carlo di Lorena Altri titoliGran Scudiero di FranciaConte di Brionne Nascita10 settembre 1725[1] Morte28 giugno 1761 (35 anni) DinastiaCasato di Guisa PadreLuigi di Lorena, principe di Lambesc MadreJeanne Henriette Marguerite d...
This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Bernissart – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2013) (Learn how and when to remove this message) Municipality in French Community, BelgiumBernissart Bernissåt (Picard)Municipality FlagCoat of armsLocation of Bernissart BernissartLocation ...
Gerald of WalesStatue in St Davids CathedralBornGerald de Barric. 1146Manorbier Castle, Pembrokeshire, WalesDiedc. 1223 (age about 77)probably Hereford, EnglandOccupationClergymanLanguageLatinNationalityCambro-NormanAlma materUniversity of ParisNotable worksTopographia HibernicaItinerarium CambriaeDescriptio CambriaeDe principis instructione Gerald of Wales (Latin: Giraldus Cambrensis; Welsh: Gerallt Cymro; French: Gerald de Barri; c. 1146 – c. 1223) was a Cambro-Norm...