Gépészmérnöki diplomáját a zürichi egyetemen szerezte. 1929-1937 között a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek repülőgép- és motorgyárában dolgozott. A konstrukciós osztályon felelős volt a statikai számításokért. Tevékenyen részt vett a WM–15 (futárgép),- WM–16 Budapest (felderítőgép),- WM–20 (kétfedelű gyakorlógép) és WM–21 Sólyom (közel-felderítőgép) típusok tervezésében. Halász Andor betegeskedésének idején az osztály vezetője volt. 1938-ban meghívták Amerikába, hogy kísérleteket végezzen. A második világháború kitörése miatt nem tért haza. 1939-ben a kaliforniaiStanford Egyetemen folytatta tanulmányait, a szerkezeti stabilitás témakörében. 1940-1957 között Brooklynban a Politechnikai Intézet tanára, majd professzora. 1942-ben doktorált. A Szputnyik–1 fellövésével keltette sokk hatására 1957 végén létrehozták a Stanford Egyetem Aeronautikai és Asztronautikai Intézetét. Kármán Tódor javaslatára kinevezték az intézet igazgatójának. 1962-től az intézet tanszékként működött tovább.
Kutatómunkája
Repülőgépek szerkezeti elemeinek mechanikai szilárdságával, hajlításokkal, feszültségekkel, rezgésekkel szemben bekövetkező változásokkal foglalkozott. Kutatásai ezen a területen a világon egyedülálló eredményeket hoztak. Munkássága során érdemeket szerzett a nagy sebességű repülőgépek számára készült alumínium szerkezetek fejlesztésében. A tervei alapján gyártott úgynevezett vékony-falú szerkezetet több katonai és polgári repülőgép építésénél alkalmazták, de felhasználták a Tengeri-farkas atom-tengeralattjáró, és az Apollo űrhajó készítésekor is. Szakterületének világhírű tudósa lett, szakértőként vették igénybe katonai és ehhez kapcsolódó iparágak tudományos testületeiben.
Írásai
Számos szakkönyv és tanulmány szerzője, a tudományág nemzetközileg elismert szakembere.
Szerkezet- és szilárdságtani kutatásairól írt tanulmányait kiküldte Amerikába.
1956-ban foglalta össze ismereteit a Szerkezetek elemzése (The Analysys of Structures) című művében, melyet ma is tankönyvként használnak az amerikai egyetemeken.
